DR. JESZENSZKY GÉZA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõk! Nincs még olyan nagyon késõ, de úgy látom, hogy nem sokan vagyunk, tehát mondhatom, hogy magunk között beszélgetünk, és...(Zaj. - Dr. Orosz István: A saját frakciót kell megnézni!)...a "magunk között"-et nem a szomszédainkkal gondolom, hanem itt a Ház nyilvánosságával.
Ezt a jelenséget bizonyára sokan tapasztalták korábban is, de nagyon sajnálatosnak tartom azt, hogy egy ilyen rendkívül fontos kérdésben, nem is azt mondom, hogy üres falaknak beszélünk, hanem attól tartunk, hogy falra hányt borsó, amit mondunk.
Talán egy szubjektív megjegyzést megtehetek. Történészként nagyon sok parlamenti vitát követtem végig, most pedig - szabadabb emberként - örömmel látom a mindennapi élet sok apró örömét, a változásokat és ezek közé tartozik az is, hogy a parlamenti vitákat jobban tudom követni, mint az elmúlt négy évben. Ez az önkormányzatitörvény-módosításról szóló vita nyugodtan mondhatom, hogy méltó a magyar parlamentarizmus nagy hagyományaihoz.
Az elmúlt héten igen komoly, nagyon színvonalas és ma is nagyon színvonalas felszólalások hangzottak el, amelyekrõl semmiképpen sem mondható, hogy valamiféle obstrukciós szándék érhetõ bennük tetten. Volt ezekben szenvedély, feszültség, volt ezekben szellem, és volt száraz tényszerûség is. Remélem, hogy nem csupán a parlamenti napló örökíti ezeket meg, hanem az érveket azért az apparátus és talán még a jelenlévõ képviselõk is meghallgatják. Ha másképp nem, a nagy csomagban - amikor a hét vitáját megkapják - elolvassák újra, ha nem hallgatták végig, de én ezt elolvastam és ugyan hallgattam sok felszólalást a múlt héten is, de így egyben meg kell mondanom, hogy tényleg nagyon büszkék lehetnénk arra, hogy ez a vita itt milyen tárgyszerû.
Minden felszólaló hangsúlyozza azonban azt is, hogy attól tart, hogy ez a vita nem fogja elérni a célját - a javaslatok módosítását -, nem fog bekövetkezni az, ami 1990-ben bekövetkezett, hogy az akkori kormány, nem utolsósorban az ellenzéki érvek hatása alatt, visszavonta a javaslatot és az egyetértésre alapozva új javaslatokat tett, amelyeket a tisztelt Ház akkor elsöprõ többséggel meg tudott szavazni.
Engedjék még meg, hogy ezt a visszatekintést ne csak az elmúlt négy évre, hanem egy kicsit hosszabb távon is folytassam. A magyar önkormányzat, a magyar parlamentarizmus történetét az elmúlt évtizedekben meglehetõsen egyoldalúan mutatták be. Nagyon sok szó hangzott el arról - tankönyvek is arról beszéltek -, hogy a magyar történelemben hiányoznak a demokratikus hagyományok, és tulajdonképpen ezért nincs nálunk demokrácia. Ezt nem mondták, de ez hozzátartozott.
A magam keretei között; egyetemi elõadásokban, TIT-elõadásokban, könyvrecenziókban mindig igyekeztem felvenni a küzdelmet e negatív beállítás ellen. Nem mintha Magyarországon az elmúlt évszázadokban demokrácia lett volna - a világon máshol sem volt demokrácia -, de Magyarországon, nagyon sok európai és Európán kívüli országgal ellentétben, nagyon komoly reprezentatív, képviseleti hagyományok voltak, egészen a XIII. századig visszamenõen. Magyarországon is az az elv érvényesült, hogy a vitás kérdésekben a fejeket kell megszámolni, nem pedig levágni.
Ezek a hagyományok azt hiszem, köteleznek bennünket olyan értelemben is, hogy a századokra visszatekintve azt látjuk, hogy Magyarországon lényegében az Aranybulla óta meglehetõsen komoly, szoros összhang volt az európai jogfejlõdés, alkotmányfejlõdés és a magyarországi jogfejlõdés között. Még a nagy történelmi drámák, tragédiák sem tudták kikezdeni ezt az összhangot és az 1848-as áprilisi törvények azt, ami lényegében egyfajta alkotmány volt, Európa egyik legélenjáróbb jogalkotásává avatták.
Ahogy az elmúlt héten Szabad György a vita során olyan alaposan és meggyõzõen elmondta, legszebb korszakunk legnagyobb politikusai jórészt sikerrel találták meg akkor - divatos szóval - a modernizáció diktálta centralizáció és a nálunk nagy hagyománnyal rendelkezõ önkormányzati elv közötti egyensúlyt. Noha 1867 után Magyarországon megjelent az utólagos bölcsességgel túlzottnak minõsíthetõ centralizáció, de a fejlett, tapasztalt magyar közigazgatás gyakorlata és a köztisztviselõk józansága - a kivételek erõsítik a szabályt - korrigálták az állami túlhatalom tendenciáját és biztosították a helyi érdek mellett a helyi lakosság megfelelõ beleszólását is az õket érintõ ügyekbe.
Ezzel együtt vitathatatlan, hogy a két világháború között megérett a helyzet Magyarországon a közigazgatás reformjára. Itt közbeszólt a háború, de a háború után több változatban is készen állt egy nagyon korszerû közigazgatási reform, egy nagyon jól képzett, nagyon kvalifikált gárda, amikor a kommunista hatalomátvétel ezt is levette a napirendrõl, illetve egy teljesen torz, káros formában valósította meg.
Amikor a magyarság 1990-ben ismét kezébe vehette saját sorsának intézését, Európa szerencsésebb nyugati felében már nem csupán országos szinten mûködött nagyjából olajozottan a demokratikus berendezkedés, de teret nyert és általánossá vált ennek párja és kiegészítõje: a helyi demokrácia, a települési és körzeti önkormányzat intézménye. Ennek alapelveit rögzítette az Európa Tanács által 1985-ben elfogadott Önkormányzati Charta. Az 1990-ben az Országgyûlés által elfogadott LXV. törvény e charta figyelembevételével született meg.
Azóta Magyarország felvételt nyert az Európa Tanácsba, aláírta és ratifikálta az említett Önkormányzati Chartát, társulási egyezményt írt alá az Európai Közösséggel, felvételi kérelmet nyújtott be az utóbbiból megszületett Európai Uniónak, de most aggodalommal látom - és nem egyedül ebben a Házban -, hogy eme európai intézmények és dokumentumaik szellemétõl és betûjétõl visszalépni készül az a kormány, amely programjának bevezetésében meghirdette - idézem -: "Magyarország európai integrációjának meggyorsítását," és amelynek az Országgyûlés bizalmat szavazott.
A jelen javaslat vitájában elõttem szóló ellenzéki vezérszónokok és képviselõk jórészt elmondták mindazt, ami elvi és gyakorlati alapon a kormánykoalíció tervezete ellen szól. Többen, így külön kiemelném Szabad György, Torgyán József, Semjén Zsolt, a Fideszbõl Balsay István vagy ma Tirts Tamás felszólalását. Tehát felhívták a tisztelt Ház figyelmét az Önkormányzati Chartával és az Európai Unió által a maastrichti szerzõdésben magasabb szintre emelt szubszidiaritás elvével ellentétes gondolkodásnak a tervezetbõl kiütközõ vonásaira.
(l8.50)
Ezekhez a megfontolást érdemlõ felszólalásokhoz csak két kiegészítést szeretnék tenni, illetve egy további szempontra szeretném felhívni tisztelt képviselõtársaim figyelmét.
Az Európa Tanács Önkormányzati Chartájának preambuluma rögzíti, hogy a polgárok közügyekben történõ részvételére - a demokrácia eme fundamentumának a gyakorlására - a helyi szint a legalkalmasabb, s ezt a hatalom decentralizációja teszi lehetõvé.
A charta negyedik cikkelye hangsúlyozza, hogy a polgárokhoz legközelebb álló hatóságoké az elsõdleges felelõsség, hogy - idézem - "A helyi hatóságok hatásköre általában teljes és kizárólagos legyen, ne ássa alá vagy korlátozza más központi vagy regionális hatóság."
Magyarország és a többi volt kommunista diktatúra esetében különösen fontos a hiányzó vagy hiányos állampolgári felelõsségérzet megteremtése, illetve erõsítése, hiszen a régi rendszer egyik szembeszökõ vonása volt - nem is a legrosszabb, nem a legsúlyosabb - a felelõsség hiánya és az ebbõl fakadó pazarlás, pontatlanság, korrupció, a "ne szólj szám, nem fáj fejem" mentalitás. De a nem kommunista rendszereket is elöntõ, bár jogtisztelõ és egyenlõ mércével mérõ bürokrácia ellenszerét is a döntéshozatali folyamat alacsony szintre helyezésében találták meg az Európai Unióban.
A szubszidiaritás elve egyszerûen azt jelenti, hogy minden döntést a lehetõ legalacsonyabb szinten kell meghozni. Ebbe az irányba mutatnak a most javasolt módosítások? Attól tartok, tisztelt képviselõtársaim, hogy ez költõi kérdés, amire - ismeretes - csak egy felelet adható.
Engedjék meg, hogy itt utaljak egy brit példára. Az angol parlamentet tekintik a parlamentek anyjának vagy atyjának, és a brit demokráciát más országok - talán nem is alap nélkül - elõszeretettel igyekeztek másolni vagy legalábbis modellnek venni.
Angliában nagyon nagy hagyománya van a helyi önkormányzatnak, századokra megy vissza, és ezen belül Londonban kialakult egy jó kormányzati rendszer a második világháború után, azonban 1986-ban a nagy londoni tanácsot lényegében feloszlatták, és helyét átvették a kerületi tanácsok, az önkormányzatok. Ennek a részleteit érdemes volna tanulmányozni azoknak, akik a fõváros ügyeivel foglalkoznak és akik a fõváros jövõjét a hatalom szempontjából is figyelembe akarják venni.
Tehát nálunk - én úgy látom - mind a fõváros szintjén, mind más szinten kibontakozóban van egy olyan tendencia, amely ellentétes a nyugat-európai elvekkel, gyakorlattal. Lehet, hogy ez a tendencia még nem érhetõ szigorúan tetten. Én azonban szeretném önöket kérni, szeretném önöket figyelmeztetni: önökön múlik, a tisztelt szemben álló - pontosabban: szemben ülõ - képviselõkön, hogy ezt a tendenciát engedik-e erõsödni vagy pedig elejét veszik.
Végezetül szeretnék szólni a most szereplõ törvénymódosítás még egy vonatkozásáról. Ebben egy teljesen új és általam is üdvözölt rész lenne: a kisebbségi önkormányzat létrehozása. Azt hiszem, ebben a testületben szükségtelen annak fontosságáról szólni, mennyire fontos modell lehet ez a forma Európának abban a részében, ahol egymás mellett keverten és etnikai szigetekben annyi nemzet és nemzetrész él. Harmonikus együttélésük kulcsa az etnikai nemzeti csoportok kisebbségek önszervezõdésének biztosítása, méltányos és arányos részesedésük az általuk is fizetett adókból és az ezek alapján kapott támogatásokból.
Nekünk, magyaroknak elemi érdekünk, hogy a hazai kisebbségek önkormányzati lehetõségeit ne csorbítsa helyi, megyei vagy központi hatóság, márpedig ilyen hatóságok lesznek, és nincs rá garancia, hogy nem fognak hatalmuk további erõsítésére törekedni, vagy ha nem teszik is, ezt a vádat meg fogják kapni.
Európában az évszázados vallási, felekezeti konfliktusok kiküszöbölését az egyházi autonómia tette lehetõvé akkor, amikor a múlt század derekán megszületett és teret nyert a "szabad egyház a szabad államban" elve.
Ha mi - nagyon helyesen - szabad szervezkedést és önigazgatási lehetõséget biztosítunk egyik kezünkkel a hazai kisebbségeknek, nehogy azt mondhassa bárki itthon vagy külföldön, hogy a másik kezünkkel visszaveszünk ebbõl a szabadságból.
Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Ház!
Csatlakozva az elõttem szóló, ezen az oldalon ülõ képviselõtársaimhoz, arra kérem a tisztelt Ház túloldalát, hogy keresse a valóban európai megoldást, s forduljon vissza a centralizáció kényelmesnek látszó, de zsákutcával végzõdõ útjáról. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)