DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Én úgy érzem, hogy a keddi viharfelhõk azért eloszlottak, de kétségtelen, hogy most a derült égbolt alatt ennyi felszólalás után sok újat már nem lehet mondani a Házszabály tervezetérõl. Ezt a kockázatot én valójában nem is vállalom, de az általános vita jellegének megfelelõen néhány kérdéssel kapcsolatban egy pár gondolatot szeretnék megfogalmazni.
Ugye az elsõ kérdés az, hogy egyáltalán szükséges-e az új Házszabály. Engedjék meg, hogy mielõtt ezzel a kérdéssel kapcsolatban szólnék, formabontó gondolattársítással megemlítsem: a múlt ciklusban lezajlott angol parlamenti küldöttségi látogatásnak az emléke merül fel bennem, amikor a parlamenti küldöttséget vezetõ alelnök azzal nyugtatta meg beszélgetõpartnereit, hogy drága uraim, aki képviselõségre adja a fejét, annak nagyon edzettnek kell lennie, el kell viselnie a vitákban esetleg még a személyeskedés határát súroló hangnemet is s legjobb, ha beletörõdve tudomásul veszik, hogy a képviselõk olyan ördögök, akiket mindig az angyalok választanak meg négy vagy öt esztendõre.
A pokol nyilvánvalóan veszélyes üzem, és már ezért is indokolt, hogy a fortyogó katlanok között ügyködõ ördögök azért megkíséreljék szabályozni ennek az üzemnek a mûködési rendjét, a víz hõfokát, az egyes fõ-, al- és közepes ördögöket terhelõ kötelezettségeket, és valahogy eredményessé és hatékonnyá kívánják tenni ennek az üzemnek a mûködését.
Most a második kérdés az, hogy nézzük már meg, vajon mennyiben sikeres vagy mennyiben hiányos és sikertelen az elkészült mûalkotás. Már elöljáróban szeretném bevallani, hogy Shakespeare Antoniusával ellentétben én nem temetni jöttem, hanem dicsérni, nem temetni a parlamenti demokráciát, hanem dicsérni - persze mértéktartóan - az elkészült alkotást, és a dicséret nem jelenti a kisebbségi törpe hódolatát a hatalmat megtestesítõ Hófehérke elõtt, pláne akkor, ha az a Hófehérke nem is olyan biztos, hogy olyan makulátlanul hófehér. A hatalom elõtti hódolat pedig egy teljesen sikertelen vállalkozás. Annak idején már Roosevelt szellemesen megjegyezte, hogy hiába simogatod a tigrist, sose lesz belõle cica.
Most a javaslat új rendelkezéseit én két csoportba sorolnám. Az elsõ csoportba tartoznak a kétségtelenül a hatékonyságot növelõ és az eredményes mûködést elõsegítõ rendelkezések. Kérem szépen, a felszólalók ezt már annyiszor leltározták, hogy szükségtelen ismétlés lenne a leltár. Egyet nem említettek például, hogy a sürgõsség elrendelése esetén a törvényjavaslatot legkésõbb a sürgõsség elrendelésétõl számított 30 napon belül napirendre kell tûzni. Érdekes statisztika lenne, az elmúlt Országgyûlés hány törvényjvaslatot vett sürgõsséggel tárgysorozatba, és hány maradt megtárgyalatlanul az íróasztalfiókban. Tehát nyilvánvalóan nagyfokú módon elõsegíti a hatékonyságot, hogy a sürgõsséggel elfogadott törvényjavaslatokat azért most már 30 napon belül mindenképpen napirendre kell tûzni.
Más felszólalásokkal ellentétben én a részletes vita új szabályozását nagyon hatékonynak tartom, különösen a szavazási rendet és a felszólalás szabályozását is, mert ezzel a hatékonyságot feltétlenül növeli.
A második csoport rendelkezéseit - ne vegyék rossz néven - én a kegyes malaszt címszó alatt foglalnám össze. Sõt, ha nagyon szõrszálhasogató lennék, akkor ebben a tárgykörben is egy kettõs beosztást lehet alkalmazni: az egyik a reális kegyes malaszt, a másik a virtuális kegyes malaszt. A reális malaszthoz tartoznak azok az ellenzéknek tett engedmények, amelyek azért kikényszeríthetõek. Mint ahogy kikényszeríthetõ, ugye, a négyötödös szavazási rendben a kivételes eljárás vagy kikényszeríthetõ a Házszabálytól eltérõ eljárás módja. Ezek a reális malaszt címszó alá tartoznak. Itt is részletes leltárt végeztek képviselõtársaim, tehát fölösleges ismételni.
A virtuális alcsoportba tartoznak azok az ellenzéknek tett engedmény címén megfogalmazott rendelkezések, amelyek látszólag látványosak, kétségtelenül demokratikusak - gyakorlatilag azonban pihekönnyûek és súlytalanok.
(17.20)
Tetszetõs szabály, hogy a házbizottság csak egyhangú döntést hozhat. De ha ez nem sikerül, akkor mi történik? A plenáris ülésen berobog a gõzhenger és szem nem marad szárazon. Szép szabály és tiszteletreméltó rendelkezés a vizsgálóbizottság, a politikai vita, de a politikai vitát le lehet söpörni majd egyszerû mondattal az asztalról: Na, megint hangoskodik az ellenzék. Tehát a politikai vita, ha megkapja valóban a politika vita jellegét, akkor a virtuálisból nyilvánvalóan átmegy a reális kegyes malaszt körébe.
Félreértés ne essék, a kegyes malaszt címszóval illetett rendelkezések kétségtelenül egy parlamenti ellenzék számára biztosított garanciáknak minõsülnek. De ezek a garanciák valójában csak egy óriási erejû sodrás felé kinyúló törékeny ágacskák, amikben a pillanatnyi megkapaszkodás is szinte reménytelen vállalkozásnak tûnik. A parlamentáris demokrácia érdekében magába a sodrásba kellene beleépíteni a garancia zsiliprendszerét, mert akkor ez a sodrás nem pusztító jellegû lesz, mert a zsiliprendszer fékezni tudja a pusztító sodrást.
Ez a Házszabály valójában akkor fog igazán jól mûködni, ha a - kétségtelenül a választók akaratából és a választási jogszabály alapján létrejött - jelenlegi arányszám módosul, és a sodrás elviselhetõvé válik.
Engedjenek meg az általános vita keretében néhány kérdésrõl, néhány részletkérdésrõl egy-két mondatot.
Vitatható, hogy a Házszabályba foglalt, a távolmaradást az alapdíj csökkentésével szankcionáló határozatot nem kellett volna-e beépíteni a képviselõk jogállásáról szóló törvénybe. Nem tekinthetõ-e hamvába holt megoldásnak az el nem fogadott interpellációk következményeinek a szabályozása, hiszen az utolsó lépcsõ, hogy az Országgyûlés a hatáskörrel rendelkezõ bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására kéri fel - és kész.
Túlzottan rózsaszínû az indokolásban felcsillantott az a reménykedés, hogy az új Házszabály meg tudja majd gátolni a képviselõi jogokkal való visszaéléseket, azokat a méltatlan közjátékokat, amelyek az elmúlt négy évben lejáratták a demokratikusan választott Országgyûlést a magyar közvélemény elõtt.
A szigorúan megfogalmazott, elítélõ kritikát azért én egy kicsit méltánytalannak és eltúlzottnak, a változás reményét pedig kissé megalapozatlannak tartom, mert nyugodjunk bele, hogy az Országgyûlés nem csak a Magyar Köztársaság legfelsõbb államhatalmi és népképviseleti szerve, amely a népszuverenitásból eredõ jogokat gyakorol, hanem egy kicsit az alkotmányos demokráciának a színpada is, ahol a nyilvánosság miatt elfojthatatlan a szereplési késztetés, és ahol nemcsak értelmi érvek, hanem a vita hevében szenvedélyek is ütközhetnek, és a rendreutasítás, valamint a szó megvonása szerintem nem lesz alkalmas a szenvedély túlcsordulásának a meggátlására.
Hálátlanság lenne az Országgyûlés részérõl, ha a plénum elõtt nem történne említés a tervezet elkövetõinek az érdemeirõl. Hack Péter már sorolt egy névsort, azokat nem kívánom megismételni, de azért név szerint említsük meg az elmúlt ciklus ügyrendi bizottságának a tevékenységét és benne a Dávid Ibolya tevékenységét.
Én külön szeretném megemlíteni Hack Péter tevékenységét ebben az elõkészítésben és abban a rugalmasságban, ahogy a Házszabály a jelenlegi formájáig módosult. Utána most már a - nem tudom: - hatpárti vagy ötpárti egyeztetésben részt vett személyeket is nevezzük már meg név szerint: Bihari Mihályt, Gáspár Miklóst, Trombitás Zoltánt.
A Házszabály tervezetének az indokolása nagyon szép mondatokat rögzít. A Házszabálynak biztosítania kell a képviselõi tevékenység szabadságát, ugyanakkor az Országgyûlés tevékenységét szervezetté, hatékonnyá kell tenni, s meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek az eredményes munkát a legjobban biztosíthatják.
Befejezésül meg kell állapítani, hogy az alkotás ugyan nem rendelkezik, s nyilvánvalóan nem is rendelkezhet a tökéletesség minden kellékével, de a kitûzött célnak és az elvárásoknak megfelel, s valójában most rajtunk: az ördögökön a sor, hogy lelkiismeretes munkával és a ránk mért felelõsséggel a hatékony munka mûhelyévé tegyük a parlamentet, s a mandátum lejártakor kivívjuk a minket megválasztó angyalok megérdemelt elismerését.
Tudom, hogy a nem nagy létszámú frakciónk szavazata nem elengedhetlenül szükséges a kétharmados többséghez, de igenlõ szavazatunkkal hozzá kívánunk járulni a konszenzust tükrözõ még fényesebb eredményhez.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)