KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kérem, tekintsék el nekem, hogy a kormányprogram vitájánál nem próbálom elvenni a kormányoldalon helyet foglaló képviselõtársaim kenyerét, ezért nem a kormányprogram mezõgazdasági fejezetének erényeit fogom ecsetelni, de szeretném leszögezni, hogy két nagyon fontos dologgal egyetértünk abból, amit a program leszögez, egyrészt a kárpótlás befejezésével, másrészt pedig azzal a gondolattal, mely szerint a mezõgazdasági támogatások során a piaci mechanizmusok érvényesülését próbálja meg célul kitûzni. Itt elsõsorban arra gondolok, hogy a támogatások folyósítása során a pénzintézeteket kívánja bevonni a program a folyamatba, illetõleg az érdekeltek kockázatvállalására alapít.
Más pontok is vannak még, kevésbé lényegesek, amelyekkel egyet lehet érteni, azonban jó néhány kritikát is meg lehet fogalmazni ezzel a programmal kapcsolatban.
Elsõsorban egy területre koncentrálnék, ez pedig a tulajdon és a tulajdonviszonyok kérdése a mezõgazdaságban. Azért teszem ezt, mert az idõ nem nagyon nyújt többre lehetõséget, másrészt pedig úgy érzem, ezt kardinális kérdésnek kell tekinteni, különösen az elmúlt négy év és különösen a mezõgazdaság tekintetében.
A kormányprogram hangsúlyozza, hogy a tulajdonosi szerkezet esetében semleges politikát kíván folytatni, vagyis a szövetkezetek, a nagy farmok gazdálkodásában, a középparaszti birtokok esetében, illetõleg a másodlagos foglalkozású kistermelõk - régebbi közkeletû szóval: a háztáji gazdaságok - esetében szektorsemleges politikát kíván folytatni. Az indoklásból kiderül, hogy teszi ezt azért, mert úgy gondolja, hogy a különbözõ tulajdoni formák közötti verseny és kívánatos együttmûködés a mezõgazdaság számára fontos. Ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy éppen ezért a különbözõ tulajdonformák közötti kiegyensúlyozás kérdésében nem az adminisztratív korlátozásokat próbálja a kormány elõtérbe helyezni, hanem az egyes, különbözõ okok miatt háttérbe szorult tulajdonformák aktív támogatásával próbálja a kellõ egyensúlyt biztosítani.
Ezzel a megfogalmazással - bár ez szemre látszólag tetszetõs - van egy alapvetõ probléma. Mégpedig az, ha valóban komolyan gondolja azt a mezõgazdasági kormányzat, hogy a mezõgazdaságban a piaci értékítéletet tartja dominánsnak, és ezeket az értékítéleteket a politikájában alkalmazni is kívánja, akkor azt gondolom, fel kell arra készülni, hogy ez a szektorsemleges politika különbözõ okok miatt nehezen lesz megvalósítható; s fõleg tudjuk azt, hogy - más országok mezõgazdasági tapasztalatai szerint - milyen hátrányos következményekkel jár az, ha valamilyen szektorra valamilyen ok miatt a kormányzat úgy tekint, mint - és ez megint nincs definiálva a programban - a közérdek számára fontos szektorra, ami a mezõgazdaság hatékony együttmûködésében kulcskérdés, és ezért ezt a szektort kitüntetetten támogatja. Éppen ezért azt gondolom, nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a piaci értékítéletet mindennél elõbbre valónak tartjuk a mezõgazdaságban, és ez cseng egybe azzal a célvázolással, ami a program elsõ részében található.
A kormány rögzíti azt is - igyekszem szó szerint idézni a félreértések elkerülése végett -, hogy "A kormány a magántulajdon dominanciájának alapján áll." Miután ez egy kormányprogram, megvan annak a veszélye, hogy késõbb, ha a magyar körülményeket, illetve a magyar politikai konyhanyelvet kevésbé ismerõk is olvassák, ezzel valószínûleg nehezen tudnak mit kezdeni. Egy precízebb megfogalmazás, ami a kormány szándékait pontosabban rögzíti, talán elejét vette volna annak a felvetésnek, hogy ez vajon azt jelenti-e, hogy a kormány magánszemélyekbõl áll, vagy megvette valaki a kormányt - vagy mit jelent ez a magántulajdon dominanciájának alapján való állás?
Hasonlóképpen vannak még félreérthetõ megfogalmazások a programban, illetõleg óhatatlanul is felmerül az emberben a gondolat, hogy bizonyos értelemben a kormány mindig szükségesnek tartja rögzíteni a kormányprogramban, hogy azért ez a magántulajdon meg ez a piacgazdaság valami olyan, amihez mindig kell valami megjegyzést fûzni. Megítélésem szerint ezt helytelenül teszi. Rögzíti ugyanis például a kormányprogram, hogy a magántulajdon viszonyai között a természetvédelmi értékek bizony veszélyeztetve vannak, ezért különös tekintettel ügyel a kormány arra, hogy a magántulajdoni viszonyok között is óvja a természet értékeit. Megvallom õszintén, én azt gondoltam, hogy a természet értékeit minden körülmények között óvni kell; tehát semmiképp sem szabad olyan mondatokat belefûzni a kormányprogramba, ami arra utal, mintha korábban ezzel minden rendben lett volna.
Hasonlóképpen el lehet mondani ezt a piacgazdaságról is - igyekszem szó szerint idézni -: "A piacgazdaság szabadsága ne veszélyeztesse az ország érdekeit". Azt gondolom, megint szükséges elmondani, az a helyes, ha az ország érdekeit semmi sem veszélyezteti, sem a piacgazdaság, sem más; nem értem, hogy ez a fajta késõszocialista óvatos reformviszolygás miért került a mai kormány programjába.
Összességében elmondható azonban - és ez a legsúlyosabb kritika a kormány mezõgazdasági programjáról -, hogy nem találkozik azokkal az ígéretekkel, amelyek a választási kampányban és késõbb a kormány és a kormányoldali képviselõk szájából elhangzottak. Ez pedig komoly veszélyeket rejt magában. Ha ezt az ellentmondást a kormányzat nem tudja áthidalni, akkor - sajnos - számos kellemetlenségnek néz elébe.
Gondolok itt például arra, hogy július 10-én a leendõ miniszter úr nyilatkozta azt a Népszabadságnak, hogy az MSZP programja ugyan nem tartalmaz sok számot, de azt mindenképpen tartalmazza, hogy a mezõgazdasági támogatások a kétszeresére nõnek; a kormányprogram sem tartalmaz sok számot - ezt sem tartalmazza. Hasonlóképpen más ígéretek sem teljesülnek, amelyeket az MSZP programjában olvashattunk. Például olvashattuk ott azt az ígéretet, miszerint a téesznyugdíjasok és a járulékosok közül azok számára, akik a létminimum alatt élnek és a szövetkezeti átalakulások miatt megszûnt szövetkezeti kiegészítõ támogatások folyósításától elestek, ezeknek a támogatásoknak a folyósítását az állam kell hogy átvegye.
(12.00)
Ez sem szerepel a programban, de nem szeretném ezeket hosszasan idézni. Most azonban az a helyzet, hogy a választópolgár könnyen úgy járhat ezzel a kormánnyal, mint az egyszeri falusi legény, aki az esküvõje másnapján vette észre, hogy bizony, ez a menyasszony nem lány, hanem fiú. (Szórványos derültség.)
Remélem, hogy valamilyen ügyes frazeológiával ezt az ellentmondást fel tudják oldani. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)