DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A gyógyszertárak létesítésérõl és mûködésük egyes szabályairól szóló 1994. évi LIV. törvény, aminek módosítására a mai napon sor kerül, sok tekintetben hasonló, sok tekintetben pedig eltérõ az elõbb lezárt témától, a '93. évi LXXX-astól, a felsõoktatási törvénytõl. Ez egy fiatalabb törvény, annyira fiatal, hogy holnapután lépne hatályba. Így tehát arra sincs mód, hogy igazából e törvény valós mûködési mechanizmusait a gyakorlat már valamilyen módon visszaigazolta volna, és esetleg a mai módosítás kapcsán már a mûködés során szükségessé váló módosításokat is meg lehetett volna tenni.
Az elõzõ parlamenti vitára egyébként ugyancsak érdekes módon került sor, hiszen az elõzõ parlament kivételes és sürgõs eljárásban tárgyalta annak idején ezt a törvényjavaslatot, ahol ugyancsak korlátozott volt a vita és a módosítások lehetõsége, de úgy gondolom, hogy az egész szakma, és bár nem tudnak róla, mert nem érzékelik, de a betegtársadalom is hálás lehet az elõzõ parlamentnek azért, hogy ezt kivételes és sürgõs eljárásban az idei év tavaszán napirendjére tûzte és valamelyest el tudta fogadni. Tehát ebben az eljárásban sem volt igazán mód arra, hogy a törvény minden egyes eleme olyan szintû legyen, ami biztosan kiállja a hosszú idõszak próbáját.
Ugyanakkor még egy szempontból eltér ez a törvény a ma tárgyalt másiktól, abban, hogy itt nincs lényeges érdekkülönbség a parlamenti pártok között, és ahogy Önök is észlelték, a munkabizottságok is egyhangúlag javasolták a különbözõ módosító indítványok elvetését vagy támogatását, mi több, egyéni képviselõi indítványokból, függetlenül attól, hogy azok kormánypártiak vagy ellenzékiek voltak, bizottsági módosító indítványok születtek a teljes mértékû, egyöntetû támogatás miatt.
(16.10)
Miért nincs érdekkülönbség? Mert mindenki világosan látja - ahogy azt az elõttem már sokkal nagyobb tapasztalatokkal rendelkezõ képviselõtársam említette - itt is exlex állapot keletkezik. Keletkezik természetesen ez az exlex állapot így is néhány napra, hiszen ez a törvény is kihirdetésre kerül, és hiába lép a kihirdetés napján hatályba - ha esetleg a parlament így elfogadja -, akkor is keletkezhet néhány olyan nap, amikor, ha az eredeti szabályozás maradna, akkor majdnem másfélezer közforgalmú gyógyszertárnak be kellene szögelni az ajtaját, mert nem törvényes keretek között mûködik.
Természetesen ezt ebben a parlamentben egyetlen politikai erõ, egyetlen párt sem akarta, nem is akarja, ezért a törvénymódosítás e pontjának érdemi vitája nem is volt, miszerint fel kell ezt függeszteni.
Ugyanakkor elhangzott egy-két félreérthetõ megfogalmazás még az általános vitában is, mégpedig az, hogy a bizonyos határidõ-módosítás befagyasztja-e a patikaprivatizációt vagy sem - amire a gyógyszerész társadalom elég régóta vár. Nem fagyasztja be, nem befolyásolja, hiszen ez a határidõ-kitolás azokra a gyógyszertárakra vonatkozik, amelyeknek a privatizációja még nem ment végbe, tehát azok még mûködhetnek eddig a bizonyos határidõig, de ha valamelyik gyógyszertár esetében - nem általában a pratikaprivatizáció fejezõdik be - a privatizációs eljárás befejezõdik, arra az eredeti formájában érvényessé válik a törvényjavaslat.
Felvetõdött olyan is, hogy a határidõ leteltekor kell-e majd újabb határidõt módosítani, vagy erre lehetne valamilyen garanciát most beépíteni. Akkor az elõzõ parlament, amikor az idén áprilisban elfogadta ezt a törvényt és ezeket a határidõket, az én feltevésem szerint jóhiszemûen járt el. Itt még azt sem mondhatjuk, hogy az elõzõ kormány nem tett lépéseket annak érdekében, hogy bekövetkezzen, illetve befejezõdjön esetleg, vagy tömegessé váljon a paltikaprivatizáció az idén szeptemberre.
Ennek ellenére az akkori törvényalkotói szándékok nem érvényesülhettek, hiszen a patikaprivatizáció a tulajdoni viták miatt nem zárulhatott le, sõt gyakorlatilag meg sem kezdõdhetett. Mi bízhatunk abban, hogy ez '95-ben tömegesen bekövetkezik és befejezõdik. Természetesen ha '95-ben a parlament azzal a helyzettel találja magát szembe, hogy megint itt van 400 patika - már nem 1500, csak mondjuk 400 -, amire szükség van a gyógyszerellátáshoz s megint törvényen kívül esnek, akkor megint meg kell ezzel küzdeni, hogy vagy módosítja alapjaiban és témáját tekintve a törvényt, vagy ismét a határidõt kell hogy meghosszabbítsa, hiszen azt hiszem mindenki számára nyilvánvaló, hogy a gyógyszerellátás általános érdek.
Még egy dologról szeretnék szólni, az pedig az, hogy ez a törvénymódosítás, illetve az, hogy ez egyáltalán a Házban a rendkívüli ülésszakon sürgõsséggel napirendre került, bizonyos szakmai körökben felkeltette azt az igényt, hogy a törvény érdemi részeivel vagy már most látható és sejthetõ ellentmondásaival is foglalkozzon akár a bizottság, akár a bizottság mögött lévõ esetleges szakmai csoportok. Erre a bizottság nem vállalkozhatott, hiszen a helyzet nem változott azóta, mióta az elmúlt bizottság tárgyalta ezt a témát, tehát változatlanul ezek a felvetések iróasztalnál kigondolt és íróasztalnál modellezett feltevésekbõl adódnak és származnak. Természetesen a koalíciós megállapodásban és a kormányprogramban is kiolvasható szándék - és amit egyébként államtitkár úr a bevezetõjében itt és a bizottság ülésén is megerõsített -, miszerint mikor majd annyi tapasztalattal a népjóléti kormányzat ebben a kérdésben, a patikaprivatizáció folyamatában, amikor a problémák a valóságban jelennek meg, akkor természetesen megfelelõ egyeztetések után készek a Ház elé hozni ismét a törvényt és módosítani, hogy a törvény valóban a privatizációs folyamat gyorsítását, annak zökkenõmentességét úgy szolgálja, hogy közben semmiféle fennakadást ne okozzon a gyógyszerellátásban sem, hiszen azt hiszem, ez a betegek általános érdeke.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)