DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Nem titok, hogy Magyarország Hunyadi Mátyás óta nem nyert háborút, fél évezredes tapasztalat, hogy a háborúskodás nem nyereséges dolog nálunk. Ennek a bölcsességnek a birtokában nem kívánok vallásháborúba bocsátkozni arról, hogy a múlt 40 éves vagy 4 éves vetülete miként terheli a jelenlegi helyzetünket. Ugyanúgy nem tartom szerencsésnek azt a gazdasági, gazdaságpolitikai számháborút, ami a legutóbbi napokban, sõt hetekben itt kibontakozott 3800 milliárd forintos államadósságról, 5 milliárd dolláros külföldi adóságállomány-növekedésrõl, az élelmiszergazdasági kivitel 50 százalékos csökkenésérõl, a pótköltségvetés nélküli 80-90 milliárdos költségvetési elszaladásról, az expónak hol 43 milliárdos, hol 100 milliárdos, lemondás esetén való megtakarításairól. Kérem, ezek nem illõek egy felelõs gazdaságpolitika mûfajához.
Az irodalomelmélettel vagy a mûfajelmélettel foglalkozók számára nem ismeretlen, hogy van egy olyan mûfaj, ahol a képzelet korlát nélkül csaponghat. Ezt úgy szokták hívni, hogy rapszódia. Nagyon sajnálatos lenne, ha a nagyvilág a magyar gazdaságpolitikát valamiféle Békesi-rapszódiának minõsítené, különösen Kék rapszódiának, amely ilyen keserves stílusban van elõadva.
Ez valóban súlyos anyagi károkat okoz az országnak. Tessék nekem egy olyan felelõs gazdaságpolitikust itt térségünkben, a fejlõdõ világban nevesíteni, aki kiáll a nagyvilág elé, és elõadja, hogy az ország katasztrofális helyzetben van, finanszírozhatatlanná válik, pénzügyi összeomlás elõtt áll. Nincs olyan, hogy nemzetközi szolidaritás, ahol a keserveinkkel bárkit meg tudnánk hatni. Egy ország a valóságos helyzetével és a valóságos teljesítményeivel tud tõkét bevonzani, mint ahogy azt az elmúlt években magunk is tapasztaltuk.
Pótköltségvetés. Gaál képviselõ úr némi megrovással a hangjában szólt arról, hogy több ellenzéki képviselõ túlzottan merít az ÁSZ-jelentés tiszta forrásából. Arra helyezte a hangsúlyt, hogy az ÁSZ úgy ítélte meg, hogy formai követelmények alapján a pótköltségvetés beterjeszthetõ. Azért felhívnám a figyelmét arra, hogy az ÁSZ-jelentésben ez úgy szerepel, hogy (olvassa): "Az indoklás mellékleteiben közzétett adatok alapján a pótköltségvetési kötelezettség teljesül." Tehát ha igazak azok az adatok, azok a várakozások, feltételezések a deficit 89 milliárd forintos elszaladásáról, akkor valóban fennáll a kötelezettség.
Felhívnám azonban a figyelmet arra, hogy az államháztartási törvény úgy rendelkezik, hogy amennyiben a kiadásnövekedés automatizmusok nyomán következik be, nem áll fenn a pótköltségvetési kötelezettség, és úgy fogalmaz - bizony, bizony tessék utánajárni! -, hogy (olvassa): "A kormány akkor kötelezhetõ pótköltségvetésre, ha az évközi folyamatok jelentõs mértékben veszélyeztetik a költségvetés teljesítését." Jelentõs mértékben - aláhúzva!
Az szubjektív megítélés kérdése, hogy jelentõs mértékû elmozdulás-e az a pénzügyminiszter úr által feltételezett - feltételezett! - nagyságrendtõl a bevételi oldalon 4 ezrelék, a kiadási oldalon 2 és fél százalék. Ez valóban szubjektív kérdés, hogy ez jelentõs mértékû veszélyeztetés-e, azaz egészen újjáformált vagy pedig lényeges módosítással járó pótköltségvetést indokol.
Az már nem szubjektív - és én is lélegzetvisszafogva várom -, hogy ha a parlamenti többség által elfogadott pótköltségvetés október 15-én vagy feltehetõen november 1-jén hatályba lép, hogyan is fog ez a költségvetés a feltételezetthez viszonyítva két hónap alatt vagy tíz hét alatt 50-60 milliárd forintot javulni. Ez egy nagyon érdekes várakozás lesz, de nem kell nagyon sokáig várakoznunk: három hónapon belül meg fogjuk tudni, és akkor visszatérhetünk, tulajdonképpen igazán érdemben, a jelenlegi vitatott kérdésre.
Van egy harmadik értelmezési lehetõség, hogy pótköltségvetésre azért van szükség, mert egy új kormány új gazdaságpolitikai megközelítéseket akar kibontatkoztatni. Itt, õszintén szólva, sem a kormánypárt, az ellenzék pedig természetesen különösen nem tudott felmutatni olyan elemet, amely arra utalt volna, hogy a pótköltségvetésben valamiféle új gazdaságpolitika leledzik, vagy ha mégis van benne gazdaságpolitika, akkor - ha szabad a Sinka István-i szavakat idéznem - "Szóljon, aki látta!", aki még eddig nem szólt volna. (Taps az MDF padsoraiban.)
Azok után, hogy elhalasztódott az áfa-, elhalasztódott az energiaár-emelés, kérdem: eme tartalmi kiürülés után mi még az értelme ennek a pótköltségvetésnek? Nem lenne-e ideje visszavonni ezek után? Hiszen - elnézést ezért a minõsítésért - ebben a pótköltségvetésben nem látok mást, a szóösszetételben, mint pótcselekvést. Pótcselekvést abból adódóan, ha nem történik semmi az érdemi gazdasági folyamatok javítására, és egy olyan pótcselekvést, amely el tudja hitetni a magyar választóval, állampolgárral, hogy ha valamennyire is jobb a helyzet annál, mint amit a választási kampányban a tisztelt kormánykoalíció megszólaltatott, akkor az a pótköltségvetés eredménye.
Óriási szellemi fejlõdésnek, helyzetmegítélési képesség-javulásnak tartom, hogy fél évvel ezelõtt kenterben vágták vissza azokat a nyilatkozatokat, hogy itt bármiféle konjunktúrapolitikai fordulat vagy megélénkülés lenne; aztán a második verzió: na jó, van egy kis megélénkülés, de ez teljesen kóros és egészségtelen. Óriási fejlõdés, hogy most már a pénzügyminiszter úr és az õt követõk elismerik, hogy ennek az egyharmad része már jó, csak a kétharmad része galád. Várom, hogy mikor lesz kétharmad meg 90 százalék vagy 99 százalék.
Azért õszintén szólva nem nagyon szerencsés az a gazdaságpolitikai szemlélet, amely egy egydimenziójú, csak költségvetésbõl és egyensúlyból kiinduló gazdaságpolitikai mutatószámokra tud figyelni, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a gazdaságpolitika növekedési, foglalkoztatási vetületeit. Egy egy ügyre koncentrálódó, összpontosító gazdaságpolitika nem csodálkozhat, ha megkaphatja az egy ügyre való koncentrálódásból fakadó minõsítést. Nem akarom kimondani...
Ezek után valamit a pótköltségvetés egyes tartalmi kérdéseirõl. Miután túlnyomó részben kiürült a pótköltségvetés tartalma, megmaradt az elkülönített állami pénzalapok költségvetési támogatásának a csökkentése.
(12.00)
Amint jól tudják, a pótköltségvetés 12,6 milliárddal kívánja csökkenteni ezeket az alapokat, és 13,3 milliárd forint befizetésére kötelezi õket.
Õszintén szólva nagy örömmel - a pártfelettiség érzületének örömével - olvastam a kormányprogram azon kitételeit, amelyek úgy szóltak, hogy kiemelkedõ jelentõsége van a külföldi mûködõtõke-beáramlás elõmozdításának és az export intézményi támogatásának, továbbá nagy szerep hárul az aktív piacfeltáró és piactervezõ tevékenység eszköztárának bõvítésére és intézményi támogatására. Ez teljességgel osztható, nemes cél.
Ezek után rendkívüli megdöbbenéssel értesültem, hogy az elkülönített állami pénzalapokat milyen mértékben nyirbálja a költségvetés - a legnagyobb mértékben természetesen a Kereskedelemfejlesztési és Beruházásösztönzési Alapot. Azért mondom, hogy természetesen, hiszen ez egy négyéves gyakorlat. 1991-ben még 5 milliárd volt a Kereskedelemfejlesztési Alap, ez erre az évre 2 milliárdra esett össze, ebbõl most további 1 milliárdot óhajtanak elvenni, amit egyszerûen lehetetlen elvenni - nem is lehet, mert már lekötött. Ott van a Kereskedelemfejlesztési Alap, amely jelenleg az egyedüli eszköze a magyar gazdaságpolitikának arra, hogy az elmúlt fél évtizedben felnövekvõ magyar vállalkozót eljuttassa a világpiacra. Még ezzel a beszûkülõ eszköztárral is, hadd emlékeztessem önöket, az élelmiszergazdaság-program, a bormarketingprogram, a gyógyszeripari program már az elmúlt másfél évben igen jelentõs eredményeket hozott.
Lássuk, mire jutunk - hogy ezt is levágjuk -, és akkor még reménykedünk fizetésimérleg-javító hatások megjelenítésében. Semmibõl nem lesz semmi, ez jól ismert dolog. Itt nem szükséges rendkívül bonyolult makroökonómiai fejtegetésekbe bocsátkozni, én is elõ tudnék egynéhányat hozni a növekedés, a költségvetés és a fizetési mérleg között. De kérem, itt nem arról volt szó, hogy Magyarországon drámaian elszaladt az import 1990 és '94 között! Tessék megnézni a statisztikai adatokat: az export esett vissza 1993-ban, egyébként egy 1992. évi csúcs után, amely 10,7 milliárd dollár volt. Hadd emlékeztessem Gaál képviselõ urat arra, hogy a volt béketábor egy tagja sem tudta 1989 és '92 között a nyolcvanas évek bármelyik csúcsszintjéhez viszonyítva növelni a kivitelét. Egy ilyen ország volt '92-ig: Magyarország. Azután jött a külsõ és a belsõ hatások azon eredõje, amely tavaly szeptemberig - pontosabban októberig - levitte az exportot, és azóta kezdett a gödörbõl való kikászálódás folyamata kibontakozni, amely már júliusban 9 százalékos növekedésnél tartott. Ne becsüljük azért ezt le! Az augusztusi leértékelés után - van egy fogadásom - még nagyobb lesz ez a növekedési ütem.
Tehát itt az exportot kell segíteni, és ettõl lehet várni azt, hogy javuljon a fizetési mérleg, nem pedig különféle belsõ piacot, beruházást szûkítõ intézkedésektõl - ez nem olyan nagyon bonyolult lecke. De ezt nem azzal lehet elérni, hogy a Kereskedelemfejlesztési Alap amúgy is szûkös eszközeit meg akarom felezni - ugyanaz a befektetésösztönzés!
Mi javította a magyar fizetési mérleget akkor, amikor az exportbarát gazdaságpolitikai, társadalmi környezet éppen nem volt adott, és emiatt a kereskedelmi mérleg a tavalyi évben három év után deficites volt? A mûködõtõke-beáramlás: a kormány is céljának tûzi ki, hogy a mûködõtõke- beáramlást ösztönzi. A Befektetésösztönzési Alap a maga szegényes, '91-ben 2 millárdos eszközével csak gesztus értékû volt. Gyertek ide, mert a magyar kormányzat, amennyije van, annyival segíti az infrastrukturális fejlesztéseket - amely az egyik gyengesége volt a magyar gazdaság tõkebefogadó képességének.
Ez a 2 milliárd ebben az évben már 700 millió lett. A legutóbbi kormányhatározatok alapján ebben az évben nincs további befektetésösztönzési tevékenység. Tessék megvárni majd a mese végét, hogyan fog ilyen körülmények között alakulni a magyar korszerûsödés, technikaátültetés, szakértelem- átültetés, a piacgazdasági kapcsolatok fejlesztése és a vállalatgazdasági integráció szempontjából nagy jelentõségû tõkeimport.
Hát semmibõl megint nem lesz semmi... Az üzenetekre kell figyelmet fordítani: milyen üzenete van ennek, ha ezt várja el a magyar kormányzat? Mûszaki fejlesztési ráfordítások: 600 milliós a csökkentés, a megmaradó 4 milliárd forint a magyar GDP-nek nem egészen egy ezreléke, 9 tízezreléke.
Az ország reménytelenül alulmarad a nemzetközi versenyben a mûszaki fejlesztések, kutatási ráfordítások szempontjából. Egy átlagos piacgazdaságban a bruttó terméknövekedés 2,5-3 százalékát fordítják kutatásfejlesztési ráfordításokra. Ezt a szintet még Magyarország is megközelítette a hetvenes évek végéig. Hát sikerült leküzdenünk magunkat 1 százalék alá, 7 ezrelék fölé...
Hadd hívjam fel a tisztelt parlament figyelmét arra, hogy amikor a fejlett piacgazdasági országokban 1980 és '90 között átlagosan 70 százalékkal nõtt a kutatásfejlesztési tevékenységben foglalkoztatottak száma, Magyarországon kísérteties módon 70 százalékkal csökkent, és a legutóbbi négy évben is felére esett. A kutatóhelyek száma 250-rõl 98-ra csökkent. A magyar intézmények 57 százaléka nem folytat semmiféle kutatásfejlesztési tevékenységet! Így akarunk felzárkózni egy olyan világgazdasági fejlõdési pályához, amit nem az állótõke- befektetések, hanem a szellemi tõkefelhalmozás, a tudományos mûszaki fejlesztési eredmények hasznosítása visz elõre. Hát reménytelen helótasorba taszítjuk a magyar társadalmat! Itt kell takarékoskodni? Azt már nem is mondom, hogy még az OTKA-ból is elvesznek 50 millió forintot, amely a magyar kutatótársadalom, a szürkeagyállomány nem fejlesztésének, de legalább itthontartásának egyik gyér tápereje. Elnézést kérek, ezek szörnyû dolgok!
Az expóról nem óhajtok beszélni, mert errõl úgyis szó esik. Az expo - ugyanúgy, mint a kereskedelemfejlesztési lemondás, a kereskedelemfejlesztési büdzsé, a befektetésösztönzési, a mûszaki fejlesztési és az OTKA-büdzsé levágása - ugyanannak a politikának a része. A jövedelemszûkítés, a fejlesztési eszköztár beszûkítése az a politika - kereslet- és kínálatkorlátozó politika -, amelynek hosszas, többéves gyakorlata van országunkban és a térségünkben is. Az eredményei nemcsak Magyarországon, hanem másutt is jól ismertek: versenyképesség-romlás, világgazdasági peremhelyzetre való szorulás. Az a következménye, hogy ezzel a jövõt éljük fel! A jövõt! Nemcsak a növekedés vagy egyensúly teljesen torz párhuzamba állítása jelentkezik; ez nemcsak növekedésellenes, nemcsak vállalkozásellenes, hanem az átalakulást és a jövõépítést gátolja.
Nem tudom, nem volna-e itt az ideje annak, hogy ne csak új növekedési pályára állásról beszéljünk. Nagyon örülök annak, az elmúlt négy évben egyre többen ismerik fel ebben az Országgyûlésben is, hogy növekedés nélkül nincs egyensúlyjavítás és nincs társadalmi, politikai egyensúlyi állapot sem ebben az országban.
(12.10)
De hát akkor ideje lenne annak is, hogy ne csak új növekedési pályára álljunk, hanem a gondolkodásmódunkat és a gazdaságpolitikai gondolkodásmódunkat is állítsuk egy új növekedési pályára. Mert ha ez nem következik be, akkor, hogy ne menjek részleteibe az országképrontásnak, bekövetkezhet az a nagy ugrás, hogy amíg a '70-es-'80-as években a nagyvilág Magyarországot a béketábor legvidámabb barakkjának nevezte, most megkaphatjuk a minõsítést, hogy mi leszünk a legszomorúbb piacgazdaság. Ugye, nem akarják ezt, tisztelt képviselõ urak? Ezért nem támogatom ezt a pótköltségvetést és a mögötte levõ szándékokat. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)