SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Az emberrel néha megtörténik, hogy arról az oldalról, ahol volt, a másik oldalra kerül. Velem most kettõs értelemben is megtörtént ez. Egyfelõl ellenzékbõl a kormánypártra kerültem. Másfelõl: korábban makrogazdasági, pénzügyi kérdésekkel foglalkoztam, most az ilyen ügyekben folytatott viták másik oldalára, olyan helyre kerülök, ahol ipari, kereskedelmi ügyekért leszek felelõs, fogok bizonyos felelõsséget viselni, ami kétségtelenül másik oldal, másik terület. Azt hiszem, hogy mindkét vonatkozásban az embernek meg kell õriznie a korábbi tapasztalatokat, fel kell dolgoznia, használnia kell - és a korábbi szemléletmódot is. Tehát egyfelõl a kritikai szemléletmódot - mint volt ellenzéki -, másfelõl pedig a makrogazdasági, pénzügyi adottságok adott voltát is tisztelni kell.
Ezzel együtt most más szerepben, a szokotthoz képest másról fogok beszélni: az iparpolitika bizonyos problémáiról.
Tisztelt Ház! A magyar ipar elég súlyosan megszenvedte az elmúlt idõszakot. Nagyon kevés beruházás történt. Amikor Szabó Iván miniszter úr az MDF vezérszónokaként beszédét a múzeumokkal kapcsolatos fejtegetéssel vezette be, akkor én azt hittem, hogy oda akad kilyukadni, hogy bizonyos állami iparvállalatokat a régi kormány az újnak olyan állapotban ad át, hogy azok inkább múzeumokra emlékeztetnek, (Derültség a bal oldalon.) a gépállományokat és hasonlókat tekintve. Aztán a miniszter úr másik irányba vitte el a dolgot, amit én nem is mindig tudtam követni - nyilván a magam hibájából. (Derültség.)
Az ipari termelés a 80-as évek végéhez képest mintegy egyharmaddal csökkent. Természetesen azzal tisztában vagyok, hogy ennek a csökkenésnek egy része - nem csekély, talán a nagyobb része - mindenképpen elkerülhetetlen volt, de én korábban is rámutattam a kormány gazdaságpolitikájának olyan hibáira, amelyek ezt a csökkenést súlyosbították.
Most elindult egy ipari növekedés, sokat hallottunk errõl a mostani kormány illetékeseitõl. Azért azt meg kell mondani, hogy ez a növekedés eléggé kényes folyamat. Itt jó teljesítményt produkált a személyautó-gyártás, a nyomdaipar, bizonyos fokig a híradástechnika is. Az ágazatok nagyobb része ezeknél gyengébb helyzetben van. És különösen súlyos válsággal küzdenek, különbözõ okokból, olyan területek, mint az alumíniumipar, az elektronika, a textilipar és nem utolsósorban a feketefém-kohászat.
A fizetési mérleg mostani feszültségei miatt is kényes, nehezen fenntartható ez a növekedés. Hosszabb távú, általánosabb korlátként említeném azt, hogy szakértõk a világban az évezred hátralevõ éveiben átlagosan évi 2,5- 3 százalékos ipari növekedéssel, az ipari világkereskedelemben pedig évi 5-6 százalékos növekedéssel számolnak. Magyarországnak ezt túl kellene teljesítenie. Én nem hiszem, hogy hamarosan elérjük, mondjuk, Belgium ipari exportját, ami mintegy 15-szörösen nagyobb, mint Magyarországé, de azért mindenképpen haladni kellene nagyobb export- és termelési teljesítmény felé. Azt se hiszem egyébként, hogy a termelésnövekedés, GDP-növekedés, fogyasztásnövekedés nagyobb része majd az iparban fog bekövetkezni. Nyilvánvaló, itt a szolgáltatási szektornak, például az idegenforgalomnak nagyon fontos szerepe lesz - és ehhez méltó kezelést igényel például ez az ágazat -, de mindenesetre azért ipari növekedés is kell.
Mit fog ennek érdekében ez a kormány tenni? Nyilván továbbra is fontosnak tartjuk az exportalapú növekedést, az exportösztönzést; nagyon fontosnak tartjuk ennek különbözõ módjait, amibe beletartozik nemcsak a pénzügyi támogatás, hanem az Európai Unióhoz való csatlakozás megvalósítása, gyorsítása. Nagyon fontosnak tartjuk a piacvédelem eszközeit. És itt hozzá kell szoknunk a GATT-konform új típusú piacvédelmi eszközökhöz: a kiegyenlítõ vámokhoz, a dömpingellenes eljárásokhoz.
Ugyanakkor használnunk kell nyilvánvalóan a modern iparpolitika eszközeit. Ennek három fõ eszközcsoportját említeném. Az egyik a technológia-politika, ezen belül a nemzetközi mûszaki fejlesztési programokban, az Eurékában, az Espiritben való fokozottabb részvételre van szükség.
Alkalmazni kell egy másik modern iparpolitikai eszközt, a kis- és középvállalatok támogatásának rendszereit. Ezek GATT-konform módon könnyen kialakíthatók; tehát nemzetközi kötelezettségeinket ez nem sérti. Itt azért az elõzõ kormány tevékenysége jelentõs kívánnivalókat hagyott maga után. Gondolok például arra, hogy a hitelezés területén tulajdonképpen alig történt valami.
Alkalmazni kell a modern iparpolitika harmadik eszközét, a regionális politikát is. Itt fõleg a válságrégiókra kell gondolni, a keleti, észak- keleti, baranyai súlyos ipari, foglalkoztatási, szociális gondokra.
Itt azonban és általában a válságágazatokban olyan eszközöket is alkalmazni kell, amelyek a modern iparpolitikában általában nem szokásosak. Így gondolunk reorganizációra, állami hitelgaranciákra; mert a gazdaság általános állapota, a kedvezõtlen üzleti várakozások, a beruházási kedv hiánya ezeket is szükségessé teszik.
Mindezen eszközök használatánál szükséges azonban a piackonformitás biztosítása; ennek eszközeit is gondosan meg kell válogatni. Célszerû lehet például az állam pénzügyi segítségét ahhoz a feltételhez kötni - ahogy ez a koalíciós megállapodásban van -, hogy az adott vállalkozást privatizálják. Másik lehetséges feltétel, hogy akkor adunk ilyen segítséget, ha az adott cég hitelt vagy részvételi tõkét a piacról is tud ugyanakkor szerezni.
Az idõ rövidségére való tekintettel ennyit szerettem volna elmondani, és köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)