CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A baloldali koalíció kormányprogramjából a kül- és biztonságpolitikai, valamint a kisebbségpolitikai fejezetekrõl kívánok szólni, melyek lényegében nem tartalmaznak újdonságokat az elõzõ kormányprogramhoz képest, azok látszólag az Antall József-i politika visszaigazolásai. Ha azonban alaposan tanulmányozzuk a szöveget, és különösen ha összevetjük azt a kormányprogramot majdan megvalósító politikusok megnyilvánulásaival, azonnal szembetûnik például, hogy mennyire tisztázatlan a baloldali blokk álláspontja az európai integrációt és az észak-atlanti politikát illetõen.
Horn Gyula tapasztalt politikus, így innsbrucki nyilatkozata az európai szerzõdés felülvizsgálatáról nem tekinthetõ véletlen elszólásnak. A kijelölt miniszterelnök is jól tudja, hogy nincs esély az újratárgyalásra. Egy NATO- tagságra törekvõ ország leendõ kormányfõjétõl nem szerencsés azt hallani, hogy semmi esélyünk a tagságra. Az sem erõsíti a csatlakozási szándékunkat, ha a külügyminiszter-jelölt következetesen arról szól, hogy észak-atlanti tagságunk csak a térség valamennyi országával egyidejûleg lehetséges. A népszavazás állandó emlegetése is bizonytalanságot kelt a nyugati fõvárosokban, hiszen az még nem is idõszerû.
Aki ismeri az Európai Unió belsõ viszonyait, a döntéseket meghatározó kényes egyensúlyi helyzetet, az jól tudja: kerülni kell annak a látszatát, hogy a csatlakozni kívánó ország az Unió erõs államai közül valamelyiket elõnyben részesítse. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, évekkel elodázhatja a tagságot.
Mit tapasztalunk ezek után? Horn Gyula már a választások elsõ fordulója óta másról nem is beszél, mint mihamarabb megvalósuló bonni útjáról és kiváló német kapcsolatairól. Ez persze nagyszerû. De vajon miért csak a német és hellyel-közzel az osztrák kapcsolat kerül ápolásra? Miért nem hallunk magas szintû francia, brit, olasz, netán amerikai, orosz, japán kapcsolatokról? Mert nincs? A helyzetet tovább rontja, hogy a kormányprogram sem szól ezekrõl a kapcsolatokról, így Washingtonban, Moszkvában, Londonban és máshol - Pozsony és Bukarest kivételével - most azt tapasztalják, hogy számukra nincs mondanivaló vagy csak elcsépelt nagy általánosságok.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ezek a tisztázatlanságok a kormányzati munka során súlyos zavarokat idézhetnek elõ, és megingatják a mindenképpen szükséges külpolitikai konszenzust a parlamentben.
A kormányprogramból kis rosszindulattal - vagy netalántán anélkül is - azt lehet kiolvasni: kivárásra épül az új baloldali kormány nyugati, illetve észak-atlanti politikája.
A határon túli magyarság támogatása témakörében a program az eltelt négy év eredményein túlmutató deklarációkat tartalmaz. Ezzel szemben az ezt megvalósítani hivatott szervezet közigazgatási súlyát és méreteit csökkenteni kívánják. Ez azt a látszatot kelti, hogy a programban rögzítetteket a kormánynak nem áll szándékában teljesíteni. Azok csupán egy célt szolgálnak: elaltatni a hazai és a határon túli magyar közvéleményt annak érdekében, hogy már a választási kampányban megígért és oly sürgõsnek vélt alapszerzõdéseket gond nélkül megköthesse - mert kell alapszerzõdés. De nem az a fontos, hogy minél elõbb megkössük azokat, hanem az a fontos, hogy jó alapszerzõdések legyenek!
Sajnos, még bizonyítékot is szolgáltat erre a kormányprogram. Egyrészt a 149. oldalon azt olvassuk, hogy a kormány "támogatja a határon túli magyarság európai gyakorlattal összhangban álló autonómiai törekvései megvalósítását". Másrészt viszont Szlovákiát és Romániát illetõen a 148. oldalon leszögezi, hogy a kormány "kész tárgyalásokat kezdeni olyan alapszerzõdésekrõl, amelyek egyaránt tartalmazzák a kölcsönös lemondást területi követelésekrõl, illetve kötelezettségvállalást az egymás országában élõ nemzeti kisebbségek jogainak az Európa Tanács és az EBEÉ normáival összhangban álló elismerésére, garantálására és gyakorlati érvényesítésére".
Az elsõ idézetben hivatkozott európai gyakorlat pozitív megoldásai - például Dél-Tirol vagy a finnországi svédek autonómiája - fontos példákat jelentenek, hiszen azok lényege, hogy az adott közösség helyzetét azok konkrét igényeinek megfelelõen rendezték. Ismeretesek a kisebbségben élõ magyar nemzetrészek autonómia törekvései, ennek ellenére az alapszerzõdésekkel kapcsolatban a kormányprogram ennél lényegesen alacsonyabb követelményszintet támaszt, amikor az európa tanácsi és az EBEÉ-normákról beszél. Ezzel eleve figyelmen kívül hagyja a határon túli magyarság érdekeit az alapszerzõdésekben. Hiába mondja az új kormányzat, hogy a szomszédsági kapcsolatok javításától függ a kisebbségek helyzetének javulása, attól az nem válik stílustól függõ technikai kérdéssé, hanem marad súlyos sorskérdés: feladjuk-e vagy sem a határon túli magyarságért viselt felelõsségünket, sõt felelõsséggel viseltetünk azért is, mert tudjuk, hogy a kisebbségi kérdés megoldatlansága súlyos instabilitáshoz vezet, az egész térség biztonságát veszélyezteti. Márpedig akkor elõállhat egy olyan helyzet - ami reméljük, hogy nem fog bekövetkezni -, hogy a tízmillió magyar állampolgár miniszterelnökének néhány millió menekülttel is számolnia kell.
Tisztelt Ház! Még több aggasztó körülményrõl kellene szólnom, például a Duna TV és az Illyés Alapítvány jövõjérõl, a határon túli magyar fiatalok ösztöndíjrendszerének kérdésérõl vagy az expo megkérdõjelezésének külpolitikai következményeirõl, de az idõkorlát ezt nem teszi lehetõvé számomra. Remélem azonban, hogy sikerült felhívnom a figyelmet arra, milyen veszélyeket jelent a külpolitika területén is a kétfelé politizálás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)