TIRTS TAMÁS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egyfelõl örülök, hogy vannak egyeztetések, másfelõl annak kevésbé örülök, hogy ilyetén felszólalásomat pont azok nem hallják, akik jelen pillanatban egyeztetni fognak vagy egyeztetnek. De remélem, hogy a rádió tudósítója, aki még itt van, valamilyen formában majd hírt ad, hiszen a televízió-közvetítés sem áll rendelkezésre, hogy a választópolgárokat informáljuk.
A törvényjavaslat általános vitájában a VII. fejezethez, a fõvárosra vonatkozó részhez fogok hozzászólni. De mielõtt ezt megtenném, miután általános vitában vagyok, egy-két reflexiót engedjenek meg a múlt heti hozzászólókhoz, hiszen én már akkor is jelentkeztem, Csépe Bélával együtt, és ott elmaradt még egy-két dolog, amit megjegyeztem volna.
(18.00)
Elõször is a miniszter úr figyelmébe ajánlanám - aki még itt van -, hogy a köztársasági megbízotti jogintézménynek az a megszüntetési módja, ahogy a beterjesztett javaslat ezt alátámasztja, teljességgel elfogadhatatlan az ellenzéki pártok számára. Ezt az egyik legsúlyosabb pontnak érezzük, hiszen egy alkotmányos önkormányzati jogot sért azáltal, hogy belügyminisztériumi tisztviselõt hoz olyan helyzetbe a 99. és a 100. §, olyan feladatot bíz rá, amely feladatot korábban egy országgyûlési bizottság által meghallgatott, a miniszterelnök által javasolt és a köztársasági elnök által kinevezett személy végzett el. Ilyen formában is szeretném elõre jelezni, hogy bármilyen nagy tisztelettel adózunk a Belügyminisztérium különbözõ tisztviselõinek a jövõben is, úgy gondolom, már csak ebbõl is látható, hogy nincs meg az a kellõ politikai garancia, amit adott esetben az ellenzék joggal hiányolhat, és ebben a tekintetben ez a megoldás nem kielégítõ. Ezt többen érintették a vitában: Szabad György, Boross Péter és kereszténydemokrata képviselõtársaim, de már mi magunk is.
Egy másik kérdés, amit Dornbach Alajos egy kétperces fölszólalásban említett meg a múltkor, hogy annak idején sebtében hoztuk meg a törvényt. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elõzõ ciklusban is a parlament tagja voltam, így tudom, hogy ennek a törvénynek a sebtében meghozása két és fél hónap alatt történt, tisztelt képviselõtársaim! A '90-es év nyarán két és fél hónapon keresztül hatpárti egyeztetések folytak, de úgy, hogy a parlament közben mûködött. Lehet azt mondani, hogy most is voltak egyeztetések, de hogy ilyen idõtartamra nem lehet azt mondani, hogy "sebtében", az biztos - hiszen ha akkor sebtében folyt a vita, akkor most kutyafuttában folyik... (Derültség.)
Végezetül Avarkeszi Dezsõ képviselõtársam figyelmébe ajánlanám - õ azt mondta, hogy sajnos, még mindig két szintrõl beszélünk Budapest tekintetében - , hogy talán elkerülte a figyelmét az alkotmány 42. §-a, amelyben az szerepel, hogy "fõváros és kerület". Ezt a fogalmat pedig azért használja így, mert az akkori megegyezés szerint tudatosan kétszintû önkormányzati rendszerrõl döntöttünk 1991-ben a fõváros tekintetében.
Ezek után rátérnék a fõvárosra vonatkozó fideszes álláspont ismertetésére. Öt pontban fogom összefoglalni mondandómat: elõször is a beterjesztett törvénymódosítás politikai és történeti háttere; másodszor az ezzel kapcsolatos, most folyó eljárás problémái; harmadszor: mit is ajánl a Fidesz? - hogy ne azt mondják, csak kritizálni tud az ellenzék, de javaslatot nem ad; negyedszer a kerületek és a fõváros forrásmegosztásával kapcsolatos álláspontunk; végezetül pedig: nemcsak az rossz, ami benne van a törvényjavaslatban, hanem természetesen az is, ami kimaradt, úgyhogy majd erre is kitérek.
Tisztelt Ház! Mint említettem már, abban a helyzetben vagyok, hogy ismét hozzászólhatok a Budapestet érintõ problémákhoz, mint 1991-ben is. Ilyenformán a törvényjavaslat VII. fejezetét vettem részletesebben vizsgálat alá.
Hogyan is alakult annak idején a fõvárosi törvény sorsa? Horváth Balázs - akkori belügyminiszter - nyújtott be egy enyhén centralizáló javaslatot, majd a kerületi polgármesterek és a Demszky Gábor vezette Városháza ezt addig-addig egyeztette, amíg végre már senki sem ismert rá az eredeti javaslatra. S mivel még a kerületi polgármestereknek és Demszky Gábor "pezsgõs paktumának" sem sikerült eléggé javítani ezen a javaslaton, ezért Hodosán Róza képviselõtársunk akkori javaslatára bekerült a kétszintû önkormányzati rendszerbe a kerületek egyetértési joga. Mindenki elõre látta, hogy rossz törvény születik majd, mivel az aktuálpolitikai érdekek annyira erõsek voltak, hogy egy tisztán szakmai vitát nem lehetett lefolytatni ebben a kérdésben. Ráadásul, mivel a fõvárosi törvény úgynevezett sima, "feles" törvény volt, az akkori vezetõ kormánypárt, az MDF sem volt rákényszerítve különösebb kompromisszumok elfogadására. Rossz törvény született, és ez a gyakorlatban ki is derült.
Mindezt miért is elevenítettem fel, tisztelt képviselõtársaim? Azért, hogy el tudjuk helyezni tárgyalt témánkat, elsõsorban a Budapestet érintõ önkormányzati törvény módosítási javaslatát az önkormányzati törvénycsomagban.
Az, hogy a fõvárost érintõ teljes önkormányzati szabályozás most bekerül egy kétharmados önkormányzati törvénybe, vagyis egy eddig önálló és sima feles törvényt beemel a szocialista koalíció egy átfogó kerettörvénybe, több problémát is felvet. Elõször is, mivel most kutyafuttában kell ezt a javaslatot a Háznak tárgyalnia - hiszen az nem nevezhetõ normális vitának egy ilyen nagy horderejû javaslat esetén, hogy az egyik héten megkapjuk a csomagot, a másik héten a pártok vezérszónokai elmondják a véleményüket, a harmadik héten pedig le akarjuk zárni az általános vitát -, szóval önmagában azzal, hogy ebben a T/32-33-34-es csomagban kell tárgyalni a fõvárost érintõ összes kérdést, a koalíció kifejezte azt a szándékát, hogy ebben a kérdésben sem kíván érdemi parlamenti vitát. Nem lesz idõ, tisztelt képviselõtársaim, egy alapos, szakmai elõtanulmányokon alapuló módosítás meghozatalára, hiszen már télvíz idején választania kell ismét a magyar polgárnak.
Hogy a beterjesztés számainál maradjak egy pillanatig: a T/34-es akaratlanul is egy harckocsitípust juttat az ember eszébe, és csak azt kívánhatom, hogy ez nagyobb károkat ne okozzon az eddig többnyire konszenzussal kialakított önkormányzati törvények esetében. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
Az idõ hiánya mellett egy másik problémát jelent, hogy a kerettörvénybe bekerül egy túlzottan is részletes szabályozás a fõvárosi törvényt illetõen - magyarán: eklektikussá teszi a beterjesztett javaslatot. Ez többek között azt a politikai problémát is felveti, hogy egy következõ parlamenti ciklusban a most szintén aktuálpolitikai sietség okán hozott rossz döntést a fõváros vonatkozásában nehezebb lesz majd korrigálni, illetve kijavítani.
Mindebbõl mi is következik? Az, hogy szerintünk a fõvárosra vonatkozó szabályozást külön kellene tárgyalni; tehát ahogyan külön be lett terjesztve az alkotmánymódosítás az önkormányzati törvény vitájához, ugyanígy külön kellett volna a fõvárosi törvényre vonatkozó szabályozást is beterjeszteni, s ha már minden áron most akarta volna megtárgyalni a tisztelt Ház, ezt egy együttes vitában kellett volna megtennünk. Egyébként a nemzetközi gyakorlat is az, hogy ilyen nagyságrendû városoknál, mint amilyen Budapest is, egy világváros esetében a parlamentek általában külön törvényben szabályozzák a közigazgatási helyzetet.
A Fidesz a maga részérõl nem elsõdlegesen a centrális vagy decentrális vagy dekoncentrált Budapest kérdésében akar elöl járni, hanem a hatékony közigazgatást tartja szem elõtt. Mit is ajánlunk ennek érdekében? Természetesen mi is egységes fõvárost szeretnénk. A vita abban lehet, hogy a kétszintû önkormányzatot szem elõtt tartva ki milyen hangsúlyokat tart fontosnak. Már 1991-ben felvázoltunk itt a parlamentben egy koncepciót, az úgynevezett city-koncepciót, amit akkor nem volt mód érdemben megvitatni, hiszen egy igazi közigazgatási reformra nem volt felkészülve sem az MDF, sem az SZDSZ. A mostani vitát tekintve sincsenek illúzióim, ugyanakkor ismét szeretném jelezni: van, nem is egy, hanem több olyan elképzelés, koncepció, amelynek érdemi megvitatása esetén a fõvárosi közigazgatás gondjain javítani lehetne, sõt, akár egy kicsit elõre is nézhetne a tisztelt Ház.
Csak maga a Városháza három koncepciót is készíttetett az elmúlt években, amelynek érdemi megismerése után lehetne talán egy jó és modern fõvárosi törvényt hozni. A három koncepcióban van egy city-elképzelés, egy centralizált fõvárosi elképzelés és van a kettõ vegyítése. A Fidesz fõvárosi frakciója szerint a legnagyobb hiba most is az, hogy a kerületek nincsenek struktúrálva. Ezt már annak idején, 1991-ben is jeleztük, hogy az 1949 után felduzzasztott Nagy-Budapestet mint közigazgatási egységet nem szabad sematikusan kezelni. Ez nem mond ellent annak, hogy mi egységes várost akarunk, de a meglévõ kerületi különbségeket is figyelembe kellene már egyszer venni - erre már több hozzászóló is utalt az ellenzék részérõl.
De hogy ne csak ellenzékieket idézzek, annak idején Magyar Bálint a fõvárosi törvény általános vitájában a következõket mondta beszéde zárórészében - most idézem Magyar Bálintot:
(18.10)
"Végezetül még egy problémáról szólnék, mégpedig arról, hogy a fõvárosi törvény kényszerû adottságnak tekinti a fõváros területi beosztásának '49 után kialakult struktúráját. Ez természetes is. Az önkormányzati törvény is így kezelte ezt a kérdést, hiszen önkormányzati választásokat kellett tartani, és ez ennek a struktúrának radikális megváltoztatása esetén nem lett volna lebonyolítható. De az önkormányzati törvény vitáján számos esetben felmerült, hogy ennek a struktúrának meg kell változnia, hiszen ez egy mesterséges képzõdmény, nem örök idõkre való képzõdmény. 1991. január 22-e, kedd."
Világos beszéd ez, de ha ezt a logikát komolyan vennénk, akkor az önkormányzati választások után már nem lehet érdemben változtatni, most pedig, a választások elõtt megint csak nem lehet érdemben módosítani, hiszen a beterjesztett javaslat lényegi közigazgatási koncepciókat nem tartalmaz, ilyet nem tár a tisztelt Ház elé.
Mi van akkor ebben a mostani javaslatban? A mostani javaslat egyszerre brutális és bátortalan. Brutális abban a tekintetben, hogy a fõvárosi kerületek jogait uniformizálja, és a feladatok, hatáskörök, valamint a gazdálkodás szempontjából elsorvasztja a fõvárosi önkormányzati szinthez képest. Ugyanakkor bátortalan is, mert például a belsõ kerületek vonatkozásában nem hozza meg azt a koncepcionálisan új döntést, hogy ezeket közvetlenül a fõvárosi önkormányzati szinthez kösse.
Ha cinikusan akarom megfogalmazni: a beterjesztõ szándéka nem lehet más, mint a kerületek elsorvasztását most megkezdeni, s ez késõbb egy teljes körû centralizációs folyamathoz vezet majd. Természetesen anélkül, hogy errõl érdemben vitázna a magyar parlament, és feltételezve, hogy marad hosszabb távon a mostani SZDSZ-es városvezetés. Ha ez így van, vagy így lesz, akkor csak azt kérdezem, minek fenntartani a kétszínû önkormányzatiság látszatát - vagyis Avarkeszi Dezsõ valahol jó úton jár.
A Fidesz most is, mint 1991-ben, azt állítja, hogy a vita rossz mederben folyik - bocsánat: csordogál -, rosszul vannak feltéve a kérdések, hogy mennyire és miben érdemes koncentrálni a fõváros erõforrásait, elsõsorban a budapesti lakosok érdekében. Mi tehát azt mondjuk, strukturálni kéne a kerületeket, adott esetben a korábban önálló életet élt külvárosokat - melyeket mostanság peremkerületeknek is hívnak - külön kell kezelni, hiszen teljesen más adottságokkal rendelkeznek, mint a belsõ kerületek.
Szeretném tudni, mik azok a szakmai érvek, amelyek alapján nem ez történik. A dolog különös pikantériája, hogy az egykor ellenzéki pozícióban lévõ SZDSZ annak idején, hónapszám egyeztetve a kerületek polgármestereivel, tudott kompromisszumot találni; ma kormánypárti széksorokból nézve s közeledve az önkormányzati választásokhoz, már nem számít a saját polgármestereinek véleménye sem, hiszen az SZDSZ frakcióülésén lesöpörték saját polgármestereik javaslatait az asztalról.
S így jutottam el az egyik leglényegesebb ponthoz, a forrásmegosztás kérdéséhez. Itt mindenesetre kompromisszumot kellene találni, tisztelt Ház. Nem kívánok most kitérni számos olyan problémára, amely a részletes vitában a fõvárosi törvény kapcsán még elõjön, de ez a kérdés mindenképpen megér egy külön kis elemzést.
A beterjesztett javaslat ebben a kérdésben teljességgel elfogadhatatlan a kerületek számára, hiszen tevékenységüket, lehetõségeiket, mûködési körülményeiket alapvetõen meghatározó feltételek megállapítására gyakorlatilag semmilyen befolyásuk nem lesz. E javaslat esetén - ami most az asztalon van - a kerületek gazdasági önállósága a valóságban megszûnik, megítélésünk szerint pontosan azért, hogy az évenkénti politikai alku eddig kialakult rendszerén - ami nem jó, ezt mi is tudjuk - úgy kéne változtatni, hogy a parlament egy külön törvényben szabályozza ezt a kérdést. Amennyiben ez a javaslat így marad, teljesen jogos a fõvárosi kerületek félelme, hogy nem lesz semmiféle beleszólási lehetõségük az õket érintõ források tekintetében, s ebben az esetben nem fogják tudni az amúgy is egyre nehezebben teljesíthetõ kötelezõ feladataikat ellátni.
Persze, az is lehet, hogy másról van szó, a jól bevált MSZP-s taktikáról: vagyis elõször riogatni kell a népet egy elborzasztó javaslattal - itt a forrásmegosztás tekintetében -, törvényekkel, s akkor majd késõbb a kevésbé rossznak is örülni fogunk majd. A felvilágosult abszolutizmusra volt jellemzõ ez a kormányzási módszer, de lehet, hogy itt a Horn-kormány elsõ száz napjában is használható még: vagyis a kerületek majd úgyis megkapják az õket megilletõ szja 45 százalékát, de addig is kínlódjanak egy kicsit.
Jó lenne, ha a sokat hangoztatott gazdasági racionalitás, a gazdasági stabilitás érdekében átlátható és évente nem változtatható szabályok szerint mûködnének az önkormányzatok, jelesül a fõvárosi, illetve a fõvárosi kerületi önkormányzatok.
Végezetül - ahogy utaltam rá -, nemcsak az hibás a törvényben, ami benne van, hanem az is, ami kimaradt. Kimaradt belõle - és ezt szakmai fórumokon már többen szóvá tették - két nagyon fontos terület. Az egyik, hogy nincs szabályozva Budapest és az agglomeráció viszonya, a másik pedig, hogy nincs szabályozva Budapest és a kormány viszonya.
Az elsõrõl, azt hiszem, érdemes lenne - s ez már az elmúlt idõszakban is felmerült, a fõvárosi törvény vitájában - egyszer elgondolkozni a tisztelt Belügyminisztériumnak, hogy a budapesti agglomeráció kérdése nem ér-e meg egy misét, nem kéne-e valamilyen formában errõl, adott esetben egy budapesti törvény kapcsán is, javaslatokkal elõállni, hiszen ez különbözõ számítások szerint 40 vagy 70 olyan települést érint, amelyek élete nagyon szorosan kötõdik a fõváros életéhez.
A másik kérdés - amire Boross Péter is utalt az elmúlt héten mondandójában -, hogy nincs szabályozva a kormány és a fõváros viszonya. A kormány tehát nem leírt törvényi kötelezettségeket tett ide, s nem olyanokat vár el egyeztetési mechanizmusában, nem ezekben látja a garanciát a fõváros mûködésére, hanem a személyi alkukban, amelyek akár egy párton belül, akár a koalíció pártjai között zajlanak majd. Mindez, tisztelt képviselõtársaim, elõzetes politikai kalkulációkon nyugvó elképzelés, és mint ilyen, sokkal esetlegesebb, mint egy törvényi passzus.
Végezetül ezt a gondolatot azzal zárnám, hogy egy politikai kalkulációval megajándékozom önöket, hogy mennyire esetleges is lehet, ha nem az jön be, tisztelt államtitkár úr, amire gondolnak:
Képzeljük csak el, tisztelt képviselõtársaim, hogy az önkormányzati választások eredményeképpen a következõ helyzet alakul ki: a fõvárosi fõpolgármester fideszes lesz, az összes kerületi polgármester MDF-es, az agglomerációban pedig kisgazda polgármesterek lesznek. (Derültség.) Mennyi gondja is lesz akkor a mostani kormánykoalíciónak egy ilyen egyeztetés elmaradása esetén, s mennyivel egyszerûbb lenne ezt még idõben megakadályozni, garanciákat betenni a törvénybe. S mindezt most kéne megtenni, amíg ez a politikai helyzet be nem következik. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)