DR. GARAI ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden és sorjázottan szóljak a városi kórházak és az ezeket mûködtetõ, illetve tulajdonló városi önkormányzatok mellett. Természetesen figyelembe véve, hogy Csehák elnök asszony, illetve Kis Gyula képviselõtársam ebben a témában már több információt elmondott nekünk, megpróbálok ismétlésekbe nem bocsátkozni.
Az elmúlt napokban, illetve az elmúlt hetekben többször felmerült, hogy bizonyos törvény-elõkészítõ vagy jogszabály-elõkészítõ munka folyamán nem kellõ mértékben és mélységben kérték ki az elõkészítõk, az érdekvédelmi szervezetek vagy szakmai szervezetek, illetve szakmai egyesületek véleményét.
Álljon itt egy példa, amibõl a késõbbiekben egy-két következtetést lehet levonni, nevezetesen a Magyar Orvosigazgatók Egyesületének állásfoglalása.
(11.10)
Álláspontjuk szerint a törvénymódosítás során az egészségügyi ellátás teljességéért felelõssé kell tenni valamennyi önkormányzatot, ezzel párhuzamosan megfelelõ jogintézmény, társulás törvényi létrehozásával tulajdonosi jogokat és kötelességeket célszerû adni valamennyi helyi önkormányzatnak. Ezzel közelíthetnénk az ellátottakat és az ellátót, közvetlenül érdekeltté téve az önkormányzatokat polgáraik egészségügyi ellátásáért.
Ezekben a mondatokban nemcsak államigazgatási gondolatok vannak, hanem ezen már túllép. Azért érdemes errõl szólni, mert azt hiszem, a késõbbiekben, amikor a költségvetés tárgyalására kerül sor vagy az egészségügy elõtt álló feladatokról fogunk beszélni, bizonyos értelemben érdemes lesz erre visszagondolni. Nevezetesen arra, hogy egy adott város, egy városi kórház vonzáskörzetében lévõ önkormányzatok ellátási felelõssége akkor alapozható, illetve akkor követelhetõ meg bizonyos hozzájárulás formájában, ha ez az õ költségvetésükbe valamilyen formában beépül.
Elnök asszony is említette, hogy a késõbbiekben nagyon lényeges lesz bizonyos egészségügyi normatíván elgondolkodni, amibõl a környezõ önkormányzatok az igénybevételnek megfelelõen állhatnak jót a tulajdonossal, illetve a mûködtetõ önkormányzattal szemben, lett légyen szó akár mûködési költségekrõl, akár felújítási vagy fejlesztési költségekrõl. Már ebbõl is látszik, hogy önmagában bármiféle finanszírozási gond nem oldható meg államigazgatási átszervezéssel.
Legalább ilyen lényegesnek tartom, és pont amikor egy átszervezés ellen érvelek, talán furcsa azt mondanom, hogy ennél sokkal lényegesebb vagy legalább ennyire lényeges dolog lesz az elkövetkezendõ hetekben, hónapokban az amortizáció kérdésének megoldása. Tehát amennyiben ez nem történik meg, majdnem viccesen azt kell mondjam: teljesen mindegy lesz, hogy a kórházak és az intézmények hová tartoznak; ez nemcsak a városi kórházakra érvényes, hanem nagyobb intézményekre is. Ezek az intézmények az amortizáció megoldása nélkül mûködésképtelenné válhatnak.
Egy-két egyéb megjegyzést engedjenek meg. Nem esett szó itt arról, hogy a szociális és a kuratív ellátás rendkívül szoros összefüggésben van és ennek a tökéletes megoldásához rendkívül lényeges az, hogy a megfelelõ önkormányzati, szabályozási összhang meglegyen, ez adott esetben akár naprakész legyen és a megfelelõ személyes kapcsolatrendszer is kiépüljön. Mire gondolok itt?
Mindannyian tudjuk, hogy a lakosság szociális állapota az elmúlt idõszakban romlott, és ez bizonyos értelemben megmutatkozik az egészségügyi, az egészségvédelmi, megbetegedési statisztikákon keresztül is. Ezt mi úgy hívjuk, hogy a szociális problémák medikalizálódnak.
Tehát bizonyos szociális probléma bizonyos megbetegedés gyakoriságát vonja maga után, ez annyit jelent, hogy az illetõ beteg bekerül a kórházba, ott meggyógyítják, de itt szó sincs arról, hogy ezzel a folyamat befejezõdött volna. A beteg meggyógyul, vagy legalábbis állapota javul, de visszakerülhet ugyanabba a környezetbe, és itt újra szociális problémákkal állunk szemben.
Abban az esetben, hogyha a gyógyító és a szociális ellátás között nincsen meg a szoros összhang - ez feltételezi azt, hogy az ellátás mindkét területen egy kézben legyen és itt utalnék a törvényjavaslatban az eredeti formulára, amikor a városi kórházak mûködtetése és tulajdonlása esetleg átkerülne a megyei szervezethez, míg a szociális problémák helyben maradnának -, ez a naprakész és emberi kapcsolat sérülést szenvedne, és nyilvánvalóan az ellátás hatékonysága nagymértékben csökkenne.
Elnök asszony említette azt, hogy az önkormányzatok jelentõs felújítási, fejlesztési összegeket áldoztak kórházaikra, nevezetesen a városi kórházakról van szó. Itt az elmúlt négy évben ez körülbelül két tucat, tehát 24 milliárd forint. Nagyon megkérdõjelezném azt - amennyiben ezek a kórházak megyei tulajdonba kerülnének -, hogy ez a helyi kezdeményezõkészség, ez a helyi áldozatvállaló készség a késõbbiekben mennyiben mûködne; szerintem sokkal kisebb hatásfokkal.
Egy érdekes kérdés, és nagyon röviden kell arra kitérnem, hogy a kórházak mûködtetése; a fejlesztés, felújítás és a mûködtetés teljesen két különbözõ forrásból történik: nevezetesen a mûködtetés a társadalombiztosítás feladata. Mindannyian tudjuk és ismerjük a társadalombiztosítás óriási kintlévõségét, a mûködési nehézségeket, az intézmények mûködési nehézségeit, ellentmondásait és bizony nem egy helyen elõfordult - és talán a késõbbiekben is elõfordulhat azzal együtt, hogy ebbõl gyakorlatot nem szabad csinálni és nem lehet elvárni -, hogy az az önkormányzat, amely felelõsséggel tartozik és ezt a felelõsséget átéli, bizonyos területen még talán a mûködési költségekhez is hajlandó volt vagy hajlandó hozzájárulni. Amennyiben ezt az összhangot megbontjuk - ugyanúgy, mint a fejlesztési, felújítási költségnél, költségvállalásnál -, úgy érzem, erre nem számíthatunk.
Talán még egy dolog, amirõl eddig nem volt szó: az egészségügyben is - habár nem elsõ lépésben a kórházak szintjén - várható a késõbbiekben a privatizáció elõretörése, természetesen megfelelõ szakmai kautélák és biztosítékok mellett. Nagyon furcsának találnám azt, hogy akkor, amikor az eddigi inert - mondhatni azt, hogy haszontalan - tulajdon kézzelfoghatóvá válik és egy felelõsséggel gondolkodó gazdálkodó önkormányzatnak lehetõsége van arra, hogy külsõ tõke bevonásával adott területen a szolgálat színvonalát növelje, mintegy utolsó mentsvárként egy tõkeinjekciót végezzen, hogy ezt egy esetleges tulajdon átszervezéssel kivegyük a kezükbõl - és itt visszautalok arra, hogy az elmúlt években pont õk mekkora fejlesztési, felújítási áldozatokat vállaltak -, itt mindenféleképpen van egy igazságtalanság, hogyha az önkormányzatok kezelésébõl, tulajdonából ezek a városi kórházak kikerülnének.
Még egy dolog, ami aggodalomra adott okot, talán az, hogy sajnos az országban több helyen voltak olyan elképzelések és olyan fejlesztések - mondhatni azt, hogy megalomániás fejlesztések -, amelyek talán nem voltak igazából megalapozottak az elmúlt években, és ez most mûködési nehézségként csapódik le az intézmények költségvetésében. Az elmúlt idõszakban, tekintettel arra, hogy az intézmények finanszírozása alapvetõen megváltozott a teljesítmény-finanszírozás belépésével, illetve az igen szigorú társadalombiztosítási kontrollal mindenféleképpen el tudjuk kerülni azt, hogy ezek a városi önkormányzatok, bármiféle presztízsokból olyan beruházásokba kezdjenek, amelyeket a késõbbiekben nem tudnak finanszírozni; erre egyértelmû garancia van.
Talán még annyit, hogy az egészségügy és a kórházi ellátás valóban egy eléggé speciális terület, amely több irányú koordinációt igényel. Természetesen itt szó sincs arról, hogy egy bizonyos szintû megyei koordinációra a késõbbiekben nem lenne szükség, de azt mindannyiunknak tudni kell és be kell látnunk, hogy egy-egy terület ellátása esetleg jóval túlnõ éppen a megye ellátási területén. Tehát itt regionális feladatellátásban és regionális egyeztetésben is kell a késõbbiekben gondolkodnunk, nem beszélve arról, hogy a szakmai kérdésekben a helyi önkormányzatoknak akár a szakmai kollégiumokra vagy éppen a minisztérium elképzeléseire és terveire ugyanúgy tekintettel kell lenniük akkor, amikor bármiféle szakmai programot próbálnak megvalósítani, beindítani. Ennek alapján, illetve az alapján, amit elnök asszony, illetve Kis Gyula képviselõtársam elmondott, tisztelettel arra kérem önöket, hogy támogassák az egészségügyi, szociális bizottság és az önkormányzati bizottság azon közös javaslatát - a jelen körülmények között azokkal a biztosítékokkal, amiket Csehák elnök asszony elmondott -, hogy a városi kórházak maradjanak az eredeti tulajdonos tulajdonában és mûködtetésében. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)