DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Ház!
Többpárti demokráciánk létrejötte óta még soha nem volt olyan kézzelfogható közelségben az új Házszabály megszületése, mint most. Ez igen örvendetes körülmény, hiszen - mint ahogy a Házszabály jelentõségét ma már többen méltatták - az Országgyûlés mûködésének szabályai meghatározó jelentõségûek a törvényhozás hatalmi ágának, az ország sorsát meghatározó legfelsõbb népképviseleti testületnek a mûködése szempontjából.
A Házszabály alkotmányjogi jelentõségét az elõbbiekbõl következõen nem szabad alábecsülni, ellenkezõleg, látnunk kell, hogy szabályrendszerének szelleme, tartalma, részletei az Országgyûlés mûködésének szintjén meghatározzák és jellemzik a politikai demokrácia mértékét és érvényesülését. Egy korrekt tartalmú, jól mûködõ Házszabály elengedhetetlenül szükséges a demokrácia várakozásoknak megfelelõ jó mûködéséhez.
(17.20)
Megelégedéssel nyugtázzuk azt is, hogy az új Házszabály közös, hatpárti elõterjesztésben képezi az Országgyûlés elõtt megvitatás és megalkotás tárgyát. Ezt az tette lehetõvé, hogy a kormánypártok eredetileg javasolt és az ellenzék által joggal kifogásolt elképzeléseivel szemben sikerült valamennyi parlamenti pártnak az általuk lényegesnek ítélt kérdésekben olyan mértékben megegyezésre jutni, hogy az lehetõvé tette kormánypárti és ellenzéki pozícióra tekintet nélkül a Házszabály-javaslat szerzõségének közös vállalását. Ezt nemcsak önmagáért a tényért tartom üdvözlendõnek, hanem azért is, mert amíg a közelmúlt történései sorában az ellenzéknek nem egy ügyben azt kellett megélnie, hogy az arra vonatkozó ígéretekkel ellentétben véleményünket egyáltalán nem kérik ki és szerepünket puszta formalitásnak tekintve az országot és az ellenzéket alapvetõen lényeges kérdésekben kész helyzet elé állítják, addig a jelen esetben az események menete nem így alakult. A Házszabály ügyében ez idõ szerint nem a 72 százalékos többségre alapított túlhatalom határozta meg - az ellenzék ellenére és kirekesztésével - a dolgok menetét, hanem eme alkotmányos jellegû jogalkotási lépésben a konszenzusos, konstruktív alkotó munka vált irányadóvá. Bízunk abban, hogy ez a hozzáállás a kormánypártok részérõl nem marad elszigetelt jelenség.
A Házszabály megalkotásának esélyeivel kapcsolatban nem lehet említetlenül hagyni az elmúlt négy év tapasztalatait, valamint a Házszabály alkotására, illetve módosítására irányuló törekvések hozadékait sem. A mostani Házszabály- javaslatban, mint ahogy azt ma már mások is hangsúlyozták, benne van az elmúlt négy évnek a Házszabállyal kapcsolatos minden jobbító törekvése és az ennek érdekében folytatott viták minden hasznos eredménye. Ezzel kapcsolatban külön is fontosnak tartom megemlíteni az elmúlt négyéves ciklusban az ügyrendi bizottságban lefolytatott munkák pozitív hatását, mely munkák koordinálója a bizottság akkori elnöke, Dávid Ibolya képviselõtársunk volt.
Ma szerencsére ott tartunk, hogy az új Házszabály megalkotása kézzel fogható realitás. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy mindazokban a kérdésekben, amelyekben a tervezet még tökéletesítésre, javításra, pontosításra szorul, alapossággal, körültekintõen, a még szükséges idõt és energiát nem sajnálva járjunk el. A tervezetnek ugyanis több ponton is vannak kisebb-nagyobb gyengéi, amelyeket a közös elõterjesztés mellett a különbözõ frakciók különbözõ oldalakról felvetettek, és amelyek az elmúlt héten is terítékre kerültek az alkotmányügyi bizottságban, illetve amelyek tárgyalását még az elõzetes bizottsági egyeztetõ munka keretében kezdték meg.
Mint a Házszabály sorsát az elmúlt ciklus során is figyelemmel kísérõ, magam is megtettem észrevételeimet az alkotmányügyi bizottságban annak érdekében, hogy az általam felvetett kérdésekben a szükséges tökéletesítõ, javító, módosító indítványokat az alkotmányügyi bizottság maga alakítsa ki és terjessze elõ.
A továbbiakban néhány olyan általános jelentõségû problémát kívánok a tervezettel kapcsolatban megemlíteni, amely a Házszabály minõségét egészében érinti, és amelyek kapcsán az alkotmányügyi bizottságban észrevételek megtételét tartottam szükségesnek.
Mindenekelõtt a parlament demokratikus mûködését érintõ tartalmi problémának tartom az idõkeretes tanácskozás szabályozásának egyes gyengéit. Elõrebocsátom, hogy magát azt a megoldást, hogy intézményesítsük az idõkeretes tárgyalást, vagyis hogy a frakciók meghatározott idõkeretekben adják elõ véleményeiket, helyes és jó irányú megoldásnak tartom, mert az elmúlt négyéves ciklus tapasztalatai azt mutatják, hogy ez az idõkeretes módszer racionalizálta a vitát, a mondanivalót és emelte a vita színvonalát. Ugyanakkor, minthogy az idõkeretes tanácskozás egyben a vita korlátozását is jelenti, garanciális szempontból nem megfelelõ az a megoldás, hogy egyszerû szótöbbséggel bármely napirendi pont tárgyalása idõkeretbe legyen szorítható. Megfontolandónak tartanám, hogy hasonlóan a kivételes eljáráshoz, az idõkeretes tanácskozás elrendeléséhez is az Országgyûlés négyötödös többséggel hozza meg határozatát, azaz itt is biztosíttassék a kisebbségben lévõ ellenzék beleszólási joga.
Úgy gondolom, a vita teljes értékû lefolytatásához nagyon fontos érdekek fûzõdnek eljárásunk demokratizmusának követelményeit szem elõtt tartandó, hiszen van az idõkeretes szabályozásnak egy másik igen jelentõs gyengéje: mégpedig az, hogy a tervezet által biztosított általános idõkereteket igen rövidnek tartom. Azért beszélek általános idõkeretekrõl, mert ismeretes, hogy a különféle törvényeket különféle idõkeretekkel javasolja kezelni a tervezet, így a minõsített többségû határozattal hozandó törvényeket, a bizalmatlansági indítvány elbírálását, a költségvetési törvényjavaslat tárgyalását - és nem akarom részletezni, van még egy-két elõterjesztési forma, azokat a javaslat magasabb idõkerettel javasolja és tervezi tárgyaltatni. Azonban az általános szabály szerinti idõkeret, amibe az elõterjesztések legnagyobb része belefér, igen alacsony. Ez ugyanis azt írná elõ az 53. § (3) bekezdés d) pontja tanúsága szerint, hogy egyes frakcióknak csupán 15 percük legyen mondanivalójuk elõadására.
Kérem, gondolják végig! Olyan súlyú törvények - csak példákat mondok -, mint a közoktatási törvény, a gazdasági törvények, a szociális, egészségügyi viszonyainkat meghatározó jogalkotási kérdések, a nyugdíjtörvények vagy az adótörvények mind-mind olyan elõterjesztések, amelyek állampolgárok millióinak sorsát fogják meghatározni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyen törvényjavaslatokat, amelyeket az elmúlt ciklusban ez a parlament hetekig tárgyalt és vitatott, és mód volt arra, hogy az érvek pro és kontra visszatérjenek és hosszadalmasan megütközzenek egymással, ezeket a témákat és kérdéseket frakciónként 15 perces hozzászólással vitassák meg a felek. Úgy gondolom, ez a vitának olyan leszûkítését jelentené, amely bizony a demokratikus mûködés követelményeit, az azzal szemben támasztható igényeket nem elégítené ki.
A demokratikus mûködés csorbítatlan érvényesülése szempontjából lényegesnek tartom továbbá, hogy a vita képviselõi indítványra csak akkor legyen lezárható, ha a házbizottság napirendi javaslatában a vita lezárását eleve jelezte. Kétségtelen, hogy a jelen Házszabály is lehetõvé teszi, hogy bármely képviselõ bármikor fölálljon és javasolja a vita lezárását. Tudjuk azonban, hogy ez az elmúlt négyéves ciklusban milyen jelentõs ellenzést váltott ki az ellenzék részérõl, hiszen elõfordult nem egyszer kormánypárti kezdeményezésre, és ki is alakult egy olyan hallgatólagos konszenzus - és évek során ezt figyelembe is vettük -, hogy úgymond a vita lezárásának eme eszközét nem alkalmaztuk, és a vita folytatásának terjedelmét házbizottsági szinten igyekeztük tervezni. Ilyen megoldást legfeljebb akkor tartottunk elfogadhatónak, ha úgy szerepelt a napirendi javaslatban, hogy az általános vagy a részletes vita lefolytatása és lehetõség szerinti lezárása.
Itt nem arról van szó, hogy egy vitát vég nélkülivé tegyünk, mert az nem lenne helyes, hanem egész egyszerûen arról, hogy az egyébként sok irányú tevékenységet folytató képviselõnek kell egy biztos támpont, amire tekintettel föl tudja mérni, hogy felszólalása elmondására még lehet mód egy másik alkalommal is, hogy módosító indítványait meddig tudja beadni, és nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy esetleg egy külföldi kiküldetés miatt egy váratlan indítvány következtében elesik képviselõi jogai gyakorlásának a lehetõségétõl.
(17.30)
Nagyon lényegesnek tartom azt, hogy a törvényjavaslat 75. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés maradjon el. Ez a rendelkezés a bizottsági munkát érinti, mégpedig az idõkeretes vita lehetõségét adaptálja a bizottsági munkára, és kimondva, csak egy rövid szabályként, hogy a bizottsági vita során is alkalmazható az idõkeretes megoldás. Kérem, nem egyedül vagyok a Házban, számosan vagyunk itt, akik az elmúlt négy évet végigdolgoztuk. Mindezek és a magam tapasztalataira is hivatkozva kérem a Házat, gondolja végig ennek a rendelkezésnek a hatását. A bizottsági munka tipikus mûhelymunka, melynek idõkeretek közé szorítása szembenáll a bizottsági munka jellegével. Ez a kifogásolt rendelkezés - aminek én az elhagyását tartom szükségesnek - formálissá tenné ezt a bizottsági munkát, illetve pont ezt a mûhelymunkát tenné lehetetlenné.
Tisztelt Ház! A demokratikus mûködés megvalósulása és érvényesülése szempontjából túlzottan szûkreszabottnak tartom a szavazások körét is. Elõször is a tervezet 105. § (1) bekezdés b/ pontjánál olyan módosítást látok indokoltnak, hogy ne csak a kijelölt bizottság, hanem bármely országgyûlési bizottság módosító javaslata szavazásra legyen bocsátható. Hadd hivatkozzak ennek kapcsán a tervezet ama megoldására is, hogy a határozati javaslat lehetõvé teszi nemcsak a kijelölt bizottságnak, hanem bármely bizottságnak módosító javaslat elõterjesztését. Vajon mi értelme módosító javaslat elõterjesztésének akkor, ha az nem lenne szavazásra bocsátható?
De közelítsük meg a problémát gyakorlati oldalról! Egy konkrét példát mondok, mert félek, hogy ilyen érdekütközéssel fogunk találkozni. Gondoljuk végig azt, hogy a környezetvédelmi bizottság egy törvényhez sem nyújthatna be szavazásra bocsátható módosító javaslatot, mivel - a környezetvédelmi törvényt leszámítva - ez a bizottság bizonnyal egy törvénynek sem lesz kijelölt bizottsága. Ugyanakkor képzeljük el a fordítottját is, azt, hogy a környezetvédelmi törvényhez - melynek, feltételezem, és mint mondtam, a környezetvédelmi bizottság lesz majd nyilván a kijelölt bizottsága - egyetlen egy más parlamenti bizottság sem nyújthatna be ugyanúgy szavazásra bocsátható módosító javaslatot, mivel annak a törvénynek a környezetvédelmi bizottság lenne a kijelölt bizottsága. Az már csak egy külön paradoxon lenne, hogy az így megtárgyalt törvényjavaslatok milyen egymással szemben menetelõ törvényeket szülnének és eredményeznének.
További észrevételem, hogy a szavazás lehetõségét az egyébként fõszabály szerint szavazásra nem bocsátható javaslatok tekintetében ne csak a képviselõcsoport vezetõje kérhesse, hanem külön tizenöt képviselõ is. Ennek a javaslatomnak nem csupán és nem is elsõsorban az lenne az elõnye, hogy a pártkeretek nem olyan gépezetszerûen nyomnák rá bélyegüket a parlamenti munkára, mint ahogy az a javasolt tervezetbõl következne, hanem lehetõséget adna a függetlenek jogainak érvényesítésére is. A függetlenek kérdésére egy picit késõbb még ki fogok térni, most csak arra utalnék, nem szabad abból kiindulnunk, hogy ebben a pillanatban egy független képviselõ van a Házban, hiszen gondolom, hogy a Házszabályt nem egy adott pillanatra alkotjuk, még ha egy év múlva - nagyon helyesen - felül is fogjuk vizsgálni a rendelkezéseit, hanem azzal az igénnyel, hogy az hosszabb távon szabályozza a parlament mûködését.
Indokolatlannak tûnik az a szûkítés is - amit itt már többen is kifogás tárgyává tettek, legutóbb, ha jól értettem, Boros képviselõ úr is a Magyar Szocialista Pártból -, amely korlátozná a 105. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a szavazásra bocsátás iránti kérelem jogát. Önmagában persze van ráció abban, hogy egy frakcióvezetõ ne kérhesse minden korlátozás nélkül, vég nélkül a szavazás lehetõségét, hiszen ezzel teljes mértékben le lehet rontani a fõszabály célját, ugyanakkor azonban különfélék a javaslatok, vannak több száz paragrafusos javaslatok is néha a Ház elõtt, vannak tervbe véve ilyen kódexek, gondoljunk csak a büntetõ törvénykönyv kódexére, amit - most olvastam - két éven belül tárgyalni kíván a Ház, és hogy csak ennél az egy javaslatnál maradjak; vannak rövidebb törvények, hosszabb törvények, számos módosító javaslattal érintett törvények, kevesebbel érintett törvények. Azt általánosságban megcélozni, hogy e javaslatokkal szemben frakcióvezetõként éppen öt az a szám, amiben a fõszabállyal szembeni külön szavazás lehetõségét meg kellene engedni, ezt nem érzem megalapozottnak.
Indokolatlannak tartom annak a szabálynak a megváltoztatását is, hogy a módosító javaslattal érintett, de a módosító javaslat elvetése után nyitva álló eredeti szövegrész szavazásra bocsátása maradjon el. Ugyanis a 105. § (6) bekezdése akként rendelkezne, hogy ellentétben a mostani eljárásunkkal, ha a módosító javaslatot az Országgyûlés nem fogadná el, akkor az eredeti szövegrészt, amit a módosító javaslat megváltoztatni kíván, az új Házszabály- tervezet szerint újból már nem kellene feltenni szavazásra. Kétségtelen, hogy van ebben is logika, mert ha mind a két változathoz - tehát a módosító indítványra is és az azzal érintett eredeti szövegre is - nem érkezne be a megszavazáshoz szükséges szavazatszám, akkor - idézõjelben mondva - lyuk keletkezik a törvényjavaslaton, és az kétségtelenül nemkívánatos dolog, ugyanakkor az is szerencsétlen dolog lenne, ha a módosító javaslattal érintett eredeti szövegrész sorsa menthetetlenül össze lenne kötve a törvényjavaslat egészének a sorsával. Nem szabad ugyanis elfelednünk azt - és ezt az elmúlt négy év tapasztalatai igazolták -, hogy a módosító javaslat elvetése még nem jelenti a módosító javaslattal érintett rész elfogadását, és az is indokolatlan, hogy az ilyen részek feletti állásfoglalás a végszavazásnál a javaslat egész sorsát meghatározza.
A 106. § (1) bekezdésében a korábbi szabályozásból ismert inkoherencia esetének kiterjesztése az alkotmányra és más törvényekre - itt most a tervezet szóhasználatát idézem -, általában mindenféle törvényre gyakorlatilag az egyes módosító javaslatok feletti újraszavazás lehetõsége elõtt nyitna széles körben utat, annak ellenére, hogy a képviselõknek már módjuk volt az egyes módosító javaslatok kapcsán akár az alkotmánnyal, akár a többi törvénnyel való koherencia lehetõségét mérlegelni. Kérdés, hogy célszerû-e ezek után az újraszavazás lehetõségét így megnyitni. Itt tehát ebben - az utolsó észrevételemmel éppen ellenkezõleg - nem a szavazások szûk voltát, korlátozását, hanem túlzott kitágítását tartom megfontolandónak.
A parlament demokratikus mûködése szempontjából lényegesnek tartom annak a szabálynak a mellõzését, amely a módosító, illetõleg kapcsolódó módosító javaslatok benyújtási határidejének a lerövidítését tenné lehetõvé. A demokratikus mûködés érvényesülése ellen hat ugyanis, ha a módosító indítványok benyújtására nyitva álló határidõben bizonytalanság vagy esetlegesség mutatkozik. Az indítványok tárgyalásának logikája egyébként mindaddig szükségessé teheti módosító javaslatok benyújtását, amíg az általános vagy részletes vita le nem zárul, hiszen a módosító javaslatoknak az a funkciója, hogy a vitában elhangzottakat hasznosítsák.
Ugyancsak nagy jelentõségûnek tartom az általános és a részletes vita fogalmának helyes meghatározását. Megítélésem szerint ebben a hatályos Házszabály tartalmazza a jó és a helyesebb szöveget. Ezzel összefüggésben külön kifogásolom azt a megoldást, mely szerint a részletes vitában csak a módosító indítványokkal érintett részhez lehetne hozzászólni. Nincs ésszerû ok ugyanis annak kizárására, hogy a részletes vitában felszólaló képviselõ olyan hibára mutasson rá, melyet más képviselõ egyrészt még nem vett észre, de a felszólaló az érintett hiba kapcsán saját maga módosító indítvány megfogalmazására nem vállalkozik.
Ha és amennyiben az elõterjesztõket az a szándék vezeti, hogy ne mosódjék egybe az általános és a részletes vita - ami egy nagyon helyes és nagyon is támogatandó szándék -, akkor ezt véleményem szerint más eszközökkel kell biztosítani; például a felszólaló jelölje meg a részletes vitában, hogy a törvényjavaslat mely részéhez kíván hozzászólni, melyhez magát - szómegvonás terhe mellett - a felszólalás során tartani legyen köteles.
(17.40)
A Házszabály-javaslat fogyatékosságának tartom általában, hogy az több ponton is szakít a bevett terminológiai használattal. Ezek az újítások sem nem szükségesek, sem nem elõnyösek és több tekintetben is zavart okoznak. Engedjék meg, hogy néhányat külön megemlítsek.
A "kormánypárti", illetve "ellenzéki" kifejezéseket mint jogi, közjogi kifejezéseket csak akkor tudom elfogadni, ha egy értelmezõ rendelkezés egyértelmûen meghatározza annak tartalmát. Az elmúlt négyéves ciklusban konkrét példák utalnak arra, hogy e minõsítés adott esetben mennyire nem egyszerû dolog, és ha a javaslatomat - ezt most itt ismertetem - végiggondolják, akkor világos is, hogy mire gondolok.
Például egy követhetõ megoldásnak tartom azt, hogy azt a frakciót tekintsük kormánypárti frakciónak, amely azon kívül, hogy ezt kinyilvánítja, a kormány is elfogadja ezt kormánypárti frakciónak. Tudniillik utalok rá, hogy a korábbi parlamentben volt olyan menet közben alakult képviselõcsoport, amely legalábbis átmenetileg magát kormánypártinak minõsítette, de a kormány nem fogadta el ezt a támogatást. Ha figyelembe vesszük, hogy az idõkeretek számításánál össze lehet adni a kormánypárti idõket, ennek a meghatározásnak igenis van jelentõsége. Hasonlóképpen az ellenzéki frakciók pontos jogi meghatározása is lényeges és a függetlenek jogi fogalmának az értelmezése is.
A Házszabály-tervezet megváltoztatja a tárgysorozat és a napirend fogalmát, pontosabban ezeket a fogalmakat pontosan ellentétes tartalommal használja, mint a most hatályos Házszabály. Nem tudom, hogy szükséges és helyes-e ez.
De amit a leginkább kifogásolandónak tartok a terminus technicusok megváltoztatásában, ez a "döntési javaslat" kifejezésnek a megjelölése, amit nemcsak bevett szóhasználatunkkal tartok ellentétesnek, hanem az alkotmány szóhasználatával is ütközõnek látok. Tudniillik amit a Házszabály-tervezet most döntési javaslaton ért, azt a magyar közjogi szóhasználat határozati javaslatnak nevezi, megkülönböztetve természetesen az általános értelemben vett határozat fogalmát az országgyûlési határozat fogalmától. Az alkotmány szóhasználatai e tekintetben - az alkotmány 24. § (1) és (2) bekezdésében - egyértelmûek. Ennek értelmében az alkotmány nem az Országgyûlés döntésképességérõl beszél, hanem határozatképességrõl, fogalmilag beleértve mindenféle határozat meghozatalát -egyfelõl. Másfelõl: világosan azt mondja a (2) bekezdés, hogy az Országgyûlés határozatait a jelen lévõ képviselõk több mint felének szavazatával hozza, azaz mindenféle határozatról beszél, törvényrõl, országgyûlési határozatról és interpelláció fölötti határozatról, olyan személyi határozatokról, amelyekrõl most döntöttünk, bizottsági tagok megválasztásáról. Tehát az alkotmány használ egy terminus technicust - ez a "határozat". Véleményem szerint a Házszabály ezzel ellentétes fogalmi rendszert nem alkalmazhat - legalábbis nagyon szerencsétlennek tartom azt, hogy ezt így megtegyük. Talán - nem tudom, ez most már akadémikus okoskodás - ki lehetne kereken mondani, hogy ez tulajdonképpen egy alkotmányellenes megfogalmazása vagy terminológiahasználata lenne a Házszabálynak.
Annak sem látom indokoltságát, hogy a bizottsági vélemény fogalmát az ajánlás fogalma váltsa fel, bár ez csak egy apróság.
Az Országgyûlés, tisztelt Ház, az 1990-94-es ciklus alatt szokásjogi formában bölcs és toleráns módon biztosította a lelkiismereti szabadság érvényesülését a képviselõi, a miniszteri, illetve az államfõi eskü letételénél, lehetõvé téve, hogy az esküt tevõ személy saját meggyõzõdését követve, ha úgy kívánja, hozzátehesse az eskü szövegéhez azt a formulát, hogy "Isten engem úgy segéljen!". Mint ismeretes, ezzel a lehetõséggel számos miniszter, képviselõ, illetve a köztársasági elnök is élt. A javaslatom az, hogy a lelkiismereti szabadság intézményes megvalósulása érdekében a Házszabály mellékletében lévõ eskümintánál ez a lehetõség kerüljön expressis verbis feltüntetésre.
Most térek vissza - lassan végéhez közeledve mondanivalómnak - a függetlenek kérdéséhez. Úgy látom, hogy a Házszabály-tervezetnek ezt nem sikerült egyértelmûen és következetesen rendezni. Ismételten utalok arra, hogy nyilván nem lehet az irányadó, hogy jelenleg csak egy független képviselõnk van. A független képviselõ létezésének Magyarországon megvannak a maga parlamenti hagyományai. A választójogi törvénybõl, közjogi rendszerünk egészébõl, de az esetenként jelentkezõ politikai igénybõl is következik, hogy a független képviselõt nem lehet pusztán valami megtûrt jelenségnek tekinteni. A Házszabály-tervezet egyébként helyenként számol a függetlenekkel, én legalábbis ennek tudom be azt a szabályt, amikor 15 képviselõ frakcióhoz való tartozás megjelölése nélkül bizonyos közjogi jogosítványokkal rendelkezik - a 47. § (3) bekezdésében, az 53. § (3) bekezdése d) pontjában. Más helyeken viszont nem biztosít a törvény 15 képviselõnek ilyen fellépést vagy a függetleneknek helyet a parlament különbözõ mûködési formációiban. Például utalok a paritásos bizottság felállítására vonatkozó szabályokra vagy a fõ szabály szerint szavazásra nem bocsátható javaslatok feletti szavazás kérdésére.
Az a véleményem és azt javaslom, hogy alakítsunk ki egy olyan egységes szabályozást, amellyel a függetlenek is gyakorolhatják képviselõi jogaikat mind a vitában való részvétel, mind a javaslattétel, mind a szavazások tekintetében, természetesen anélkül, hogy a függetlenek alkotta képviselõk csoportja a parlamenti képviselõcsoporttal, azaz a frakcióval azonos jogállást nyerne.
Észrevételezem továbbá, hogy a határozatképességgel kapcsolatos rendelkezés a 43. §-ban ellentétben áll az alkotmány 24. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Arról van szó, hogy az alkotmány a 24. § (1) bekezdésében általános érvénnyel kimondja, hogy az Országgyûlés határozatképességéhez az országgyûlési képviselõk több mint felének jelenléte szükséges. Ehhez képest a Házszabály ezt a szabályt bõvíti speciális esetekre, amikor különféle minõsített többségek szükségesek az elfogadáshoz. Véleményem szerint ezt a bõvítést anélkül, hogy az alkotmány erre külön rendelkezést ne tartalmazna, nem teheti meg a Házszabály.
További alkotmányjogi problémának látom a 45. § (3) bekezdését, nevezetesen azt, hogy közjogi méltóságokra jelenléti kötelezettséget írna elõ a Házszabály. Nem mintha nem lennének olyan helyzetek, amikor természetes, hogy az adott közjogi méltóságok részvétele elkerülhetetlen az Országgyûlés ülésein, de arról nem szabad elfeledkezünk, hogy országgyûlési határozatot alkotunk, amely csak a Ház mûködését szabályozza, és másokra, akik nem minõsülnek képviselõnek, hanem azon kívüli közjogi tényezõk, azokra kötelezettségeket nem állapíthat meg.
Ugyanakkor a probléma megkerülhetõ, és az a cél, amit helyesen el akar érni a Házszabály, pontosan mûködésbeli rendelkezésekkel elérhetõ, anélkül, hogy ilyen alkotmányos aggály felmerülne. Nevezetesen azt kell kimondani véleményem szerint, hogy egy adott elõterjesztés megtárgyalása az érintett elõterjesztõ közjogi méltóság távollétében nem lehetséges. Akkor nincs kimondva, hogy kötelezõ a részvétele, de ha nem jön el, akkor azzal kell számolnia, hogy nem tárgyalják az elõterjesztését; tehát a Házszabály úgy állapítana meg egy mûködési szabályt, hogy az ugyanazzal a hatással járjon, alkotmányjogilag vitathatatlan úton és eszközzel.
Tisztelt Országgyûlés! Még néhány, három-négy ilyen kisebb, de azért alkotmányos súlyú megjegyzésem lenne.
Tekintettel arra, hogy az alkotmány szabályozza az egyes határozatok meghozatalához szükséges többség nagyságát, általános szabályként kimondva azt, hogy az Országgyûlés határozatait a jelen lévõ képviselõk több mint felének szavazatával hozza, alkotmányellenesnek tartom a 88. § (1) bekezdésében írt minõsített többséget, tehát kvázi az országgyûlési nyilatkozatok meghozatalához minõsített többség szükséges. Ilyen többletkövetelményt véleményem szerint a Házszabály nem írhat elõ.
(17.50)
Itt már többen említették, hogy a 91. § (5) bekezdésében elõírt tartalmi követelmény indokolatlan, nevezetesen hogy a módosító javaslatban a költségvetési egyensúly biztosítására is javaslatot kell tenni, ha az a költségvetést érinti. Úgy gondolom, bármennyire is racionális egy ilyen javaslat önmagában, hogy egy képviselõ olyan javaslatot terjesszen elõ, hogy abban figyelemmel legyen a költségvetési kihatásokra, az ilyen tartalmi elõírások adminisztratív megkövetelése a képviselõi jogok szuverén gyakorlásának az elvével összeegyeztethetetlen. Egyébként ad absurdum nem lehet olyan álláspont képviseletét sem megtiltani, hogy valaki olyan álláspontra helyezkedjék, hogy a költségvetési egyensúly terhére akar valamilyen intézkedést megvalósítani. Az egyes javaslatok feletti tartalmi ítéletet a bizottságoknak kell kimondani javaslatokban, illetõleg a képviselõknek szavazási állásfoglalásban, azonban ilyen megkötéseket legfeljebb a képviselõi jogok gyakorlásának a korlátozására lehet értelmezni - ami nyilván nagyon szerencsétlen dolog lenne. Bár hozzáteszem, hogy ehhez a követelményhez - és volt még egy hasonló jellegû megkötése a Házszabály- tervezetnek, nevezetesen a 97. § (2) bekezdése -, ilyen megkötésekhez szankciót sem fûz a Házszabály-tervezet, tehát ezek lex imperfecták.
Három apró észrevétel, amit a kifogások körében még szükségesnek tartok az általános vitában megemlíteni:
A költségvetési törvény tárgyalása... Nem tudok egyetérteni azzal, hogy az egyes bizottságok ne maguk képviseljék a saját véleményüket a költségvetési vitában, hanem azt a költségvetési bizottság gyûjtse össze, és maga terjessze a többi bizottság véleményét is a parlament elé.
Nem tûnnek egyértelmûnek a nemzetközi szerzõdésekkel kapcsolatos külön szabályok sem, különösen annak ismeretében nem, hogy az elõzõ kormányzat is foglalkozott és tudtommal a jelen kormányzat is foglalkozik a nemzetközi szerzõdések megkötésével kapcsolatos törvényi szabályozás végiggondolásával és törvényjavaslat benyújtásával. Külön furcsa a 121. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely elõzetes ratifikációt kívánna megvalósítani.
Végül a kivételes eljárásban változatlanul a régi szabályozás fenntartását látom indokoltnak, hiszen a kivételes eljárás egy olyan eljárás, amelyhez a mai viszonyaink mellett a korrekció lehetõségét biztosítani kell. Az, hogy a kivételes bizottságban eldõljön minden kérdés és a parlament elõtt ne álljon más alternatíva, mint a kivételes bizottság munkájának szõröstül-bõröstül való elfogadása vagy szõröstül-bõröstül való elvetése, ezt a mai viszonyaink között nem tartom megvalósíthatónak és jó megoldásnak. Hosszabb távon, megfelelõ szakértõi bázis kiépítése mellett lehetséges, hogy majd egyszer el lehet ide jutni.
Végül legutolsóként megemlítem: változatlanul szükségesnek tartom, hogy az Országgyûlésben bizottság foglalkozzék a törvény-elõkészítéssel mint funkcionális feladattal. E véleményem mellett is igen figyelemreméltónak tartom azonban a tervezetnek azt a megoldását, amely kivételes szabály formájában ugyanazt a törvény-elõkészítõ funkciót biztosítja az alkotmányügyi bizottságnak, mint ami eddig is megillette ezt a bizottságot. Így tulajdonképpen az alkotmányügyi bizottság - magára véve a felelõsséget, hogy mely javaslatokat vizsgál meg törvény-elõkészítési szempontból és melyeket nem - be tudja tölteni korábbi funkcióját e tekintetben is, ezért a Házszabály ez irányú megoldását elfogadhatónak tartom. Hasonlóképpen, miután a Házszabály biztosítja nem csupán egy, hanem több bizottság kijelölését is, ez a lehetõség oldani fogja azt a feszültséget, ami az elsõ számú szabályból véleményem szerint következik, és így ez is mûködõképesnek látszik.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azzal zárom felszólalásomat, hogy nyilvánvalóan az általános vita keretei között nem lehet minden részletet érinteni, mert úgy gondolom, van még, amit végig kell gondolni. Mindezeket az alkotmányügyi bizottsághoz írt észrevételeimben részleteztem - a továbbiakat is. Bízom abban, hogy az észrevételeimmel, képviselõtársaim észrevételeivel és módosító indítványaival együtt sikerül egy olyan mértékû és egy olyan körû problémafelvetést kialakítani, melynek megvitatásával és megválaszolásával a tisztelt Országgyûlés egy hosszú távra szóló és bátran vállalható Házszabály megalkotójának mondhatja majd magát.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)