DR. DORNBACH ALAJOS, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Az általános vitában az SZDSZ képviselõcsoportjának vezérszónokaként négy szempontból kívánom vizsgálni a törvényjavaslatot: 1. egyáltalán miért van szükség a törvénymódosításra; 2. miért csak néhány kérdésben módosítja a törvényjavaslatot a módosítási indítvány, holott a koalíciós pártok kormányprogramja szerint a késõbbiekben egy átfogó újraszabályozásra kerül sor; 3. röviden szólnék az alkotmánymódosításról; 4. a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosító javaslatai közül melyek a fontosabbak, ezek közül is külön megemlítve a fõvárosi önkormányzatra és a fõvárosi kerületekre vonatkozó rendelkezéseket.
A centralizált pártállami tanácsrendszer 41 évi mûködése után 1990-ben átadta helyét a polgári demokráciák hagyományainak és intézményrendjének megfelelõ, korszerû önkormányzati rendszernek. A rendszerváltás folyamatának fontos mérföldköve volt az önkormányzati rendszer megteremtése. A változás felgyorsult folyamatában a törvényhozási folyamatok, az önkormányzatokkal kapcsolatos feladatok felkészületlenül érték a törvény-elõkészítõket és a törvényhozókat. Az éppen hogy megalakult politikai pártok még nem állították fel szakértõi csoportjaikat, hevenyészett koncepciókkal vagy azzal sem rendelkeztek. Természetes, hogy ilyen körülmények között a megalkotott törvények nem minõsülnek a jogtörténelem remekeinek. Különösen érthetõ ez, ha felidézzük a körülményeket.
1990. június 30-án lejárt a tanácsok mandátuma. Heves vita után az akkori kormánykoalíció kikényszerítette, hogy 1990. szeptember 28-án sor kerüljön a választásokra, és kikényszerítette - többségi akaratával, szavazataival -, hogy az Országgyûlés csupán szeptember 28-áig hosszabbította meg a tanácsok mandátumát. Így a törvényhozás az idõ kényszerében rá volt szorítva, hogy lényegében rövid két hónap alatt - a beterjesztéstõl az augusztus 3-ai szavazásig - megalkossa legalább a választójogi törvényt és az önkormányzati törvényt. Az egyéb kapcsolódó törvények tervezete sem volt akkor még a képviselõk kezében.
Emlékezzenek vissza, az akkori ellenzéki pártok azt akarták, hogy néhány hónappal tovább kapjanak megbizatást a tanácsok, annak érdekében, hogy a választás olyan idõpontban kerülhessen sorra, amikor az összes fontos önkormányzati törvényt már az Országgyûlés meghozta. Az akkori miniszterelnök úr ezen a helyen tett ünnepélyes ígéretet - amikor végül a heves vitában kialakult az egyetértés -, ám legyen, hogy csak szeptember 28-áig hosszabbodjék meg a tanácsok mandátuma, ígéretet tett, hogy augusztus végéig beterjeszti az összes fontos, az önkormányzatok mûködését érintõ törvényjavaslatot - közöttük például a földtörvényt is, hisz az ellenzék ehhez is ragaszkodott. Jól tudjuk, hogy ezt az ígéretet nem lehetett teljesíteni. Akkor azt hittük, hogy netán készen vannak törvényjavaslatok.
A választások lebonyolítása után, a választási eredmények ismeretében feles törvényként alkotta meg az Országgyûlés a további nagyon fontos törvényeket: a polgármesteri tisztség ellátásának kérdéseirõl szóló törvényt, a köztársasági megbízott jogállásáról és feladatairól szóló törvényt, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségû szervek feladat- és hatásköreirõl szóló törvényt, nem beszélve a fõvárosról és fõvárosi kerületekrõl szóló törvényrõl, amit 1991-ben alkotott meg a Ház.
Az elmúlt négy év folyamán a parlamenti pártok és szakértõik széles körû egyetértésre jutottak a tekintetben, hogy az önkormányzati törvények korrekcióra, módosításokra szorulnak. Annak ellenére mondom ezt, hogy magam is a legnagyobb elismeréssel nyugtázom, hogy az önkormányzatok az új demokrácia legsikeresebb intézményeinek minõsültek és az állampolgárok széles körének a megbecsülését élvezik, hogy csak helyenként merültek fel - a nagyon mostoha körülmények és a szükségszerûen gyarló törvényi szabályozás ellenére - konfliktusok. Egyetértés alakult ki, hogy melyek azok a legfontosabb kérdések, ahol a négy év tapasztalatai alapján az eredeti koncepciót módosítani, kiegészíteni kell, és melyek azok a területek, ahol súlyos hiányosságok vannak a rendszerre vonatkozó szabályokban.
A benyújtott törvényjavaslatok ezeket a hiányosságokat kívánják megszüntetni. A hiányosságok kiküszöbölése mellett a törvényjavaslat több tekintetben módosítja a hatályos rendelkezéseket annak érdekében, hogy azok erõsítsék az önkormányzatok autonómiáját, a kormánypolitika befolyásától való minél nagyobb függetlenséget.
(11.30)
Az elmúlt négy évben az önkormányzatok túlnyomó többsége kiválóan mûködött, de nincs olyan kiváló mûködés, amit ne lehet tovább fokozni.
Gyakran felmerülõ kérdés, miért csak részleges törvénymódosítást kezdeményez a kormány. Ma is hallottunk érveket arra, hogy együtt kellene megvitatnunk az összes, önkormányzati tevékenységet érintõ törvénycsomagot. Az ellenzéki pártok részérõl megfogalmazódott ma is az a feltételezés, hogy a kormánykoalíció azért kívánja két lépcsõben végrehajtani a törvények korrekcióját, mert az ez év õszén esedékes önkormányzati választások eredményétõl kívánja függõvé tenni a második lépcsõben megvalósítandó módosításokat. (dr. Kövér László: Úgy van!) A feltételezésben feltehetõen négy évvel ezelõtti tapasztalatok munkálkodnak. Mert ha gondosan megnézik a most benyújtott törvényjavaslatok által indítványozott módosításokat, ezek mind a kormánykoalíció rövid távú politikai érdekei ellen irányulnak, ha tetszik, ha ilyen szemszögbõl nézzük, mert nem a kormányzati befolyást kívánják erõsíteni vagy stabilizálni, ellenkezõleg lebontják azt a rendszert, amely a kormányzattól való függést fenntartotta az önkormányzatok szférájában.
Az önkormányzatok önállóságát csorbító számos rendelkezés született 1990 õszét követõen, hisz' a választások után megalkotott feles törvények sorozatosan olyan rendelkezéseket léptettek életbe, amelyek a kormányzati befolyást, a kormányzati intézményrendszer befolyását az önkormányzatok irányában erõsítették. A jelenlegi kormánykoalíciós pártok programjaiban is, a koalíciós szerzõdésben is a választók által számonkérhetõen le van fektetve, hogy milyen irányban kívánják a koalíciós pártok az önkormányzati rendszert fejleszteni, a törvénymódosításokat végrehajtani. A választók számon kérik vagy számon kérnék, ha ettõl a koalíciós pártok eltérnek. Ezért számomra teljesen érthetetlen az a félelem, amit egyesek megfogalmaznak, hogy vajon miféle sanda megfontolás húzódik a koalíciós pártok döntésének hátterében. Holott minden szakember számára világos, hogy nagyon praktikus meggondolások késztették a kormánykoalíciót arra, hogy csak részleges módosítást léptessen most életbe, elsõsorban azért, mert a kormánykoalíció programjában szerepel jövõ évre beütemezve egy egységes új Alkotmány megalkotása.
Köztudott, hogy a jelenleg hatályos Alkotmány, amely ugyan alapelveiben, szerkezetében, alapvetõ rendelkezéseiben megfelel a korszerû polgári demokráciák követelményeinek, azonban egyenetlenségek vannak a rendszerben és a köztársaság alapvetõ intézményeire vonatkozó rendelkezések túlságosan szûk keretben tartalmaznak rendelkezéseket. Egy korszerû Alkotmány az alapintézményeket valamivel részletesebben kell hogy szabályozza, mint a jelenleg hatályos Alkotmány.
Továbbá köztudott és közismert az is, hogy évek óta napirenden van az államháztartás reformja. Az államháztartás reformja kihat az önnkormányzatokra is, az önkormányzatok gazdálkodására. A kormánykoalíció programjában szerepel, hogy egy éven belül az államháztartási törvény is az Országgyûlés asztalára kerül. Mindebbõl következik, hogy ha az önkormányzati választások kitûzéséig az Országgyûlésnek lenne is elégséges ideje arra, hogy megvitassa az összes vonatkozó törvényeket, nem lenne bölcs megtenni az új Alkotmány és az új államháztartási törvény elfogadása elõtt. De az is világos mindenki számára, hogy az idõ túlságosan rövid.
Most is bizonyos mértékig az idõ harapófogójában dolgozunk. Ha az alkotmányos rendet be akarjuk tartani, akkor december elejéig meg kell tartanunk az esedékes önkormányzati választásokat. Ez azt jelenti, hogy a választásokat elõtte megfelelõ idõben ki kell tûzni és ez alatt az idõ alatt reménytelen vállalkozás lenne megkísérelni az összes önkormányzati tevékenységet érintõ törvény módosítását.
Most röviden az elõterjesztett alkotmánymódosításról szólnék, bár koalíciós partnereink is és miniszter úr is az elõterjesztésében elmondta, hogy az alkotmánymódosítást mi indokolja. Ezzel kapcsolatosan inkább arról beszélnék, hogy milyen ellenérzéseket kellett saját magunkban leküzdeni, amikor végül is igent mondtunk arra, hogy legyen-e alkotmánymódosítás. Az a véleményünk, hogy alkotmánymódosításra csak egészen kivételesen kerülhet sor. Nem szeretnénk azt a gyakorlatot feléleszteni vagy folytatni, ami az elõzõ években sok-sok kényszerû szükség folytán és kényszerítõ körülmény hatására kialakult, nevezetesen, hogy sorozatosan módosítottuk az Alkotmányt. Mivel azonban az új Alkotmány meghozatala elõtt önkormányzati választásokat kell tartani, mérlegre kellett tennünk, hogy a kormányprogramban szereplõ legfontosabb önkormányzati választási elveket adjuk-e fel, nevezetesen, hogy az Európai Önkormányzati Chartának is megfelelõen minden önkormányzati képviselõt közvetlenül választhassanak meg az állampolgárok. Gondolok itt a megyei önkormányzati képviselõkre is, akiket most elektori rendszerben közvetve választanak. Tehát vagy feláldozzuk ezt a korszerû követelményt, továbbra is egy korszerûtlen megoldást hagyunk életben, vagy pedig módosítjuk az Alkotmányt. Végül is felülkerekedtünk saját belsõ ellenérzéseinken és az alkotmánymódosítás mellett törtünk lándzsát.
Ez az alkotmánymódosítás a demokratikus intézményrendszer erõsítését szolgálja, hiszen a közvetlen választást lépteti életbe azon a ponton, ahol eddig közvetett elektori választás mûködött. Errõl többet nem is mondanék, sok-sok mondanivalóm lenne errõl, de inkább megkímélem önöket ettõl. (dr. Gáspár Miklós - és többen a Fidesz soraiból -: Köszönjük!) Nagyon szívesen, képviselõ úr!
Figyelmet érdemel azonban az önkormányzati törvény néhány módosító rendelkezése, amelyek közül csak a fontosabbakat vagy a fontosabbnak tartottakat emelem ki. Ezekrõl eddig nem nagyon esett szó, vagy nem mindent mondtak el, amit magam is szükségesnek tartanék elmondani.
Elsõsorban fontosnak tartom, hogy a törvényjavaslat növeli a polgármesterek hatáskörét, legitimációját, és ebben egyetértek Kónya Imre elõbb elmondott érveivel. És nem is ismétlem meg mindazt, amit õ elmondott a polgármesteri hatáskör bõvítésérõl. Ismeretes, hogy a 2.§ (2) bekezdése a jövõben kimondaná, hogy polgármesterek törvényben önkormányzati hatásköröket kaphatnak.
Kónya Imre képviselõ úr most azt rója fel az elõterjesztõnek, hogy még nem nyújtotta be a hatásköri törvény módosítására irányuló javaslatot. Kétségtelen, valóban az lenne a helyes, de az elõbb már elmondtam, -ismétlésbe nem kívánok bocsátkozni -, lehetetlen minden fontos, az önkormányzatot érintõ törvénynek a választások kiírása elõtt történõ parlamenti elfogadása. A késõbbiekben a hatásköri törvény módosítása, a dekoncentrált szervek hatásköre egy részének a települési önkormányzatok hatáskörbe adásáról rendelkezõ jogszabályok a polgármestert önálló hatáskörrel fogják felruházni, annak érdekében - és itt széles egyetértés van -, hogy a testület döntése ne legyen szükséges minden apró-cseprõ ügyben, ami jelenleg az önkormányzati testületek mûködését gyakorlatilag fékezi, a hatékonyságot rontja.
Lényeges eleme a törvényjavaslatnak, amely hangsúlyozottan elválasztja a polgármester és a jegyzõ hatáskörét, feladatkörét. A törvényjavaslat kimondja, hogy a polgármesteri hivatal mûködését a polgármester irányítja, a jegyzõ vezeti. Az irányításnak, illetve a vezetésnek más és más az eszközrendszere. A polgármester a választópolgárok által választott önkormányzati vezetõ és egyben politikus, vele szemben a munkáltatói jogot az önkormányzati képviselõtestület gyakorolja. A jegyzõ közigazgatási szakember, aki feladatát a hatalmon lévõ pártoktól függetlenül szakemberként kell hogy ellássa, aki megbízatását pályázat alapján a képviselõtestülettõl kapja, azonban vele szemben az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
(11.40)
A polgármesteri hivatal többi dolgozójával szemben a munkáltatói jogokat általában a jegyzõ gyakorolja azzal a megszorítással, hogy a kinevezés, a felmentés és a jutalmazás kérdésében a polgármesterrel egyetértésben döntenek. Ez a rendszer, ez a modell úgy vélem, megfelel a Nyugat-Európában már hosszú ideje mûködõ modern önkormányzatokban szerzett tapasztalatoknak és igényeknek.
A javaslat egyértelmûvé teszi, hogy a képviselõ-testület döntéseinek keretei között, de sok tekintetben saját jogán, a polgármester feladata a hivatal munkája tekintetében a folyamatos önkormányzati irányítás. Azonban a hivatal megszervezésében, a munkatársak megválasztásának körében közös felelõsség terheli a polgármestert és a jegyzõt. A szakmai munkáért, annak színvonaláért, szervezéséért a jegyzõt terheli a felelõsség.
A hatályos törvény szerint ma az összes munkáltatói jogot a polgármester gyakorolja. Ez gyakran feszültséghez vezett a hivatal vezetésében a jegyzõ és a polgármester között.
Az 1990-ben alkalmazott megoldás mellett akkor sok érv szólt, annál is inkább, mert még hiányzott a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény. Ez utóbbi törvény szabályozására figyelemmel azonban már nem indokolt fenntartani a polgármester kizárólagos munkáltatói jogát. Meggyõzõdésem, hogy a javasolt megoldás jól fogja szolgálni az önkormányzatok zökkenõmentesebb, hatékonyabb mûködését, és növelni fogja az önkormányzaton belüli törvényességet.
A demokratikus intézmények mûködésében a törvényességet legnagyobb mértékben a nyilvánosság szolgálja. A jelenlegi szabályozás a nyilvánosság szabályait nagyon hiányosan tartalmazza. A javaslat ezt is kiküszöböli. A részleteibe nem megyek bele, errõl már beszéltek.
Fontos rendelkezés azonban, amely az önkormányzat mûködõképességét biztosítja akkor is, ha feloldhatatlan konfliktus, kvázi patthelyzet állt elõ a képviselõ-testület és a polgármester között, ha az együttmûködésük ellehetetlenült. Választójogunk nem teszi lehetõvé a választott képviselõk, illetve a polgármester visszahívását. Egyetlen jogorvoslati lehetõség maradt, ha a köztársasági megbízott kezdeményezésére a belügyminiszter az Országgyûléstõl a testület feloszlatását kérte. Az elmúlt 4 év folyamán egyetlen ilyen döntésre került sor, holott tudjuk, ha nem is túl gyakran, de bizony a testületek munkája ellehetetlenült a feloldhatatlan belsõ konfliktusok miatt. Ilyen esetekre egy megoldási lehetõséget kínál a törvényjavaslat, amikor lehetõvé teszi, hogy a testület minõsített többséggel kimondja önmaga feloszlását, ezzel új választás kiírását kényszeríti ki, vagy amikor helyi népszavazással lehet megszüntetni a testület megbízatását a polgármester megbízatásával együtt.
Ugyancsak a mûködésképtelenségi zavarok kiküszöbölésére alkalmas az a szabály, amely szerint a megyei közigazgatási hivatal vezetõje jogosult lesz a képviselõ-testületet összehívni abban az esetben, ha ez irányú kötelezettségét a polgármester nem hajlandó teljesíteni. Szintén nem gyakran, de ilyen konfliktushelyzetekkel is találkoztunk. Jelenleg csak akkor van mód a polgármesteri mulasztás kiküszöbölésére, ha erre az SZMSZ rendelkezést tartalmaz. Sajnos számos esetben nem született ilyen SZMSZ.
Az alkotmánymódosítás kapcsán már kiemeltem, hogy megnõ a megyei önkormányzatok legitimitása azáltal, hogy a megyei önkormányzati képviselõket a választópolgárok közvetlenül választják.
Az önkormányzati megye a középszintû közigazgatás jelentõs résztvevõje. Bizonyos tévképzeteket azonban el kell oszlatnunk, mert egyesek attól tartanak, hogy az új szabályozás a megyei önkormányzatoknak új hatásköröket adva visszaállítja a régi, pénzosztó megyei tanácsi rendszert. Errõl röviden csak annyit, amit az elõterjesztésben a miniszter úr hangsúlyozottan elmondott, hogy a megyei önkormányzat és a települési önkormányzat semmiféle hierarchikus kapcsolatba nem kerül, a megyei önkormányzat nem felügyeleti szerve, nem másodfokú hatósága a települési önkormányzatnak.
Bebizonyosodott azonban, hogy bizonyos térségi, körzeti, általában megyei feladatokat, bizonyos szakoktatás, bizonyos egészségügyi ellátás, szociális gondozás terén, különösen ott, ahol a feladat ellátásához nagyobb szakértelemre van szükség, azt nem lehet megfelelõ színvonalon települési szinten, települési feladatként megoldani, ezért ezeket a feladatokat a törvényjavaslat a megyei önkormányzat hatáskörébe utalja. Fenntartva azonban annak a lehetõségét, hogy a települési önkormányzatok elsõdlegességét figyelembe véve a települési és a megyei önkormányzat megegyezése alapján változatlanul a településnél maradjanak a konkrét hatáskörök. Sõt arra is lehetõséget biztosít a törvény, hogy a települési önkormányzat egyoldalúan is magához emelhesse, vagy magánál tarthassa a konkrét feladatot, amennyiben a szolgáltatást igénybe vevõk többsége bizonyos idõn keresztül a település lakói közül kerül ki. Szintén meggyõzõdésem, hogy ez a megoldás az önkormányzatok eddiginél lényegesen hatékonyabb mûködését szolgálja.
Most kiemelten kell beszélnem a fõvárosi és fõvárosi kerületi önkormányzatokról szóló rendelkezésekrõl. A fõváros és a kerületek közötti véleményeltérés, az azokból származó konfliktusok évek óta foglalkoztatják az érdeklõdõ közvéleményt. A viták középpontjában az áll, hogy milyen feladatok tartozzanak a fõvárosi önkormányzat, illetve a kerületi önkormányzatok hatáskörébe, milyen legyen a fõvárosi önkormányzat, illetve a kerület viszonya. Sajnálatos módon az 1990 õszén megválasztott fõvárosi és kerületi önkormányzatokra vonatkozó törvény - mint már említettem - majdnem egy évvel megválasztásuk után született meg.
Már a törvény megalkotása során, a törvény-elõkészítõ folyamat idején éles vita bontakozott ki a fõvárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok között a tekintetben, hogyan oszoljanak meg a feladatok, a hatáskörök a fõvárosi, illetve a kerületi önkormányzatok között. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a vitában végül is egyetértés jött létre a fõvárosi önkormányzat és a 22 kerület között. Meghökkentõ módon azonban a törvényjavaslatról történõ szavazás során a kormánykoalíciós többség nem méltányolta a 23 önkormányzat kompromisszumos, konszenzusos javaslatát. Attól eltérõ olyan megoldást léptetett életbe, amely tovább élesztette és tovább gerjesztette a fõváros és a kerületek közötti vitákat, érdekellentéteket. Ez a vita napjainkig továbbgyûrûzik.
A koalíciós pártok már programjukban jelezték, hogy szükségesnek látják a kérdés újraszabályozását. A jelenleg hatályos törvény szerint számos kérdésben az érintett kerületi önkormányzatok egyetértésére, más kérdésekben a kerületi önkormányzatok többségének, vagyis legalább 12 kerületnek az egyetértésére van szükség. Ez a megoldás a fõváros egészét vagy több kerületet érintõ kérdésben a továbbiakban tarthatatlan.
A törvényi szabályozásnak olyannak kell lennie, hogy ott, ahol nem jön létre megegyezés az érdekelt felek között, a törvény adjon egyértelmû eligazítást, ne jöhessen létre patthelyzet, feloldhatatlan konfliktus ne konzerválódjék.
Sajnos a jelenleg hatályos szabályozás ezeket a konzerválódó konfliktusokat lehetõvé teszi. Így történhetett, hogy hosszú-hosszú viták után sem jutottak egyetértésre a kerületi önkormányzatok például a tekintetben, hogy hol húzódjon a 0-ás körgyûrû keleti íve, aminek az építése most már napirenden lenne, már el is kezdõdhetett volna. Mivel a keleti érintett kerületek nem állapodtak meg, mindenki csak a maga rövid távú és közvetlen érdekeire figyelt, a közösségi érdeket, a szomszédok érdekeit nem méltányolja. Így majd a forgalomelterelésre kevésbé alkalmas északi gyûrû fog elõbb megépülni.
(11.50)
Évekig fogják szenvedni, pontosan azok a keleti kerületek, a rajtuk átzúduló tranzitforgalmat, amelyek nem jutottak egyetértésre a nyomvonal kitûzése kérdésében. Az egész fõváros lakossága megszenvedheti azt a tényt, hogy négy éven keresztül nem lehetett korszerû új szennyvíztisztító telepek helyét kijelölni, hogy a szemétmegsemmisítõ rendszereket nem lehetett bõvíteni, mert a telepítésre kiszemelt, sõt nem egy esetben a természeti adottságoknál fogva arra egyedül alkalmas hely gazdája, a kerület tiltakozott és tiltakozik. Éppen a frakcióhétvégénken három napon keresztül Ráckevén vitattuk meg a törvényjavaslat minden egyes vitás elemét, és ott értesültünk arról a szomorú tényrõl, hogy a Csepel-sziget alatt fekszik az az óriási édesvízkészlet, amely a fõváros ivóvízellátását évszázadokon keresztül lesz hivatott biztosítani, és e vízkészlet szennyezésének a veszélye növekedett azáltal, hogy a szennyvíztisztítás kérdésében nem sikerült a korszerûsítés és a hatékonyság érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni, a beruházásokat elindítani sem lehetett. Tehát az a vélemény, hogy a fõvárosnak adandó hatáskör sérti a kerületek autonómiáját, netán alkotmányos jogait, ez enyhén szólva légbõl kapott.
Én megértem azokat a kerületi lakókat, aktivistákat, sõt önkormányzati vezetõket, akik a kerület érdekeit helyezik elõtérbe. Értem õket - de nem értek velük egyet. De az emberileg teljesen érthetõ, hogy valaki a saját érdekein nehezen tud felülemelkedni. És hozzátartozik még a kérdéshez az is, hogy például a fõvárosban ugyanahhoz a párthoz tartozik a Fõvárosi Önkormányzat elsõ számú vezetõje, mint a legtöbb kerület elsõ számú vezetõje, és épp emiatt igen sokan egy párt belügyének tekintik ezt a konfliktust. Pedig errõl szó nincs. Ellenkezõleg: arról van szó, hogy mind a fõváros vezetése, mind a kerületek vezetése túltéve magát a pártérdeken, saját pártja érdekén, nevezetesen azon, hogy ne tekintse ezt a közvéleménynek egy netán rosszul informált része egy párt belügyének, ne rontsa ez a párt képét, a konfliktust megoldaná - nem. A pártérdek mind a kerületben, mind a fõvárosban - s azt kell mondanom, hál' istennek - háttérbe szorul, mert nem a pártérdeknek kell elõtérben lenni, hanem a nagyobb közösségi érdeknek. Sajnálatos módon egyes kerületi vezetõk ezt a helyesnek vélt érdeket rosszul szolgálják, rosszul állítják fel az értékrendet, mert a fõváros egészének az érdeke elõbbre való. Képviselõcsoportunk az elõterjesztést ezért teljes mértékben támogatja.
Csak röviden utalok arra, hogy fontos eleme még a törvényjavaslatnak a köztársasági megbízottakra vonatkozó rendelkezés, de az ezzel kapcsolatos érvek számtalanszor elhangzottak. Arról meg vagyok gyõzõdve, hogy a törvényjavaslat elfogadása után az állampolgárok sokkal inkább meg lesznek elégedve, jó közérzetüket sokkal inkább fogja szolgálni az önkormányzatok mûködése, és erõsödni fog a demokratikus intézményrendszer. (Taps.)