BAUER TAMÁS (SZDSZ): Csak megnyugtatásul közlöm, hogy 16 percrõl szó sem lesz, mindössze néhány rövid megjegyzést fûznék ahhoz, amit itt hallottunk, tehát semmiféle elõre megírt szöveget nem fogok felolvasni, megnyugtatandó azokat...(Zaj a jobb oldalon.)..., akiknek az ilyesmi gondot okoz.
Néhány olyan kérdésrõl szólnék, ami itt a vitában felmerült, olyan észrevételekrõl, amelyek kétségtelenül indokoltak.
Az egyik ilyen kérdés: igaz, hogy az új kormánynak, amikor hivatalba lép, egy olyan helyzettel kell szembenéznie, amelyet Orbán Viktor joggal jellemzett korrupciós szituációként. Olyan helyzettel, amikor az új kormány - ha tetszik, ha nem tetszik - pozíciókat kényszerül osztani, vagyonok elosztásáról kényszerül dönteni. Ez igaz. A kérdés csak az, hogy miért van jelenleg, 1994- ben óhatatlanul ilyen helyzetben az új kormány?
Azért van ilyen helyzetben, mert az elmúlt négy év során ez a helyzet nem szûnt meg. Azért, mert az állami tulajdon körét, az állami kézben lévõ rendelkezés lehetõségeit az elmúlt négy évben nem szorították vissza olyan mértékben, ahogy ezt négy év alatt meg lehetett és meg kellett volna tenni.
Az új kormány természetesen - mint minden kormány - azt ígéri, azt ígérte, amikor hivatalba lépett, hogy következetesen fel fog lépni a politikai célú vagyonosztogatás, a korrupció ellen. Ezt ígéri minden kormány, de az új kormány nemcsak ezt tette. Az új kormány azt is mondta a programjában, hogy eltérõen az elõzõ négy évtõl, határozottan vissza fogja szorítani, minimálisra fogja csökkenteni, illetve a vállalkozói körben meg fogja szüntetni az állami tulajdont, ezzel pedig azt a fajta korrupciós szituációt, amirõl itt elõttünk Orbán Viktor beszélt. Gondolom, a kormányprogramnak ez az eleme élvezi a kisebbik liberális párt támogatását is. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Hol a nagyobbik?)
A második megjegyzésem arra vonatkozik, hogy igaz-e az az állítás, hogy ugyanazt a gazdaságpolitikát kívánják folytatni ugyanazokkal a szereplõkkel. Ez az állítás szerintem téves, hiszen ma a gazdaságpolitika szereplõi nemcsak kormányzati gazdaságpolitikusok és az állami nagyvállalatok vezetõi, ma a gazdaságpolitikának legalább olyan fontos szereplõi a vállalkozók, a nemzetközi nagyvállalatok magyarországi és külföldön lévõ vezetõi, tehát egészen más szituációban van ma a gazdaságpolitika. Ha ugyanazok a gazdaságpolitikusok ülnének is az irányító pozíciókban, akkor sem lenne módjuk ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatni, és nem is akarják ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatni. Ha valaki a koalíciós kormány programját összehasonlítja bármilyen korábbi magyarországi gazdasági kormányprogrammal, akkor látja, hogy ez nem ugyanaz a program.
(12.30)
Hogy a gazdaságpolitika parancsnoki pozícióiban részben olyan gazdaságpolitikusok ülnek, akik már korábban, tehát 1990 elõtt is voltak ilyen pozícióban, ennek lehet örülni vagy nem örülni, de ezért nem a kormánypártoknak, hanem a választóknak kell szemrehányást tenni, akik így döntöttek, és nem más jelentkezõket választottak ki ezekre a pozíciókra.
A harmadik megjegyzésem ismét egy helyes megjegyzéshez kapcsolódik, amit az ellenzék részérõl hallottunk, nevezetesen ahhoz a megjegyzéshez, hogy '85 és '90 között duplázódott meg a külföldi államadósság. Igaz ez az állítás? Igaz ez az állítás. A kérdés azonban nem úgy szól, hogy akkor azért duplázódott-e meg, mert a gazdaságpolitika szereplõi részben azonosak voltak a jelenlegiekkel. Úgy kell feltenni a kérdést, hogy miért duplázódott meg akkor az államadósság, mi történt '85 és '90 között. '85 és '90 között - jól emlékszünk rá - az történt, hogy noha a szak-gazdaságpolitikusok nyomatékosan figyelmeztették az akkori politikai vezetést arra: nem ment még végbe a magyar gazdaság szerkezetében, termelési és külkereskedelmi struktúrájában az az átalakulás, amely lehetõvé tenné, hogy a nyolcvanas évek elejének gazdasági visszaesése után a növekedés meggyorsulása, az egyensúly súlyos romlása nélkül mehessen végbe, az akkori politikai vezetés lesöpörte az asztalról ezeket az érveket, pártkongresszusokra, felszabadulási évfordulókra hivatkozva erõszakolta a növekedést, és ez vezetett a belsõ és külsõ gazdasági egyensúly súlyos romlásához, ahhoz, hogy néhány év alatt duplájára növekedett az adósság.
Az elmúlt idõszakban azt kellett látnunk, hogy az effajta növekedési türelmetlenség nem a kormányon levõk monopóliuma. Azt láttuk az elmúlt mintegy egy évben - a választási kampány idején is -, hogy bizony ellenzéki pozícióból is meg lehet hirdetni az egyensúlyi szempontokat figyelmen kívül hagyó növekedésgyorsítást, meg a koalíciós kormány kisebbik pártjaként is meg lehet hirdetni az egyensúlyi szempontokat figyelmen kívül hagyó növekedésgyorsítást, és kormányon is lehet azt gondolni - már 1992-ben - nem kommunista világnézet alapján, hogy már elértük a stabilizációt, itt van már a növekedés. Ez tehát nem szocialista és kommunista politikusok monopóliuma- sem ellenzékben, sem kormánypárban.
A mostani koalíciós kormány programja ezzel szemben határozottan a mellett foglal állást, hogy szükséges a növekedés, de akkor, ha ez az egyensúlyi pozíciók romlása, újabb adósságnövekedés nélkül lehetséges - már csak azért is, mert az újabb adósságnövekedésre egyszerûen nincsenek források. Érdemes ezt figyelembe venni, amikor a '85 és '90 közötti adósságnövekedésrõl beszélünk, mert hiszen itt nem a múltról, hanem a jelen esélyeirõl és a jövõ lehetõségeirõl vitatkozunk.
Az kétségtelen tény, én elismerem, Boross Péternek igaza van abban, hogy a koalíciós kormány két pártjának nem minden kérdésben azonos a nézete. Ha ez nem így lenne, akkor nem két párt lennénk, hanem egy párt. Ilyen helyezt nem áll fenn: itt két pártról van szó, és az a két párt különbözõ programokat vitt hozományként ebbe a koalícióba. Ahhoz, hogy valóban egységesen tudjon mûködni ez a kormány, nekünk sikerült kötnünk egy koalíciós megállapodást, közösen dolgoztunk ki egy koalíciós programot - ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy a kormány megalakulása után hónapokig és évekig még arról kell vitatkozni, mit is akar a kormány, mondjuk, a kárpótlás és a földrendezés ügyében. Ezt elkerültük. Van egy közös kormányprogramunk. Természetesen a kormányzás során különbözõképpen közelítünk meg aktuális kérdéseket, más-más szempontokat érvényesítünk olykor erõsebben. Valóban kihallható volt ez ma itt a két frakcióvezetõ beszédébõl. Én azonban ezt egyáltalán nem tekintem bajnak, ezért is alakítottunk koalíciós és nem egypárti kormányt.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)