DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKgP): Köszönöm a szót, elnök asszony.
Mélyen tisztelt Országgyûlés! A Magyar Köztársaság kormányának 1994-es programtervezete kapcsán a Független Kisgazdapárt részérõl három kérdéskörhöz szeretnék nagyon röviden hozzászólni, tekintettel az 5 perc 20 másodperc rendelkezésemre álló idõre.
Az elsõ kérdéscsoport korunk pestisére, a munkanélküliségre vonatkozik. Tudjuk, hogy 1990 elejétõl 1994-ig a foglalkoztatottak száma mintegy 20 százalékkal, több mint 1,1 millióval csökkent, egyidejûleg a nyilvántartott munkanélküliek száma 24 ezerrõl 665 ezerre emelkedett. De ez csak a nyilvántartottaké, mert a két szám, az 1,1 millió és a 665 ezer között helyezkednek el durván a segélybõl vegetálók és a feketemunkát végzõk, akiknek száma a két kategórián belül legalább félmillió fõ. Az 1,1 millió munkanélkülin nem elég passzív módszerekkel - fõleg segélyezéssel - segíteni. Itt be kell vetni az aktív foglalkoztatáspolitika Európában már kipróbált eszközeit is: a munkahelyteremtést és a tudatformálás módszereit.
Mivel pártunk elsõsorban a vidék pártja, fel szeretném hívni a figyelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád vármegyék riasztó gondjaira, ahol a szerkezetváltozás elmaradása, a világpiaci recesszió mellett a munkanélküliség teremt sok helyütt kétségbeejtõ helyzetet - amely itt a bûnözés növekedésével is lemérhetõ.
Ha a mezõgazdaságban foglalkoztatottak állománycsoportjait vizsgáljuk, ott a fizikai és szellemi foglalkoztatottak száma közel 200 ezer fõ. Ez 5 százalékos tragikus csökkenést mutat az elmúlt években. Az alakulóban levõ magán-parasztgazdaságok újonnan jelentkezõ munkaerõigénye, mivel ezek többségükben családi vállalkozások, a nagyüzemi munkahelyveszteséget vélhetõen a közeljövõben sem fogják számottevõen ellensúlyozni.
A kérdésre vonatkozóan - hisz itt részletes elemzésére nincs módom - legyen szabad idéznem II. János Pál pápa Laborem exercens kezdetû enciklikáját; ezt annál is bátrabban teszem, mert a délelõtt folyamán miniszterelnök-jelölt úr ugyancsak II. János Pált idézte, és úgy gondolom, hogy ez az idézet nagyon fontos és nagyon alapvetõ: "Az embernek dolgoznia kell, részben azért, mert a Teremtõ megparancsolta, részben azért, mert saját emberi természetének fenntartása és fejlõdése megköveteli a munkát. De dolgoznia kell felebarátai miatt, fõleg saját családja miatt is. De a társadalomért is, melyhez tartozik; a nemzetért, amelynek fia vagy lánya; az egész emberiség nagy családjáért, amelynek tagja, mivel örököse a korábbi nemzedékek munkájának, és ugyanakkor társalkotója azok jövõjének, akik utána jönnek és követik majd a történelemben." A munka tehát, mint látjuk, nemcsak emberi jog, hanem erkölcsi kötelezettség is.
Az elõzõ kérdéskörhöz kapcsolódik a munkavédelem problematikája. Bár az elmúlt évek során az elavult, balesetveszélyes termelés leépülésével itt a riasztó számok, az üzemi balesetek számai csökkentek, a helyzet - mint a programtervezet is megállapítja - messze nem kielégítõ. Elsõsorban persze itt nem a munkavédelmi törvénnyel van baj, hanem a mindennapok gyakorlatával. A munkahelyek megóvása érdekében a balesetveszélyes munkahelyek is értéket jelentenek a dolgozóknak, akik ragaszkodnak hozzájuk a munkanélküliségtõl való félelmükben.
A foglalkozási sérülések és megbetegedések megelõzése és az egész munkanélküli intézményrendszer szempontjából döntõ jelentõsége van Európában és mindenütt a társadalombiztosításnak. Aktívan részt kell venniük a biztosítási feltételek mellett a munkavédelmi kutatások fejlesztésében, a tájékoztatásban. Fontos itt is felhívni a figyelmet arra, hogy ebben az esetben több tárca összefogása hozhat csak eredményt. Az egészségügyi, a környezetvédelmi, a munkaügyi minisztériumok összefogása, közös törekvése teremthet csak kielégítõ munkavédelmi kultúrát és átütõ sikereket. Reméljük, megteremtõdnek majd az együttmûködés feltételei.
A harmadik kérdéscsoportról, tekintve, hogy az idõm elfogyott, nem tudok szólni. Erre még lesz lehetõség a három vagy a négy év folyamán. Köszönöm szépen. (Taps.)