DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Legyen szabad a vitával kapcsolatban néhány gondolatot elmondanom.
Itt van elõttünk egy törvényjavaslat, melyet tudtommal a Ház minden frakciója meg akar szavazni. Ehhez képest elég mélyen vitatkozunk - de ez a vita most sok más gyakorlattól eltérõen, érzésem szerint elég mélyre megy, és lényegi kérdéseket hoz elõ.
Nem hiszem, hogy csak arról van szó, hogy az egyik vagy a másik adminisztráció népszerûségi okokból vagy bármi okból le akarta söpörni ezt az egyébként törvényben már egyszer elhatározott kötelezettséget. Ha egy év múlva visszatérünk és visszatér a tisztelt kormány erre a kérdésre, akkor még mindig nagyon súlyos problémákkal fogja magát szembetalálni. Hiszen abban tavaly is, idén tavasszal is teljes egyetértés volt, hogy olyan tandíjrendszert nem akar ez a parlament bevezetni, amely révén egyetlen magyar állampolgár is kiszorulna a felsõoktatásból. Ez azt jelenti, hogy ehhez olyan ösztöndíj- rendszereket kell üzemeltetni, amelyek költsége nem tervezhetõ, hiszen nem ismerjük elõre az év közben belépõ ifjúság szociális helyzetét. Nagyságrendi megbecsülésekrõl lehet szó, de a számok mozgása érzésem szerint teljes mértékben jogos így, és majd évek alatt alakul ki egy olyan tapasztalat, amivel a pénzügyi emberek számolni tudnak. Ez az egyik - de akkor hadd menjek még egy picit mélyebbre.
Elhangzott itt a "hitelrendszer" kifejezés. Kérem tisztelettel: ki meri azt állítani ma e Házban, hogy 5 vagy 6 év múlva a frissen kikerülõ diplomások olyan fizetéssel fognak rendelkezni, melybõl vissza tudják törleszteni az ösztöndíjért fölvett hiteleket? Reméljük mindannyian, hogy ez lesz a helyzet, de 40 év óta a magyar értelmiség nincs ebben a helyzetben, nem lett volna, és nagyon félek, hogy belátható ideig egyelõre nem is lesz. Itt tehát sokkal mélyebb kérdésekrõl is szó van. Ezért jobban örültem volna, és megnyugtatóbb lett volna ellenzéki szempontból a vita, ha a tisztelt kormánypárti képviselõk nem arról beszélnek, hogy de mi igenis, be akarjuk vezetni, hanem azt mondják, hogy kérem, itt az utolsó bekezdés az indoklásban világosan kinyitja a kiskaput arra, hogy esetleg be sem vezetjük. Azt hiszem, ezt nem szégyen bevallani, mert az egész magyar társadalom szemében pillanatnyilag egy kicsit voluntarista a dolog.
A másik oldalról viszont az egyetemi oktatók nagy része pedagógiai okokból is örülne annak, ha lenne egyfajta tandíj, amely egy kicsit komolyabban vetetné a hallgatóság egy részével a feladatokat. Ez is benne van, ez is egy sokkal részletesebb vitát indokolna. Ezek nélkül itt csak indulatok vannak, és egymásnak feszülünk a parlament két oldalán egy olyan ügyben, amelyet mindannyian meg akarunk szavazni.
Ezért nem is folytatom tovább, hanem várom a fölmentõ "igen"-t, és nyomom az "igen" gombot. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)