DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kár lenne tagadni: a hivatalba lépõ új kormány programjának tervezete nem tartozik a könnyû, andalító hangulatot árasztó nyári olvasmányok közé. Mentségéül szolgáljon, hogy nem is ezzel a szándékkal íródott, de ami ennél is lényegesebb: az ország valóságos gazdasági, társadalmi állapota szándékoktól függetlenül sem teszi lehetõvé, hogy most egy felüdülést jelentõ szöveget tarthassunk a kezünkben, legalábbis ami a gazdaság tényeit, a válság következményeit és terheit illeti.
Mindezen, mármint a tényeken, az sem sokat változtat, hogy mi az, amit ebbõl a helyzetbõl az elmúlt négy, az elmúlt negyven vagy éppen az elmúlt négyszáz év számlájára írhatunk. Ezt azért hangsúlyozom, mert a kormányprogram biztató vonásának tartom, hogy nem elsõsorban abban merül ki, hogy a megelõzõ kormány tevékenységét ostorozza, sokkal inkább arra teszi a hangsúlyt: milyen módon és milyen irányban kell keresni a megoldást, a kivezetõ utat a mai helyzetbõl. Ebben pedig láthatóan jelentõs szerepet szán egy átfogó gazdasági- társadalmi megállapodásnak.
Úgy gondolom, hogy ezt helyesen teszi. Semmilyen más esélyt nem látok arra, hogy a viszonylagos társadalmi béke továbbra is megõrizhetõ legyen, hogy az ország súlyosabb társadalmi megrázkódtatás nélkül túljusson a legnehezebb perióduson. Ebbõl pedig az következik, hogy az Országgyûlés és a társadalom nyilvánossága elé tárt kormányprogram nem megfellebbezhetetlen befejezett tényeket, hanem megalapozott, elemzéseken nyugvó szándékokat, megoldási módokat foglal keretbe, amellyel - a szöveg tanúsága szerint is - a kormány a szociális pertnerekhez kíván fordulni, és a legfontosabb kérdésekben tárgyalások útján akar megállapodni.
Szeretném tehát Kövér László képviselõtársamat megnyugtatni: mi, szakszervezeti vezetõk nem diktátumnak fogjuk fel ezt a kormányprogramot; de ennél is fontosabb, hogy a szerzõk sem tekintik annak, hiszen a szöveg több helyen is a szociális partnereknek tett javaslatról, kezdeményezésrõl szól, ami azonban nem jelenti azt, hogy a program maga piszkozat lenne, sokkal inkább jelenti azt, hogy a program konkrét döntések sorozatán keresztül teljesülhet majd és formálódik természetesen.
Félreértés ne essék, nem akarom szépíteni a helyzetet: nagyon nehéz döntések elé nézünk. De van egy óriási különbség a megelõzõ évekhez képest: ezeket a döntéseket az új kormány nem egyedül, nem az érintettek kirekesztésével, hanem velük párbeszédet folytatva és velük megegyezésre törekedve kívánja meghozni. Ez az a vonás, amivel a most leköszönõ kormány nemigen gyanúsítható. Így aztán Pusztai Erzsébet képviselõ asszony felszólalását hallgatva, amelyben határtalan aggodalmának adott hangot az érdekegyeztetés helyzetét, szerepét illetõen, amelyben azt vázolta, hogy veszélyben látja a valódi érdekképviseleteket, és hallva, hogy az elmúlt évek, a négy év milyen nagyszerû módon mûködtette az érdekegyeztetést, önkéntelenül Liv Ullmann svéd színésznõ aforizmája jut eszembe, ami így szól: "A boldogságnak két titka van: a jó egészség és a rossz memória". (Általános derültség. - Taps a bal oldalon.) Pusztai Erzsébet képviselõ asszonynak jó esélye van arra, hogy boldog legyen, hiszen mint orvos bizonyára vigyáz az egészségére - és a másik feltétel is teljesülni látszik. (Derültség.)
Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége komolyan készül a kormányprogramban jelzett és kezdeményezett társadalmi- gazdasági megállapodásra, és ismereteink szerint így áll a dolog a többi szakszervezet esetében is. Szeretnénk elérni, hogy az új kormány erõfeszítései valóban a gazdaság stabilizálására, majd a gazdasági élénkülés feltételeinek megteremtésére irányuljanak; hogy a privatizáció ne egyszerûen a költségvetési bevételek növelését, hanem a technikai, technológiai fejlõdést, a munkahelyteremtést, a magyar termékek piacra jutási esélyeinek javulását szolgálja; hogy az államháztartás elkerülhetetlen reformja ne hozzon jelentõs társadalmi csoportokat a mainál is elviselhetetlenebb helyzetbe; hogy a magyar gazdaság egyetlen vélt vagy valós gazdasági-politikai hatalomtól se kerüljön egyoldalú függõségi helyzetbe, hiszen ennek hosszú távon mindig a munkavállalók fizetik meg a árát; hogy végre kormány vegye fel a küzdelmet a fekete-gazdasággal szemben.
(11.40)
Természetes dolog, hogy szeretnénk elérni: egyre több embernek legyen munkája, és aki dolgozik, az boldogulhasson is a keresetébõl.
Szeretnénk elérni, hogy a válságtérségek, mint amilyen Észak-Kelet- Magyarország is, átgondolt, az erõfeszítéseket összpontosító, a szociális partnerek elgondolásait integráló programok segítségével, súlyos helyzetükbõl kilábalhassanak; hogy olyan, a magyar gazdaság szempontjából alapvetõ jelentõségû ágazatok, mint a mezõgazdaság, az élelmiszer-gazdaság, az õt megilletõ figyelemben és támogatásban részesüljön.
Szeretnénk elérni, hogy a foglalkoztatási helyzet javulása, a munkanélküliség mérséklése ne csupán a Munkaügyi Minisztérium, hanem a kormányzat egészének feladata, a gazdaságpolitikai vonalvezetés alapvetõ szempontja legyen.
És persze szeretnénk elérni, hogy az érdekegyeztetés különbözõ szintjein és színterein törvényben szabályozott feltételek között, világos játékszabályok alapján részt vevõ, kiszámítható szereplõk közremûködésével alakuljanak ki a megállapodások.
Mindezt egyszerûbben megfogalmazva: bízunk abban, hogy az új kormány valódi párbeszédre törekedve, a szociális partnerek bevonásával alakítja ki álláspontját; készíti elõ az egyes döntéseket - beleértve a nehéz, kényes döntéseket is. Így aztán az alkalmi aggodalmaskodóknak szeretném mondani: hamis dilemmát fogalmaznak meg, amikor arról beszélnek, vagy teljesíti az új kormány a szakszervezetek követeléseit, és akkor csõdbe megy a gazdaság, vagy a szakszervezetek felpuhulnak, odasimulnak a hatalomhoz, és így elveszítik tagságuk bizalmát. Túl azon, hogy az ilyen módon aggódókról sohasem tudom igazán, melyik változatot szeretném látni megvalósulni (Derültség a bal oldalon.), szeretném mondani: ne reménykedjenek! Azon leszünk, hogy egyik se következzen be! Ha egyeseknek talán nehéz is, azt javaslom, tételezzék fel, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomban - és itt nem az MSZOSZ-rõl beszélek pusztán - az ország, az itt élõ emberek sorsáért felelõsséget érzõ emberek dolgoznak. Nem akarják sem az országot, sem magukat lehetetlen helyzetbe hozni. Ehhez mind az új kormány, mind a szakszervezetek részérõl felkészültségre, felelõsségtudatra, önmérsékletre és nem utolsósorban nyilt légkörre és emberi tisztességre van szükség. Ezek többségükben pedig olyan feltételek, amelyek nem érintik közvetlenül az államháztartás mérlegét, nem kell hozzá megnyerni még a Nemzetközi Valutaalapot sem. Ezért talán akár sikerülhet is. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)