DR. SZEKERES IMRE, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezetõje: Tisztelt Képviselõtársaim! Még el sem készült Horn Gyula beszédének vázlata - nemhogy a szövege -, máris megszülettek róla az ítéletek, a minõsítések. Fõleg azt rótták fel a még meg sem írt kormányfõi expozénak, hogy csak azért akarja megkongatni a vészharangot, csak azért akar - Churchill babérjaira pályázva - vért, verejtéket és könnyeket ígérni, csak azért akar válsághelyzetet deklarálni, hogy majd késõbb, néhány hónap múlva, ehhez viszonyítva mégiscsak ereményekrõl adhasson számot.
(11.40)
Irigylem tisztelt ellenzékünk és vitapartnereink dramaturgiai érzékét és tömeglélektani fantáziáját, de meg kell mondanom: Horn Gyulának én nem tulajdonítok ilyen képességet.
Most itt az ülésteremben azt is megtudhattuk, megtisztelt bennünket Orbán Viktor - másfél hónap után, azt hiszem, elsõ alkalommal... (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)... -, hogy közölje velünk, egyetért Torgyán Józseffel - nem csodálkozunk... (Derültség a kormánypártok soraiban.)..; hogy közölje velünk, hogy világos zakó a divat és nem a sötét öltöny... (Taps a bal oldalon. Zaj és közbeszólások a jobb oldalról.)..; közölje velünk, hogy az a gazdaságpolitika, amelyet a Szocialista Párt követ, helytelen - csak emlékezetébe idézem azokat a kutatásokat, amelyek kimutatták, hogy ez a gazdaságpolitika legközelebb a Fideszéhez áll -, s hogy azt is közölje velünk, itt nyíltságra van szükség, nincs szükség a korrupció eltakarására - csak emlékezetébe idézem, hogy annak idején leszavazták a Fidesz-MDF- székházügy kivizsgálását ebben a parlamentben. (Nagy taps a bal oldalon.) Persze, ez egy másik dramaturgia, s hogy Koltai Gábort (sic!) idézzem, az illetékes elvtársat... (Közbeszólás a jobb oldalról: Róbert!)..: mert ebben a formában ez így nem igaz. (Közbeszólás a jobb oldalról: Összevissza beszélsz!)
Azt gondolom, hogy ez a két megközelítési mód, amelyet tapasztaltunk, nem célravezetõ. A miniszterelnök helyzetelemzése tényeken alapul, következtetései a rendkívül szûk gazdasági mozgástéren belüli cselekvést célozzák meg, azt konkretizálják. Ígért - és nem ígérgetett. Nekünk - és csak a magunk nevében, a szocialista képviselõk nevében beszélhetek - az a dolgunk, hogy a kormányt ne engedjük a múlton merengeni, sem közeli, sem távoli múlton, hanem a családok és az ország sorsát javító, elõremutató tettekre ösztökéljük, s ha kell, szorítsuk.
A fûtési szezon küszöbén a hazai társadalom nem kis része tele van aggodalommal. Szerintem az a dolgunk, hogy átéljük száz- és százezernyi család gondjait, az iskolák, a kórházak, az intézmények mûködtetési problémáiból fakadó aggodalmakat, s úgy gondolom, ezekkel a gondokkal nekünk foglalkoznunk kell. Ezeket a problémákat nem kezelhetik és ezeket az embereket nem nyugtathatják meg a jelszavak; sem a korábbi nemzeti jelszavak, s most - igaza van Orbán Viktornak - önmagában a modernizáció jelszava sem. Persze ezek a fogalmak még lehetnek találóak, azok a célok pedig, amelyeket megneveznek, nélkülözhetetlenek, sõt reálisak. Nekünk, úgy gondolom, az a leckénk, hogy egy hosszú távú elképzelésre, a gazdaság, a jog, a szociális és a kulturális élet minden területére vonatkozóan próbáljunk ma úgy tenni, hogy lehetséges legyen ma még talán irreálisnak tûnõ célokat is megközelíteni. Ez a legnagyobb dilemma, és ennek kifejezõ formája, amelyre a miniszterelnök úr utalt, hogy hogyan lehet egy ilyen pénzügyi eladósodás mellett is építeni és a kényszerû visszafogásban is elõrelépni.
Természetes, hogy az emberek, hallva a tényeket, látva az árcédulákat, megtapasztalva a szeptemberi iskolakezdés anyagi terheit, ingerültek, érzékenyek. A Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportja tudatában van mindennek, s kijelentem: nem fogja mindenáron védeni a mai kormány mundérjának becsületét, de a régiét sem. Ha szükséges, miként már az elmúlt három hónapban is számos esetben megtörtént, nem hallgatjuk el kritikánkat, noha természetesen elsõsorban a törvénytervezetek alakítására, a kormányzati munka belsõ formálására kötelez bennünket a kormányzati felelõsség.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az emberek többségét - szerintem érthetõ módon - nem érdeklik az ideológiai kérdések, sem a jelenlegiek, sem a múltbeliek. Boldogulni akarnak - egyénileg, családjukkal, s nemzetként, országként is. Ez a kormány azt vállalta, hogy véget vet az üres ideológiai szócséplésnek, a történelemlecke-felmondásnak és az osztályozó számonkérésnek. Helyébe gyakorlatias, dinamikus munkát állít. Úgy gondolom, ez a kormány e tekintetben - minden kisebb-nagyobb hiba ellenére - jól kezdett.
De vajon jó-e ez az irány, ezt akarta-e a választók többsége? Milyen mértékig szocialista párti politika az, amit ez a kormány végez? Nos, ezen tényleg lehetne hosszan vitatkozni, de aligha itt és most. Azt viszont kijelenthetem, hogy a baloldali politikai meggyõzõdés is az ország gazdasági, társadalmi fejlõdéséhez, modernizációjához kötõdik. Nem lehetséges olyan politikai munkamegosztás, amely szerint egyesek modernizálnak, vállalják a stabilizáció, sõt a szanálás terhes felelõsségét, mások viszont megvédik a szociális értékeket, képviselik az emberek jövõjét. Európa mai keretei között, itt, Magyarországon, a magyar baloldalnak, a szocialistáknak az a sorsuk, hogy kormányzati pozícióban piacgazdaságot segítsenek építeni, a piacgazdaság számos ellenszenves vonását is bekalkulálva. Igen, privatizálni kell. No persze szakszerûen, s az ország érdekei alapján; és természetesen megvédve mind a magántulajdont, mind a szövetkezeti gazdálkodást a mezõgazdaságban.
A piacgazdasággal kapcsolatos kényszerek és feladatok, akár akarjuk, akár nem, a baloldal számára sem elodázhatóak, sõt májusban ezekre kaptunk megbízást. Figyelnünk kell arra is, hogy egy ilyen helyzetben - és gondolom, ez joggal merül fel itt a Házban - az emberek különösen érzékenyek minden valódi vagy vélt korrupciós ügyre, tényleges vagy látszat szerinti hatalmi- pénzügyi összefonódásra vagy akár csak minden nagy üzletre, különösen a privatizáció körül. De szeretném kijelenteni: a magas jövedelmüket tisztességes vállalkozással megszerzõ, becsületesen adózó jómódúak, úgy gondolom, nem irritálják a kisemberek millióit. Õk lehetnek valóban vonzó példák, s miként már vannak, nem is kevesen. De a zavarosban halászó, törvénysértõ ügyeskedõk nem hiszem, hogy példák lehetnek.
Tisztelt Ház! Az új kormány és az új parlament nemcsak súlyos gazdasági és szociális helyzetet, hanem nehéz politikai helyzetet is örökölt. Úgy vélem, az indulás feltételeit felmérõ leltárhoz az is szervesen hozzátartozik, hogy megállapítsuk: az új parlament elsõ néhány hónapja hozott-e változásokat a korábbi állapotokhoz képest. A politikai helyzet értékelésében természetesen több a szubjektív elem, mint a gazdasági helyzet kemény tényeinek felsorolásában. Nyilván minden párt a saját szemszögébõl értékeli a fejleményeket, de fontosnak tartom, hogy a közvélemény és a többi párt számára is világos legyen a szocialista álláspont.
Azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt abszolút többséget szerzett a választáson, s hogy a koalíció, amely szocialista-liberális koalíció, kétharmados többséggel rendelkezik a törvényhozásban, a kormányzópártok különleges lehetõséghez jutottak, de ez egyúttal különleges felelõsséget is jelent. A kormányzati pozíció kínálta lehetõséget a szocialisták - az ország és a maguk hosszú távú érdekeit is figyelembe véve - arra szeretnék felhasználni, hogy a jelenlegi ciklusban megteremtõdjenek és intézményesüljenek egy demokratikus, polgárosodott és kulturált országhoz méltó politikai élet feltételei és keretei.
A választópolgárok ítélték úgy, hogy nem folytatható az, ami az elmúlt négy évben zajlott. Nekünk nem voltak illúzióink, hiszen alaposan megismerhettük politikai ellenfeleinket, de bíztunk abban, hogy a vesztesek a választási eredmények értékelése során saját érdekükben is belátják tévedéseiket.
(11.50)
Azt hiszem, hogy mi gyõztesként is kritikusabban szemléljük saját politikánkat.
Mi sem áll távolabb tõlem, mint hogy az ellenzéki pártokat bíráljam választott taktikájuk miatt, de annyit szeretnék megállapítani, hogy a választási eredményekbõl vagy nem vonták le a tanulságokat, vagy gyökeresen más következtetésre jutottak, mint mi. A pártok közötti kívánatos új viszony a mi szemünkben persze nem harmóniát, különösen nem folyamatosan konszenzusos hatpárti döntéshozatalt jelent, nem az ellentétes koncepciók feloldását, hanem éles, de tárgyszerû vitát, a javaslatok mérlegelését és természetesen megegyezést minden olyan kérdésben, amelyben az lehetséges. Ezzel szemben vitapartnereink részérõl már eddig is a szándékos konfliktuskeresés számtalan jelét tapasztalhattuk, és azt a törekvést, hogy a megegyezés hiányát a konszenzusos politika kudarcának állítsák be, mégpedig a kormánykoalíció pártjainak hibájából. Egy olyan politika kudarcának tehát, amelyrõl szó sem volt.
A kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy a vitákban gyakorta megint nem a tárgyról, hanem a feltételezett szándékokról folyik a sokszor vádaskodásba fulladó diskurzus, nyilván abban a reményben, hogy ezzel alááshatják a szocialista párt iránti bizalmat. Ez az oka annak, hogy miközben az MSZP kínosan ügyel arra, hogy látszólag se éljen vissza erõfölényével, mégis éppen ez a legfõbb vádpont vele szemben. Idõnként az az ember benyomása, hogy bocsánatot kellene kérnünk, amiért megnyertük az emberek többségének a bizalmát.
Nekünk minden provokáció ellenére eltökélt szándékunk, hogy a tényleges gazdasági, szociális, kulturális problémákkal foglalkozzunk, megvalósítva programunkat, elkerülve az ideologizálást és a hatalmi harcokat. Arra sem árt talán emlékeztetni, hogy '90 tavasza után az MSZP kellõ méltósággal viselte a választási eredményt; szakszerû és szívós munkával alapozta meg felemelkedését.
A kormányprogram vitájában elmondott felszólalásomban már jeleztem: az ellenzéki arrogancia nem sokkal szimpatikusabb a kormánypártinál. Különösen nem az a jelenlegi helyzetben, röviddel egy különlegesen súlyos, bukással felérõ választási vereség után. Itt úgy tûnik, mintha továbbra is a kampányban folytatott sikerpropagandájuk hatása alatt állnának.
A volt kormánypártok tehát úgy tesznek, mintha a kormányváltással egy kedvezõ fejlõdési folyamat törne derékba. Az a nyilvánvaló politikai céljuk, hogy a régi és az új gazdaságpolitika közötti vita elhúzódása befolyásolja a kényszerû lépések fogadtatását. De gondolják csak végig, baloldali, szociáldemokrata párt ellen - a rendhagyó eseteket kivéve - általában az a vád, hogy tevékenységüket szociális intézkedésekkel kezdik, és a leggyakoribb vád ellenük az állami túlköltekezés.
Ha az MSZP most olyan politikára kényszerül, amely több ponton eltér a hagyományos baloldali politika szokásaitól, akkor az éppen felelõsségteljes magatartását bizonyítja. Hiszen mi más késztetne egy kormányzópártot a saját bázisát is idõlegesen negatívan érintõ lépésekre? Mi sem egyszerûbb, mint kétirányú támadást intézni, egyfelõl folyamatosan kétségeket támasztani az iránt, vajon képes lesz-e következetesen végrehajtani szigorú elemeket is tartalmazó programját, másfelõl nyomás alá helyezni és túllicitálni szociális kérdésekben, mintegy eljelentéktelenítve a kormány törekvéseinek nagyon is komoly szociális tartalmát. Ezek után bennem felmerül az a kérdés is: ki hát akkor a felelõtlen?
Tisztelt Ház! A választás másnapja óta azzal vádolnak ellenfeleink, hogy nem váltjuk be a kampány során tett ígéreteinket. Persze tudják, hogy ez így nem igaz, tehát úgy fogalmaznak: a szocialista párt a kampányban eltért programjától és megalapozatlan várakozásokat keltett az emberekben, ami most tömeges, keserû kiábrándulást okoz. Sem a tömeges kiábrándulásról, sem a megalapozatlan ígérgetésrõl konstruált legenda egyszerûen nem igaz. Azt gondolom, egy szót sem kell visszavonnunk vagy megtagadnunk abból, amit mondtunk. A jövõ évi költségvetés mellé a munkaügyi és a népjóléti tárca jóvoltából elkészült a munkanélküliség kezelésére vonatkozó részletes kormányprogram és a szociális intézkedéscsomag, megkezdõdött a pazarló állami kiadások csökkentése, világos határidõt szabott a kormány a tulajdonváltás, a privatizáció, a kárpótlás befejezésére, és igenis megindult a korrupciógyanús ügyek kivizsgálása, és októberben a kormány elé kerül a közpénzek pazarlását megakadályozó, az államilag támogatott korrupciót csírájában elfojtani szándékozó közbeszerzési törvény tervezete. Az Érdekegyeztetõ Tanácsban pedig megkezdõdött a privatizáció intézményrendszerének átalakítását szolgáló javaslatok vitája. És végül, nem hátrált a kormány vissza egy lépést sem legfontosabb ígéretétõl: a szigorú takarékoskodás, az ésszerû beruházáspolitika és a valamennyire is igazságos közteherviselés eredményeként két év alatt igyekszik megállítani azt a hanyatlást, amelynek évtizedek óta részesei vagyunk.
Van, ahol már elõbb is. Ilyen terület a mezõgazdaság. A falunak élnie kell - mondtuk -, és a falu élni fog. Bár a mezõgazdaságnak szánt állami támogatás nagy részét az elõzõ kormányzat júliusra elköltötte, a pótköltségvetés - mint ismeretes - 17 milliárd forint támogatási többletet tartalmaz erre az évre. Megnyugtathatom a falun élõket, a mezõgazdaság és az élelmiszeripar a jövõ évben is megkapja azt a segítséget, ami talpraállásához szükséges. Meg kell védenünk a hazai piacot, megszüntetni a szövetkezeteket sújtó hátrányos megkülönböztetéseket, folytatva a beruházások támogatását, a gépvásárlások kamattámogatását, és az agrárexport fellendítésére költségvetési forrásokat kell fordítani. Mondanom sem kell, ez a városnak, az egész országnak érdeke.
Nemrég, tisztelt Ház, új jelmondat hangzott el az ellenzék egyik pártja oldaláról: össze kell fogni az úgynevezett nemzeti pártoknak. Mit mondhatunk erre? Csak annyit, hogy szerintünk magyarnak lenni szabad emberi döntés ügye, nem pedig világnézet, pártállás, párttagsági könyv és fõleg nem önkinevezés kérdése. A választás ékesen bizonyította, hogy a nemzet nagy többsége - köztük nem baloldaliak is - elutasítja a felsõbbrendûség, a kirekesztés, az ellenségkeresés, az idegengyûlölet szellemi mételyét.
A magyar külpolitikától sem várt azonnali látványos eredményeket, csodákat, mint ahogy nem is ígért ilyet senki. Pragmatikus, ugyanakkor szívós, szakszerû, a másik fél helyzetét is megértõ és mérlegelni képes munkát és kis lépésekkel való elõrehaladást igényelt a szomszédokkal való megbékélés, az európai csatlakozás ügyében. S ebben nem fog senki csalatkozni, ezt a kormány képviselni fogja és végre fogja hajtani.
Úgy gondolom, a választások óta mi elsõsorban nem a nemzetrõl beszélünk, hanem arról, ami a nemzet számára a legfontosabb: a gazdasági és kulturális felemelkedés, az életminõség feltételeinek megteremtése. S úgy gondolom, itt erkölcsi fordulatról is szó van. Szembefordulásról azokkal, akik nemzeti színekben tündökölve, másokat megfosztva nemzeti illetékességüktõl, önhitében, tartásában megtört, önismeret nélküli népnek, pincérnemzetnek és hasonlónak nevezve alázták meg a magyarság nagy többségét.
A szocialista pártnak eltökélt szándéka, hogy olyan korszerû nemzet megerõsítését segítse, amely az értékek sokszínûségére és virágzására, a demokráciára és a gazdasági felemelkedésre, az egyetemes magyarságon belüli, valamint a népek, nemzetek, nemzetiségek, a többség és a kisebbségek közötti békére és kulturális gyarapodásra egyszerre hazafiúi és állampolgári büszkeséggel tekint.
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Ház! A szocialista frakció tehát helyesli, hogy a kormány az azonnali cselekvés útját választotta, rögvest hozzálátott a sürgõs válságkezelõ lépések elõkészítéséhez; meglehet vannak, akik a gyors intézkedéseket kapkodásnak látják, vagy inkább láttatják - s kétségtelen, volt ilyen is. De nincs vesztegetnivaló idõ. Ahhoz, hogy végre megindulhasson a valóban megalapozott fellendülés, ma kell meghozni a rövid távon még oly fájdalmas döntéseket. Napi érdekeinket, a közelgõ önkormányzati választásokkal kapcsolatos népszerûségi szempontokat félretéve ezért vállaljuk és támogatjuk, mert tudatában vagyunk: ez szolgálja az ország, az emberek valós érdekét. S mert tudjuk azt is, ugyan senki sem szívesen fekszik a sebészkés alá, de a beteg, amikor meggyógyult, mégsem az operáció fájdalmaira emlékszik, hanem visszanyert egészségére. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)