DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Felszólalásomban - nem ígérem, hogy rövid leszek - két indítványomat szeretném önöknek megindokolni, és engedjék meg, hogy harmadjára pedig a mai vitában elhangzott egy-két felvetésre röviden reflektáljak.
Az elsõ indítványom, amelyhez szeretnék szóban kiegészítést fûzni, úgy hangzik, a lényegét foglalom össze: a Ház ne tegye lehetõvé a parlamenti képviselõknek azt, hogy olyan ügyekben, amely ügyekben bírósági eljárás indult, az ügyek érdemében a képviselõk a plénumon vagy akár bizottságon fölszólalhassanak.
Amikor megindokolom ezt az indítványomat, utalni szeretnék Kávássy Sándor képviselõtársam iménti felszólalására, aki felszólalásában eléggé vehemensen bírálta a Házszabály-tervezetnek azt a tervezett rendelkezését, hogy a parlament elé ne lehessen megidézni a Legfelsõbb Bíróság elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, és még pár közjogi méltóságot felsorolt. Kávássy képviselõtársam részérõl, remélem, jól fogom összefoglalni mondanivalójának vagy érvének a lényegét, úgy hangzott, hogy ki más a népszuverenitás letéteményese, ha nem a parlament, hiszen a parlament az a szerv Magyarországon, amelyet az ország lakosai közvetlenül választanak.
(16.40)
Kávássy képviselõtársam felszólalásában többször - nem ritkán gunyorosan - utalt arra, hogy az õ megítélése szerint egy korábbi rendszer, egyfajta sztálinista jogfelfogást tükrözõ rendelkezések lennének ebben az új Házszabály-tervezetben.
Az elmúlt négy évben megszokhattuk - azok a képviselõtársaim, akik nem ültek itt a parlamentben, nyilván a tévé elõtt megszokhatták -, hogy ha valamivel nem értünk egyet, akkor nagyon könnyen kicsúszik a szánkon, hogy ez sztálinista, ez szocialista. Néha nagyon nehéz vitázni az ilyen tipusú felvetésekkel. Azonban Kávássy Sándornak szeretném tisztelettel felhívni a figyelmét arra, hogy az az alkotmányfelfogás, amit most õ képvisel, az ténylegesen, valóban sztálinista, ugyanis valóban a kommunista alkotmány és jogfelfogás volt az, amelyik azt mondta, hogy a népszuverenitásnak egyetlenegy letéteményese van, ez pedig a parlament. Igaz persze, hogy mögötte egy párt, az egypártrendszer politbürójának a hatalma állt, azonban az elmélet azt tartalmazta, azt állította, hogy a népszuverenitás letéteményese kizárólag a parlament.
Ezzel szemben a modern polgári alkotmányjog-felfogás azt állítja, hogy a népszuverenitásnak nincs egyedüli letéteményese, hanem több van. Egyik a parlament, a másik a bíróság, a harmadik az Alkotmánybíróság, a negyedik az önkormányzatok, és ezen letétemények egymáshoz való viszonyának demokratizmusa határozza meg azt, hogy egy ország demokratikus-e vagy sem. Tehát ha a Házszabály azt tartalmazza, hogy nem lehetséges a Legfelsõbb Bíróság elnökét ide megidézni és vele szemben követelményeket támasztani, akkor azt hiszem, hogy ez a Házszabály nagyon bölcsen fejezi ki azt, hogy a biróságoknak, a jogszuverenitásnak el kell válnia a törvényhozástól. Ellenkezõ esetben az a helyzet állhatna elõ, hogy a parlament, praktikusan annak parlamenti többsége a bíróság elnökétõl számon kérné azt, hogy miért hozott egy ügyben pont ilyen ítéletet és miért nem amolyat hozott egy adott kérdésben.
Nyilvánvaló, hogy a bíróságok, amelyek csak a törvényeknek vannak alárendelve, nem lehetnek alárendelve a parlamentnek. Ezért Kávássy képviselõtársammal ellentétben azt hiszem, hogy ez nagyon bölcs szabály.
Azért reflektáltam ilyen hosszasan Kávássy képviselõtársamnak erre a felvetésére, mert ebbõl következik az az én javaslatom, miszerint nemcsak hogy a Legfelsõbb Bíróság elnökét nem szabad megidézni a plénum elé, hanem én azt szeretném elérni, hogy a parlamentben egy országgyûlési képviselõ se avatkozhassék be semmilyen bírósági ügy lefolyásába olyan módon, hogy amikor egy bírósági ügy elkezdõdött, akkor felszólal és ezáltal a közvéleményt felhasználva nyomást gyakorolhasson egy adott ügy kimenetelére. Azt hiszem, hogy ez nagyon fontos gondolat, számos nálunknál - lássuk be - fejlettebb demokráciák gyakorlatában ez elfogadott.
Szeretném felhívni képviselõtársaim figyelmét arra, hogy sajnos ezt az indítványomat az alkotmányügyi bizottság nem támogatta. Nem támogatta abból a megfontolásból, hogy tán ez az elképzelés nem eléggé kiforrott.
Hadd említsem meg példaként, hogy nem olyan régen, egy pár nappal ezelõtt itt, a plénum elõtt egy nyomozati ügyben lévõ eljárásban egy kérdés elhangzott, a kormány képviselõje erre válaszolt. Ez is már valóban felveti azt a problémát, hogy vajon a parlament nem nyúl-e be más jogszabályi struktúra szerint megindult ügyek kimenetelébe. Valóban jogos ez a felvetés, ami az alkotmányügyi bizottságban elhangzott. Arra szeretném rávenni az alkotmányügyi bizottságot, ha valamilyen okból nem eléggé teljes az elképzelésem, akkor inkább egészítse ki, tegye azt jobbá, nagyon sok okos, bölcs alkotmányjogász ül abban a bizottságban. Tehát ne elvessék ezt a gondolatot, hanem inkább tegyék hozzá, ami szükséges ahhoz, hogy jobb legyen. A magam részérõl boldogan fogok támogatni minden továbbfejlesztett változatot.
A másik indítványom, amelyrõl szeretnék szólni, nem annyira magasröptû, ami a dolognak az alkotmányjogi és alkotmányügyi vonatkozásait illeti, inkább arra egy példa, hogy vannak olyan esetek, amikor egy jogalkotásnak, egy parlamentnek egyszerûen a technikai fejlõdésre is figyelemmel kell lennie, a technikai fejlõdés által elõállt helyzetekre is néha választ kell találnia. Elnézést kérek Kávássy képviselõtársamtól, hogy megint õt említem, ezúttal nem az õ beszédéhez szeretnék kapcsolódni, de amikor õ beszélt, a Házban megszólalt egy ilyen telefon, azt hiszem, Tóth András államtitkár úrnál, aki felvette, meghallgatta az üzenetet, majd kiment. Úgy ítélem meg, de nem is megítélés kérdése, hanem azt hiszem, ez ténykérdés, hogy az utóbbi idõben ezek a telefonok - és nem nevezem meg, ez most melyik rendszerhez tartozik, mert reklámot nem csinálok -, nagyon elterjedtek az országban, nemcsak ez, hanem a személyi hívók rendszere is.
Azt hiszem, hogy mindannyiunkat rendkívüli módon idegesít az, amikor egyre- másra szólalnak meg ezek a személyi hívók és ezek a telefonok. Amikor áttanulmányoztam ennek a telefonnak a használati utasítását, minden le van benne írva, hogy hogy kell használni, bekapcsolni, kikapcsolni, üzeneteket lehallgatni. Sajnos azonban egy olyan tanácsot nem olvastam ebben a leírásban, hogy hogyan illik egy ilyen telefonnal viselkedni. Egy ilyen telefonnal úgy illik viselkedni egy tanácskozás közben, hogy illik kikapcsolni. Miután ez az illem a leírásban nem szerepel és úgy tûnik, hogy ameddig nem alakul ki a telefonok használatának kultúrája, addig azt hiszem, hogy érdemes lenne a Házszabályban egy rövid mondat erejéig kitérni erre a kérdésre is.
Ma még csak néhány képviselõnek van ilyen telefonja és személyi hívója, azonban bízom abban, hogy hamarosan mindegyik képviselõnek lesz ilyen a zsebében. Márpedig, tisztelt képviselõtársaim, ha nem lépünk ebben az ügyben, akkor a parlament tanácskozás helyett madárházzá fog átalakulni, minden pillanatban különbözõ képviselõk zsebében fog hol telefon, hol pedig személyi hívó megszólalni. Ezzel tönkre fogjuk verni a saját munkánkat és nem is beszélek arról, hogy rendkívül visszatetszõ a választópolgárok elõtt is, hogy a parlamentben tanácskozás helyett ezeknek a technikai eszközöknek a csivitelése hallható.
Ezért azt javaslom, hogy tegyük könnyûvé a levezetõ elnök számára is azt, hogy ebben a kérdésben világos normák szerint mûködjék a parlament. Javaslatom egészen egyszerû: tiltsuk meg a képviselõknek, hogy akár a plenárison, akár a bizottsági üléseken ezeket a készülékeket használják. Vannak olyan készülékek, amelyeket fényjelzésre lehet átállítani, ott tegyük meg. Ott, ahol ez nem lehetséges, kapcsoljuk ki. Ha telefonálni akarunk, menjünk ki a terembõl és ezt megtehetjük, ezzel nem fogjuk zavarni a Ház munkáját.
Harmadjára pedig azt ígértem, hogy egy korábban elhangzott észrevételre szeretnék reagálni. G. Nagyné dr. Maczó Ágnes rendkívül vehemensen érvelt amellett, hogy a képviselõknek ne csak a szavazáskor kelljen a teremben tartózkodniuk, hanem a vita során is, hogy meghallgassák egymás érveit. Most neki címezném a mondanivalómat, de sajnos nem tehetem, akárhogy nézem, nem tartózkodik a teremben. Nem tudom, ezek után valójában mennyire vegyem komolyan azt az intelmet, amelyet õ megfogalmazott. (Derültség, taps a bal oldalon.)
Úgy érzem, hogy G. Nagyné dr. Maczó Ágnes nagyon sok mindent megfogalmazott, amivel én nem értek egyet, ilyen ehhez hasonló felvetések voltak. Jól hangzik a televízióban, jól hangzik a rádióban, de a kévpiselõtársam maga is tudja, hogy õ saját maga sem tudja ezeket a megfogalmazott követelményeket teljesíteni. Azt hiszem, a hasonlata rossz, a parlament nem iskola, nem az a cél, hogy a képviselõk hátra tett kézzel üljenek és figyeljenek a tanító bácsira. Az a cél, hogy jó törvényeket hozzunk, aminek pedig nem mindig az a módja, hogy itt ülünk, ennek lehetnek más módjai is.
Én nem szeretnék G. Nagyné Maczó Ágnessel vitatkozni, mert nagyon sok mindenben nem értek egyet vele. Egy dolgot szeretnék megemlíteni, ez pedig leginkább arra vonatkozik, hogy mégis mirõl van itt szó, milyen érveket célszerû vagy nem célszerû a Házban használni, amikor a Házszabályról beszélünk.
Kávássy képviselõtársam - ismét elnézést kérek tõle, hogy õt említem - azt mondta a beszédében, hogy ez a Házszabály-tervezet, amelyet a Ház tárgyal, mélységesen antidemokratikus, törvényellenes... (Dr. Kávássy Sándor: Nem ezt mondtam!) Nem ezt mondta. Elnézést kérek Kávássy képviselõtársam, hogyha ezt lehet kihallani... (Dr. Kávássy Sándor: Az más!) ...hogy ilyennek tartja a tervezetet, én ezt el tudom fogadni, hiszen sokféleképpen gondolkodunk dolgokról, és ha valaki - hogy mondjam - olyan kijelentéseket tesz, amelyet így is lehet érteni, így is lehet hallani, akkor ezt el tudom fogadni.
(16.50)
Emlékeznek azonban képviselõtársaim, amikor a Ház összeállt, nem kis vita volt arról, hogy az alelnöki posztok hogyan kerüljenek elosztásra; és az sem ismeretlen a Ház képviselõi elõtt, hogy G. Nagyné Maczó Ágnessel szemben milyen kifogások merültek fel. Ezt nem kívánom most idehozni, azonban szeretném valamire fölhívni képviselõtársaim figyelmét. Fölírtam, amiket Maczó Ágnes képviselõtársam mondott. Azt mondta, hogy ennek a Házszabály-tervezetnek vannak olyan rendelkezései, amelyek törvénysértõek - ez elhangzott -, és vannak olyan rendelkezései, amelyek a demokráciának súlyos sérelmét jelentik.
Nagyon sajnálom, hogy Maczó Ágnes ezt mondta. Sajnálom egyrészt azért, mert ez nem igaz. Nyilvánvalóan Maczó Ágnes sem gondolja azt, hogy a francia, a német, az olasz házszabály, az Egyesült Államok Házszabálya mind-mind antidemokratikus, a demokrácia súlyos sérelmét jelentené, holott azokban a házszabályokban szintén vannak korlátozások annak érdekében, hogy a Házban a demokratizmus és a hatékonyság egyszerre tudjon érvényesülni.
Azért sajnálom, hogy Maczó Ágnes ezt a mondatot mondta, mert bízom abban, hogy a Ház el fogja fogadni ezt a Házszabályt. Na már most, Maczó Ágnes a Ház alelnöke, és én ismerem Maczó Ágnest, már négy év alatt volt módom megismerni, õt olyan embernek ismertem meg, aki komolyan gondolja azt, amit mond. És ezért nem tudom elképzelni, hogy Maczó Ágnes alelnök, aki ezeket a szabályokat antidemokratikusnak, törvénysértõnek tartja, a pulpituson levezetõ házelnökként érvényesíteni fogja.
Kérdés: mi következik ebbõl? Maczó Ágnes a törvénysértõ, antidemokratikus szabályokat fogja a Házban alkalmazni, vagy le kíván mondani errõl a tisztségérõl abbeli problémája miatt, hogy ilyen szabályokat fogad el a Ház?
Remélem, hogy ezt a drasztikus megoldást végül is el tudjuk kerülni. Nem hiszem, hogy Maczó Ágnesnek egyébként le kellene mondania, mert eddig kitûnõen vezette a parlament üléseit. Az lett volna a helyes, ha nem minõsíti ezeket a szabályokat antidemokratikusnak, törvénysértõnek, elismeri azt, hogy viták vannak közöttünk, hogy melyek a jobb és melyek a rosszabb megoldások. S ez abban az esetben, ha a Ház a két megoldás közül valamelyik mellett állást foglal, õt sem hozza abba a kellemetlen helyzetbe, hogy döntenie kelljen, vajon teljesíti-e õket vagy pedig sem.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)