HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A pótköltségvetés egy részletérõl szeretnék csak néhány szót mondani; lehetséges, hogy az összes gazdasági összefüggéshez képest ez nem túl nagy tétel, de ismerve azokat a vitákat, amelyek az egyházak támogatásával, az egyházi iskolákkal kapcsolatban lezajlottak, úgy érzem, hogy az általános vitában a türelmükkel élve, de nem visszaélve, néhány gondolatot szeretnék errõl megfogalmazni.
(11.20)
Elsõsorban azt kell hangsúlyozni - a Pénzügyminisztérium adatai ezt pontosan mutatják -, hogy a pótköltségvetés nem hogy nem csökkenti az egyházak állami támogatását, hanem a pótköltségvetésben plusz tételként megjelennek olyan kiadások, amelyek az év folyamán az eredeti költségvetésben megszavazott egyházi támogatásokhoz még hozzájárultak. Így például a Mûvelõdési Minisztérium fejezeténél a hitoktatók díjazásához plusz 16 és fél millió forintot tartalmaz a pótköltségvetés, a humán szolgáltatások normatív állami támogatása a Mûvelõdési Minisztérium fejezeténél plusz 900 millió forint, a Népjóléti Minisztériumnál plusz 270 millió; aki látta a mai lapokat, olvashatott bennük a Regnum Marianum-templom újjáépítésérõl, ha nem is az eredeti helyen, hanem a Zobor-hegyen, ehhez is plusz 20 millió forintot tartalmaz a pótköltségvetés az eredeti kiadásokhoz képest.
Azt hiszem, maga ez a tény is elegendõ lehet az új kormányzat egyházpolitikai szándékainak a bemutatására, és azt gondolom, tisztelt Ház, hogy ebben a kérdésben - mint minden más kérdésben is - inkább érdemes hinnünk a tényeknek, a számoknak, mint egyes sértett vagy rosszul tájékozott emberek vádaskodó megnyilvánulásainak.
De ha már e téma szóba került, akkor szeretnék néhány gondolatot felvetni még az egyházak költségvetési támogatásával kapcsolatos megfontolásokról is, különös tekintettel arra, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban ez a kérdés már szóba került.
Fontosnak tartom leszögezni, hogy az egyházaknak egyáltalán nem kell, úgymond, hálásnak lenniük a kormányzat nagyvonalú támogatásáért. Meggyõzõdésem, hogy amikor a pótköltségvetésben az említett több mint 1 milliárd forinttal több szerepel az egyházak támogatására, mint az eredetileg tervezve volt, akkor ezt nem azért teszi a kormányzat - remélhetõleg sem az elõzõ, sem a jelenlegi kormányzat -, hogy az egyházak hálásak legyenek, hanem azért, mert az egyházak nagyon fontos szerepet töltenek be a társadalomban, méltóak a köz támogatására, és vita csak azon lehet, hogy ez a támogatás közvetlen állami forrásokból történjék-e, vagy pedig az adófizetõk maguk fizethessenek az egyházak támogatására. A kormányzat - felfogásom szerint - legfeljebb kérheti, hogy a tõle minden tekintetben független egyházak jó és korrekt viszonyt tartsanak fenn a mindenkori kormánnyal. Ez egyébként természetesen az egyházaknak is érdekük.
A kormányzat, hölgyeim és uraim, bizonyosan nem dicséretet, nem kritikátlan ünneplést, hanem csak megértést és esetenként jóakaratú kritikát várhat el az egyházaktól. Magam például azt gondolom, ha a magyarországi egyházak a keresztényszociális tanítás nevében kritikával illetik a piacgazdaság egyes vadhajtásait, akkor észrevételeiket a parlamentben nyilván sokan komolyan fogják - komolyan fogjuk - venni. Egészen más dolog azonban, hogy költségvetési és gazdasági kényszerek miatt nekünk természetesen szûkebb lehetõségek között kell gondolkodnunk.
A pótköltségvetés egyházi plusz kiadásait nyugtázva szeretném egészen röviden tájékoztatni a Házat arról is, hogy néhány kormánypárti képviselõtársammal együtt már elkezdtünk gondolkodni az egyházak jövõ évi támogatásának alapelveirõl is. Azért tartom fontosnak, hogy errõl néhány szót mondjak, mert e tárgyban már különbözõ nyilatkozatok, viták hangzottak el, és talán érdemes szót említeni a valódi tényekrõl is. Számunkra hasznos informális megbeszéléseket folytattunk a magyarországi egyházak vezetõ személyiségeivel, és kibontakozni látszik az a konszenzus, az az elképzelés, amellyel a jövõ évi költségvetési támogatásokat meg fogjuk határozni. Alapelvünk az, hogy a támogatási rendszert egyik évrõl a másikra nem lehet alapvetõen felforgatni, nem lehet kísérletezni ezekkel az összegekkel, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan lehet és érdemes hosszú távon jobb támogatási rendszert is találni.
E témával foglalkozóknak a figyelmébe ajánlom a Mérleg címû folyóirat ez évi elsõ számát, amely egész Európára kiterjedõen összegzi a különbözõ egyházi költségvetési támogatások rendszerét, amelybõl egyébként az derül ki - amit sejthetünk is -, hogy tökéletes megoldás nincs, a nyugat-európai demokráciákban a hagyományoknak megfelelõen különbözõ és különbözõ költségvetési támogatási módszerek alakultak ki. Hosszú távon itt is lehetségesnek tartjuk, hogy a személyi jövedelemadóból az állampolgárok maguk oldják meg ezt az adózást. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ennek a kialakítása nem történhet egyik napról a másikra, és az egyházakat átmeneti idõszakra sem lehet támogatás nélkül hagyni.
Nem szeretném tovább rabolni az idejüket, ezért csak annyit közlök számszerûen, hogy a pótköltségvetés az eredeti egyházi kiadásokon túl újabb 1 milliárd 230 millió forintot ad, szavaz meg a magyarországi egyházaknak. Ez a többlettámogatás szerintem azt jelzi, hogy ebben a Házban a szavakon túl a tettekben nincsenek egyházbarát és egyházakkal ellentétes pártok, hanem csakis olyan pártok, amelyek az ország valós lehetõségein belül nagy jóindulattal szeretnék támogatni a magyarországi egyházak társadalmilag is hasznos szolgáltatásait és tevékenységét. Hosszú távon reményeink szerint ez a természetes. Választások jönnek és mennek, kormányok váltják egymást a hatalomban, de az egyházak és a mindenkori kormányzat között mindvégig ugyanannak a korrekt, bizalomteli együttmûködésnek kell fennmaradnia. Hiszem, hogy ez a pótköltségvetésben megnyilvánuló akarat ezeket a szándékainkat támasztja alá. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)