DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnöknõ! Tisztelt Országgyûlés! Komolyan szeretnék szólni errõl a komoly témakörrõl; tõlem telhetõen terjengõsség nélkül és tõlem telhetõen szenvedélymentesen. Komolyan szeretnék szólni amiatt, hiszen parlamentáris demokráciánk egyik tartópillérérõl, az önkormányzati rendszerrõl van szó. És ezért kérem, ne úgy tekintsenek a felszólalásomra, mint eggyel több ellenzéki felszólalásra, hanem olyan felszólalásra, amelyet elmondója azzal a becsvággyal mond el, hogy a jelenlévõket mérlegelésre késztesse - a problémakörrel kapcsolatban esetleg újabb mérlegelésre. Erre kérem a jelen lévõ államtitkárokat, azzal, hogy a nyilván elfoglaltságuk miatt távol lévõ miniszterekhez is juttassák el gondolataimat, és esetleg a képviselõcsoportok jelen lévõ tagjait azzal, hogy a távollévõknek is, ha indokoltnak találják, szóljanak az elhangzókról.
Négy kérdésrõl szeretnék beszélni: az önkormányzati "célcsomag" - idézõjelben - idõzítésérõl, a problémakezelésrõl, a koncepcionalitásról és a gyakorlati teendõkrõl.
Mindenekelõtt az idõzítésrõl. Amit elöljáróban mondtam, hogy államberendezkedésünk egyik pillérérõl, az önkormányzati rendszerrõl kíván az elõterjesztések sora intézkedni, önmagában jelzi, hogy elõkészítésének gondosan, az esetleges sürgõsségi szempontok ellenére is csak alapos mérlegelés után lehet indokoltsága. Törvényalkotásunkban, mint annyi másban, azt kell mondanom, történeti mércével mérve is két, a múlt századi irodalomban megelevenített hiba van jelen. Minden törvényalkotásnál mérlegelnünk kell, nincs-e túlzott szerepe Pató Pálnak és nincs-e túlzott szerepe Hûbele Balázsnak.
Én kerestem a célcsomagba sorolt önkormányzati javaslatoknak azt a sürgõsségét, ami indokolja, hogy itt, az új törvényalkotó periódus megkezdésekor kézhez kapjuk õket; úgy kapjuk kézhez, ahogy elnyertük õket, és hogy tárgyalásuknak érezhetõen felgyorsított ütemezése mivel és mennyiben indokolható.
A felszólalók - és itt örömmel mondhatom, nem csak az ellenzéki oldalról, persze ott sokkal határozottabban és célra sietõbben - részérõl felmerült az: vajon közvetlenül a célzott önkormányzati választások elõtt éppen csak nagyon sietõsen elvégezhetõ törvényalkotó munkát megfelelõen alapozzák-e meg ezek a javaslatok, és maga ez az ütemezés mivel indokolható. Nem szeretnék felesleges ismétlésekbe bocsátkozni, így csak regisztrálom, hogy a fõleg ellenzéki oldalról felmerült kételyek, vajon nem túlsietett-e ez a törvényalkotásra késztetés, hiszen a rendelkezésre álló önkormányzati törvények mostani reformja nem egy olyan történelmi szorításban történik, mint annak idején megalkotásuk, amikor a diktatúra világszerte megbukott, egyik fõ eszköze, a tanácsrendszer eltávolítása, ennek a centralizált és voluntarista célokat kiszolgáló õs alkotmányi intézmény kiiktatása volt 1990-ben, valamennyi párt buzgó helyeslése mellett. Más most a helyzet. Az örök törvényhozói feladat, hogy ahol elavultat vagy jobbal felcserélhetõt találunk, ott változtassunk, természetesen fennáll; természetesen minden pártnak, a többségnek és a kormányzatnak tiszte és kötelessége lehet az elõterjesztés. De hogy ez így történjék, ahogy történik - egyfelõl a majd felemlítendõ tartalmi problémákra utalok, másrészt az ütemezés kérdésére -, ez több mint figyelmet érdemlõ; ez bizony önmagában is aggályos.
Vajon - itt most megint ismétlek, azért lehetek rövid - az önkormányzati rendszer mutatta-e válságának, mielõbbi felszámolásának és felcserélésének indokoltságát? Vajon az államberendezkedésünk mutat-e olyan belsõ ellentmondásokat, amelyekkel egy - kormányprogramja szerint nagyon is sok feladatot felismerõ vagy feltételezõ - kormányzatnak most neki kellett látni? Ezt eddig senki nem bizonyította.
És amit ugyancsak már szóvá tettek nagyon határozott szóval - tehát ismét szûkszavú lehetek -, az indoklások célját szolgáló papírlapokra gépelt sorok a törvényjavaslatok élén. Mert sajnos, az indoklás eredeti követelményének, tudniillik, hogy indokokat, racionálisan megragadható, fontolgatható, mérlegelhetõ, vitatható indokokat sorakoztatnának föl, errõl nem szólhatok - mint ahogy nem szóltak képviselõtársaim, akik ezt már itt felemlítették.
(9.50)
Így az idõzítés kérdésében legfeljebb arról lehet szólni - s nagyon kérdéses, hogy indoknak is tekinthetõ -, hogy a kormányzat a választások idõpontját úgy akarja kitûzni, hogy az minél elõbb megessék, és a "minél elõbb" elõtt végre akar hajtani egy részleges önkormányzati reformot.
Nem akarok most annak a részletezésébe bocsátkozni - utaltak erre mások is -, hogy egy választás elõtt az újonnan készült jogszabálynak vagy jogszabályoknak ugyanaz-e a vonzóereje, mint a friss pékárunak: minél frissebb, annál célszerûbb.
Azt hiszem, ha feltételezzük, hogy demokráciában alaposan ismertnek, a felkészülés lehetõségeivel számolónak kell lenni a megalkotandó jogszabálynak, akkor ez a kérdés nem is kérdés, a kérdésben ott van a felelet, a kemény "nem".
Úgy gondolom tehát: az idõzítés kérdésében még elõtte állunk a felvilágosodás nagy élményének, magyarán mondva a kormány és a kormánypárton állók azon várva várt érvelésének, amelyre nyitottak vagyunk: hadd gyõzzenek meg bennünket arról, hogy ezt nem lehetett az idõzítés tekintetében másként jól csinálni, csak így. Addig több mint kétely, erõs aggodalom, ami afelé mutat, hogy hûbelebalázs talán a feltételezettnél és reméltnél nagyobb szerepet kapott a mostani elõkészületekben.
A második a problémakezelés kérdése. Valószínûleg feltûnt önöknek és azt gondolták, hogy talán egy ellenzéki piszkálódás az, hogy amikor önkormányzati csomagról beszéltem, mindig hozzátettem - gondosan - a fél csomag meghatározását.
Én úgy gondolom, s erre nem lehet mentség az idõzítés kapcsán feltett kérdõjeleim mögött lévõ valóság, sõt engedjék meg, hogy talán túl könnyelmûen megelõlegezzem a várva várt komoly, súlyos indokot az idõzítés kérdésében, hogy miért fél csomaghoz jutunk. Hogy lehet az, hogy az önkormányzati problematikának - a parlamentáris demokrácia eme egyik központi pillérének - az új jogszabályrendszer általi meghatározása tekintetében az elõterjesztés ismételten a jövõre utal fontos kérdésekben. Elég, hogyha itt a hatáskör- telepítés leglényegére utalok most, az általános vitában, nem bocsátkozva a részletes vitába illõ részletekbe. A hatáskör-telepítés kérdésében teljes a bizonytalanság, hogy mi az elképzelés, mikor fog ez és milyen formában megszületni.
Elhangzottak ellenzéki részrõl a feltételezések, hogy ez talán a választási eredménytõl függõen kerül megfogalmazásra. Én ennél óvatosabb vagyok, várakozó álláspontra helyezkedem, egyfelõl az indoklásban - a még hiányzó indoklásban - remélem ennek a majdcsaknem törvényhozási abszurdumnak a megfelelõ magyarázatát, mert különben értetlenül állok elõtte.
Itt megint visszautalok arra, hogy az 1990-es analógia nem analógia, ott az önmagát még a sztálinista építmény világában is túlélt rendszer továbbmûködésének a mielõbbi felszámolása volt valamennyi pártnak az elhatározott célja.
Engedjék meg, hogy ebben a felszólalásban, amiben, remélem további mûködésemben is, kerülni szeretnék minden túlélezést, minden, olykor kihasználható, fedezetlen pontját a páros mérkõzésben a másik oldalon elhelyezkedõnek, minden övön aluli ütést, azért éljek egy hasonlattal. Számosan feltették a kérdést, hadd jelezzem: még újságírók is, hogy nem arról van-e szó, hogy zsákbamacskát vásárolt az Országgyûlés. Én azt válaszoltam, és most is válaszolok, hogy még ebben a vitában várom az indoklását, hogy miért fél csomagról és nem egész csomagról vitatkozunk.
De engedjék meg - egy kicsit talán a bennem lévõ feszültség oldása kedvéért is -, hogy azt mondjam, engem nagyon emlékeztet ez a keleti házassági szokásokra, régmúltakra - ilyet a Biblia is megörökített - és sok helyütt most is élõre, hogy a võlegény a menyegzõi szertartáson a menyasszonynak csak nagyjából a körvonalait ismeri meg, és a befejezett tények után kerül le a fátyol és tudja meg, hogy milyen a menyasszony arculata. (Taps a jobb oldalon.)
Ismétlem: várom a még hiányzó felvilágosítást, mert enélkül önök számos ellenzéki felszólaló feltételezésének, a választásokkal kapcsolatos feltételezésének adnak tápot, részemrõl pedig, amíg választ nem kapok, a kellõ elõkészületek hiányának és a kellõ idõzítés hiányának a kérdését vetem fel, a tovább folyó vitában válaszra, nemcsak kétperces odavetett válaszra várva, hanem a hiányzó, indokolt indoklás pótlására.
Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy a következõ problémaként kapcsolódjak ehhez és a problémakezelés egésze tekintetében, mint nagyon aggályosról és most már még inkább tartalmi vonatkozásban aggályosról szóljak arról, hogy nincs módunk a benyújtott törvényjavaslatok kapcsán az elmondottak és el nem mondottak tekintetében még csak hozzávetõleges képet sem alkotni arról, hogy milyen önkormányzati rendszerrõl megalkotott koncepció feszült a benyújtott és benyújtandó törvényjavaslatok mögött.
(10.00)
Aki figyelemmel kísérte az elõzõ ciklus vitáit, emlékezhet rá, hogy hányszor merült fel - nem ilyen súlyú, ehhez képest eltörpülõ jelentõségû - törvényjavaslatok kapcsán a kérdés vagy a vád: hol a koncepció, hol a koncepcionális alátámasztás, hogy illik ez az államrendszer vagy az átalakulás egészébe?
Most az önök teljes felelõsségét megfogalmazva - kormánytagokét és a parlament minden tagjáét - kérdezem: tisztában vannak azzal, hogy történelmileg nézve és jelenünkben az államrendszer és az államrendszer átalakításának világszerte legfontosabb, történelmileg a leginkább megmunkált, a modern államteória kérdéskörében pedig a dobogós helyek egyikére emelt jelentõségû kérdésrõl van szó? A parlament és az önkormányzati rendszer minõsíti ma is világszerte a demokráciákat: egyfelõl a parlamentarizmus lényege, jellege, funkcionálása és így tovább, másfelõl az önkormányzati rendszer struktúrája, mûködése, érvényesülése. Hogyan áll e kettõ, milyen viszonyba kerül parlament és önkormányzat a végrehajtó hatalommal? - ez a legmodernebb, az up to date, a mai államteóriák világszerte leginkább vitatott kérdése.
Gondolják önök, hogy ahhoz a kedvezõ fogadtatáshoz hasonló megértést fog találni, amelyben a '90-es éveknek ebben a térségben elõször megalkotott önkormányzati törvényei világszerte részesültek - legfeljebb egy nagyon is szolidáris mosoly kíséretében, hogy mindennek a kidolgozására még nem volt lehetõségük, de mindent tekintetbe véve példásat alkottak, gyengéivel együtt. Négy évvel késõbb ennek a megreformálása, nem vitatom, szükségessé válhat, hiányok pótlása soron van - nem térek vissza az idõzítés kérdéséhez. Gondolják, hogy ennek a szövegnek az elvi jelentõségû pontjai, lefordítva angolra, németre és így tovább, a mi átalakulásunkat oly nagy figyelemmel kísérõ - hogy aktuálisat mondjak - kínaiak és mások számára példaadó jelentõségûek lesznek?
Én nagyon kérem: kormány és parlament és annak minden tagja mérlegelje, hogy meri-e ezt mondani. És ha úgy érzi, hogy van itt hevenyészettség, akkor visszafordítja a kérdést oda, ahonnan indultam: mi ennek a nagy sietségnek az oka, indoka - és le is írja, el is mondja, hadd tudjuk mi is, és hadd tudja a világ.
Jelenleg a szöveget nem tudom másnak tekinteni, mint fél csomagnak. És hogy lehet fél csomagot vagy fél struktúrát megítélni - hacsak nem Italo Calvino és mások fantáziadús kettészelt õrgrófjaira gondolunk? De itt, az egyik legnagyobb hagyományú, önkormányzati mérlegelésre képes magyar parlamentben vagyunk! Abban a magyar parlamentben, amelyik szeretné tudni, hogy azok a talányok, amelyek a be nem nyújtott javaslatok folytán talán feloldhatók, azok az ellentmondások, amelyek a jelenlegi fél csomagban ott feszülnek, hogyan oldódnak meg.
Egyetlenegy problémát érintek - történelmi elõzményeit csak nagyon röviden -, mert annyira fontos kérdésnek tartottam 1990-ben is, hogy azon ritka alkalmak egyike volt, amikor az elnöki széket elhagyva részt vettem a vitában, hogy ennek a kérdésnek tartalmi vonatkozásaira utaljak.
Nem egyszerûen arról van szó - mint közéletünkben gyakran felmerül, vitaformában, szinte minden párt köreiben -, hogy önkormányzati vagy centralizációs súlyú megítélés a kívánatos. Én nem fogom szimpátiáimat eltakarni, de elõbb két mondattal vissza szeretnék utalni a négy évvel ezelõtt elmondottakra.
A magyar államjogi gondolkodás egyik fényes mozzanata az, hogy nálunk magas szinten nem rekedtek meg ennél a korai problémánál és leegyszerûsítõ feloldásainál. Voltak úgynevezett centralisták, voltak úgynevezett municipalisták, azok közül is egyesek a feudális megye bálványozói, mások - ha megengedték, hogy megvilágítsák nézetüket - az angol-amerikai modernizáció municipalistáivá emelkedtek, mint Kossuth. Voltak - de a lényeg nem itt van.
Magyarország volt Közép- és Kelet-Európában - és legyünk büszkék rá; nem mindenre lehetünk büszkék a múltból - az az ország, amelyik elõször értette meg Tocqueville-nak a nagy felismerését, hogy tudniillik egyensúlyt kell keresni a kívánatos önkormányzati és a szükséges centralizációs mozzanatok között. Nem véletlen - és legyünk büszkék rá -, hogy a világon az elsõk között és ebben a régióban elõször nálunk, alig négy évvel megjelenése után, Tocqueville köteteit lefordították magyarra, és kiadták, és használták, és érvényesítették. És a primitív szintet meghaladóan már nem illett, hogy valaki egyszerûen centralistának vagy municipalistának, egyszerûen a központosítás vagy az önkormányzat hívének mondja magát.
(10.10)
Minden, az átalakulásban érdekelt magyar politikus és irányzat, legfõképpen a reformellenzék és annak továbbvivõi, a kettõnek sajátos egyensúlyát kívánták, keresték, hírdették. Meg kell mondanom, hogy a reformellenzéktõl egészen máig, még az átalakulás olyan szerény hangyamunkásáig, mint magamat is tartom, nem az osztó igazság alapján, hanem erõs határozottsággal, a kettõ egyensúlyát, de az önkormányzat jogainak, szabadságainak, biztosítékainak a demokratikus rendszer egésze összhangja szempontjából fontos mozzanatának a preferálásával. Ennyit a múltról.
Hol van, hol van e csomagban - nem véletlenül hagytam most el a "fél" jelzõt, mert ami majd megszületik, az a törvényhozó számára még nem létezik - ebben a csomagként beterjesztett tartalmi félcsomagban hol van a lehetõség annak megítélésére, hogy voluntarizmus és alkotmányosság, centralizáció és municipalizmus vagy önkormányzatiság nagy irányultságai hol válnak el, hol találkoznak egymással megnyugtató módon?
Legyen szabad megkérdeznem - általános vitában vagyunk, és nagyon hosszan, ígérem, nem sokszor élek vissza türelmükkel, de talán nem feleslegesen -, hol van a világos jelzése annak, hogy a hatásköri problémákban - amelyeket egy másik törvény ígér, és amelyik, azt kell mondanom, hogy minden hatalommegosztási kérdésben nem egyszerûen achilles-sarok, sokkal több annál - mi a lényeg, vagy ha tetszik, a lényeg lényege. Mert ha nem ismerem a hatásköröket, hogyan tudok beszélni a kiegyensúlyozó - tételezzük fel -, a tudatos kiegyensúlyozó törekvés sikeres érvényesítésérõl?
Itt van kérem, a Fõvárosi és Megyei Közigazgatási Hivatal elnevezésû új képzõdmény. Az indokok felsorolása híján még csak elképzelni sem tudom, hogy az önkormányzatiság túltengésének hatalmi korlátozásán kívül milyen szél hozhatta ezt be 1994-ben a magyar önkormányzatokról szóló törvénybe. Utoljára - engedjék meg és ne bántódjék meg senki - ezzel rokon elõterjesztést Metternich magyarországi hívei terjesztettek elõ az 1840-es években, tessék elõvenni, nem túlzás! Ez lett a híres adminisztrátori rendszer, az ellene való küzdelem ügye, amelyben 1848 elején az ellenzéket megosztó manõverek nyomán egy szavazatnyi többséget 4 évi küzdelem után Metternich rendszere elérni tudott, és utána hangzottak el Kossuthnak azok a szavai, amelyek egyenesen '48-ra mutattak.
Nem kívánok most ennek a nyilván erõltetett, de nem megalapozatlan hasonlatnak az érvényessége - nyilvánvalóan csak részleges érvényessége van - boncolgatásába bonyolódni, de a hasonlatosság fájdalmasan valóságos.
Kérem, nagyon komolyan kérem, nem hatásvadászatból, hogy mérlegeljenek még, van idõ. Nekem azonban úgy gondolom, az önök türelmében - hálát ébreszt bennem a türelmük folytán - mindenképpen letelik az idõm. Sok elmondandóm lenne még, de a részletes vita még elõttünk áll, csak következtetéseket szeretnék levonni.
Mi a teendõ? A szemináriumon valamennyiünknek megtanították az állam funkcióiról gondolkodó politikusnak, aki a voluntarista eszmények híve és hirdetõje volt, ezt a mûvét, most a címet hadd kölcsönözzem, mást nem. (Derültség.)
Mi a teendõ? Az Országgyûlés elfogadhatja és elvetheti. Az elfogadásnak - bizonyos számszerûségekben - van esélye. Az elvetésnek minden optimizmusom ellenére - amivel azokhoz fordulok, akik úgy lépik át napról napra ezt a küszöböt, hogy semmi sincs eldöntve, minden ülésen az elhangzottakat mérlegelve fognak dönteni, mert ez illik a parlamentáris demokrácia választottjaihoz - minden optimizmusom ellenére azt mondom, hogy kevés vagy kevesebb az esélye. A kormánynak és a többségben lévõknek azonban van egy óriási harmadik lehetõségük, hogy a benyújtott félcsomagot kikerekítés, megjavítás és indokolással való ellátás után nyújtja be újra, azaz mielõtt átdolgozásra visszavonja. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)