IVANICS ISTVÁN, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselõtársaim! E két törvény vitájánál bevezetésként mindenképpen le kell szögezni azt a tényt, hogy a hatályos választási szabályozás megváltoztatásának semmilyen szakmai vagy jogi indoka nincs. Az 1990. évi önkormányzati választás során a törvény jól mûködött, az ennek alapján létrejött önkormányzatok legitimitását senki nem vonta kétségbe, a választópolgárok megértették a szabályokat, és megfelelõen alkalmazták azokat.
Természetesen nyilvánvaló tény, hogy a többpárti parlamenti demokráciák történetéhez a választójogi törvények változása, változtatása - politikai indíttatású megváltoztatása is - hozzátartozik. A politikai hatalom birtokosai a választójogi törvények gyakori módosításával is igyekeztek a megszerzett hatalmat megtartani, bõvíteni, sõt kiterjeszteni a gazdasági szférára. Ez a száraz tény azonban nem lehet ok arra, hogy politikai értékelésként ne jegyezzem meg: az ilyen mértékû, mondhatni durva átalakítás, mint amilyenre a helyi önkormányzati képviselõk választásával kapcsolatban a kormánykoalíció készül, szimpla kormányváltás esetében meglehetõsen ritka, és komoly aggályokat ébreszt a legalapvetõbb demokratikus jogszabályok iránti elkötelezettség tekintetében.
Igen tanulságos fellapozni ezzel kapcsolatban a parlamenti jegyzõkönyveket a hatályos szabályozás elfogadásakor. Különösen az SZDSZ-MSZP-nyilatkozatokat, melyek szerint az SZDSZ vezérszónoka egyértelmûen kijelenti 1990. július 30- án: "Megítélésünk szerint a siker valamennyi magyar, igazi önkormányzatért harcoló, szerintünk szabadelvû irány sikere". Ugyanezen a napon Szabó György, az MSZP vezérszónoka kijelentette: "Úgy ítéljük meg, hogy mindazok a kérdések, amelyeket mi fontosnak tartottunk, visszatükrözõdnek az immáron átdolgozott törvényjavaslatban". Nos, a koalíció által benyújtott törvényjavaslat a helyi önkormányzati választások tekintetében meghazudtolja saját értékelésüket... S különösen sajnálom, hogy Magyar Bálint így fejezte be a hozzászólását, és az az MSZP, amely végeredményben megjárta a lent és a fent helyzetét, ebbõl a tapasztalatból indulva ezt az eléggé cinikus kijelentést még meg is tapsolja.
Mert kérdezem én: milyen célok motiválták ennek a törvénymódosításnak az egész logikáját, azt a helyzetet, amely jelen pillanatban itt fennáll? Mindenképpen csak politikai célokra tudok gondolni, mivel azt a réteget, amelyet ez a törvény megcéloz, eleve nem tudtuk olyan helyzetbe hozni, hogy a szimpla véleményüket igazából demokratikus módon kifejthessék. Tehát az önkormányzati képviseleti rendszerek - a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Szövetsége és sorolhatnám a többit - egyszerûen nem rendelkeznek annyi idõvel, hogy ezt igazából a saját szervezetükön átfuttassák, és igazából a saját szempontjaik szerint értékeljék. Megkérdõjelezõdik így az a kijelentés, amely a kormánypárt részérõl elhangzott, hogy megpróbálnak egy olyan törvénytervezetet elénk hozni, amely önmagában koherens, amely azonos alappillérekre épül föl.
Tehát megvan, kialakult az országban egy választási körzeti rendszer. Ezek a körzetek minden településen jól lehatároltak, gyakorlatilag a települési képviselet alappilléreit alkotják mind a megyékben, mind a falvakban, városokban. Erre behozunk egy olyan megyei választási rendszert - elfogadom, hogy ezt kellett a legnagyobb mértékben megváltoztatni -, de olyan módon hozom be, hogy gyakorlatilag - a magyar jogrendben és a magyar alkotmányosságban mindig alapvetõ kérdés volt a területi elv fontossága, és ez egyben a subsidiaritás elvének is az alappillére - onnan delegáljunk küldötteket, ahol az érdekeltség megvan. Ez nem tükrözõdik ebben a tervben, hiszen a kétlistás választás egyértelmûen azt a helyzetet is hozhatja, hogy fél megyébõl egyetlen képviselõ sem kerül a megyei önkormányzatba. Egyszerûen elképzelhetetlen ilyen megközelítésben az a koncepció, amelyet a kormány a megyéhez akar erõsebben delegálni, és amivel nagyrészt egyet is lehet érteni, hogy a területi fejlesztést valamilyen módon koordinálja. Hát hogyan lehet akkor területi, kistérségi programokat indítani, ha nincs területi képviselet? Mert ez nem területi, hanem politikai képviselet! És egyértelmû, hogy a jelenleg utazó nagy párt elõnyére szolgál! Ha megvizsgáljuk vagy elemezzük azt, hogy ha ezt a választást ma bonyolítanánk le, akkor az derülne ki, hogy a 19 megye elnöke MSZP-s elnök lenne. (Taps a bal oldalon.) Tehát a törvény eddigi tárgyalása alapján - még az alkotmányt tekintve is - az mindenképpen megállapítható, hogy a kapkodás jellemzi.
Áttérve az alkotmány vitájára: ott sincs figyelembe véve az állampolgársági törvénnyel kapcsolatos legutóbbi változtatás, hiszen a bevándoroltak akkor is megkaphatják a szavazati jogukat, ha nem magyar állampolgárok. A külföldön tartózkodó magyar állampolgár - aki esetleg létesített itt-tartózkodási helyet, vagy éppen áttelepülõ - nem kaphat szavazati jogot. Jóllehet egyes városokban néhány ilyen polgár választójogának a megvonása esetleg visszás lehet, mivel a valamikori és a leendõ városáért igen sokat tesz.
(10.20)
Ezt mindenképpen javasolnám azért így figyelembe venni.
Leszögezem: a félreértések elkerülése végett ki kell mondani, hogy a törvények ésszerû, esetleg éppen a való élet által kikényszerített kiigazítása természetes dolog, sõt, törvényhozói kötelesség. Azonban a fentiek szerint a helyi önkormányzati választásról rendelkezõ törvény esetében ilyen lakossági vagy szakmai igény nem merült fel.
Hivatkoznék még egy nagyon alapvetõ dologra, amely egy épülõ demokráciában szintén nagyon fontos, nemcsak a parlamenti részvételrõl lemaradt kis pártok szempontjából, hanem minden állampolgár szempontjából is: maga a jogkövetés. Amikor törvényt hozunk, mindig gondoljunk bele abba, hogy az állampolgár hogyan tud idomulni ezekhez a változásokhoz. Nyilvánvaló, hogy egy közvetlenül az állampolgárt érintõ törvény négyévenkénti átforgatása, teljes átalakítása mindig újabb és újabb stresszhelyzettel, újabb és újabb problémákkal jár. Mindenképpen érdemesebb tehát megtartani a jó elemeket, hogy az állampolgár egészséges jogkövetése és a könnyû jogalkalmazás lehetõvé váljon.
Az egyfordulós választásról az elõttem szólók már kifejtették nézeteiket. Annyit szeretnék hozzátenni, hogy semmiképpen nem lehet indokolni az egyszerûséggel és az olcsósággal - ahogy a szavazati és az érvényességi küszöböt sem. Szeretném ezt megvilágítani. Gondoljunk bele a polgármesterek helyzetébe.
Jelen pillanatban a polgármester stabilitása megfelelõ - ezt az elmúlt négy év igazolta. Azt is igazolta az elmúlt négy év - és ezt mondhatom úgy, mint gyakorló önkormányzati vezetõ -, hogy szükség volt rá. Itt megint Janus-arcú a törvényhozásunk vagyis a kormány javaslata, hogy a polgármester gyakorlatilag két módon is visszahívható lehessen - és ez összefügg a választójoggal. Mert hogyha ilyen bizalmat adunk, hogy egy település közvetlen úton megválasztja a polgármesterét, ugyanakkor a pártállás tekintetében esetleg vele teljesen szemben álló közgyûlésnek adunk egy lehetõséget arra, hogy egy egyszerû lemondással a polgármestert is magával vigye, hát akkor milyen megbízatás az a választók felõl? Logikailag nem lehet összehozni ezt a két kérdést, tehát a polgármester jogállását az ilyen irányú megváltoztatás elõtt kell létrehozni - és tudomásom szerint elõzõleg is azért nem tudott megszületni a polgármesterek közvetlen választása, mert éppen a mûködésre vonatkozó feltételrendszert nem sikerült ehhez igazából kialakítani. Ez pedig most nem hogy javult volna vagy meg lett volna kísérelve ennek a kialakítása, hanem ellenkezõleg: a polgármester státusát, jogállását rontja: gyakorlatilag bizonytalanná tesz egy, a település által egyénileg megválasztott státust - ami teljesen érthetetlen így.
Visszatérve a megyei választási rendszerre: a kétlistás választásnál egyértelmû, hogy teljesen mindegy, hogy most a tízezer alattiak és a tízezer fölöttiek külön szavaznak, hiszen ha megnézzük a magyar megyéket, akkor ebben olyan szórás észlelhetõ, hogy van olyan megye, ahol ezt figyelembe véve - mivel egy másik anomália, hogy a megyébõl az annak szerves részét képezõ megyei jogú város kiesik -, mindössze négy képviselõt adnának a tízezer fölötti települések. Ez tehát semmiképpen nem indokolt így.
Helyesnek ítélhetõ, hogy feloldja az alkotmány a jelenleg még kényszerítõ erõvel ható alkotmányi kötelezettséget, hogy a településeken a megválasztott testület mandátuma négy évre szól. Nyilvánvaló, hogy ennek a kezelése mindenképpen szükséges.
Részleteiben megvizsgálva a törvénytervezetet, elég sok olyan elemet lehet találni benne, amelyet talán a célszerûség diktált.
Az ajánlásnál elfogadható, hogy az ajánlócédulákkal kapcsolatban voltak kifogások, de semmiképpen nem fogadható el az, hogy a jelöltajánlás jelenlegi három módja kettõre csökken. Ugyanis a kormány javaslata szerint megszûnne a hivatalhoz megküldött levélben történõ ajánlás, amit azért mindenképpen célszerû volna fenntartani. Ez esetben a hivatkozási alap valószínûsíthetõen az, hogy az 1990. évi önkormányzati választás során a választópolgárok elenyészõ számban éltek ezzel az ajánlási móddal. Ha azonban arra gondolunk, mennyire kívánatos a választópolgárok minél szélesebb részvétele a helyi önkormányzatok létrehozásában, akkor ezt a kétségkívül kivételes ajánlási módot nem indokolt eltörölni.
Nyilvánvaló ellentmondás van a helyi közügyekben való részvétel szempontjából abban, hogy a törvényjavaslat természetesnek tekinti a tartózkodási helyen való szavazás jogát, még annak esetében is, aki csak a választás kitûzését megelõzõ napon létesített tartózkodási helyet - a választásig hátra lévõ idõben tehát aligha szerezhet hatalmas ismereteket a helyi viszonyokról -, de az, aki az ajánlás idején valamilyen oknál fogva nem tud ajánló ívet aláírni vagy az önkormányzati hivatalban titkosan jelölni, az ki legyen zárva az ajánlás lehetõségébõl. Ezt érdemes lesz tisztázni.
Az úgynevezett titkos ajánlás nem jelent érdemi változást a hatályos törvény 25. § (3) bekezdéséhez képest. Lényeges változás van viszont az ajánló ív tekintetében - nem tartalmi téren, hanem azért, mert ez az ajánló ív mozog: nem a választópolgár megy be a hivatalba, hanem a jelölni kívánt szervezet vagy független jelölt keresi fel a választópolgárt.
A hatályos szabályozáshoz képest mindenképpen elfogadhatóbb a többes ajánlás szabályozása, ugyanakkor a törvényjavaslat más elemeivel összefüggésben, illetve a korábban már említett koalíciós stratégia függvényében nem javaslom a támogatását, mert a másik oldalon nem adja meg azt a lehetõséget, hogy egy esetleges másod-, harmadajánlást is lehessen tenni a szavazás során. Mert ez azt a lehetõséget is indukálja a törvény megfogalmazásában, hogy magánál a szavazócédulánál is legyen olyan rendszer, hogy figyelembe lehessen venni - nevezetesen, mondjuk, a polgármester- választásnál -, hogy kit jelölnek második vagy harmadik helyen. Ekkor egy sokkal reálisabb értékítélet alakulna ki.
A választás rendszere és az eredmény megállapítása. A törvényjavaslatnak ebben a fejezetében található az egyik legalapvetõbb változás a jelenlegi törvényi rendelkezéshez képest. Gondolok itt arra, hogy a javaslat egyfordulóssá kívánja tenni az önkormányzati képviselõk és a polgármesterek választását, tekintet nélkül arra, hogy abban a fordulóban milyen arányú a választópolgári részvétel.
(10.30)
Úgy gondolom, hogy ez az elmúlt választások alkalmával mindig kényes kérdés volt, s mindenképpen fiaskónak számított az, hogyha másodszorra vagy harmadszorra, a küszöb teljesítése hiányában nem sikerült a képviselõállítás. Meg vagyok gyõzõdve viszont arról, hogy az elmúlt négy év alatt éppen az önkormányzati törvények megváltoztatása során a lakosság széles rétege döbbent arra rá, hogy valójában az elmúlt negyven év paternalista megközelítése után valójában mit jelent az önkormányzatiság, hogy a saját ügyeinek az intézésében valóban mennyire meghatározó az, milyen rendeletek, milyen szabályozások születnek a falvakban, városokban.
Meggyõzõdésem, hogy a következõ önkormányzati választásokat lényegesen nagyobb érdeklõdés fogja kísérni. Kialakultak azok a szervezetek, azok a nem párt jellegû tömegszervezetek, amelyek a lakosság szervezésében, az érdekképviseletek felszínre juttatásában igen komoly szerepet fognak vállalni. Ezért szükséges elsõsorban megtartani a kétfordulós választási rendszert, mert ezek a tömegszervezetek a rétegérdekek érvényesítésében mindenképpen csak úgy tudnak szerephez jutni, hogyha a szavazás során meg tudják találni azokat a csatornákat és lehetõségeket, amelyekkel valóban megszólaláshoz juthatnak.
Összességében megállapítható a törvényrõl - mint a bevezetõben is jeleztem -, hogy politikai szándékok motiválták. Talán úgy is mondhatnám ezt az egész dolgot, hogy a báránybõr és a farkas esete forog fönn: eladjuk ezt az új törvényjavaslatot szépen báránybõrbe bújtatva, de kitûnik mögötte, hogy a hatalom gyakorlása, annak további specifikálása a cél, és ez természetesen mindig az arányos és rétegérzékeny képviseletnek a kárára történik.
Nagyon kérem képviselõtársaimat, hogy gondolják át a törvényjavaslat, a módosítás céljait, és kezdjük - elsõsorban az önkormányzatok bevonásával - a javaslat újratárgyalását. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)