FEKETE GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Televíziónézõk! (Derültség.) A leendõ mûvelõdési miniszter meghallgatásakor azt mondtam, hogy a kulturális program lapos, felületes és arányhibás. Azóta némileg változott a véleményem, mert rájöttem, hogy egy igen rafinált, háromrétegû beszédrõl van szó. A diplomadolgozat típusú írás elsõ rétege a felszín, úgy is mondhatnám: "Fecseg a felszín."
(Dr. Semjén Zsoltot Boros László és dr. Trombitás Zoltánt dr. Szilágyiné Császár Terézia váltja fel a jegyzõi székben)
(11.30)
Írásos forrása a következõ négy évre készült MDF-es tárcaprogram és az államtitkári beszámolók: vagyis elismeri a kultúra autonóm jellegét, a mûvészetek és a sajtó szabadságát, aminek töretlen megvalósulásával Magyarország egyébként Közép- és Kelet-Európában az utolsó négy évben egyedül dolgozta le a hátrányát.
Megszûnt a tartalmi kérdésekbe való beavatkozás is, a kompetenciák leadása, elkezdõdött a finanszírozási rendszer gyökeres átalakítása - mindez példátlanul rövid idõ alatt.
Az írás gondoskodást színlel a közalapítványok sorsa felett, reménykedik, hogy az államháztartási reformnak lehet hozadéka a szinte egyedülállóan állami és önkormányzati költségvetésbõl élõ intézményrendszer számára, ami önmagában is abszurdum. A felülvizsgálat kegyét vetíti elõre az óriási parlamenti többséggel alig egy éve megszavazott Nemzeti Kulturális Alap számára.
A helyzetértékelõ I. fejezet készült azok számára, akik a dolgozatot irodalmi aspektusból olvassák csak. Karinthy Frigyes "Így írtok ti" címû kötete Szabolcska Mihály paródiájában ír így az ilyen típusú írásokról: Egyszerû és tiszta nóta, Gólyafészek, háztetõ, Nincsen benne semmi, ámde Az legalább érthetõ.
A második rétegnek az lehetne a címe: Hallgat a mély... Milyen megállapítások tartoznak ide?
Amikor a hosszú távú kulturális érdekek biztosításáról beszél, ezt írja: alapvetõ cél a fogyasztói szuverenitás sérthetetlensége. Eddig még azt hihettük, hogy a kultúra az emberi eszmélés, a lét és a tudás, a kifejezés legfontosabb alapja - most megtudhatjuk a programból, hogy a fogyasztásért van, s az állampolgárok pénze az érték, és a kultúrmocsok egyenlõ esélyének demokratikus biztosítására fordíttatik majd. A hazai álliberális kultúrértelmezés eddig is így sugallta, most elõször végre le is íródott. Pedig valószínûleg a kultúra az igényteremtés és az igénykielégítés gyönyörû szimbiózisa.
Megígéri azoknak a közgyûjteményi törvényeknek, levéltári, múzeumi, könyvtári törvényeknek az elõkészületeit, amelyek egyrészt teljesen készen vannak, a többi készültségi foka pedig tárcakörözési szintû.
Egyetlen szót nem ejt a források állapotáról és a várható bõvülésekrõl.
Tervbe veszi az azon kulturális vállalatok privatizációjából származó bevételeknek a kultúrába való visszaforgatását, amelyek - természetüknél fogva - nem pénzt hoznak, hanem tömérdek pénzt visznek el.
Kortárs Képzõmûvészeti Múzeum létesítésével kívánja bezárni a reprezentatív kulturális intézmények körét akkor, amikor a természettudományi, a mûszaki, a pedagógiai és a néprajzi múzeumoknak évtizedek óta vagy nincs otthona, vagy ha van, az évtizedek óta máig is ideiglenes. A dolgozatírók valószínûleg nem is tudják, évek óta micsoda bonyolult ingatlanfelszabadító és cserelánc- tevékenység indult be e tarthatatlan helyzet orvoslására. Ezt a munkát kell továbbfolytatni, és a megkezdett többmilliárdos nagyrekonstrukciókat befejezni, így a Szépmûvészeti Múzeumét, a Mûcsarnokét és a Nemzeti Múzeumét.
Egyetlen szót nem veszteget a világ elsõ, igazán kulturális tartalmú expójáról, a budapesti expóról, a magyar tudomány és a kultúra, a mûvészet hatalmas világméretû megnyilvánulási lehetõségérõl, s talán ami a legszomorúbb: nem említi a következõ évek legfelemelõbbnek tekinthetõ kulturális és történelmi évfordulóját, az 1100 éves évfordulót, a magyar nemzet állami és belsõ lelki létének várhatóan csodálatos ünnepségsorozatát, amiben végre feloldódhatnának neurotikus reflexeink, és összetartozásunk is a közös élményekben manifesztálódhatna egymással is és a határon túl élõ testvéreinkkel is.
A felsõoktatással és a tudományos kutatással kapcsolatos tervek egyik része egyszerûen megismétli a törvényben már régen rögzítetteket, másik része sejteti a törvény új testekre való átszabását és a személyi és bizottsági kompetenciák gyökeres átrendezését, miközben álságosan újradeklarálja az egyetemi autonómiát.
Nem lehet illúziónk, hogy a médiatörvény kétharmadossága elvesztette a jelentõségét a program alapján. A dolgozat ez ügyben még a formákra sem vigyáz, hiszen leírja, hogy "Az ellenzék vagy annak egy része támogatásával kellene meghozni." Egyértelmû beszéd ez; a korábbi egyezség nem errõl szólt, és ez határozott figyelmeztetés lehet a Magyar Köztársaság elnöke számára is.
Végezetül: ha a médiafejezetben leírtak csak részben is megvalósulnak, veszélybe kerül Magyarországon a sajtószabadság, a hírközlés és a hírfogadás szabadsága...(Derültség a bal oldalon.)..., és a látszatok fenntartása mögött az egypárti diktatúrák monolitása jöhet létre, olyan, ami a magyar sajtónak a koramúlt évtizedekben szakmailag és erkölcsileg igen sokba került. Ehhez mi nem leszünk partnerek. (Taps a jobb oldalon.)