DR. LEITNER GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Igyekszem észrevételeimet a kormány külpolitikai programtervezetérõl, az igen szûkös felszólalási idõm miatt, rövidre fogni. De talán engedjék meg nekem: egy pár, a részünkrõl érthetetlen vagy nem elfogadható programpontra rámutassak.
Kezdeném a 145. oldal második bekezdés végén található kijelentéssel: "A külpolitikának kell gondoskodnia arról, hogy Magyarországnak ne legyenek ellenségei, csak barátai, akikre minden körülmények között számíthat." Szerintünk a külpolitika fontos feladatai közé tartozik, hogy baráti viszonyt létesítsen a partnerországokkal. Nem feladata viszont olyan baráti viszonyt kialakítani, amelynek eredményeként mindenkire, minden körülmények között számíthatunk. Ezt még egyetlen ország külpolitikája sem tudta elérni. Ez két dolgot eredményezhet: vagy elvtelen külpolitikai vonalvezetést, vagy irreális elvárásokat.
A kormányprogram alapszerzõdések kötését irányozza elõ Szlovákiával és Romániával. A szerzõdésekben a felek kölcsönösen lemondanának területi követeléseikrõl, a fennálló határokat elismernék, illetve kötelezettségeket vállalnának a nemzeti kisebbségek jogainak elismerésére, garantálására és gyakorlati érvényesítésére.
(11.50)
Tény, hogy a határokat az 1947. évi párizsi békeszerzõdés rögzítette, a helsinki záróokmány megerõsítette, így azok 47 éve változatlanok. A határokat az érintett felek folyamatosan ellenõrzik, azok bármely részrõl történõ megsértését az ENSZ, az EBEÉ-eljárás és a szankciók szabályozzák. Ezzel szemben a nemzeti kisebbségeknek a jövõbeli alapszerzõdésekben rögzítendõ jogai - a dolgok természetébõl adódóan - csak egy folyamat során késõbb valósulhatnak meg.
A folyamat ellenõrzésére a kormány milyen fórumot kíván az alapszerzõdésekben rögzíteni? Garanciák, továbbá kisebbségi jogok megsértése esetén a kormány milyen nemzetközi szervezet döntõbíráskodását kívánja a szerzõdésben elfogadtatni? A kisebbségek jogai megvalósításának ellenõrzésére, a jogsértések kivizsgálására, szankcionálására semmiféle eljárás, mûködõ szervezet jelenleg nem létezik. A függõben lévõ kérdések kölcsönösen megnyugtató megoldásáról csak ezen hiányzó mechanizmus kialakítása és az alapszerzõdésekben való rögzítése esetén beszélhetünk.
A kormányprogram nem tesz említést az európai stabilitási egyezményrõl, nem említi, hogy a kormány mi módon kíván viszonyulni az ESE keretében megkötendõ alapszerzõdések rendszeréhez, a tárgyalások melyik módját választja. Kérdésünk: mindenáron ragaszkodik-e a magyar-szlovák, a magyar-román alapszerzõdés belefoglalásához? Javaslatunk: nem kell félnünk, hogy üres kézzel állunk a Balladur-terv elõtt, hiszen a már megkötött magyar-horvát, magyar-ukrán, magyar-osztrák alapszerzõdéseinket belefoglalhatjuk az ESE záródokumentumába.
Kérdésünk: a határon túli magyar kisebbségeket el kívánja-e fogadtatni a nemzetközi jog alanyának, azaz a tárgyalásba teljes jogú partnerként bevonni vagy csak a tárgyalások tárgyaként szerepeltetni? Természetesen mi is akarunk alapszerzõdéseket, hisz enélkül elképzelhetetlen a jószomszédi viszony. De egy szerzõdés csak akkor jó és idõálló, ha a szerzõdõ felek érdekeit figyelembe veszi, és hosszú távon biztosítani tudja a benne foglaltakat.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)