DR. ÁDER JÁNOS, a Fidesz képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat vitája során három témakört szeretnék érinteni. Az egyik a törvényjavaslatnak s magának a választási rendszernek a története. A másik az az eljárás, ahogy ez a Ház elé került, s végül a harmadik - amirõl itt már többen szóltak - a törvényjavaslat mögött felfedezhetõ, vélelmezhetõ politikai szándékok.
Az elsõ, tehát az, ami a törvényjavaslat történetéhez hozzátartozik. Csak egy bevezetõ megjegyzés, hogy a kormánypártok programjaiban - sem az MSZP, sem az SZDSZ választási programjában - nem szerepelt az önkormányzati választási rendszernek a felülvizsgálata. Abból indultam vagy indulok ki, hogy a pártok által fontosnak tartott kérdések általában a programokban szerepelnek. Úgy tûnik, hogy ezt még akkor, legalábbis a választásokra készülõdve, egyik párt sem tekintette olyan súlyú kérdésnek, amit mindenképpen a programba kívánt illeszteni. Ennek ellenére ez a törvényjavaslat most itt van elõttünk, s néhány jelentõs ponton igenis módosítani szándékozza a törvényt.
A történet szempontjából egy kicsit vissza kell menni az idõben, méghozzá el kell jutnunk 1990-hez, illetõleg '89-hez, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaihoz, amelyek a parlamenti választási törvényrõl szóltak, és a '90- es hatpárti tárgyalásokhoz, amelyek az önkormányzati választási törvényrõl szóltak.
Mi volt a cél 1989-ben és '90-ben, amikor a két választójogi rendszert kialakítottuk? Hogy kiegyensúlyozott politikai erõviszonyok alakuljanak ki az országban. Mit jelentett ez? Egyrészt, hogy ne jusson egyetlen párt sem korlátlan hatalomhoz, másrészt a politikai képviselet ne aprózódjon el, harmadrészt a kormányozhatóság országos és helyi szinten egyaránt biztosítható legyen.
Az elõttünk lévõ javaslat ezt a hármas elvet - amelyben egyébként '90-ben még valamennyi itt ülõ parlamenti párt egyetértett - megbontja, hiszen a listás helyek számának a csökkentésével a tízezer fölötti településeken lényegében aránytalanabbá teszi a rendszert.
Ami az eljárással kapcsolatos kifogásokat illeti, itt is mondhatjuk, hogy az eljárással kapcsolatban nagyon sok - mondhatni azt is - súlyos kifogás említhetõ meg, amelyek csak részben magyarázhatók egy mûködését nemrég megkezdõ kormány csetléseivel- botlásaival.
Vegyük sorra ezeket: az elsõ heteknek a kapkodását jól mutatja az, hogy a hatpárti egyeztetésre szánt javaslatot, elõterjesztést igazából nem is tárgyalta meg ez a hat párt, érdemi vita errõl nem folyt. Az elsõ tárgyaláson, amikor errõl tárgyalni kellett volna, az MSZP és az SZDSZ tárgyaló delegációja közölte, hogy az elõttünk lévõ javaslat a kormány, illetve nem is a kormány, hanem a kormányapparátus írói munkásságának a része, és ily módon visszavonták ezt az elõterjesztést, és egy új törvényjavaslat készül. Ezt egy hét múlva megkaptuk, és ekkor már valóban volt lehetõség az érdemi vitára, azonban meglehetõsen szûkös idõ, körülbelül egy hét állt rendelkezésre a törvényjavaslatok áttanulmányozására, illetve egyetlen tárgyalási forduló arra, hogy az érdemi véleményünket kialakítsuk.
Ez ily módon sem érdemi politikai egyeztetést a párton belül, sem érdemi egyeztetést a párt önkormányzati képviselõivel természetesen nem tett lehetõvé. Amikor pedig a kormány végre benyújtotta a törvényjavaslatot a Ház elé - zárójelben jegyzem meg, a korábbi szándékaihoz képest egyhetes késéssel -, akkor ezt a jogalkotási törvényt sértõ módon tette meg. Olyan formában nyújtotta be, amelyet a jogalkotási törvény nem ismer, s ezek után rákényszerült arra, hogy az utolsó pillanatban visszavonja ezt, s egy másik törvényjavaslatot nyújtson be. Ily módon az a javaslat, amelyrõl most vitatkozunk, négy napja van a képviselõk elõtt.
Nemcsak a jogalkotási törvény megsértésével volt igazából baj, hanem baj van azzal is, hogy a Házban nagy nehezen kialakult négyéves gyakorlat is sérülni látszik, hiszen az ilyen jelentõségû törvényjavaslatoknál a frakcióknak is alig marad idejük az érdemi egyeztetésre. Mondom még egyszer: az elsõ javaslat múlt hétfõn érkezett meg, az ezt módosító, a tényleges elõterjesztést tartalmazó javaslat csütörtökön, volt olyan képviselõ, aki e héten kapta meg, és már elkezdtük az általános vitát.
Jól emlékszem azokra a két-három évvel ezelõtti házbizottsági ülésekre, ahol épp az SZDSZ és az MSZP képviselõi nagyon sokszor tiltakoztak amiatt, hogy nincs érdemi egyeztetésre idõ az ilyen nagysúlyú törvényjavaslatok kapcsán, s a kormány mindig át akarja hajszolni ezeket a törvényjavaslatokat. Láthatóan a módszer azóta sem változott, csak a szerepek cserélõdtek fel.
Ami pedig a politikai szándékokat illeti, egy választási törvény módosításakor, így az önkormányzati választásokról szóló törvény módosításakor is érdemes keresnünk a változtatás mögött rejlõ politikai szándékokat. Magyarországnak a politikai története, s lehet egyébként európai példát is hozni, elég gazdag példatára annak, hogyan lehet a választási rendszert a napi politikai érdekeknek és az éppen kialakult politikai erõviszonyoknak megfelelõen alakítani, azért, hogy a változtatás révén a hatalom megszerzése, illetve a hatalom megtartása egy politikai csoport számára hosszú távon is biztosítható legyen.
(10.40)
Tisztelt Ház! Tisztelt Választók! Jogos az aggály, hogy e törvényjavaslat benyújtásakor is hasonló aktuálpolitikai megfontolások játszottak szerepet.
Mit is csinált a kormány valójában, amikor ezt a törvényjavaslatot elõterjesztette?
Elõször is vitára bocsátott egy törvényjavaslatot - amint az elõbb említettem -, elõterjesztette azt, ami egyébként a kormány saját programjának sem felelt meg. Utalnék itt a polgármesterek választására vonatkozó passzusokra. Hiszen az a tervezet azt tartalmazta, hogy a polgármestereket közvetlen módon - a közvetlen mód, az azt jelentette, hogy a listavezetõ lenne a polgármester - válasszák meg, tehát ily módon nem felelt meg a kormányprogram célkitûzéseinek sem. De ezzel az elõterjesztéssel, ami számos ponton - és ezt elismerem - lényegesen rosszabb volt a most elõttünk fekvõ javaslatnál, ezzel az elõterjesztéssel rá akart ijeszteni az ellenzékre. És azt gondolom, hogy erõfölényét is akarta egyúttal mutatni; bizonyítván azt, ha akarja, akár ezt a törvényjavaslatot is elfogadtathatja. Majd ezután, amikor visszavonta ezt az elõterjesztést, benyújtott egy másikat - még egyszer mondom - jobb, mint ami volt -, feladva eredeti koncepciójának néhány elemét, látványos gesztusokat téve az ellenzék felé; például pont a polgármesterek kérdésében. Ugyanakkor nagyon világosan kiderült ezeken a tárgyalásokon, hogy vannak rendíthetetlen elemei ennek a törvényjavaslatnak: mégpedig a választások egyfordulós jellege, valamint a részvételi küszöb eltörlése.
Mi lehet a politikai hátsó szándék, a politikai szándék e mögött a törvényjavaslat mögött? Vagy mibõl indulhatott ki az MSZP, amikor ezt a törvényjavaslatot elkészítette?
Az elsõ, amibõl kiindulhatott, hogy a koalíciónak, a koalíció pártjainak a népszerûsége novemberre csökkenni fog; ez nagy valószínûséggel megjósolható.
A másik, amibõl kiindulhatott, hogy az elmúlt négy év tapasztalatai azt bizonyították, hogy a pártok népszerûségének csökkenése és a pártokból kiábránduló szavazók nem azonnal keresnek maguknak másik pártot, hanem néhány hónap elteltével választanak maguknak újra támogatásra érdemesnek tartott pártot.
Most a választás várható idõpontja - ami november vége - éppen ez az idõpont, amikor már a választópolgárok egy jelentõs része kiábrándulhat a jelenlegi kormánykoalícióból, de még nem választ magának új pártot. Ugyanakkor pontosan emiatt félni lehet attól, hogy az alacsony részvétel miatt több helyen nem lesz eredményes vagy érvényes az önkormányzati választás, ezért két-három hónap múlva ezt meg kell ismételni. És két-három hónappal késõbb, nyilván másokkal, csekélyebb az esély arra, hogy a parlamenti választási sikerét ez a két párt megismételje.
Ezért kell tehát eltörölni a választási részvételi küszöböt, és ezért kell mindenképpen a választás érvényességét és eredményességét biztosítani.
Azok az érvek pedig, amelyek a választás olcsóságáról, ésszerûségérõl, egyszerûségérõl, halaszthatatlanságáról szólnak, bár látványosak, de csak arra valók, hogy ezt a politikai szándékot elleplezzék.
Mi lesz ennek a módosításnak a következménye? A módosítás következménye az lesz, hogy egy egyfordulós, relatív többséges rendszer végén a választók kisebbségének és nemcsak a választók kisebbségének - és ez egy lényeges különbség az elõbb elhangzottakhoz képest -, hanem a választáson részt vevõk kisebbségének akár 20-30 százaléka támogatásával is abszolút többséget, akár a mandátumok 60 százalékát is meg lehet szerezni.
Az eddig elmondottak alapján világosan láthatóak és érthetõek az MSZP politikai szándékai; sokkal kevésbé érthetõ és látható ez a másik kormánypárt, az SZDSZ esetében.
Ez a javaslat ugyanis egy, a helyi kormányzás terhét sok helyen a vállán cipelõ SZDSZ számára nem kedvezõ. Nem kedvezõ azért sem, hiszen a választáson lényegesen alacsonyabb támogatottságot kapott, mint a gyõztes MSZP. Márpedig ha a támogatottság arányai nem változnak, és a két kormánypárt egymással is versenyez - miként ez az eddigi nyilatkozatokból kitûnt -, akkor az SZDSZ-nek nem sok keresnivalója van egy egyéni kerületi rendszerben.
Nem kedvezõ végül az SZDSZ számára ez a rendszer azért sem, hiszen a két kormánypárt közül a népszerûségvesztés elõször - sajnálatos - az SZDSZ-t érte el; a Szonda-Ipsos legutóbbi felmérése szerint egy hónap alatt potenciális támogatóinak körülbelül az egyharmadát veszítette el.
Hogy miért támogatja mégis az SZDSZ ezt a javaslatot, ez talán a vitából kiderül, vagy pedig a választások után fogjuk megtudni.
Nagyon sok konkrét kérdés van, amire - azt hiszem - érdemes a törvényjavaslat kapcsán kitérni. Én egyetlenegyet emelek ki; a többi, azt hiszem, a részletes vitára hagyható - ez pedig az ajánlások rendszere. Magyar Bálint is érintette ezt a kérdést, és azt gondolom, miután ebben az idõ rövidsége miatt igazából komoly vita nem bontakozott ki ezen a bizonyos hatpárti egyeztetésen, erre mindenképpen vissza kell majd térni. Hiszen ez a javaslat, ami elõttünk fekszik - függetlenül attól egyébként, hogy az ajánlások a választópolgárok számára lehetõséget biztosítanak arra, hogy több ajánlást is tegyenek, de mégiscsak fele annyi idõ alatt kétszer annyi ajánlást kell megszerezni, mint például a parlamenti választáson, és ily módon igenis jelentõsen nehezül az ajánlások megszerzése, és jelentõsen nehezül az indulás.
Továbbra is egyetértek azzal, hogy ne indulhasson mindenki, hogy a komoly pártok vagy a komoly támogatottságot élvezõ pártok induljanak csak az önkormányzati választáson és a parlamenti választáson is, és ily módon legyen egy ilyen szûrõ. De ez már, azt gondolom, komoly veszélyeket rejt magában; az ezzel kapcsolatos részletes érveket részben a bizottsági ülésen, részben pedig a részletes vitában - ha ez indokolt - el fogjuk mondani.
Még két dologra érdemes felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy reményeink szerint ez a törvénymódosítás és ezek a szándékok, amik mögötte tetten érhetõk, ezek nem jelentenek precedenst -természetesen ebben csak egyelõre bizakodhatunk - a parlamenti választásokról szóló törvény módosításához. És mi semmiképpen nem tekintjük egyébként ezt a törvénymódosítást precedens értékûnek. A másik pedig egy figyelemfelhívás: érdemes vigyázni arra, amikor aktuálpolitikai megfontolásból vagy a pillanatnyi hatalmi erõviszonyok alapján módosítanak egy választási törvényt, hogy ez milyen eredményre vezet.
Szeretném a '90-es vagy a '89-es tapasztalatokat ide idézni. 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain, az akkor tárgyaló MSZMP - MSZP - képviselõi azt javasolták, hogy a parlamenti választások egyéni kerületi rendszerben folyjanak. Az ellenzéki pártok ehelyett egy tiszta listás rendszert akartak, végül megszületett ez az 1-es megoldás, kompromisszumként, ami alapján már kétszer választott az ország.
1990-ben is világosak voltak az MSZP akkori tárgyaló delegációjának a politikai motívumai. Világos volt, hogy azért javasolnak egyéni kerületi rendszert, mert a többi párt igazából még nem alakult ki. Világos volt, hogy a többi pártnak nincsen pénze, nincsen infrastruktúrája, nincsen apparátusa, tehát semmije nincs ahhoz, ami igazából egy eredményes választás lehetõségét biztosítaná.
De hogy mennyire helytelen volt ez a kalkuláció, ezt jól mutatja a fél évvel késõbbi választási eredmény; ha az MSZP akkori szándékai szerint, tehát egy egyéni kerületi rendszerben választottunk volna, akkor az MSZP-nek két képviselõje lett volna a parlamentben és nem 33, és az MDF-nek pedig körülbelül 80 százalékos többsége lett volna ebben a parlamentben. Ezt ugyanolyan rossznak tartottam volna egyébként, ha ilyen túlhatalom és ilyen korlátlan hatalom alakult volna ki '90 és '94 között, mint ahogy hasonlóan rossznak tartanám, ha egy ilyen irányban mozdulna el ez a szabályozás, a késõbbi választásokat szabályozó megoldás.
Utolsóként, zárszóként: Kuncze Gábor miniszter úr arra kért bennünket expozéjában, hogy ne fogjuk vissza magunkat - függetlenül attól, hogy egyszer már volt módunk eszmét cserélni a Belügyminisztériumban és mondjuk el kritikánkat -, remélem, hogy a hozzászólásom miniszter úr elvonási tüneteit valamelyest enyhítette. Köszönöm szépen. (Taps.)