DR. GICZY GYÖRGY (KDNP): Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, egyetlen valamirevaló parlamentben, parlamenti demokráciában sem szorul bizonyításra az, hogy milyen fontos - éppen egy rendszerváltoztató társadalomban - a sajtó szerepe. Hiszen ha Shakespeare idejében a színház volt az, ami tükröt tartott a társadalom elé, akkor azt gondolom, most, a modern társadalmak esetében ugyanezt a sajtó végzi el. De vajon elvégzi, elvégezheti- e ma ezt a feladatát Magyarországon?
Anélkül, hogy a kormány hivatalba lépésétõl kezdve végig akarnánk tekinteni ezeken a rövid, de témánk szempontjából mégis döntõ jelentõségû eseményeken, csak az utóbbi hetek, napok néhány mozzanatára szeretnék utalni. Könnyû helyzetben vagyok: már nem kell foglalkoznom az Új Demokrata címû hetilap szerkesztõségének szétverésével, hiszen errõl kitûnõ napirend elõtti felszólalás hangzott el Dávid Ibolya részérõl, amely komoly kérdéseket is felvethetett valamennyiünk számára, akik ezt hallottuk.
Csupán egyetlenegy mondatot szeretnék magához az eseményhez hozzáfûzni, mintegy a napirend elõtti felszólalásom bevezetéseképpen.
Aki ismeri az újságírás történetét, az nagyon is jól tudja, hogy szerkesztõségek szétverése, szellemi mûhelyek ellen irányuló pogromok sohasem voltak önmagukban álló, véletlenszerû események, s korántsem csak azt a lapot, azt a szerkesztõséget veszélyeztették, amelyet a konkrét támadás ért, hanem az újságírás egészét, teljesen függetlenül a konkrét lap konkrét szellemiségétõl. A sajtószabadság ugyanis egy olyan érzékenységû fogalom, amely csak a sokszínûségben, csak az egymással vitatkozó, netán ellentéteket is magába foglaló, magába foglalni tudó társadalomban, kultúrában, közegben létezhet.
S hogy sohasem áll önmagában egy ilyen, az írott szó ellen brutálisan fellépõ fizikai kényszer, azt igazolja a néhány nappal késõbbi esemény: ezúttal egy napilap bezúzása. Ezzel kapcsolatban sem szólaltak meg a sajtószabadság védelmében amúgy begyakorolt indulóra képes harsonák. Talán a karmesteri intés hiányzott... Pusztán egy néhány soros tudósításból lehetett megsejteni, hogy mi is lehetett a lap bezúzásának az oka. A tudósítás - rövidsége ellenére is - akár az elmúlt negyven év szocialista sajtójának mûremeke lehetne, hiszen a cím sem arról szól, ami történt, hogy Magyarországon bezúztak egy lapot, hanem így hangzik: "Újranyomták az Esti Hírlapot!" (Zaj, derültség a jobb oldalon.)
Ez hozzávetõlegesen olyan újságírói bravúr, amely mondjuk egy balesetrõl szóló beszámolót a sérültek felépülésével kezdene, s közben hallgatna a baleset körülményeirõl, felelõseirõl egyaránt. S aztán ott a fent nevezett hírlap fõszerkesztõjének megnyugtató szava - idézem: "Az újságba, sajnálatos szerkesztõi hiba folytán olyan írás került, amely téves információkat tartalmazott." Ezért kellett úgymond a lapot visszavonni.
Itt akár meg is nyugodhatnánk; lám, nem kell annyira aggódni Magyarországon a sajtószabadságért, hiszen maguk a felelõsségteljes újságírók javítják ki a tévedéseket, nehogy hamis információ jusson a közvéleményhez.
Csakhogy a további kommentár nyomán mégiscsak gyanússá válik ez az idill. Kiderül ugyanis, hogy az Esti Hírlap vezércikkét kellett kicserélni, amely Horn Gyula miniszterelnök úr parlamenti beszédérõl szólt. Namármost, minden, újságírói mûfajokban járatos ember tudja, hogy a publicisztika kategóriájába tartozó vezércikk nem annyira az alapinformációkat szokta tartalmazni, hanem a szerkesztõ, az újságíró reflexióit; s a vezércikkben sem az alapinformációval, hanem a reflexióval volt a baj. Információs tartalmát tekintve csak akkor tévedhetett volna az Esti Hírlap vezércikke, ha azt állítja, hogy a miniszterelnök úr nem mondta el a parlamenti beszédét - holott elmondta. (Derültség, taps a jobb oldalon.)
(9.40)
Ez lett volna a témával kapcsolatos téves információ. De nem errõl szólt a vezércikk, hanem a beszéd minõségérõl tett egy-két, az ellenzéki pártok vezérszónokainak, szónokainak hangvételére hasonlító megjegyzést. A lapot tehát ezért kellett bezúzni. Mert a miniszterelnök úr beszédét nem kellõképpen értékelte. Vagyis mûködött a cenzúra. Külsõ vagy belsõ cenzúra, ne kutassuk, az eredmény egy és ugyanaz.
Ha meggondoljuk, hogy a miniszterelnök úr beszédében is hallhattunk egyet- mást a sajtó Antall- és Boross-kormány alatti helyzetérõl, akkor el sem merem képzelni, hogy mi történt volna a magyar sajtóban akkor, ha a néhai miniszterelnök úrnak vagy az elõzõ kormányfõnek a beszédeit, megnyilatkozásait kritikusan értékelõ vezércikkek miatt lapokat kellett volna bezúzni Magyarországon, mondván, hogy téves alapinformációkat tartalmaznak. Hány lapot kellett volna akkor bezúzni, uraim?
Nemcsak szétvertek egy szerkesztõséget, nemcsak bezúztak egy lapot, hanem mûködik a cenzúra, s nemcsak az írott sajtóban, hanem a médiumokban is, ahol ugyancsak megakadályoztak egy már elkészült televízióadást, amelyet Czakó Gáborral készítettek, s ezt egy alelnöki levél azzal indokolta, hogy ellenzéki deklarációk nem hangozhatnak el a magyar - úgymond - közszolgálati televízióban. Holott Czakó Gábor nem beszélt másról, mint a konzumérték- pusztító, embert nyomorító hatalom hatásáról minden politikai és pártpolitikai felhang nélkül, ahogy ezt utóbb az Új Magyarországban közölt cikkbõl, szó szerint közölt interjúszövegbõl megtudtuk. Vagyis arról szólt Czakó Gábor, aminek egyébként igen gazdag irodalma van a fejlett nyugati demokráciákban is, ahol szintén küzdenek és küzdöttek a Leistungsgesellschaft, a teljesítményi társadalom embert nyomorító hatásával. De úgy látszik, ez már beletartozik a politika vagy az ellenzékiség kategóriájába, amit a Magyar Televízió alelnöke letilt.
De nemcsak a cenzúra mûködött, hanem az interjú készítõjének a munkaviszonyát is megszüntették. Azért fogalmazok ilyen finoman, mert ezt a Népszabadságból tanultam, ahol a háromszáz televíziós elbocsátásáról azzal a címmel számolnak be - megint egy szép, a népi demokráciából ismerõs újságírói trouvaille -, hogy a Televízió: leépítés nem, létszámgazdálkodás igen. (Derültség és taps a jobb oldalon.)
Kérem, pluralizmus nélkül nincs sajtószabadság. S Magyarországon a sajtó az elmúlt négy évben mégis csak megtanulta, hogy mit jelent a szabadság, bár azt mondja a miniszterelnök úr - most már igazán nem akarok idézni a beszédébõl, hiszen az elég kritikus, ahogy a többi napirendi felszólalásban hallottam -, tehát a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a jobboldali kormány a maga befolyása alá hajtotta a közszolgálati televíziót. Akkor mit csinál a jelenlegi baloldali kormány? Ezt tessék szíves lenni nekem megmagyarázni. (Taps a jobb oldalon.) Magyarországon a sajtó az elmúlt négy évben mégis csak megtanulta, hogy nemcsak õfelsége fizetett ellenzékeként lehet ellenzéki, és errõl az újságírókat nehéz leszoktatni, még akkor is, ha az elsõ pillanatban úgy látszik, könnyen élednek föl évtizedes reflexek, automatizmusok. S ezt nem felesleges éppen akkor meggondolni, amikor az elmúlt hét végén ülésezett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Csak zárójelben jegyzem meg: éppen a tiszteket újító közgyûlés miatt - nyilatkozta az egyik újságírószövetségi felelõs - nem tudtak foglalkozni például az Új Demokrata szétverésével.
Tulajdonképpen megkaptuk az új médiatörvényt is - a bizottsági tagok legalábbis -, tehát nem felesleges mindezt átgondolni, mert hiszen ha a magyar sajtóban olyan visszafordíthatatlan folyamatok történnek, amelyeknek nap mint nap a tanúi vagyunk, akkor könnyen úgy járhatunk, hogy amikor majd itt a parlamentben zajlik ennek a törvénynek a vitája, akkorra már csak úgy tûnik az egész, hogy beszélgetünk a tapéta mintájáról, miközben ég a ház. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)