DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sok szó elhangzott már arról, hogy miért nem fogadható el az az indoklás, hogy miért kellett ez a pótköltségvetés. Én nem csatlakozom azokhoz, akik ezt valamiképpen törvényellenesnek, az államháztartási törvény idevonatkozó szabályai megszegésének látják, hiszen ezek a szabályok elõírnak két lehetõséget, amikor a kormány köteles benyújtani. A kormány azt hiszi, hogy ez a lehetõség elõállott, de ettõl függetlenül a kormány bármikor benyújthat egy ilyen pótköltségvetést, ha úri szeszélye így kívánja. (Zaj, közbeszólás a bal oldalról: Ez nem igaz!) És logikus is: egy új kormány az új gazdaságfilozófiájával bemutatkozik, mutatja az utat, hogy merre akar menni; ez valamifajta iránymutatás a jövõre nézve.
Mi tehát törvénysértést ebben a dologban nem látunk, törvénysértést látunk például abban, hogy az expo-kiadásokat úgy, ahogy van, ki akarják hagyni, még mielõtt az erre vonatkozó érvényes törvényt a parlament megváltoztatta volna. Ez valóban törvénysértõ állapot lenne, ha megszavaznánk ezt ebben a sorrendben. Ha más sorrendben szavazza meg a tisztelt Ház, akkor természetesen más a helyzet.
Most tehát bizonyos érdeklõdéssel vártuk azt, hogy az új gazdaságpolitikai szemléletbõl milyen lépések fakadnak. Nos, vajúdtak a hegyek, egérke született. Ellenzéki képviselõtársaim már rámutattak arra, hogy mint gazdaságpolitikai iránymutatás, ez az anyag meglehetõsen semmitmondó, s volt, aki nem is értette, hogy miért került rá sor. Miért tartja fenn tehát a kormány mégis ezt a javaslatot?
Én három indokot is mondok, hogy megítélésem szerint mi motíválhatta. Nem készült el idõben - nyilván nehezen is készülhetett el - a jövõ évi költségvetés, s mire azt fogjuk tárgyalni, a kormánynak már nem lesz módja az elõzõ gazdasági vezetést hevesen ócsárolni, márpedig ez egy nagyon praktikus szempont. Elõre kellett jönni tehát, keresni egy színpadot, ahol közönség is van és tapsokra is lehet számítani.
A második dolog: ez a pótköltségvetés megpróbál megoldani egy csomó népszerûtlen intézkedést; a kellemetlenségeken jó túlesni minél hamarabb. Nehogy úgy járjon ez a kormány is, mint az elõdje, hogy mire munkájának gyümölcse kezd beérni, már nagyjából a választások után vagyunk; hiszen a reálbér-emelkedés, a munkanélküliség-csökkenés - amely bekövetkezett - ebben az évben már semmiféle hatással nem volt a választásokra. Érdemes tehát sietni.
Van ennek a sietésnek ezen kívül egy harmadik oka is; egy kísérleti léggömbrõl van szó. Fel kell mérni, hogy a képviselõk mennyire engedelmes gombnyomogatók, vagy mennyiben tartják magukat politikaformáló testületnek, hány önálló gondolkodású, felelõs ember van a parlamentben, aki tudja, hogy számadással tartozik választóinak. Még az 1995. évi költségvetés elõtt ki kellett próbálni, mire hajlandók a kormánypárti képviselõk.
Az önkormányzati törvénycsomag múlt pénteki megszavazása megnyugtathatja a Pénzügyminisztérium illetékeseit. A kormánynak ez a most tárgyalt dolgozata figyelemreméltó bemutatkozás ugyan, de sem a ki nem mondott, sem a benne megfogalmazott célok elérésére nem alkalmas. Mi ennek a pótköltségvetésnek az üzenete?
Az elsõ üzenet a mi olvasatunkban az, hogy a kormány némileg hebehurgyán kapkod. Nézzük csak: másfélmillió forinttal kívánja kompenzálni az energiaár- emelkedést, melynek összege nem azonos azzal a 70 százalékkal, amit a vonatkozó hivatal javasolt, nem azonos azzal a 30 százalékkal sem, amely számot pedig a miniszterelnök mondott ki, hanem - mint tudjuk - ez az emelés nulla százalékos lesz. Örülök, ha a kormány nem tér vissza a tervgazdálkodás be nem vált módszereihez, de ha ezeket a hirtelen változásokat látom, felmerül bennem az a kaján mondat: a tervgazdálkodás annak idején jobban ment.
A miniszterelnök úrnak és az Energia-gazdálkodási Intézetnek viszont azt ajánlom, hogy ne lottózzanak, mert véletlenszerûen bekövetkezõ számok eltalálásában nem járnak sikerrel.
Június közepe óta foglalkoztunk a nyugdíjak emelésével, mégsem jutott idõ arra, hogy a kormány eldöntse: mibõl fizeti ki azt, amit a választások elõtt ki akar fizetni. Miniszter úr - Kovács miniszter úrra célzok - most konkrétan említette, hogy majd a társadalombiztosítási alapok pótköltségvetésében térünk ki erre. Ezt akartam én is kérni vagy javasolni, felemlítve még azt, hogy az elmúlt években annyiszor kívánták tõlünk, hogy együtt tárgyaljuk ezt a két dolgot; bizony bölcsebb lett volna együtt tárgyalni.
Kapkodásnak tûnik a határidõ. Október elején járunk, az általános vitánál tartunk, s a rendelkezések némelyike október 1-jétõl kíván hatályba lépni.
Az üzenet második eleme - megintcsak ellenzéki olvasatban -, hogy puhul a kormány gazdaságpolitikája. A kormány elegánsan odadobta az ez évi áfa- emelkedést az érdekegyeztetés asztalára, tõlünk azonban azt kéri, hogy most mihamarabb szavazzuk meg, hogy majd januártól emelkedik az áfa 2 százalékkal. Ez tehát az a fix pont, amelyre nézve a kormány elhatározta, hogy "innen emelem az inflációt?" Hogy a csudába lehet dönteni ilyen jelentõs kérdésben anélkül, hogy látnánk azt a gazdaságpolitikai környezetet, amelyben ez az áfa- emelkedés hatni fog?
Az embernek az az érzése, hogy az ÉT-en adott engedékenység valamifajta átlátszó trükké alakul, tétova halogatás leple alatt be akarják csempészni az áfa emelését anélkül, hogy valódi gazdaságpolitikai vitát lehetne errõl a kérdésrõl lefolytatni. Ám, a miniszterelnök úr múlt keddi beszéde ezt az áfa- problémát megítélésem szerint megoldotta.
Szó szerint a következõ hangzott el: " A kormányzat mérsékelni fogja a vállalkozások terheit, ugyanakkor átfogó harcot indít az állammal szembeni kötelezettségek teljesítéséért. Nem újabb adókat akarunk kivetni, hanem a jelenlegieket akarjuk behajtani." Ez egy világos, egyértelmû üzenet. Ez nyilván azt jelenti, hogy januárban sem emelkedik az áfa, a fogyasztási adó október 1-jére meghirdetett emelkedése máris elmaradt. Remélem, senki nem jön azzal, hogy azért, mert a törvény késik, hiszen azzal az energiával, ahogy az önkormányzati törvények átmentek, átmehetett volna a pótköltségvetés is.
A kormány ezt nem tette, a kormánypárti képviselõk frakciója ezt nem tette meg, de azt is remélem, hogy ezek után senki nem fog elõállni azzal, hogy az elõbb idézett mondat Horn Gyula írói munkásságának része.
(16.50)
Ez a törvényjavaslat kétségbe vonatja velünk a kormány vagy legalábbis a Pénzügyminisztérium szakértelmét, legalábbis néhány ponton. Valamiféle kicsinyesség nyilvánul meg abban, hogy egy közel 80 milliós tételt, az Országos Atomenergia Hivatal mûködését 100 ezer forinttal mérsékelnek.
A költségvetési szervek számára a javaslat kötelezõ befizetéseket ír elõ, s megfenyegeti ezen szerveket: ha elmarad a befizetés, akkor a fejezet ellátását ennyivel fogjuk csökkenteni. Na most hogyan fog ez kinézni a gyakorlatban? Megint mondom, október közepe felé fogjuk ezt valahogy megszavazni! Mikor derül ki, hogy az a szerencsétlen költségvetési szerv nem fogja tudni befizetni, amit ráróttak? Valamikor november végén, december elején? És akkor vesszük vissza a fejezettõl? Vagy már majd '95-ben?
Mintha nem lenne végiggondolva, hogy hogyan is lehet végrehajtani ezt a fenyegetést. És nem az van elõírva, hogy mikorra kell befizetniük, amit be kell fizetniük, mert akkor van egy határidõ, akkor lehet ahhoz kötni a dolgokat.
A költségvetési szervek - mint tudjuk - átalányt fizetnek a Szolidaritási Alapnak. A kötelezõ járulék mértéke áprilisban csökkent, illõ és méltó dolog, hogy most csökkenjen a költségvetési szervek átalányszerû befizetése is. Ez nagyon jó dolog, mint konstruktív ellenzéki, helyeslem. Csak utána ne számoltam volna... De sajnos megtettem, és kiderül, hogy 600 millió forinttal többet kívánnak ezen a címen kivonni a Szolidaritási Alapból, mint a járulék tisztességes csökkentése alapján kiszámítható. Nagyon sajnálom, de ez azt jelenti, hogy 600 millió forintot kiveszünk a munkanélküliek zsebébõl. Talán nem abból, mert szufficitrõl van szó, de tudjuk, hogy ezt a szufficitet meg át akarjuk csoportosítani.
Azt ígéri a törvényjavaslat, hogy csökken a költségvetés hiánya. Ez megint egy olyan dolog, amire tisztességes ellenzéki csak azt mondhatja, hogy helyes. Hogy mennyi a várható deficit, errõl itt már elhangzott egy számháború, Szabó Iván képviselõtársamnak egy skót vicc jutott az eszébe. Nekem egy példabeszéd a hamis sáfárról, amely példabeszéd azt mondja, hogy vedd adósleveledet és írj a száz helyett ötvenet... Nem örülök annak, hogy ilyen jellegû módszerekkel próbáljuk meghatározni a költségvetés alakulását.
Érthetetlen az a könyörtelenség, ahogy a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kiadásokat a költségvetés megnyirbálja. Egy idevonatkozó alapítványt 5 millióval, az önkormányzatokra szánt pénzeket 100 millióval - de itt hivatkoznak arra, hogy már talán nem is fog fölállni -, a kulturális autonómiára szánt pénz 185 millióval, a kisebbségi kompenzációs keret 500 millióval lesz kevesebb - e két utóbbi gyakorlatilag nulla lesz.
A kormányprogramban meghirdetett gyermek- és családellenes intézkedések elsõ jeleként a nemzetközi családév nagyobb dicsõségére 20 millió forintot elvesznek a családvédelmi hálózattól. A miniszterelnök úr komor szavakkal szólt a lakosság egészségügyi állapotáról - és azt gondolom, reálisan tette -, okos tanácsokat követett, amikor ezek a mondatok bekerültek a beszédébe. Sajnálom, hogy ugyanezek a tanácsadók nem vették észre, hogy több mint 450 millióval csökkentik az egészségfejlesztési célokra szánt pénzeket. Több harmóniára volna szükség, tisztelt hölgyeim és uraim!
A kormány üzenete számunkra olyasmi: minden erõvel el van szánva arra, hogy megfékezi a gazdaság megindult növekedését, és fékezi az életszínvonal általuk is elismert mintegy 9 százalékos növekedését. Fel sem tételezi ez az anyag, hogy jobban megfizetett emberektõl nagyobb teljesítmény is elvárható, sõt, képesek is rá.
Új kormányunk olyan autóval utazik, amelyben nemcsak kuplung nincs, de gáz sem, a kormányos görcsösen próbálja megtartani az úton a kocsit, amelyet a pénzügyminiszter úr gõzerõvel fékez. A selejtes kocsi nehezen fog célba jutni. Az egyik fékhatás az alapok megnyirbálása - errõl képviselõtársaim bõvebben szóltak és fognak is még -, a másik sokak számára fájdalmas dolog az idegenforgalom húzóágazat jellegének tönkretételére irányuló áfakulcs- változtatás. Nem tudom, hogy a miniszterelnök úr adóemelést elutasító mondata erre is vonatkozik-e, de a jelenlegi tervek egy egész szakmát töltöttek el kétségbeeséssel. E fékezési mûveletek alapján azt kell mondanom, még senki nem gazdagodott meg abból, hogy meg sem kereste azokat a pénzeket, amelyeket nem akar elkölteni. Tehát valamiképpen elõre kellene menni és a fejlesztés irányába kitörni.
Arról is szóltak már képviselõtársaim - és itt lerövidítem a mondókámat -, hogy a kormány hatalmas befolyást, hatalmat kér magának. Valóban, abban az esetben, ha átcsoportosíthat innen-onnan-amonnan, akkor elég lenne egy mondat: azt csinál a kormány, amit akar, és akkor minek megyünk itt bele a részletekbe.
A pótköltségvetés nem tölti be kívánatos funkcióját, érdemben nem hozza jobb helyzetbe az ország gazdaságát, nem mutatja meg a lakosságnak, hogy milyen irányú kitörés következik, mitõl remélheti, hogy túl leszünk a nehezén. Maga a törvényjavaslat és a vele párhuzamosan történõ kormányintézkedések arra utalnak, hogy a színfalak mögött tovább zajlik az ellentétes gazdaságpolitikai nézetek harca. A döntések esetlegessége és önellentmondásai arra utalnak, hogy a kormány nem elvi alapokon dönt és nem tud megindulni egy határozott irányba. Pedig ennek a kormánynak megvan - lehet, hogy úgy kellene mondani: megvolt - a felhatalmazása arra, hogy idejében és határozottan döntsön. Kétharmados többség birtokában hogyan lehet ilyen tétova gazdaságpolitikát folytatni? A kormányzó erõk - ha hatalmi kérdésrõl van szó - vélt önérdekük kedvéért magukra vállalják a döntés felelõsségét. Péntek estékbe nyúlóan szavaznak, amint tették ezt, ugye, nemrégiben is...
Hasonló aktivitást kellene mutatni a szociálpolitika és a gazdaságpolitika kérdéseiben is. Az ökölvívók azt mondják, nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. A politikában ez úgy néz ki, hogy nem a hatalom megszerzése az igazi mûvészet, hanem az azzal való élés. A kormányzópártok sikeresek voltak a hatalom megszerzésében, de bukásra állnak az utóbbiban.
Mi tehát ez a pótköltségvetés? Eszembe jut egy plakát, az volt ráírva: lehet jobban, lehet másképp. Úgy látom, ez a pótköltségvetés átfesti ezt a plakátot: biztos lehet jobban, biztos lehet másképp, de a kormányzópártoknak ez eddig nem sikerült.
A kereszténydemokraták néhány módosító javaslattal megpróbálják javítani ezt a pótköltségvetést, de valójában a kormány maradék tekintélyének megóvására annak visszavonását ajánlják. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)