ZWACK PÉTER (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, az elõzõ felszólalások után kiderült, hogy számokkal játszani nagyon veszélyes, de hát igenis szükséges. Nem vitás, hogy Magyarországon szükség van restrikciós intézkedésekre. Az sem kétséges, hogy javítani kell a pénzügyi egyensúlyi helyzetünkön. Ugyanakkor számtalanszor elmondtuk, és úgy látszik, újra mondanunk kell, hogy az egyoldalúan restrikciós jellegû, kizárólag a pénzügyi egyensúlyt szem elõtt tartó fiskális program véglegesen felboríthat bizonyos társadalmi egyensúlyi pozíciókat. A korlátok nélküli restrikció beszûkíti azt a nemzeti piacot, aminek sikeres mûködéséhez magán az országon belül van szükség fizetõképes keresletre. Kevés olyan területe van a gazdaságnak, ahova érdemes olyan beruházásokat eszközölni, amelyeknek a késõbbi termékeit kizárólag külföldön értékesítik. Még a gépkocsi-összeszerelés valóban multinacionális rendszerében is számítanak a belsõ piacra, lásd a Suzuki erõfeszítéseit. A külföldi tõke többsége számára a kereskedõláncok és az élelmiszerláncok részére szükséges viszonylag tömeges kereslet. A társadalom - és nem a költségvetés! - gazdasági egyensúlyi helyzetét illetõen az a lényegi kérdés, hogy megmarad-e legalább korlátozott vásárlóerõvel a piacon a középrétegnek eddig átlagos színvonalon vagy ahhoz közelítõen élõ nagy létszámú alsó szelete vagy nem. Ha a megszorítások, a restriktív politika következtében ennek a mintegy 2 millió embernek, akinek a jövedelme az állam által könnyen utolérhetõ bér és fizetés, a lába alól kicsúszik a talaj, és leszakadnak a már most reménytelen helyzetben lévõ, ezért sem adót, sem egyes kommunális díjakat nem fizetõ másik 2 millió felé, akkor végletesen felborul a társadalmi reprodukció egyensúlya Magyarországon. Ebben az esetben pedig a restrikció nemhogy nem teremt pénzügyi egyensúlyt, azaz nem éri el a célját, de mélyíti a válságot.
Hangsúlyozom, hogy én szeretném, ha sikerülne ésszerû megszorításokkal javítani az egyensúlyon. Ezt mindenképpen meg kell tenni. De ha a középrétegtõl elvesszük a ma még korlátozottan meglevõ vásárlóerõt, és ez a csoport nem jelenik meg többé keresleti tényezõként az ily módon beszûkülõ piacon, akkor a külföldi tõke még annyit sem fektet be, mint eddig. Tehát az intézkedések rövid távon javíthatnak a pénzügyi egyensúlyon, de a másik oldalon nem javul a gazdaság dinamizmusa, és marad vagy növekszik a tõkehiány. A lényeg az, hogy a már most is erõsen lefojtott gazdaság mellett minden restrikciós intézkedés esetén - és ez szerintem a lényeg - sokkal komplexebben és összetettebben kellene a hatásukat megvizsgálni, tehát nemcsak abból a szempontból, hogy rövid távon javul-e a költségvetés egyensúlya vagy sem. Például nagyon erõteljes kétségeim vannak már most az idegenforgalmi és vendéglátóipari szolgáltatásokra tervezett 25 százalékos áfa bevezetésének összességében pozitív hatást keltõen.
Az természetes, hogy a Pénzügyminisztérium elsõsorban a költségvetés egyensúlyával törõdik, neki ez a dolga. De a kormány egészének mûködésében az egyéb gazdasági érdekeknek legalább ilyen súllyal kell megjelenniük. Például olyan vállalkozási érdekeknek, melyek csak látszólag vállalkozási érdekek, mert valójában a vállalkozók által foglalkoztatott munkavállalók érdekeirõl is szó van. A dinamikusabb vállalkozók, ha támogatást kapnak vagy nem olyan erõs a restrikció, akkor növelik a keresleti piacot a foglalkoztatottakon keresztül és ezáltal az állam bevételeit is. Ha élénkebb a piac, magasabb az áfabevétel és általában az állam adójövedelme.
A legfontosabb hiányérzetem azonban a mindenkori intézkedések elõzetes, komplex hatásvizsgálatainak mellõzése miatt van. Egy restrikciós döntés felelõs parlamenti megítéléséhez nagyon kevés, hogy megismerjük a lehetséges közvetlen rövid távú hatásait a költségvetés bevételi oldalára. Legalább becsléseknek kellene nyilvánosságra kerülni arra vonatkozóan is, hogy belátható idõn belül mennyit javít, illetve ront az intézkedés a gazdaság és a társadalom egyéb mûködési feltételein. Ráadásul a pótköltségvetés bevételi becslései nem egyeznek a két, általunk elvégzett közgazdasági elemzésnek adataival. Különösen igaz ez: 1. a társasági adóra, 2. a vám- és importbefizetésekre, 3. az áfabefizetésekre.
Mindháromnál egyértelmûen alultervezi a pótköltségvetés a bevételi oldalt, akár a tavalyi, akár pedig az idei elsõ félévi tényszámokat és a belõlük számolható trendeket vesszük alapul. Számításaink szerint a valóságos bevétel mintegy 39 milliárd forinttal haladja meg azt az összeget, amit a kampány a pótköltségvetés életbeléptetésétõl remél. Ezért a lakosság és a gazdálkodók fogyasztáscsökkentését célzó intézkedések egy része nem tûnik indokoltnak. Ugyanakkor egyetértek, ismétlem, a kiadási oldalon tervezett szigorításokkal. Ezzel kapcsolatos elemzõ anyagainkat tanulmányozásra átadjuk tisztelettel a kormánynak.
A második nagyobb gondolatköröm az elvonások és a gazdasági, politikai, társadalmi intézményeket mérgezõ negatív folyamatok, mindenekelõtt a feketegazdaság és a korrupció közötti összefüggéseket érinti. Az ugyanis elemi általános tétel, hogy a nyitottabb gazdaságban, ahol kisebb az állami restrikció, ott hatékonyabb lehet a feketegazdaság és a korrupció elleni harc. Ugyanis a restrikció sokkal inkább az állam kijátszására ösztönzi a szereplõket.
Tehát két konkrét kérdésem és javaslatom van. Kérdésem: készültek-e olyan átfogó kalkulációk, ha nem is precíz számítások, hogy melyik jelent nagyobb csapást a pénzügyi egyensúlyra: a lazább adófeltételek melletti hatékonyabb adóellenõrzésre költött plusz költségvetési kiadások vagy a feketegazdaság és az adóeltitkolás?
A másik: hasonlóképpen nem lenne-e nagyobb haszna a magyar gazdaság egyensúlyának javítása szempontjából annak, ha a pénzügyi kormányzati apparátus egy része nem újabb, viszonylag kis volumenû, de az emberek közérzetét nagyon negatívan befolyásoló restrikciós rendelkezések kitalálására és végrehajtására költené az energiáját, hanem esetleg azt próbálná szisztematikusan feltárni, hogy milyen - és ezt nagyon fontosnak tartom - a fejlett világból származó ajánlatok hevernek parlagon túlnyomórészt az elõzõ idõszak nemtörõdömsége következtében?
(11.00)
Ezek ugyanis mind a gazdaság valódi élénkítését szolgálták volna. Hogy pontosan értsék - és erre szeretnék egy percet fordítani -, mire gondoltam, megemlítenék egy általam jól ismert esetet, a kecskeméti nagybani piac problémáját, ahol az olasz kormány által 1990-ben tett rendkívül kedvezõ, körülbelül tízmillió dolláros ajánlat kapcsán az illetékesek 1994-ig tétlenkedtek. Az olasz kormány már ajánlatának visszavonására készült, szerencsére, többekkel összefogva, most, az új helyzetben reméljük, sikerül ezt a lehetõséget újra meghosszabbíttatni. Mondhatnám azt is, hogy igazán türelmesek voltunk ennél az ügynél, de valójában ez a mentalitás felháborító, sérti az ország érdekeit, sérti azért, mert... És itt engedjenek egy pár tételt... A kecskeméti nagybani és feldolgozó piac létrehozása közvetlenül érinti Pest megye déli részét, Csongrád, Békés, Szolnok és Bács-Kiskun megyének 200 ezer hektárát, amely 40 százalékát jelenti az országban a kistermelõk által mûvelt földeknek. Ebbõl körülbelül 120 ezer hektáron zöldség- és gyümölcstermeléssel foglalkoznak. És ebben a kiválasztott régióban nagyjából - kérem, tessenek szíveskedni figyelni - 680 ezer kistermelõ található. Ez egy 1,3 milliárd forint értékû beruházás, melybõl közel 1 milliárd forint az olasz kormányhitel. Húsz évre szóló 1,75 százalékos éves kamat, egy ötéves haladéki idõszakkal. Ennél kedvezõbb hitelkondíció, azt hiszem, nemigen található manapság.
Kérem, négy év telt el. Senki sem vette figyelembe több százezer ember életének jobbítási lehetõségét. Fontosabbak voltak - sajnos - a személyi, a pártérdekek és a nemtörõdömség. És itt sajnos meg kell még egyszer állapítani azt, hogy a rendszer... nemcsak a rendszert kellett megváltoztatni, de itt egy gondolkodási módszert is mindmáig meg kell változtatni. És ez ma sajnos a legnehezebb.
Pletykaszinten tucatnyi ilyen esetrõl hallottunk suttogni az elmúlt idõszakban; ismétlen, pletykaszinten! Úgy gondolom, nagyon jót tenne a magyar gazdaságnak, ha néhány rátermett kormányzati szakember feltárná ezeket az ügyeket és lehetõségeket, megpróbálná megmenteni a még esetleg meglevõ maradékot, és errõl volna szíves tájékoztatni a közvéleményt.
Tehát a legfontosabb az, hogy a kormány próbáljon meg egyensúlyt teremteni a restrikció és a gazdaságélénkítõ folyamatok között. Ezt a szándékot nem látom elég nyilvánvalóan az intézkedéscsomagban elég szisztematikusnak.
Bizonyos elõkészítõ folyamatokba - és még egyszer, ezt már elõbb is hangoztattam, az elsõ felszólalásomban - az elméleti szakemberek mellé, kérném, be kellene venni a várható egyéb következményekre a figyelmet felhívó gyakorlati embereket is.
Záró kérdésemben megismételném elsõ parlamenti felszólalásom számomra talán legfontosabb igényét az új kormánnyal szemben: a lehetõ leghamarabb hozza a parlament elé azt a tervezetet, amit programjában ígért és azóta több nyilatkozatban megerõsített, a korrupció elleni harc konkrét intézkedését illetõen. Evvel kapcsolatban hamarosan egy konkrét javaslatot fogok elõterjeszteni, mind a parlamentnek, mind a kormánynak.
Ígérhetem, hogy nálam szenvedélyesebb támogatót nehezen találnának az ilyen küzdelemben. Én, aki láttam a világot - és akik mindannyian látjuk -, tudom, hogy mennyire rontják az országról alkotott képet és a tõkebefektetési kedvet is a korrupció terjeszkedésérõl szóló hírek.
Különösen fontosnak tartanám a privatizációs tevékenység során elkövetett, bizonyítható visszaélések nyilvánosságra hozatalát és törvényes útra terelését.
Elhangzott kéréseim, aggodalmaim és javaslataim elsõsorban egy újfajta, komplexebben gondolkozó kormányzati mentalitás kialakítását, biztosítását célozzák, mindenekelõtt a magyar gazdaság fejlõdése, az ország, tehát mindnyájunk jövõje érdekében.
Remélem, hogy a pótköltségvetés szempontjából pragmatikusabban dönt a parlament, mint amilyen a keddi délelõtti vita légköre volt. Hisz nem ideológiai, nem párt- és szemléleti kérdésekrõl van szó, hanem mindenekelõtt az adófizetõk milliárdjairól. Köszönöm figyelmüket. (Taps minden oldalon.)