HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Jó reggelt kívánok tisztelt képviselõtársaimnak, az ország lakóinak!
A választási kampányban, majd az új kormány elsõ megnyilatkozásaiban azt üzentük honfitársainknak: bízzanak a jövõben, van remény ügyeink jobbra fordulására. Mi nem kértünk sem egy, sem száz nap türelmi idõt: azonnal hozzákezdtünk a dolgok rendbetételéhez. Már most elmondom: vannak olyan problémák, amelyeket azonnal meg tudunk oldani, s vannak olyanok, amelyekhez több idõ kell.
Föltehetik tehát a kérdést, hogy 75 nappal a miniszterelnöki expozé után miért van szükség számvetésre, a feladatok meghatározására. Nos, azért, mert csak a kormányra kerülés után szembesülhettünk új tényekkel, s ezekbõl számos új kihívás adódik számunkra.
Az ország válaszút elõtt áll: minden úgy folytatódik, ahogyan eddig - vagy gyökeresen változtatunk. Az egyik a hanyatlást, a másik a felemelkedést jelenti. Mi arra szegõdtünk, hogy ezt az országot kiragadjuk a válságból és a fejlõdés útjára visszük.
Az utóbbi hetekben furcsa párbeszéd zajlik a gazdaságpolitikáért felelõs eddigi és jelenlegi vezetõk között. Az elõzõ kormány tagjai értetlenül tárják szét a kezüket új kollégáik megnyilatkozásai és döntései miatt. Szerintük minden a legnagyobb rendben van, a helyzet nem indokolja számos intézkedésünket, például a pótköltségvetést vagy a világkiállítás lemondását.
A napokban levelet kaptam a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap vezetõitõl. Egybehangzóan súlyos aggodalmukat fejezik ki Magyarország pénzügyi, költségvetési helyzete miatt. Kifejezik, hogy a magas hiány nem tartható tovább, mély szerkezeti változások szükségesek a kiadásokban, az egész államháztartásban. Rámutatnak arra is, hogy az elmúlt két év során a reformok üteme lelassult, ezért Magyarország elveszítette azt az elõnyét, amelyet a '80-as évek végén szerzett, illetve élvezett. Megjegyzem, hasonló a véleménye az Európai Unió illetékeseinek is.
Most arra vállalkozom, hogy bemutassam az ország helyzetének legfontosabb jellemzõit, s ami talán lényegesebb: ismertessem az azonnali intézkedéseket, valamint azokat a lépéseket, amelyek megtételéhez hosszabb idõ szükséges. Nézzük tehát, hogyan is állunk valójában!
A gazdasági, pénzügyi helyzet romlása már a '70-es években elkezdõdött, és folyamatosan tovább tartott. Ez jelenleg is tart, és különösen az elmúlt négy év során keményen tovább folytatódott. A bruttó hazaitermék-érték 1990-93 között 20 százalékkal csökkent. 1990 második felétõl robbanásszerûen nõtt a munkanélküliség; napjainkig több mint egymillió munkahely szûnt meg. A fogyasztói árak 1990-hez képest legalább másfélszeresére emelkedtek. Az ország külföldi adóssága minden eddigit meghaladóan, 5,3 milliárd dollárral növekedett. A belsõ államadósság pedig a négy év alatt több mint kétszeresére, mintegy 3800 milliárd forintra nõtt. Ez most azt jelenti, hogy az 1995. évi költségvetést az államadósság mintegy 630 milliárd forint törlesztési kötelezettséggel és kamatfizetéssel terheli. A teher nagyságát jelzi, hogy a jövõ évi költségvetésnek egyharmadát ez viszi el. Annak ellenére, hogy több százezer új vállalkozás jött létre, a beruházások összege nem éri el a négy évvel ezelõttit. Az elmúlt években csökkentek a reálbérek; a családi pótlék a gyermeknevelés költségeinek alig egyharmadát fedezi. Több mint hárommillió ember szegényedett el, s ha így folytatódik tovább, újabb százezrek csúsznak mind lejjebb és lejjebb.
A kialakult helyzet betudható a példa nélküli átalakulással együtt járó bizonytalanságnak és az elkerülhetetlen nehézségeknek. Tény azonban az is, hogy a jobboldali kormányzat elhibázott politikája igencsak hozzájárult a bajok tetézéséhez. Hiányzott az átgondolt, tudatos gazdaságpolitika; a kapkodás, az összehangolás hiánya egyes nemzetgazdasági ágazatokban zilált állapotokat teremtett. Nem jelölték meg a súlyozás szempontjait, és ezért azok nem is érvényesülhettek a kulcságazatok átalakításában.
Az ipar termelése 1989-hez képest csaknem a felére zuhant. Az 1992 elsõ félévében bevezetett csõdtörvény is hozzájárult ahhoz, hogy egyes iparágak kétharmada eltûnt. Az átalakulás rögtönzötten ment végbe, hiányzott a tudatos válságkezelés és a szerkezetváltást, a korszerû ágazatok fejlõdését segítõ eszközrendszer. A kisebb foglalkoztatottsági létszám ellenére csökkent a termelékenység az iparban. Máig is szinte kezelhetetlen helyzethez vezetett, hogy egyes válságágazatokban a gazdasági kölcsönhatásokra tekintet nélkül születtek döntések. A jelenlegi kormányra hárul az ózdi, a diósgyõri vaskohászat, a szén-, az urán-, a timföldbányászat, az acél- és gép-, a síküveg-, az alumíniumgyártás, valamint további sok száz üzem válságának a leküzdése. Az ígéretek ellenére a válságrégiókban az ipar leépülését nem követte új termelési szerkezet kialakítása, nem jött létre a kis- és középvállalkozásokat támogató gazdasági környezet.
A rendkívül magas kamatok és hiteltörlesztési kötelezettségek, az óriási veszteségeket okozó privatizációs politika, a vállalati adósságkezelés hiánya súlyosbították a helyzetet.
Az ipar fejlõdését is akadályozza, hogy a kutatásokra és új termékek fejlesztésére fordított nemzetgazdasági kiadások 1989-hez képest kevesebb mint a felére csökkentek.
A mai napig nincs ipar- és piacvédelmi politika; a Magyarországon mûködõ multinacionális cégek és a hazai termelõk súlyos hátrányba kerültek a külföldi vállalatokkal szemben a közbeszerzési törvény hiánya miatt is.
(9.10)
Összességében: jelenleg nincsenek meg a szükséges feltételek és eszközrendszerek az ipar átalakulásához, a válsághelyzetek kezeléséhez. Ezeket most nekünk kell megteremtenünk.
Tisztelt Országgyûlés! Nehéz összehasonlítani az egyes nemzetgazdasági ágazatok állapotát, azonban kétségkívül a mezõgazdaság került a legrosszabb helyzetbe. Az igazsághoz tartozik, hogy már a nyolcvanas években az agrárágazat nehezen tudott megbirkózni a súlyos kihívásokkal. Tény ugyanakkor, hogy a rendszerváltáskor létezett egy szervezett mezõgazdasági, élelmiszeripari hálózat, jól képzett szakembergárda, kutató-nemesítõ bázis és egy rugalmas, hatékony vállalati és vállalkozási kapacitás. Ezekre építve meg lehetett volna teremteni a modern mezõgazdaságot.
De nem ez történt. A jobboldali kormányzat meredeken csökkentette az állami támogatást, hagyta szétesni a felvásárlási rendszert, az agrárrendtartást. A vagyoni kárpótlás bevezetésével - az okozott károkkal nem törõdve - a régi, elavult birtokviszonyokat akarta visszaállítani. A szövetkezetellenes politika, a nagyarányú keleti piacvesztés és más okok miatt a mezõgazdasági termelés közel egyharmaddal csökkent. A terméshozamok 20-40 százalékkal, a szarvasmarha-, sertés- és juhállomány majdnem a felére esett. Ma kisebb az ország szarvasmarha-állománya, mint a második világháború pusztító évei után.
A mezõgazdasági, élelmiszeripari kivitel alig fele a négy évvel ezelõttinek. Az agrárágazatban 400 ezer munkahely szûnt meg, és több mint 100 milliárd forintra tehetõ az országot ért veszteség.
A kialakult állapotokra jellemzõ, hogy a félmillió új földtulajdonos átlagos földterülete alig haladja meg a négy hektárt. A gazdálkodás elaprózott, korszerûtlen, nehezen hozható mozgásba. A zûrzavart tetézi, hogy az új földbirtokok alig negyede telekkönyvezett, a gyorsított ütemben is csak két év múlva fejezhetõ be a tulajdonviszonyok nyilvántartásba vétele. A mezõgazdasági szövetkezetek több mint fele veszteséges, jórészük önhibájukon kívül. A mezõgazdasági beruházások 1989-hez képest gyakorlatilag megszûntek. A nemesített vetõmagvak felhasználása felére csökkent. Az országnak súlyos károkat okoz, hogy a magántulajdonba juttatott erdõk, az összes erdõterület közel 40 százaléka folyamatosan pusztul.
Az elmúlt négy esztendõ nagy vihart, sok indulatot és feszültséget okozó eseménye a vagyoni kárpótlás volt. Annak idején igazságtalan és bûnös tett volt megfosztani emberek százezreit a vagyonuktól. Mi támogattuk az elõzõ parlamenti ciklusban is, hogy anyagilag kárpótolni kell a politikai üldözötteket. Azonban több évtized után vagyoni kárpótlással képtelenség igazságos jóvátételt megvalósítani. Ugyanis minden állampolgár ilyen vagy olyan, neki okozott sérelem okán igényt tarthatna a kárpótlásra. Erre pedig az ország képtelen. Megjegyzem, a közép-kelet-európai térség más államaiban nem került sor hasonló méretû és rendszerû jóvátételre.
Magyarországon eddig 1 millió 200 ezer ember részesült vagyoni kárpótlásban. A kör szakadatlan bõvítésével további 800 ezer ember várja igényének teljesítését. 250 milliárd forintra tehetõ a kárpótlás teljes összege, amely még a megmaradt állami vagyont terheli. Mindeközben óriási spekuláció folyt és folyik a kárpótlási jegyekkel. Kétes ügyeskedõk százai messze a névérték alatt felvásárolták a nehéz sorban élõk jegyeit és azokon állami tulajdonokat szereztek. Napjainkban a kintlévõ kárpótlási jegyek alig fele van az eredeti jogosultak birtokában.
Hölgyeim és Uraim! Az állami tulajdon privatizálása, eddigi gyakorlata és jövõje az egész társadalom figyelmének középpontjában állt és áll. Nagyon sok a bírálat, a bejelentés a korrupciógyanús privatizációs döntések kapcsán. A kezdetben nagy várakozás által övezett privatizáció csalódást okozott a magyar társadalom többségének. Csalódtak a munkavállalók a megrendült létbiztonságuk, a vállalatvezetõk a boldogulásuk, a vállalkozók az ígért kedvezmények, a befektetõk a remélt haszon elmaradása miatt. A külföldiek pedig nehezményezik az átlátható ügyintézés hiányát.
Nézzük a tényeket! Az elmúlt négy év során az állami tulajdonban lévõ vagyonnak csaknem a fele került magánkézbe. Az elõzõ kormányzat - bár fennhangon bírálta elõdje gyakorlatát, a spontán privatizációt - nem volt képes egyértelmû gazdasági érdekeltséget teremteni a gazdaság szereplõi számára. 1991-ben azt hallották, hogy tavaszi nagytakarításra van szükség, 1992-ben azt, hogy a privatizáció mindenekelõtt, 1993-ban azt, hogy a munkahelyek védelme a fontos. Ilyen körülmények között a vagyon gyarapításának szempontjai mindvégig háttérbe szorultak. Sõt a gazdasági és pénzügyi rendszer, a politika is ösztönözte a vagyonfelélõ magatartást.
A két vagyonkezelõ privatizáló szervezet vezetése - kellõ ágazati szakértelem és személyi felelõsség nélkül - szabad kezet kapott arra, hogy szûk politikai megfontolások és csoportérdekek alapján cégeket eladjanak, összevonjanak, szétválasszanak, megmentsenek vagy éppen csõdbe döntsenek. Az összevisszaságot fokozta, hogy a vagyonkezelõ jogosítványok tekintélyes részét zömmel felkészületlen külsõ tanácsadóknak adták ki. Olyan helyzet alakult ki, hogy a privatizáció és a vagyonkezelés területén ma körülbelül tízszer annyi közremûködõ ügyködik, mint ahányan a két állami intézménynél vannak.
A súlyos hiányosságok miatt az elmúlt négy év alatt sok száz milliárd forint értékû vagyont veszített a magyar társadalom. A helyzet teljes felmérését nehezíti, hogy több mint három évig nem létezett olyan egyértelmû vagyoni leltár, ami bármiféle elszámolásnak az alapját képezhetné. Továbbá a két vagyonkezelõ állami intézmény csak 1993-ban kezdte meg a hatáskörébe tartozó szervezetek beszámoltatását. Gyakorlatilag 1994 májusáig egyetlen esetben sem vizsgálták meg azt, hogy az új tulajdonosok betartják-e a szerzõdéseket. Az ÁVÜ által a különbözõ nagy állami cégekhez delegált igazgatósági és felügyelõ bizottsági tagok felelõssége elsikkadt.
A szervezett felelõtlenség rendszerének kézzelfogható példájaként említhetõk azok a privatizációs ügyletek, amelyeknél a vagyonvesztés azért következett be, mert az ügyintézõk rossz szerzõdéseket kötöttek és ezeket senki sem ellenõrizte. Erre példa a Dunaferr Kft. esete, amelyben egy rossz szerzõdés lehetõvé tette, hogy a vásárló a magyar bankoktól felvett hitelekbõl részint saját cégét, részint külföldi üzletfeleit fizesse ki. A csõdbe ment vállalatot és az adósságot ránk hagyta.
Súlyos veszteségek forrása volt az is, amikor az ÁVÜ nem szerzett be kellõ információt a vevõrõl, és megbízhatatlan ajánlásokkal, bankgaranciákkal dolgozott. Erre iskolapélda az Autóker-ügy. Az ÁVÜ a szerzõdéskötéskor nem kért bankgaranciát, és nem kötött ki semmiféle biztosítékot nemfizetés esetére. Ezért tehetetlenül kellett szemlélnie, hogy a vevõ hónapról hónapra, majd évrõl évre halogatja a közel 50 millió márkás vételár kifizetését.
Súlyos nemzetgazdasági veszteségek származtak abból az elvileg helyeselhetõ elgondolásból is, hogy a privatizációs bevételek minél nagyobb hányadát vissza kell forgatni az adott vállalatba, ágazatba. Elõfordult, hogy végül ez a pénz is a folyamatosan keletkezõ veszteségek finanszírozására ment el.
(9.20)
S így végül, egy-két évvel a privatizáció után ott tartunk, hogy se vállalat, se pénz. Ezt a lehetõséget a magyar papíripar elmúlt kétéves története hús-vér példával támasztja alá. Tény, hogy a papíriparban sikeres és külföldi tõkét is vonzó, jelentõs készpénzhányadú privatizációs ügyletek valósultak meg, azonban a befolyt pénz nagy részét a tulajdonosok veszteséges tevékenységük további finanszírozására fordították, ezért korszerûsítésre, fejlesztésre, átalakításra gyakorlatilag semmi sem maradt. Az érintett cégek még így sem kerültek ki az adósságcsapdából, a csõdveszély továbbra is fenyegeti õket. Mindez eddig 50 milliárd forint veszteséget okozott az országnak.
A szinte átláthatatlanná bonyolított üzleti megoldások sok esetben csak arra szolgáltak, hogy egyes befektetõk és a hozzájuk csapódó újabb és újabb személyek az állam megkárosításával épületeket, telkeket szerezzenek maguknak. Erre példa a Nikex Rt. székházügye. Ebben magánszemélyek üzleti érdekei keveredtek különféle társaságok és alapítványok által mozgatott, sok esetben máig sem feltárt ügyeskedéssel. A meglehetõsen kusza és jogilag még ma sem lezárt ügy feltehetõen több száz millió forintos vagyonvesztést okozott.
Jellegzetes a volt Diplomáciai Testületeket Ellátó Iroda társasággá alakulása. Itt a vagyonvesztés feltehetõen pontosan akkora, mint amennyi azoknak a magánszemélyeknek a nyeresége, akik a cég közvetítésével többszörös lakáscsere-akcióban vettek részt. Több mint száz kedvezményezett jobb lakásba jutott úgy, hogy jóval kevesebbet fizetett a piaci árnál.
Súlyos vagyonvesztés következett be abból is, hogy az állami gazdaságokat három éven át nem engedték privatizálni. Elhessegették a tõkepénzes befektetõket, majd potom áron, szûk körben értékesítették a már legyöngült állami vagyont.
A belkereskedelmi hálózatot is az ÁVÜ mögött álló politikai erõk uralták. Nem a piac védelmére, építésére és fejlesztésére, hanem politikai szempontok érvényesítésére törekedtek. A súlyos veszteségeket és a kliensrendszer kialakulását az is okozta, hogy elmaradt a fogyasztói érdekvédelem és az új kereskedelmi törvény megalkotása - pedig az 1990-es kormányprogram ezt meghirdette.
Ma mind kevesebb a készpénzbevétel a privatizációból, sõt 1994 elsõ felében a lehetséges bevételeknek alig egynegyede. A privatizácós politika bizonyítványa, hogy összesen mintegy 1500 milliárd forint értékû állami vagyon értékesítésébõl csak 319 milliárd forint bevétel keletkezett.
A helyzeten nem sokat segített az 1994 tavaszán, közvetlenül a választások elõtt beindított kedvezményes részvényvásárlási program sem. Sõt bizonyos szempontból még rontott is, mert tovább bõvítette a kárpótlási jegyekkel való visszaélés lehetõségeit. A nehézkes ügyintézés elviselhetetlen sorban álláshoz vezetett, az egész akció botrányszagúvá vált.
Baj van az E-hitellel is. Eredetileg arról volt szó: hogy kisvállalkozók kedvezményes állami támogatást kapjanak ahhoz, hogy megvegyenek például egy hentesboltot vagy egy kisvendéglõt. Az elmúlt négy év során azonban ezt a hitelt egyre inkább olyan tõkés csoportok szerezték meg, amelyek ennek segítségével közepes vagy kifejezetten nagy vállalatokat olcsón vásároltak meg. 1992-ben az E-hitelek átlagos nagysága még 200 ezer és 500 ezer forint között mozgott, 1994 közepén viszont már 300 millió forint körüli hitelszerzõdések a jellemzõk.
Elrendeltük az 1994. április 1-je és június 15-e között meghozott privatizációs döntések átfogó vizsgálatát. Az eredmény megdöbbentõ. Most nem arra gondolunk, hogy találtunk tízegynéhány olyan esetet, ahol bizonyíthatóan megsértették a pályáztatással kapcsolatos eljárási jogszabályokat. Azt, hogy ilyesmi elõfordulhatott, eddig is tudtuk. Még az sem okozott meglepetést, hogy kiderült: az iratokból egyetlen esetben sem lehet cáfolhatatlan bizonyítékot felmutatni, hogy X. Y. vezetõ vagy ügyintézõ szándékosan megkárosította az államot. Az igazi meglepetés az volt, hogy kiderült: az adott játékszabályok mellett a privatizáció gyorsítása milyen közel került az ingyenes osztogatáshoz. Ebben a két és fél hónapban csak az ÁVÜ által körülbelül 80 milliárd forint értékû társasági vagyon került értékesítésre, s az ebbõl befolyt készpénz még a 3 milliárd forintot sem éri el.
Ha ezen a folyamaton nem változtatunk, az év végére eljutunk odáig, hogy az ÁVÜ készpénzbevételei még saját mûködésének költségeit sem fedezik. Képtelen helyzet lenne, ugye, ha decemberben az ÁVÜ költségvetési támogatást igényelne...
A privatizációs visszaélések és a súlyos károkat okozó hibák kapcsán érdemes felvetni a személyi felelõsség kérdését. Nyilvánvalóan ezt várja tõlünk a közvélemény is. Magánemberként bennem is felötlenek ilyen gondolatok. Politikusként azonban nekünk, a kormány tagjainak, az Országgyûlés képviselõinek és valamennyiünknek tudomásul kell vennünk, hogy a privatizációval és a kárpótlással foglalkozó állami szervezetek a mindenkori kormány politikáját hajtják végre. Mindaz, ami ezeken a területeken történt, az akkor hatalmon lévõ kormányt, illetve a rossz törvényeket elfogadó kormánypárti országgyûlési többséget minõsíti, a politikai felelõsségrevonást pedig az állampolgárok a májusi választásokon megtették.
Hangsúlyozni kívánom, hogy nem a magántulajdon eszméje, hanem a Magyarországon alkalmazott szakszerûtlen privatizációs gyakorlat okoz csõdhelyzetet.
Tisztelt Országgyûlés! Demokráciában az állami kormányzati felelõsségi területek is csak nyitottan mûködhetnek. Enélkül nem lehet harcot folytatni a visszaélések, a személyi összefonódások és szûk érdekcsoportok kisajátítási törekvései ellen sem. A lakosságnak, közöttük a gazdálkodóknak, tudniuk kell, hogy milyen döntés miért született. Felfoghatatlan, hogy egy nyitott társadalomban miért kellett több mint 2200 titkos kormányzati döntést hozniuk az elõdöknek. Az elõzõ kormány ezek között nagy horderejû belsõ döntéseket hozott - hadd soroljak fel csak néhányat:
Tizenhat milliárd forintot juttatott nem állami szervezeteknek. Legalább harminc darab, összesen több milliárd forint értékû ingatlant és körülbelül 800 millió forint névértékû értékpapírt adott át az alapítványok részére. Továbbá 285 milliárd forint összegû garanciát adott külsõ szerveknek. Mintegy 15 milliárd forintot tesz ki a gazdálkodó szervek állammal szembeni kötelezettségeinek elengedése, s még nem számszerûsíthetõ a jövõre szóló adóelengedésekrõl hozott titkos kormányhatározat következménye.
Mindez az új kormányt és az adófizetõket terheli. Nem tehetünk mást, mint fizetünk - de legalább nyilvánosságra hozzuk a döntéseket.
Tudom, hogy élénken foglalkoztatja a közvéleményt az alapítványok ügye. Ma már tudjuk, hogy a bõ négy esztendõ alatt majd1 500* alapítvány részesült állami pénzek éltetõ támogatásában. Ezen idõszakban 15 milliárd értékû pénzbeni és tárgyi eszköz került ki a köz javainak körébõl. Elõdeink igencsak nagyvonalúan bántak a köz tulajdonával, pazarló módon juttattak pénzeket alapítványi kedvenceiknek, székházakat varázsoltak át alapítványi tulajdonba.
Mi nyitott, demokratikus viszonyokat teremtünk az alapítványok ügyében is, a közjó szempontjainak érvényesülése érdekében.
Nem tudjuk elfogadni a végkielégítések eddigi gyakorlatát sem, amely szerint a korábbi kormány bizalmát kiérdemelt vezetõk akként nyertek határozott idejû kinevezést, hogy a törvény értelmében tõlük megszabadulni csak milliós végkielégítés árán lehetséges. Kötelességünk, hogy a vonatkozó törvény módosítását kezdeményezzük, mert erkölcstelen, az emberek döntõ többségének igazságérzetét sértõ gyakorlatról van szó. Még az idén a parlament elé terjesztjük a törvény megváltoztatását célzó javaslatot.
Ha már ezekrõl szó esett, hadd említsek néhány olyan jelenséget, amely idegesíti az embereket és rontja a társadalmi közéletet, a hangulatot. Elfogadhatatlan a törvényhozói és az állami vállalati tisztségek összefonódása.
(9.30)
Ezért a kormánykoalíció rövidesen az Országgyûlés elé terjeszti, hogy melyek azok a vállalati és közéleti tisztségek, amelyek nem férnek össze a parlamenti képviselõséggel.
Az emberek százezrei szenvednek a hivatali nemtörõdömségtõl, a lélektelen ügyintézéstõl, a packázó hivatalnokoktól. Rengeteg idõ vész el a tévesen számlázott villany, telefon és más közüzemi díjak, a hibásan megállapított nyugdíjak helyesbítésével. A beadványok sorsa rendkívül lassú, rossz ügyintézés közepette dõl el. Mintha nem létezne megfelelõ kapcsolat a különbözõ közszolgáltató vállalatok, a pénzintézetek és önkormányzati hivatalok között.
A kormány még júliusban döntést hozott, hogy valamennyi minisztérium 1994. december 31-jéig dolgozzon ki és léptessen életbe olyan intézkedéseket, amelyek egyszerûsítik és olcsóbbá teszik a mindennapi ügyek kezelését.
Elfogadhatatlan jelenség az adók és más járulékok fizetési kötelezettségeinek nem teljesítése. Napjainkban 100 milliárd forintra tehetõ a be nem fizetett adó és mintegy 180 milliárd forintra az elmaradt társadalombiztosítási járulékok összege. Mindez hiányzik a közösség forrásaiból.
Óriásira nõtt a feketegazdaság: szakértõi becslések szerint évente már mintegy 600-800 milliárd forintot képvisel termékeivel és szolgáltatásaival. A feketegazdaság egyidejûleg átkozott, de sokak számára áldásos tevékenység. Egy normálisan mûködõ gazdaság ezt nem engedheti meg magának, ezért a kormányzat mérsékelni fogja a vállalkozók terheit, ugyanakkor átfogó harcot indít az állammal szembeni kötelezettségek teljesítéséért. Nem újabb adókat akarunk kivetni, hanem a jelenlegieket akarjuk behajtani.
Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt négy évben a társadalom szociális feszültségei tovább nõttek, és ma Európában talán nálunk a legrosszabb a lakosság egészségi állapota. Az elmúlt években megkezdett szociálpolitikai és egészségügyi reform nem javított az ellátás színvonalán. Hiába költ az állam kétszer többet háziorvosi ellátásra, mint négy évvel ezelõtt, a rendelõk zsúfoltak, sok kórház került a csõd szélére, a hálapénz pedig maradt.
Úgy tûnik, semmi sem tartóztatja fel a szegénység rohamos terjedését. A helyi önkormányzatokra pénz hiányában jórészt teljesíthetetlen feladatok hárulnak. Egyelõre semmi sem pótolja az összeomlott munkahelyi szociálpolitikát. Az egészségügyben, a lakosság egészségi állapotában megengedhetetlen egyenlõtlenségek alakultak ki.
Látni kell, hogy az oktatáspolitika, mint a további fejlõdés stratégiai kérdése, egyben több szociálpolitikai elemet is hordoz.
Az elmúlt négyéves idõszakban a széles körû szakmai egyeztetés nélkül elfogadott új oktatási törvény alkalmatlan arra, hogy megteremtse az iskolák normális mûködéséhez szükséges stabilitást. A törvény tovább növelte a bizonytalanságot, és elõírásai szerint a költségvetési támogatás kizárólag a közalkalmazottak bérét és illetményét fedezi. A teljes mûködési költség, az épületfenntartás és -karbantartás, a pedagógiai program teljesítése, a tankönyvellátás a fenntartót és a szülõket terheli. Ez pedig összességében a kistelepülések iskoláit teheti mûködésképtelenné.
A törvény jelentõsen korlátozza az oktatás ingyenességét. Új térítési díjak, illetve tandíjak átfogó rendszerét irányozza elõ, nem számol a lakosság teherbíró képességével. Nem gondoskodik semmiféle intézményes anyagi kompenzálásról, s ennek következtében az elszegényedett néprétegek rövid idõn belül kiszorulhatnak a magasabb szintû oktatásból. A nyolcosztályos alapiskola felmorzsolása, a tízosztályos általános képzés bevezetése igen kedvezõtlenül érintheti az alsóbb rétegek iskoláztatási esélyeit, az önkormányzatok pedig képtelenek finanszírozni az új rendszert.
Aligha kedvezõbb a magyar felsõoktatás helyzete. Alacsony az oktatók bére, gyenge az eszközállomány, s mind nehezebb a hátrányos anyagi helyzetû családok gyermekeit beiskolázni.
E helyt kívánom elmondani: nem vagyok híve annak, hogy bárki is felülvizsgálja az egyházi iskolák támogatási rendszerét. Amennyiben bizonyos módosítások szükségesek, azokat csak az egyházakkal egyeztetve tesszük meg.
Ugyanakkor az is fontos, hogy támogassuk a nem egyházi magániskolákat is. Nem kívánjuk megváltoztatni az egyes egyházaknak nyújtott támogatások kialakult arányait sem. (A Fidesz padsorai felé fordulva, ahol derültség, élénk beszélgetés tapasztalható:) Örülök, hogy tetszik.
Tisztelt Országgyûlés! A négy év pénzügyi gazdasági mérlegének elkészítése során kiderült, hogy sok száz milliárdot eltékozoltak vagy rossz célokra fordítottak - az elveszett pénzekre pedig nagy szükség lenne a lakosságot feszítõ szociális, egészségügyi, oktatási gondok orvoslásához is.
És még nem szóltunk arról, hogy a kultúra, a tudomány, a sport, a honvédelem, a kutatások és a közbiztonság is segítséget igényel.
A központi pénzügyi források hiánya mellett tetézi a bajokat, hogy a társadalom, az ország számára oly fontos területeken halogatták a korszerûsítést szolgáló döntéseket. De ami még rosszabb, szubjektív módon, egy hamis, eltorzított, népnemzetinek nevezett szellemiség nevében egyes csoportokat kedvezményeztek, másokat semmibe vettek.
A keresztény nemzeti gondolatnak sem tett jót, hogy azt egyesek politikai reklámmá silányították. A vallás mindenkinek a legbensõbb ügye s nem politikai reklám.
Egyes politikusok nem viselték el embertársaik másságát, azt, hogy vannak, akik más nyelvet beszélnek, más a vallásuk, mások az eszményképeik és az értékítéletük. Pedig nem átvenni kell egymás értékrendszerét és stílusát, hanem megérteni és elviselni, vitatkozni erre alkalmas színtereken és idõben - vagyis kulturáltan együtt élni egymással. Aki igazságot osztogat, az nem tudja, hogy az igazság oszthatatlan.
A jobboldali kormány a maga befolyása alá hajtotta a közszolgálati televíziót. Pedig a sajtónak nem az a feladata, hogy õ csinálja a politikát. Tájékoztasson, bíráljon, dicsérjen meggyõzõdése szerint, a szuverenitás és a sajtószabadság szellemében. Vissza kell adni a szavak eredeti értelmét: a demokrácia legyen demokrácia, és ne szentesített jogtalanság.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az emberek tudni akarják, mire számíthatnak a következõ egy-két évben: mi mentheti meg a kisembereket a teljes leromlástól, mikor érnek véget a szûk esztendõk, mi kell ahhoz, hogy meginduljon a felemelkedés? A legelesettebbek pedig rövid távon a telet akarják átvészelni: étel, gyógyszer, fedél, fûtés kell. Nyilvánvaló, hogy a kisemberek, a többgyermekes családok, az alacsony jövedelmûek, a nyomorgók helyzetén alapvetõen csak az ország pénzügyi, gazdasági helyzetének rendbetételével lehet segíteni. A meglévõ pénzekkel csak a rászorultak helyzetén tudunk javítani.
Ez a beszámoló a gazdaság és a társadalom helyzetérõl nem azért készült, hogy magyarázatot leljünk egyes megszigorító intézkedésekre. Ha csak errõl lenne szó, akkor nem álltam volna a közvélemény elé. Többrõl van szó: szeretném a lakosság bizalmát és támogatását megnyerni ahhoz, amit mi a rövid és a középtávú kormányprogram szerint meg akarunk valósítani, amely ugyan további áldozatokat igényel a magyar társadalomtól, de hiszem, hogy megalapozza a jövõ jóléti társadalmát is.
Én Magyarország lakóihoz fordulok. Sokan, sokszor kérték már az önök türelmét. Sokan, sokszor ígérték már önöknek sorsuk jobbra fordulását, és önök sokszor csalódtak. Én most a már részben elindított, részben kidolgozás alatt álló rövid és középtávú intézkedéseink ismertetésével szeretném elérni, hogy a lakosság visszanyerje a hitét, mert ki fogunk jutni a válságból, beindítjuk a növekedést, és javítjuk a társadalom körülményeit, közérzetét.
Mi tesz tehát a kormány? Az 1995. évi költségvetés parlamenti elõterjesztését követõen elkészítjük a nemzeti modernizációs program 1998-ig tartó idõszakra vonatkozó gazdaságpolitikai tervezetét. Ezt a Nemzetközi Valuta Alappal, a Világbankkal és az Európai Unió képviselõivel történt egyeztetés után, legkésõbb a jövõ év áprilisáig a parlament elé terjesztem.
(9.40)
1995-ben új lendületet kívánunk adni a privatizációnak és befejezzük a kárpótlást. A gyorsítás az egész privatizációs folyamatban szükséges, mert elhúzódása miatt az állami vagyon hónapról hónapra veszít értékébõl. Az országnak legalább 6 milliárd forintjába kerül minden elvesztegetett hónap.
Jelenleg még mintegy 1600 milliárd forint értékû állami vagyon döntõ része vár privatizálásra. A korábbi kormány bár megígérte, mégsem juttatta számottevõ mûködõ vagyonhoz a társadalombiztosítási önkormányzatokat. A mi kormányunk ezt a folyamatot is felgyorsítja.
A parlamenti ciklus végéig be fogjuk fejezni a privatizálást. A folyamat nyilvános és ellenõrizhetõ lesz, és abba bevonjuk a munkavállalók érdekképviseleti szervezeteit is. A privatizáció megvalósításában ezentúl egyaránt érvényesülnek a vagyongyarapítási, foglalkoztatási és modernizációs érdekek. Az új tulajdonossal kötött szerzõdésbe kell foglalni a modernizálás konkrét követelményeit, a megõrzendõ munkahelyek pontos számát és más vállalt kötelezettségeket.
Rövidesen a parlament elé kerül az új vagyontörvény. Az egységes vagyonkezelõ szervezet feladata lesz a megkötött szerzõdések ellenõrzése. Megjegyzem, hogy a mostani privatizációs kormánybiztos feladatul kapta azt is, hogy az év végéig vizsgálja felül az 1990-94. közötti privatizációs döntéseket. Nem a módosítás, hanem a tisztánlátás érdekében. (Szabad György: És a korábbit? - Zaj, közbeszólások a jobb oldalról: És az elõtte lévõt?)
A kormány fokozottan ügyelni fog a privatizálás átláthatóságára, parlamenti ellenõrzésének biztosítására. Nem engedjük meg azt, ami az elõzõ két-három évben itt lezajlott, így a privatizáció a társadalom számára is követhetõ lesz. A nyilvánosság mellett ehhez megteremtjük a szervezeti feltételeket.
Privatizálni kell az állami bankok döntõ többségét is. Megjegyezzük, hogy az elõzõ kormány 1993-ban és '94-ben több mint 300 milliárd forintot fordított a bankok rendbetételére. Ennek ellenére eddig nincs semmi garancia helyzetük javulására, folytatják a kétes kimenetelû hitelek nyújtását. Ezt mutatja, hogy 1993 végén 166 milliárd forint veszteséget könyveltek el, alig van saját tõkéjük. Lehetõségeink szerint 1995 végéig rendbe tesszük ezeket a dolgokat is, szervezeti szétválasztás, egyesítés, átcsoportosítás és tõkeemelés révén.
Ez év szeptemberében létrehoztuk a privatizációs visszaéléseket, a köztulajdon hûtlen kezelését, az állammal szembeni kötelezettségek nem teljesítését vizsgáló kormánybizottságot. A bizottság várhatóan 1995. június 30-ig befejezi a vizsgálatokat, s azt követõen jelentését a kormány, majd a parlament elé terjeszti. Azokban az esetekben, ahol megállapítható, hogy jogszabályt, törvényeket sértettek, megteszi a szükséges kezdeményezést az illetékes hatóságoknak.
A kormány egyidejûleg megkezdte az állami szervek belsõ ellenõrzési rendszerének felülvizsgálatát és szigorítását. Célunk, hogy véget vessünk a kárpótlási jegyekkel való spekulációnak, és a kisemberek számára megteremtsük a vagyonjegy értékének biztonságát. Rövid idõn belül nagy összegû és értékes kínálatot teremtünk a kárpótoltak részére. Így például a villamosenergia-ipar privatizációja nyomán az új társaságok részvényeibõl mintegy 60-80 milliárd forint értékû részvényt kárpótlási jegyekkel lehet majd megvásárolni.
Tisztelt Országgyûlés! Egyensúlyi helyzetünk javításához, a kiegyensúlyozott növekedés megteremtéséhez szükséges az export növelése. Erre vonatkozóan olyan azonnali exportérdekeltségeket javító intézkedéseket hoztunk, amelyeknek köszönhetõen az export már 1995-ben jelentõsen nõni fog reményeink szerint; az adókönnyítések, az új hitelkonstrukciók és kedvezmények, az elvesztett keleti piacok egy részének visszaszerzése is ezt a célt szolgálja.
1995-tõl kezdõdõen mûködni fognak azok az eszközrendszerek, amelyek ösztönzik a termelés bõvítését, versenyképes kínálatot teremtve az importtermékekkel szemben. A hároméves gazdasági program keretében megteremtjük a feltételeket a nemzeti ipar modernizálására. A kormány iparfejlesztõ politikát fog folytatni, megkezdjük új-régi ágazatainak; így a gépipar egyes területei, a mûszergyártás, a gyógyszeripar, a vegyipar talpraállítását.
A válságos helyzetbe jutott ágazatokat - a vertikumon, integráción kívüli bányászatot, a kohászatot, az alumíniumipart - vállalatról vállalatra megvizsgáljuk és megtesszük a lehetséges intézkedéseket. Számolni kell azonban azzal is, hogy az életképtelen vállalatok megszûnnek. Elkészülnek az új átfogó fejlesztési programok Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a szabolcs-szatmári és a csongrádi térség, a dél-gömöri kistérség gazdaságának, iparának érdekében.
Erõsíteni fogjuk a magyar termékek hazai piacon való megjelenésének esélyeit. Még 1994-ben az Európai Unióval kötött egyezménnyel összhangban álló piacvédelmi eszközöket fogunk életbe léptetni, például a mezõgazdasági és élelmiszeripari termékek, a személygépkocsi esetében.
Ismeretes, hogy a Magyar Államvasutak az elmúlt négy év alatt, illetve az elmúlt évek során közel 120 milliárd forint veszteséget szenvedett el. Meg kell kezdeni a MÁV rendbehozatalát. 1994. október 31-ig, tehát a jövõ hónap végéig a '95-ös költségvetés részeként a parlament elé kerül a MÁV-ra vonatkozó konkrét javaslat.
1995 végéig befejezõdik az M1-es autópálya építése Hegyeshalomig, 1997 végéig az ebbõl Pozsony felé leágazó szakasz. Jövõre megkezdõdik az M2-es út építése. Nem adjuk fel, hogy megoldást találjunk az M3-as továbbépítésére és megteremtsük a forrásokat, hogy végig felépüljön ez a fontos autópálya is.
Befejezõdik a légi irányítás korszerûsítése. Új vonallal bõvül a fõvárosi metró, sor kerül a folyami kikötõk korszerûsítésére. A jövõ év végéig a települések 97 százalékában lesz egészséges ivóvíz, és 1998-ig valamennyi bejelentett telefonigényt ki fognak elégíteni. (Zaj a jobb oldalon.)
A kormány nemzeti jelentõségû feladatának tekinti a lakosság mintegy egynegyedét, az ország teljes területének több mint felét közvetlenül érintõ agrárágazat rendbetételét. 1995-ben a mezõgazdaság minden más ágazatnál nagyobb költségvetési támogatást kap. Két éven belül új típusú felvásárló hálózatot és megbízható agrárrendtartást teremtünk meg.
A kormány elsõ intézkedéseivel garantált árat hirdetett az étkezési búzára és megteszi ezt a sertéshúsra, marhahúsra, kukoricára és tejre vonatkozóan is. 1995-tõl garantálja a termelõknek, hogyha szabadpiacon nem tudják eladni ezeket a termékeket, az állam a meghirdetett áron felvásárolja õket. Az új típusú felvásárlói hálózatban erõsítjük a szerzõdéses fegyelmet úgy, hogy annak betartásához kötjük a termelési, export és egyéb támogatásokat.
A munkanélküliség mérséklése kiemelt kormányzati feladat. A gazdasági stabilizáció szakaszában elkerülhetetlen a foglalkoztatási színvonal további csökkenése. A stabilizáció során azonban számottevõen növelni kívánjuk a beruházásokra fordítható forrásokat, a mûködõtõke bevonását, a munkahelyteremtõ beruházások adókedvezményeit.
A munkahelyek megõrzésében fontos szerepet kap az új elvek szerint megvalósuló ésszerû privatizáció. Ezen intézkedések eredményeként a kormányzati ciklus második felére a foglalkoztatottság csökkenése megállíthatónak látszik. Addig is a munkanélküliek ellátási rendszerének átalakításával, az átképzések és a közhasznú foglalkoztatás kiterjesztésével, a pályakezdõ és tartós munkanélkülieket támogató külön programokkal javítjuk a munka nélkül maradtak elhelyezkedésének esélyeit.
A foglalkoztatáspolitika kialakításában és megvalósításában számítunk a társadalmi partnerek, a karitatív és civil szervezetek, valamint az önkormányzatok fokozott szerepvállalására. Átalakítjuk a munkanélküliek ellátási rendszerét, és ösztönözni fogjuk, hogy a munkanélküliek mielõbb vállaljanak munkát a legális gazdaságban.
Hölgyeim és Uraim! Nem tartható az a helyzet, hogy a magyar társadalom jelentõs része csak a piacgazdaság hátrányaival találkozzon.
(9.50)
Nem megengedhetõ, hogy az állami szerepvállalás és a piac ne kiegészítse, hanem rontsa egymás helyzetét. Arra van szükségünk, hogy az eredményes átalakulásban résztvevõ vállalkozók és munkavállalók, földmûvelõk egyre szélesülõ köre legyen a nyertes, akik eredményeikkel is érzékelik a magyar modernizációs kísérlet sikerét.
A megszorító, a jövedelemátcsoportosító intézkedések nem csupán azért születnek, hogy elkerüljük a legrosszabbat, az eladósodás kezelhetetlenné válását. A kormány elsõsorban az ország jövõjéért érzett felelõsség miatt cselekszik.
A kormány a gazdaságot megújító lépései közben nagy nyomás alatt áll: a nyugdíjasok, a létminimum alatt élõk, a falusiak és a lakásra várók, a környezetvédõk és a vállalkozók részérõl egyaránt jogos igényekkel találkozik. A konkrét lépések során arra is gondolni kell, hogy a társadalom középsõ rétegeinek életszínvonala nem alapozható kizárólag szociálpolitikára, hanem a valós gazdasági teljesítményekre és gazdasági növekedésre.
A kormány megmutatja, hogy gazdasági téren milyen lépéseket kell tennünk, de egyben kijelöli, hogy szociális szempontok miatt hol van az a határ, amit akkor sem lépünk át, ha a gazdasági logika szerint ez indokolt lenne.
Eleget teszünk a törvénynek, s 1994-ben - az elõírtaknak megfelelõen egész évre szólóan - az inflációt meghaladó mértékben emeljük a nyugdíjakat. Az 1994/95-ös évek átlagában pedig a nyugdíjak lépést fognak tartani az árak emelkedésével.
Jövõre új nyugdíjtörvényt készítünk elõ, amely tartalmazza a rugalmas nyugdíjbamenetelt, az alacsony nyugdíjak kiemelt kezelését, s az állandó özvegyi nyugdíjkiegészítés szabályait. A legidõsebb, teljesen vagy jórészt ellátatlan polgárok számára a rendszeres szociális segély helyett állampolgári jogon járó jövedelemkiegészítést vezetünk be.
A társadalombiztosítási önkormányzatokkal azon dolgozunk, hogy a hosszan tartó betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek nagyobb támogatást kapjanak a társadalombiztosítástól. Ezzel elsõsorban az idõs, nyugdíjas embereken tudunk segíteni.
Az új kormány legelsõ intézkedései között foglalkozott a hajléktalanok helyzetével. A Népjóléti Minisztérium vezetésével országos programon dolgozunk a hajléktalanok ellátására. A programba bevonjuk nemcsak az önkormányzatok, hanem a civil szervezetek által üzemeltetett intézményeket is. Szándékaink szerint még a tél beállta elõtt szállásra találnak a hajléktalanok. Ha az ország el tud tartani ötvenezer menekültet, el kell tudni tartania százezer magyar nyomorgót is, akit közvetlen veszély fenyeget.
Javítani fogjuk a családi ellátásokat az alacsony jövedelmû háztartásokban. 1995-tõl állampolgári jogon jár a gyermekgondozási segély, amelynek összegét ez év szeptemberétõl ezer forintra emeltük. Itt nagyobb arányú az emelkedés, mint a szociális ellátás több területén.
A kormánynak is feladata, hogy minden iskolában legyen orvosi ellátás, és biztosítsuk a diákétkeztetés javítását, a gyermeküdültetés, életmódtáborok újjászervezését úgy, hogy állami támogatást elsõsorban a munkanélküliek gyermekei élvezzenek.
A sajátos magyar fenyegetettségek: magas halálozás, a sok öngyilkosság, baleset, a túlzott alkoholfogyasztás mellett az egészségjavítást nemzeti programmá kell emelni. Ennek a programnak a munkaanyaga az elsõ változatban már elkészült.
Az átfogó egészségügyi program részeként 1995-ben részletes és korszerû törvényjavaslatot terjesztünk elõ az egészségbiztosításról. Ez a tb keretében mindenki számára garantálja az alapvetõ egészségügyi szolgáltatásokat.
Megalkotásra ajánljuk a betegek jogairól szóló törvényt. Feloldjuk a szakrendelésekre történõ beutalások értelmetlen korlátait. Kritikusan felülvizsgáljuk az egészségügyi reform eddigi intézkedéseit, s már dolgozunk a forráselosztás és az egyenlõtlenségek kiküszöbölésére irányuló érdekegyeztetés új fórumainak létrehozásán. Ésszerûsítésre szorul az oktatás és a kultúra világa is. 1995-ben felülvizsgáljuk a támogatási rendszereket és célokat annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló pénzt a legjobban oszthassuk el. Reményeink szerint módosul az oktatási törvény, és új jogszabályt terjesztünk a parlament elé a felsõoktatásban.
Át fogjuk alakítani és stabilizáljuk a honvédelmet, erõsítjük a rendõrséget, az igazságszolgáltatási intézményeket. A kormányzati intézkedések mellett társadalmi összefogást és cselekvést kezdeményezünk a közbiztonság, a személyi tulajdon védelmében.
1995 õszéig befejezzük a bírósági eljárások reformját. Elviselhetetlen ugyanis, hogy az állampolgárok százezrei éveken át várakozzanak jogsérelmeik orvoslására.
Következetesen kell takarékoskodni a közpénzekkel. A fogyókúrát a kormány saját magán kezdje. Egy indokolt kivételtõl eltekintve megszüntette a tárca nélküli miniszterek tisztségét és apparátusát.
A kormány felesleges intézményeket számol fel, 1995-ben pedig mérsékli az alsófokú államigazgatási szervezetek számát.
Felülvizsgálta a különbözõ állami alapokat és kereteket, s a megtakarított pénzeszközöket visszajuttatta az állami költségvetésbe.
A kormány politikájának újdonsága abban is megmutatkozik, hogy szemben az elmúlt 15 év gyakorlatával az egyensúly megteremtése nem a beruházások, nem a felhalmozás rovására történik. Olyan fába vágtuk a fejszénket, amire kevés példát ismer a gazdaságtörténet: stagnálás, illetve lassú növekedés mellett bõvítjük a beruházásokat, és átalakítjuk a gazdaság szerkezetét.
Tisztelt Képviselõtársaim! Megoldás csak akkor lesz az ország gondjaira, ha az égetõ ügyek orvoslása nemcsak az államra marad. Javasoljuk például - a bankárok egy körével egyeztetve -, hogy a bankok mérlegfõösszegük egy hányada, 5 százaléka erejéig nyújtsanak kedvezõ kamatozással hosszú lejáratú hitelt a vállalkozóknak. Ebben perdöntõ lesz, hogy munkahelyteremtõ-e az új beruházás.
Kezdeményezzük továbbá, hogy a bankok hozzanak létre társadalmi-szociális alapot. Ennek forrásaiból olyan célok, szükségletek fiananszírozhatók, amelyeket a szûk költségvetés nem tesz lehetõvé. Az alap pályázatok útján kedvezõ kamatozású, hosszú lejáratú hiteleket, illetve bizonyos hányadban vissza nem térítendõ támogatást adhatna az egészségügyi és oktatási intézményeknek.
Szükség van a lakásépítés könnyítésére és élénkítésére, kedvezményes hitelkonstrukciók alkalmazására. A Balaton sem óvható meg csupán állami eszközökbõl. Az akcióban részt kell hogy vegyenek az idegenforgalomban, a fizetõvendég-szolgálatban és a halászatban érdekeltek.
Álláspontunk az, hogy áldozatokat, önmérsékletet két fontos elv teljesítése esetén várhatunk a magyar társadalomtól. Ha hihetõ képet tárunk elõ a közeljövõ alakulásáról és igazságosabb tehermegosztást valósítunk meg.
Örvendetes, hogy lassan javul külsõ környezetünk, és ismét megélénkül a fejlett országok érdeklõdése hazánk iránt. Magyarország jó partnerré vált a fejlett nyugati országok számára. Túljutottunk a korábbi, az ideológiai elemekre épülõ, szüntelenül történelmi érdemekre vagy sérelmekre hivatkozó s a nyugati gondolkozásmód számára sok tekintetben idegen stílusú külpolitikán.
A kormányzat számára ezért az volt a legsürgetõbb, hogy a nemzetközi élet fontos tényezõi elõtt egyértelmûvé tegye a szándékait. Fontos volt az is, hogy eloszlassuk az új koalícióval szembeni azon esetleges aggályokat, amelyeket az elõzõ kormány politikusai még a választási kampány során igyekeztek sugallni, és amelyeket az elmúlt hetekben meg-megújuló alaptalan támadásokkal megpróbáltak újjáéleszteni.
Világossá tettük, hogy Magyarország számára stratégiai jelentõségû a mielõbbi csatlakozás az Európai Unióhoz. A magunk részérõl ezt mindenekelõtt a gazdaság átalakításával, az egész felkészülési folyamat gondos összehangolásával kívánjuk elõmozdítani. Ebben a szellemben a napokban levélben fordulok az Európai Unió tagállamainak miniszterelnökeihez az együttmûködés és a csatlakozás idõszerû kérdéseinek megvitatása érdekében.
(10.00)
A kormány hivatalba lépését követõen azonnal megkezdte a viszony rendezését Szlovákiával és Romániával. Jelzést küldött, miszerint a kölcsönös érdekek alapján kész minden területen elõrelépni. Megfelelõ kompromisszumokkal, a határok sérthetetlenségét és a kisebbségi jogok garantálására, érvényesülésére vonatkozó kötelezettségvállalást egyaránt kimondva kész tárgyalni a két szomszédos állam által régóta szorgalmazott alapszerzõdésekrõl is.
A találkozóktól, a tárgyalásoktól természetesen nem vártunk áttörést és nem remélhettük a sok évtizedes problémák megoldását. Nem akartunk többet, mint megtenni az elsõ lépést a kölcsönös bizalom megteremtésének hosszú útján. Az eredmény megfelelt a lehetõségeknek.
Az említett találkozókkal késlekedés nélkül megtörtént a kapcsolatfelvétel a szlovák, a román és az új magyar kormány között. A találkozók ösztönzést adtak a problémák, a vitás kérdések konkrét, részletes vizsgálatára és az ezzel foglalkozó szakértõi tárgyalások beindítására. Szlovákiával aláírtuk a toloncegyezményt, a vízummentes utazásról, valamint a kettõs adóztatás elkerülésérõl szóló megállapodást. Megállapodtunk három határátkelõhely megnyitásáról, amibõl azóta egy meg is történt. Egyetértettünk abban is, hogy fel kell gyorsítani a szakértõi tárgyalásokat a Szigetköz vízpótlásáról. Azóta több víz, de még nem elegendõ érkezik a Szigetközbe.
Romániával az évek óta szünetelõ szakértõi tárgyalások újraindításában egyeztünk meg. A következõ hetekben ilyen megbeszélések kezdõdnek a gazdasági és kulturális együttmûködésrõl, az egyetemi, fõiskolai diplomák kölcsönös elismerésérõl, a határátkelõhelyek bõvítésérõl, korszerûsítésérõl és újabb határátkelõk megnyitásáról. Elmozdult a többéves holtpontról az 1988-ban bezárt fõkonzulátusok újramegnyitásának ügye is.
Szeretném a tisztelt Házat, a közvéleményt arról is tájékoztatni, hogy a világ, a nemzetközi politika meghatározó tényezõi nemcsak felfigyeltek a magyar kormánynak a szomszédos országok felé tett lépéseire, de egybehangzóan üdvözölték is azokat. Az elmúlt hetek magasszintû találkozóin, a diplomáciai érintkezések csatornáin és a nyilvános állásfoglalásokban Washingtontól Brüsszelen át Tokióig elismeréssel szóltak a magyar magatartásban érzékelhetõ módosulásról, és hangsúlyozták, hogy ez hozzájárul a térség stabilitásához, megfelel Európa érdekeinek, és jobb feltételeket teremt Magyarország, valamint szomszédai európai integrációjához.
Tisztelt Országgyûlés! Errõl a helyrõl és azon a jogon, hogy a kormány tisztázta, mit kíván tenni a gazdasági folyamatok megfordítása érdekében az elkövetkezõ 4 év során és azon a jogon, hogy példát mutat az önkorlátozásból, kérem a munkavállalói és munkaadói szervezeteket, hogy lehetõség szerint még az õsszel kössük meg a társadalmi-gazdasági megállapodást. Enélkül rendkívül megnehezülne a kemény, de progresszív gazdaságpolitika megvalósítása.
S itt álljunk meg egy pillanatra. 1995-ben a közületi és lakossági fogyasztás kényszerû visszafogása lesz elõtérben. Annak azonban nem szabad megtörténnie, hogy a többletberuházásokra fordított tõkejövedelmek a lakosság egy kisebb részénél aránytalan mértékben személyes fogyasztásra kerüljenek, vagy kimentsék azokat az országból. A megállapodás hiányában nemcsak a felhalmozás válik kétségessé, hanem az inflációs jelenségeket sem lehet féken tartani. Megállapodás hiányában a társadalmi partnerek nem kapnak garanciát arra, hogy nem másoknak, hanem maguknak takarékoskodnak. De akkor is hibát követnénk el, ha a szolidaritás, az összefogás követelményét csak a politikai szférára vagy a jogintézményekre bíznánk.
Kérem a szociális partnereket, hogy a társadalmi-gazdasági megállapodás okán ne éljenek vissza a kormány kényszerhelyzetével. Mi megállapodásra törekszünk. De ha ez nem sikerül, a kormánynak akkor is meg kell valósítania a programját az ország sorsáért vállalt felelõssége miatt. Mindannyiunknak el kell gondolkodni azon, hogy az ésszerû engedmények és a kölcsönös önkorlátozás nélkül nem képzelhetõ el az ország talpraállítása. Fel kell számolnunk az elmúlt évek, évtizedek örökségét, mert különben nem leszünk képesek kitörni a túlméretezett kiadások, az infláció, a magas kamatok ördögi körébõl. Szembesülnünk kell azzal, hogy a gazdasági teljesítményekkel alá nem támasztott túlköltekezés végsõ soron a nyomort tartósítja.
Erõfeszítéseink azt bizonyítják, hogy a kormány nem lép el szavazóitól. Nemcsak arról van szó, hogy a válságkezelõ, egyensúlyteremtõ intézkedésekben érvényre akarjuk juttatni a modernizációs törekvéseket. Arról is szó van, hogy a megszorító intézkedésekben nem engedünk a közteherviselés és a szolidaritás normáiból. Az egyidejû elkötelezettség, a modernizáció és a szociális érdekek mellett jelenti a kormánykoalíció szilárd politikai alapját.
Beletörõdés helyett végre értelmes cselekvést szeretnénk. A parlament munkájáért azonban nemcsak a kormány, hanem az ellenzék is felelõs. Az ország talpraállításához, a válság hatékony kezeléséhez számos új törvény, vagy a meglévõk módosítása szükséges. Sürget az idõ, lépnünk kell a törvényhozás gyorsítása érdekében is. Kérem az ellenzéket, hogy legyen ebben partnerünk.
Högyeim és Uraim! Miniszterelnökként, magyar állampolgárként, családapaként ezeket a súlyos tényeket nem volt könnyû számba venni. Tudom, hogy sokunk élete nagyon nehéz, és egy ideig még nehéz is marad. Fogjunk össze valamennyien, hogy ezt az idõszakot lerövidítsük és megkönnyítsük! Biztos vagyok abban, hogy együtt fogjuk megélni a könnyebb, vidámabb évek beköszöntését is. Ez egy tehetséges ország. Történelme bizonyítja, hogy a mélypontokról mindig a felszínre verekedte magát. Bízzunk egymásban, most is így lesz. Köszönöm a figyelmüket. (Hosszan tartó taps.)