DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Egy vita vége felé nehéz hozzászólni bizonyos szempontból, hiszen nagyon sok érv elhangzott már. Másrészt viszont annyi érvanyag halmozódott fel, hogy néhány gondolattal talán sikerül még az ellenzéki pártok érvrendszerét kiegészíteni. Hisz a kormányzópártok közül akármennyire is vitatják itt néhányan, hogy semmiféle okos, megfontolt, figyelemreméltó gondolat nem hangzott el, azért mégis azt mondanám, az újságokból tudható, hogy van bizonyos hajlandóság a kormányzópártok részérõl is arra, hogy nagyon komoly engedményeket tegyenek a maguk részérõl, például hogy bevezessék a 25 vagy 30 százalékos érvényességi küszöböt.
Akkor talán mégsem értelmetlen dolog a vita, talán mégsem felesleges, hogy néhányan vettük a bátorságot magunknak, és ezeket a nagyon szakszerûen, nagyon alaposan elõkészített törvényjavaslatokat elolvastuk, és úgy gondoltuk, hogy a saját tudásunk alapján esetleg kritizálni merhetjük. Bár csak egyharmadnál kevesebb létszámot értünk el; ezt Bauer képviselõtársam nagyon sokszor elmondta, hogy az ellenzék egyharmadnál kisebb, az ellenzék egyharmadnál kisebb... Figyelmébe ajánlanám, hogy a Bibliában valahol szerepel egy olyan példázat, hogy Dávid és Góliát... (Derültség és taps a jobb oldalon.) Kis ember lévén, nekem sohasem volt kisebbrendûségi érzésem, ha magas emberekkel találkoztam, így egyáltalán nem zavar, hogy egyharmadnál kevesebben vagyunk, hisz közös az a cél, ami ide küldött minket. Bár azért elgondolkodtató, hogy tegnap Szekeres Imre frakcióvezetõ úr az Országgyûlés magasztos hivatásáról beszélt, a törvényalkotásról, és akkor a kétharmados többség nem tudja biztosítani a Ház határozatképességét ma reggel, annak ellenére, hogy a választási hadjáratban nagyon sokan azt mondták, hogy õk minden ülésen ott lesznek, õk nem fognak olvasni, miniszterek, államtitkárok is nagy érdeklõdést fognak tanúsítani a Ház napirendje iránt; ehhez képest néha úgy érzem magam, mint a magyar válogatott a Népstadionban, hogy üres szektorok elõtt kell játszani. Fõleg egy olyan törvényjavaslatnál, tisztelt Képviselõtársaim, amelyik alkotmányt módosít - a Magyar Köztársaság alaptörvényét -, választási rendszert akar módosítani, a következõ négy évre az önkormányzatok alapdolgait akarja meghatározni. Akkor azért nagyobb aktivitást lehetne igényelni, ha mi vindikáljuk magunknak ezt a jogot, hogy a kétharmad mindent megtehet. El kell gondolkozni, és ezt nem azoknak mondom, akik itt vannak, hisz azok itt vannak és itt ülnek és hallgatják a felszólalásokat, hanem azoknak, akik távol vannak.
Az önkormányzati választási törvény és az alkotmány összefüggései során azért okvetlenül még egyszer hangsúlyozni kell - amit Torgyán képviselõtársam is elmondott -, hogy úgy lett beterjesztve ez a választásitörvény-javaslat, hogy nem felelt meg a Magyar Köztársaság hatályos jogszabályának, a jogalkotási törvényben elõírtaknak. Ennek ellenére elkezdtük a tárgyalását oly módon, hogy a kormány villámgyorsan visszavonta, és egy újat terjesztett be. De a mai napig nem hallottam még indokát annak, hogy azok az ellenzéki észrevételezések, azok az ellenvetések, amelyek megint ilyen felesleges dolgok voltak, azok ténylegesen rámutattak arra, hogy egy hamari munkának sajnos ez lesz az eredménye!
Okvetlenül el kell mondani azt is, hogy milyen képviselõi mentalitás az, amelyik igennel szavaz arra a kérdésre, hogy egy bizottság tárgyaljon-e olyan törvényjavaslatot, alkalmasnak tart-e általános vitára, amelyet ott osztanak ki a bizottság ülésén. Tisztelt Képviselõtársaim! Vagy akarunk komolyan dolgozni, és akkor komolyan vesszük, hogy az általános vitára bocsátás is egyfajta szûrõ, vagy nem - mert akkor bizonyos dolgokat el lehet kerülni. Hisz mi az általános vitára bocsátás célja? Például az, hogy egy alkotmányellenes törvényjavaslat ne kerüljön a tisztelt Ház elé.
Ha az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot elolvasom és megnézem annak 2. §-ának (2) bekezdését, amely módosítani kívánja az alkotmányt - jogalkotói célját tekintve nagyon helyesen -, hogy a bevándoroltak számára meg akarja adni az önkormányzati választásokon való részvétel jogát, akkor nekem legalábbis - nem biztos, hogy helyesen - feltûnik az, hogy a bevándorolt nem magyar állampolgárokat megilleti a választás joga az önkormányzati választásokon. És ha a szemem az alkotmány hatályos szabályozásában egy bekezdéssel feljebb téved, akkor azt látom, hogy a magyar állampolgárokat is megilleti a választás joga, csak ott az állampolgár elõtt van még egy szócska, hogy: nagykorú. És akkor el kell gondolkoznom, hogy a nagykorú magyar állampolgár szavazhat az önkormányzati választásokon, és értelemszerûen a kiskorú nem. A bevándorolt nem magyar állampolgárok esetén pedig az elõterjesztõ szándéka arra irányul, hogy a bevándorolt nem magyar állampolgárok bármelyike szavazhasson, akár a kiskorú is? (Mozgás és zaj.) Ugye, nem?! Ez a moraj ezt jelzi. De tisztelt Képviselõtársaim, ha hiányzik az a szócska, hogy a "nagykorú" bevándorolt nem magyar állampolgárok szavazhatnak, akkor a jogászoknak azt kell mondani, hogy amit a jogszabály nem tilt, azt megengedi!
Tehát akkor ebbõl az következik, hogy egy olyan törvényjavaslatot terjesztettek a Magyar Országgyûlés elé, bocsátott általános vitára a szakbizottság, amely alkotmánysértõ, hisz diszkriminatív megkülönböztetést tartalmaz a magyar állampolgárok és a bevándorolt nem magyar állampolgárok között, mert a bevándorolt nem magyar államlpolgárok közül még a 16 éves is szavazhat, a magyar állampolgárok közül pedig csak a 18 év feletti. Módosító javaslatom nyilvánvalóan arra irányul, hogy ezt az alkotmánysértést kiküszöbölje. De azért el kell gondolkozni rajta, hogy indokolt-e nagyon gyorsan nagyon sok törvényjavaslatot beterjeszteni, ha ilyen hiba bennmaradhat.
S ha már az alkotmánynál vagyunk, akkor egy másik ilyen hibát is meg kell említenem, ez pedig a hatálybaléptetés napja. Tudniillik az alkotmány módosítása akkor fog hatályba lépni, amikor kitûzik az 1994. évi önkormányzati választásokat. Jogi szempontból ez eléggé furcsa hatálybaléptetés, de elfogadható. Nyilvánvalóan mindenki figyelni fogja a híradásokat, hogy mikor hirdeti ki a köztársasági elnök úr a szavazás napját. De ugyanekkor szûnik meg a köztársasági megbízottakra vonatkozó rész is az alkotmányban, és szûnik meg az alkotmánynak az a paragrafusa, hogy a kormány a köztársasági megbízottakon keresztül gyakorolja a törvényességi ellenõrzést az önkormányzatok felett! Viszont az önkormányzati módosító törvények hatálybaléptetése az önkormányzati szavazás napján lesz; nem a kitûzés, hanem a szavazás napján! A kettõ között minimum 60 nap van. Tehát 60 napig lesz egy olyan exlex állapot, hogy az önkormányzatok felett nincs, aki törvényességi felügyeletet gyakoroljon, hisz az alkotmányban megszûnik a köztársasági megbízottaknak és a köztársasági megbízotti hivataloknak ez a joga - és az alkotmány a legmagasabb szintû jogszabályunk -, a helyükbe lépõ hivatalok viszont jogilag csak az önkormányzati szavazás napján jönnek létre. Ezt is megpróbáljuk majd elkerülni; remélem, hogy a tisztelt Ház megszavazza az ezzel kapcsolatos módosító indítványomat.
A választójogi törvény kapcsán nagyon sok olyan érv hangzott el, hogy az olcsóságot, az egyszerûséget, a közérthetõséget kell biztosítani. Bizonyos jogszabályok esetén ezek megfontolandó elvek. De akkor, amikor egy választójogról beszélünk, akkor, amikor az önkormányzati rendszerrõl beszélünk, akkor az olcsóság, az egyszerûség nem elsõdleges. Nem is azért, mert a magyar népnek erre éppen van egy nagyon bölcs közmondása: olcsó húsnak híg a leve - hiszen ami nagyon olcsó, annak azért meg kell nézni az árnyoldalait is -, hanem azért, mert ha egy választási rendszer arra törekszik, hogy demokratikusan biztosítsa a különféle érdekcsoportok artikulációját, az nem lehet egyszerû, hisz a társadalom egy nagyon bonyolult szerkezet! Egy leegyszerûsített társadalomkép mellett lehet nagyon egyszerû és nagyon olcsó választási rendszereket kitalálni. Volt részünk benne. Amikor demokráciában azt akarjuk, hogy a különféle pártoknak, önkormányzatok esetén a helyi érdekvédelmi szervezeteknek az érdekei megjelenjenek, akkor igenis, nem tudunk nagyon olcsó rendszert megjeleníteni, hisz a társadalom bonyolultsága és az olcsó megoldás között ellentmondás van.
(11.00)
Hogy mennyire nem egyszerû már maga a javasolt rendszer sem, engedtessék meg, hadd olvassam föl a 19. §-ból a módosítani kívánt 25. § (3) bekezdését: "A választópolgár csak egy választókerületben fogadhat el egy települési kislistás vagy egy egyéni választókerületi és egy kompenzációs listás, egy polgármesteri, továbbá egy megyei közgyûlési és egy helyi kisebbségi önkormányzati jelölést." Ugye, nagyon egyszerû volt?
Folytatom: "Budapesten a választópolgár egy egyéni választókerületi, egy fõvárosi kerületi kompenzációs listás, egy polgármesteri, egy fõvárosi listás, egy fõpolgármesteri, valamint egy helyi kisebbségi önkormányzati jelölést fogadhat el." Nagyon egyszerû... Ha elolvassuk, tudjuk, hogy ezeket biztosítanunk kell. Olcsó érv azt mondani az ellenzék felvetésére - hogy érvényességi küszöbök és kétfordulós választás kell -, hogy ez nem olcsó.
Azt már nagyon sok képviselõtársam elmondta, mit jelent ez a 400 millió forint. Õszintén megmondom önöknek, hihetetlenül demagógnak érzem azt mondani, hogy ebbõl a 400 millió forintból Borsod-Abaúj-Zemplén megye pedagógusait ki lehetne fizetni... Nagyon sok érvet el lehet majd mondani ebben a Házban, de azt hiszem, ezt a szintet ne érjük el! Ne próbáljunk meg ilyen olcsó érvekkel demokratikus választások ellen vagy - adott esetben - mellett érvelni!
Egyébként maga a jogalkotó sincs teljesen tisztában azzal, hogy mit is akar: mindenhol eltörölje-e az érvényességi küszöböt vagy sem. Például amikor a kisebbségi önkormányzatok megválasztásáról van szó, akkor a módosítani javasolt 64. § (5) bekezdésének b) pontja már azt mondja, hogy ha a fõvárosban nem jön létre kerületi kisebbségi önkormányzat, akkor tíz állampolgár összejöhet, egy listát állíthat, és 25 állampolgár errõl a listáról 9 kisebbségi képviselõt választhat a fõvárosi önkormányzatba.
Ha egyik oldalról azt mondom, hogy akár egy személy szavazata is be tud juttatni egy képviselõt, akkor a másik oldalról viszont nem értem, a kisebbségek esetén miért kell minimum 25 személy szavazata ahhoz, hogy a 25 személybõl 9 személy adott esetben megválasztásra kerüljön?
De talán úgy tûnik, ez az érvényességi küszöb nyugvópontra fog jutni, és az a sorozatos támadás, amely az ellenzék részérõl a kormányzópártok ezen elképzelését érte, eredményre vezet. S ha már ezegyszer talán eredményre fog vezetni, akkor mindig munkálódik az emberben az az elképzelés - lehet, hogy hiú ábránd -, hogy nem ok nélkül szólal fel más ügyben sem, mert értõ fülekre lehet találni. A képviselõk között igen sok a szakember, igen sok az önkormányzatokban felelõs tisztséget betöltõ személy, akik a gyakorlat alapján tudják, hogy szükség van arra, hogy az önkormányzati képviselõ-választásnál is a legitimáció kérdése megoldódjék. Legyen mögöttük egy olyan többség, amely lehetõvé teszi, hogy szavuk a képviselõ-testületi ülésen döntõ súllyal essék latba.
Bauer képviselõtársam azt mondta, õ nem érzi, hol csorbul a demokrácia a törvényjavaslatban. A kompenzációs lista esetében, tisztelt képviselõtársaim, nincs lehetõség arra, hogy a választó kifejezze szabad akaratát, hisz a jelenlegi kompenzációs lista azt mondja, hogy ha én egy egyéni képviselõjelöltre szavaztam, és az nem jutott be, akkor a személyre adott szavazatommal valójában egy pártot támogattam, mert kompenzációs listáról pártok vagy társadalmi szervezetek jutnak mandátumhoz.
Ezt egyértelmûen a demokrácia megcsúfolásának tartom, hisz nem teszi lehetõvé a választópolgár számára, hogy el tudjon vonatkoztatni a személytõl és a párttól. Éppen az országgyûlési választások mutatták meg, hogy nagyon nagy különbség van az egyéni képviselõkre leadott szavazatok és az ugyanabban a körzetben a pártokra leadott szavazatok között, mert az egyéntõl a személy el tud vonatkoztatni. Lehet, hogy egy pártszínekben induló személy számára megnyugtatóbb, ha egyéni képviselõ, de a pártlistán szereplõ személyek esetében õ úgy gondolja, hogy egy másik pártot szeretne bejuttatni, mert azon a listán egy másik olyan személy van, aki a számára szimpatikus, akit el tud fogadni.
Ezért technikailag bonyolultabb - én ezt elismerem -, hogy két szavazólapot kell kitölteni: egyet az egyénre, egyet a listára. Na de akkor demokratikusan megadom a választópolgárnak a lehetõséget, hogy döntsön, melyik pártot vagy melyik egyéni jelöltet akarja. Hisz abban az esetben, ha a jelenlegi kompenzációs lista megmarad, azok, akik független jelöltként indulnak, nyilvánvalóan nem tartoznak sem párthoz, sem társadalmi szervezethez, a rájuk leadott szavazat végérvényesen elvész. Ha azt a megoldást választjuk, mint az országgyûlési választásoknál vagy korábban, hogy van külön egyéni és van külön lista, abban az esetben megteheti, hogy független egyéni jelöltre szavaz, de mellette küld egy pártot is a képviselõ-testületbe.
Az a politikai jóslások terébe tartozik, és nem is kívánok erre a területre kitérni, hogy ez jó az ellenzéknek vagy nem jó az ellenzéknek. Ezt nem lehet tudni! Az egész választási rendszer kialakítása nyilvánvalóan meghatározott a gyõztes pártok részérõl, akik a törvény kereteit diktálják. Ezt a jogi egyetemen is tanították, hogy a választási rendszerek sosem tiszták. Azok mindig egyfajta politikai akaratot akarnak érvényre juttatni jogi köntösbe bújtatva.
Az a kérdés, hogy ez a jogi köntös tágabb-e vagy szûkebb; lehetõséget ad-e arra, hogy a választók akarata magasabb szinten érvényesüljön - de nem tudjuk, hogy milyen lesz ez az akarat! Lehet, hogy ez a rendszer - és én itt nem vitatkoznék Magyar Bálinttal - elméletileg jobb lenne az ellenzéknek, csak nem tudjuk a szavazás eredményét. Az is igaz, hogy az a rendszer, amit mi ajánlunk, lehet, hogy jobb lenne a kormányzópártoknak. Ez a szavazás során fog eldõlni. De miután idáig csak egyetlenegy önkormányzati választás volt Magyarországon, ebbõl mélyen szántó tapasztalatokat nem lenne szabad levonni.
Nem lenne szabad magát a rendszert gyökeresen átalakítani, hanem kisebb finomításokkal javítani rajta, és két vagy három választás után lehetne megvonni a mérleget. Addigra lenne - és nem sértõen mondom - érett a választópolgár is a döntésre, hisz most gyakorolja ezt az állampolgári jogosítványt, hogy szavazhat. Neki is föl kell nõni a feladathoz! E tekintetben nem tartom helyénvalónak, hogy a javaslat az ajánlások tekintetében lehetõvé teszi, hogy egy személy többet ajánlhasson.
Nem helytálló az indokolásnak az a része, hogy a választópolgárok nagyon sok esetben csak a választás napján döntik el, kire akarnak szavazni. Az országgyûlési választások esetében már hónapokkal korábban eldõlt, kit akarnak preferálni. Hatvan nappal elõtte indulna meg a kampány, nem hinném, hogy hatvan nap alatt nagymértékben lehet befolyásolni a választói akaratot.
Ha viszont egy állampolgár többet is jelölhet, a dolog komolytalanná fog válni. Nagyon veszélyes, obstrukciós lehetõséget rejt magában ez a megoldás, hisz két-, három- vagy négyszáz állampolgár körbeajánlván egymást - mit tud csinálni a választási bizottság? Föl fogja venni, és adott választókörzetben, mondjuk, 50 egyéni képviselõjelölt indul. Hisz ha én többet ajánlhatok, akkor miért ne? Legyen az ajánlásnak súlya! Ezért a korábbi megoldás inkább az állampolgárok felelõsségérzetét akarta erõsíteni, hogy az ajánlás során egy személyhez kötõdjék maga az ajánlás. A választásnál nem volt kötve az ajánláshoz, eltérhetett tõle, de nem kellett egy ilyen átláthatatlan konglomerátummal szembenézni, és nem kellett arra gondolni, hogy adott esetben egy egyéni körzetben 30-40 személy is indulhat.
(11.10)
Hiszen ha vannak politikai erõk Magyarországon, amelyek a demokrácia építését meg akarják zavarni, akkor nem szabad hagyni lehetõséget, jogi lehetõséget, hogy egyes helyeken ilyen obstrukciós törekvésekkel ezt meg tudják akadályozni.
Azt hiszem, az eddig elmondottak alapján talán sikerült azon képviselõtársaimat megnyugtatni, akik félnek az ellenzék aggályoskodásaitól, hogy ezek az aggályoskodások nem politikai ellenérzületbõl fakadnak. Ezek mögött nagyon komoly szakmai tudás van. S ne hivatkozzunk minduntalan a szakértõi véleményekre. Tudniillik - és ezzel fejezném be a beszédemet - ügyvédkoromban részt vettem egy birtokháborítási perben, ahol az volt a kérdés, két pont között mekkora a távolság. S két igazságügyi, földmérõ szakértõ a természetben kijelölt két pont közötti távolságot különbözõképpen határozta meg. Ennyit a szakértelemrõl. Hiszen jól tudjuk, hogy amióta Párizsban elfogadták etalonként a métert, azóta az nem változik. Tehát két kitûzött pont közötti távolság, ha jobbról mérem, ugyanannyi, mintha balról mérem.
A szakértõi vélemények is annyit érnek, amennyit más szakértõi vélemények. Hiszen a mi feladatunk és a mi döntésünktõl függ, hogy a szakértõi vélemények alapján mirõl határozunk. De minden álláspontot meg lehet indokolni. Nem akarom a rosszat indokolni. Nagyon bízom benne, hogy amit eddig elmondtam, abból kitûnik, hogy a jobbítás szándékával szólaltam fel. Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy képviselõtársaim hasonlóképpen a jobbítás szándékával szólaltak fel elõttem.
Köszönöm szépen. (Taps.)