BARSINÉ PATAKY ETELKA, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Horn-kormány tizenhárom nappal a hatalomra lépése után lemondta az expót. Néhány héttel korábban, a választások második fordulója elõtt ugyan még az olvasható a párt kampánylapjában, hogy mindent meg kell tenni az expó sikeres megvalósítása érdekében, de jöttek a koalíciós tárgyalások, és a koalíciós tárgyalások után a szakértõi kormány fütyült a világkiállítási szakértõk véleményére, fütyült a közigazgatásra, annak szakértõire - és lemondta az expót. A társadalommal párbeszédre törekvõ kormány fütyült a társadalmi szervezetekre, azok véleményére, a Világkiállítási Társadalmi Tanácsra - és lemondta az expót.
Tizenhárom nappal a hatalomra jutás után - bár el kell ismerni, rendkívüli módon csûrte-csavarta - közölte az országgal, hogy bár a parlament még nem döntött, a dolog lényegében el van intézve - és lemondta az expót. Közölte a társadalommal, hogy ebben az ügyben nem lehet népszavazást tartani. Akkor, kérem, miben lehet népszavazást tartani?
A döntõ lépés tehát megtörtént. Augusztus 1-jén a külügyminiszter a kormány nevében közölte a Világkiállítások Nemzetközi Irodájával, a BIE-vel, hogy nem kíván expót rendezni. Kérte a BIE és a tagországok megértését.
(11.30)
A BIE elnöke ezt körlevélben még aznap közölte az összes országgal. A világ tehát tudja, hogy Magyarország jelenlegi kormánya nem kíván világkiállítást rendezni.
Hogyan is történhetett, hogy a világkiállítást elõkészítõ szakemberek meghallgatása nélkül a kormány - ahogy a BIE levelében van - két hét alatt áttekintette a világkiállítás állását? Ezalatt a kormány egyetlen anyagot, egyetlen számítást, egyetlen jelentést, egyetlen beszélgetést nem tartott szükségesnek. Máig is rejtély, hogy ezeket az anyagokat honnan szerezte be. Elképzelhetõ talán, hogy kölcsönkérte a fõvárostól vagy esetleg a parlamenttõl. A Világkiállítási Programiroda mindenesetre nem szolgáltatott ehhez anyagokat. Ennyi idõ alatt - 13 nap alatt - jószerével az expó tartalomjegyzékét nem lehet megismerni, nemhogy felelõs döntést hozni. Ez csak egyféleképpen lehetséges: ha a döntés borítékolva van, ha az ítélet - mint a Tanú címû filmben - hamarabb elkészül, mint a tárgyalási jegyzõkönyv.
Vajon a koalíciós paktum hány titkos záradékára fog még fény derülni? De ha már titkosságról beszélünk, a kormány az expóra vonatkozó titkos 3000-es határozatokról beszél. Kérem, titkosnak minõsített 3000-es határozat volt például az Universitas-kötvény kibocsátásának a feltétele, nem a kibocsátás, a feltétele. Ezt kérném szépen, egy éve óriás plakátokon az egész országban hirdetik. De ugyanilyen titkosnak minõsítették például azt a 3000-es határozatot, amelyik a vállalkozói kedvezményekre vonatkozó kormányzati munka kimunkálásáról szól, és amelyet a meghozatal napján saját magam ismertettem a teljes magyar sajtóval.
Hogy ebben szerepelt például áfamentesség azokra a termékekre, amelyeket a külföldi kiállítók nem külföldrõl hoznak be - amelyhez egy világkiállításnál joguk van -, hanem Magyarországon vásárolnak, magyar termékrõl van szó, és erre szól az áfamentesség, ezt felróni kérem, szégyen és gyalázat.
De ha már titkos eljárásokról beszélünk, a világkiállítás döntése szupertitkos eljárás keretében hozatott meg.
Kedves Képviselõtársak! Engedjék meg, hogy tájékoztassam önöket, amikor a világkiállítási elõterjesztést tárgyalta a közigazgatási értekezlet, akkor ezt ott osztották ki, a közigazgatási értekezlet után beszedték, senki nem vihette haza, senki nem beszélhette végig a szakértõkkel a minisztériumban. Arról van szó, hogy ez volt a szupertitkos anyag. Nem is várom el a kormánytól, hogy ezt terjessze be a parlament elé.
Az expó finanszírozási adatait és szerkezetét 1992 õszén fogadta el a Világkiállítási Tanács, a kormány és a BIE, azóta kérem, ez nem változott, csak az infláció. Azóta ez 93,7 milliárd forint folyó áron. Hogyan duzzadt fel a 93,7 milliárd forint a kormányanyagban közel a duplájára, 177 milliárd forintra?
Képviselõtársak nem fogják elhinni. Az expó 1996-ban bezárja a kapuit, lebontják, '97-ben elindul a második egyetemi program, amely tart majd az ezredfordulóig. Nos, ennek a költségét is hozzáadták az expó költségéhez, hogy több legyen. Ez 20 milliárd forint. A költségvetésbõl fizetett beruházásoknál hozzáadták az áfa költségeit. Ha a költségvetés áfát fizet, azt vissza is kapja. Csakhogy így megint többnek tûnik az expó költsége 25 százalékkal. Ha vállalkozó élne ilyen lehetõséggel, hogy a kiadásainál feltünteti az áfát, a bevételeinél meg hallgat róla, üzleti sandasággal vádolnák.
Hogy az 52,9 milliárd forintos fõvárosi fejlesztések címszó alatt mi szerepel? Nagyon nehéz tudni, hogy ezt mire költi a fõváros, mert ez az elõterjesztõk titka. Ez sem a júliusi kormány-elõterjesztésben, sem a parlamenti elõterjesztésben nem szerepel. Homályosan azért egy-két dolog kiderül. A lágymányosi expókiadások címszó alatt a kõbányai fõgyûjtõ, a csepeli víztisztító költségei vannak fölsorolva. Ugyan, ezt önkormányzati céltámogatásból fizeti a kormány, nem az expó pénzébõl.
Az expóval kapcsolatos kiadásoknál és kötelezettségeknél 20 milliárd önkormányzati forrás van feltüntetve. Azt gondolom, hogy minden elismerésem az új kormánybiztosé, neki néhány hét alatt sikerült az, ami nekem két év alatt nem, nevezetesen, hogy a fõváros vezetése 20 milliárd forintot tegyen le az expó asztalára. Csak egy kis gond van, hogy errõl a fõváros közgyûlése nem tud. Ilyen határozatot ugyanis nem fogadott el. De persze ezzel is több az expó költsége.
A legérthetetlenebb azonban az, hogy miért szerepel az expó kiadásai között a lágymányosi híd. Errõl ugyanis az Országház 1992 májusában - az expótól teljesen függetlenül - külön határozott. Eszerint - 2492. sz. országgyûlési határozat - a Belügyminisztérium fejezetében éves bontásban jelenik meg a lágymányosi híd költsége, és nem az expónál. Ha ez a pénz az a pénz, akkor miért szerepel az expónál? De ha nem errõl van szó, hanem rosszul kalkuláltak, rosszul használták föl a pénzt, és elfogyott, akkor be kell hozni a parlament elé, hogy lássuk.
Sajnos, a fõvárosban ez már lassan gyakorlat, hiszen a Világkiállítási Alapból átutalt 5 milliárd forintból mindössze néhányszáz milliót használt föl a fõváros a közgyûlés által jóváhagyott célokra, miközben a pénz jelentõs része elfogyott, és nem kis részben a napi mûködést finanszírozza.
Pedig érdekes lenne, ha a parlament is tudná, hogy ebben mint expó- beruházásban a Fõvárosi Állat- és Növénykert pálmaház-rekonstrukciója, az expóhoz kapcsolódó egészségügyi beruházásokban pedig a Természetgyógyász Kórház szerepel.
Zûrös ez nagyon, miniszter úr! Óhatatlanul eszébe jut az embernek a fõpolgármester, Demszky Gábor kiejelentése - idézem: "Mi a kormánnyal expóul beszélünk. Mindig expóba csomagoljuk a városfejlesztési elképzeléseinket, ügyeinket. Úgy gondolom, nem érdemes velünk azon vitatkozni, hogy ez az expó szükséges vagy nem. Ez egy nyelv, amit használunk, mi a kormánnyal expóul beszélünk." Úgy látszik, mindegy, hogy melyik kormánnyal.
Így jön össze ez a 177 milliárd forint, így lehet ijeszteni az embereket azzal, hogy az õ adójukból, hogy az õ kis pénzükbõl készül a világkiállítás.
Tisztelt Miniszter Úr! Lenne még néhány javaslatom, például a lágymányosi hídon kívül az expó költségeihez lehetne számolni az M1-es, M0-s autópálya építését, a hegyeshalmi vonal rekonstrukcióját - még nagyobb lehetne a szám, 200-300 milliárd -, hiszen ezek nélkül aztán tényleg nem lehet expót rendezni. Hogy ez közben elkészül és külföldi tõkebevonással, persze errõl nem beszél senki.
A legdöbbenetesebb az, hogy az expóra 1997-ig, három évre még - mi összesen 42 milliárd közpénzt kértünk, hogy befejezzük és megvalósítsuk az expót.
(11.40)
A pénzügyi kormányzat ehhez képest úgy döntött, hogy csökkenti a kiadásokat, leállítja az expót, és csökkentett kiadásként az önök elõterjesztésében a 42 helyett 80 milliárd szerepel. Hát ennyit a számháborúról és a számokról.
De ha már a számokról beszélünk és arról, hogy üres a kassza, hogy nincs pénz az expóra, akkor álljunk meg egy szóra. A költségvetés bevételeirõl miért nem beszélünk? '94 tavaszán készítette el a Hungexpó - nem az expó - azt a tanulmányt, amely a kiállítások gazdasági hatásairól szól. Ha ezt az expóra alkalmazzuk, akkor kiderül, hogy a magyar gazdasági szervezetek bevétele '96- ban 119 milliárd forint lesz, s ebbõl 30 milliárd többletadó-bevétel származik. A felmérést a Szonda Ipsos készítette. Nem vádolható részrehajlással. Ezt elfelejtették közölni az adófizetõkkel. Mármint hogy ez elmarad. Ha megengedik, azért egy év múlva, a '95-ös költségvetés parlamenti vitájánál erre emlékeztetni fogok.
Mostanáig azoknak a nyelvén szóltunk, akik nem akarnak expót. Az expó ugyanis ténylegesen megosztotta a magyar társadalmat. A kormányelõterjesztésben az szerepel, hogy jelentõsen visszaesett az expó támogatottsága. A magyar társadalom valóban megdöbbent, amikor a nyaralásból visszatérve kiderült, hogy lemondták az expót. S minden különösebb beavatkozás nélkül, mindenféle hangzatos beszédek nélkül. Nagyon hamar összegyûlt az a sok tízezer aláírás, amely megerõsít bennünket, minket, akik az expóért dolgoztunk, s engedjék meg, hogy köszönetet mondjak érte.
A Gallup Intézet - amely pártatlan közvéleménykutató intézet - felmérése szerint szeptemberben Magyarországon az ország lakóinak 61 százaléka támogatja az expót, s mindössze 35 százaléka van ellene. Budapesten ez az arány más. Budapesten a lakosok 75 százaléka van az expó mellett. Tényleg megosztja az expó a magyar közvéleményt. Csak hát éppenséggel kétharmad van mellette, egyharmad ellene.
Tehát mostanáig szóltunk az egyharmad nyelvén, szóljunk most a kétharmad nyelvén.
Az expó ténylegesen sok pénzbe kerül: 93,7 milliárdba. Persze ez nem annyi, mint amennyi az elõterjesztésben szerepel. Ezért - miután ez sok pénzbe kerül - mi mindent úgy terveztünk, hogy ami megmarad, az értéket jelentsen '96 után. A megújuló óriási dél-budapesti térséget, az új Universitas elsõ épületeit. És örülök annak, hogy amit elkezdtünk, legalább az egyetem épül. De túl sok elhúzott beruházást láttam ahhoz, hogy aggodalom nélkül örüljek.
Ami átmeneti, ami az expó öt hónapjára szól, annak finanszírozására készült az expó üzleti terve. Az üzleti terv, amely minden vállalkozás alapja. Egy üzleti tervnek vannak kockázatai, de teljesen megkérdõjelezni? Hát nem nagyon vall valami üzleti gondolkodásra! Valamint az sem vall üzleti gondolkodásra, ha két évvel a bevételek elõtt számon kérik a bevételeket.
Üzleti tervet persze nem lehet íróasztal-közgazdász szakértõ kezébe adni. Mert az ott keresi a külsõ tõkét, ahol az nem lehet jelen. Ott pedig, ahol a tõke részt vesz a vállalkozásban, ott nem ismeri fel. Így történhetett például az, hogy az expó - nem fogom az összeset felsorolni - két legnagyobb vállalkozása, a teljes nemzetközi pavilonrendszer, az ötvenezer négyzetméter vagy az idegenforgalom és a jegyeladás, ez valahogy elsikkadt az értékelésben. Az a két legnagyobb vállalkozás, amelyet magyar középvállalkozók nyertek. Pedig ezeknek igen sok tõkét kell befektetniük ahhoz, hogy ez megvalósuljon. Csak hát ez nem az expó mérlegfõkönyvében szerepel. Ez a tõkebefektetés a vállalkozónál szerepel. Az a vállalkozó, az a vidéki magyar vállalkozó, aki vállalta, hogy helyettünk megtervezi, felépíti, majd elbontja és utóhasznosítja az ötvenezer négyzetméter nemzetközi pavilonrendszert. Mindezért nekünk csekély díjat kell fizetni. Miközben négyzetméterenként hatszáz dollárt szedünk be a külföldi kiállítóktól. S ez a vállalkozó tudta, hogy hol az üzlet, mert tõkét fektetett bele. Tehát jó üzlet volt ez az expó szervezõi számára is.
De ugyanezt mondhatjuk el azokról is, akik az idegenforgalmat vállalták. Ez is egy magyar középvállalkozó iroda. S engedje meg miniszter úr, hogy tájékoztassam arról, a szállodaszövetség, amelynek a véleményét bizonyára meghallhatták volna, ha kíváncsiak rá, a szállodaszövetség kérte azt, hogy ne szorgalmazzunk több szállodaépítést. A budapesti szállodák ugyanis ötven százalékban kihasználtak.
Figyelmen kívül hagyni azt, hogy a kiállítás költségeinek a harmadát a külföldi kiállítók fedezik és hogy ennek jelentõs részére a kormányok már garanciát adtak, hát ez enyhén szólva hozzá nem értést tükröz. Igaz, ez sem jelenik meg az expó mérlegfõkönyvében.
Csak hát így történhetik az, hogy hiába magyarázza valaki ezeket a dolgokat, a süket nem hallja a dalt, és így történhetik az, hogy egyesek Cato módjára hajtogatják, hogy nem vállalkozói az expó, hogy törvényellenesen készült.
Engedjék meg, hogy valamit felolvassak. Itt már nagyon sok felolvasás történt, de ez talán fogja érdekelni a tisztelt Házat. Ez ugyanis néhány mondat egy bizottság jelentésébõl, amely közel áll a tisztelt Házhoz. Ezt írja a bizottság jelentése: "Az elterjedt hiedelmekkel szemben sem az elõkészítés, sem a törvény a világkiállítás jellegét nem határozta meg. Folyamatosan állami költségvetésbõl és vállalkozói bevételekbõl együttesen megvalósítandó beruházásként tárgyalta." Kérem, mi úgy gondoljuk, hogy megtartottuk a törvény elõírásait, úgy gondoljuk, hogy ott terveztünk állami pénzeket, ahol ezt a közösség használja. Mi úgy gondoljuk, hogy takarékosan bántunk az adófizetõk pénzével. Mi úgy gondoljuk, hogy tisztességes üzleti tervezéssel minimálisra szorítottuk a kockázatot.
Tisztelt Ház! Két éve az expóra irányuló pergõtûzben élõ fõbiztosként azt hittem, hogy az expót ellenzõk már nem tudnak meglepetéssel szolgálni. De tévedtem. Az az általános iskolai dolgozat, amelyet a képviselõk tájékoztatására csatoltak az elõterjesztéshez és általában az expókról szól, ez óhatatlanul eszembe juttatta, hogy Taejon nem abban különbözött elsõsorban Budapesttõl, amit az általános iskolai dolgozat megemlít. Hanem abban, hogy a kormány, a taejoni kormány ott megszavazta, hogy minden általános iskolás megtekinthesse a világkiállítást. Az utazás és a belépõjegy költségeit a kormány viselte. Igaz, hogy ezzel hozzájárult az expó bevételeihez. De ugyanakkor formálta és csiszolta az általános iskolás korú gyerekek világát.
Tisztelt Ház! Mi ott Taejonban a köztársasági elnökünk látogatásakor átvettük több mint száz nemzet elõtt a világkiállítások zászlaját. Téved a kormány, ha azt hiszi, hogy néhány udvarias diplomata levele alapján jó üzenetet küldött a világnak. Az 1996-os expó ténylegesen nemzetközi sikernek ígérkezett. Udvariasságból a világ összes államát meghívtuk, 182 nemzetet. De - és ez sosem hangzik el - lehetõséget a BIE-tõl ötven országra kaptunk, mert a területünk ezt engedi meg. Ezzel az ötvennel kell összevetni azt a huszonnyolc országot, amelyek két évvel ezelõtt már jelentkeztek. Ez még soha nem volt a világkiállítások történetében, hogy ennyien érdeklõdjenek egy világkiállítás iránt.
(11.50)
A világkiállítással foglalkozó diplomaták tudják, hogy az elmúlt két évtized legsikeresebb világkiállításai B-kategóriásak voltak. A vancouveri, ahol 53 ország, a brisbane-i, ahol 37 ország volt jelen, és Budapest 50 országgal ehhez csatlakozott volna. Az a 28 ország, amelynek a zászlói ott lengenek még mindig a zászlók terén, és amelyeknek a diplomatái alaposan tájékozódtak pozitív döntésük elõtt, ennek a 28 országnak a kormánya jobban bízott ebben az országban, mint a saját kormányunk. (Taps a jobb oldalon.)
Az amerikai tanácsadó cég hivatalos jelentésébõl idézek: "A projekt elõrehaladásával nagyon elégedettek voltunk. Budapesten rendelkezésre álltak a megfelelõ feltételek egy világszínvonalú kiállítás megrendezéséhez."
Ezt tudták a diplomaták, kérem. A kormány rossz üzenetet küld a világnak az expó lemondásával. Annak, amit egymást követõ kormányok, szakmai szervezetek, speciális tudású szakemberek, az országban százan és ezren készítettek elõ éveken keresztül, aminek semmi köze nem volt MDF-kormányhoz és pártpolitikához, amire az ország népe készült, annak statáriálisan véget vetettek.
A világ tudja, hogy nem a költségekkel van itt a baj, hanem az értékrenddel. A kiállítások történetében két trend vonul végig. Bemutatják az ipari és gazdasági újdonságokat - így volt Párizsban, mikor az elektromos áramot mutatták, vagy Vancouverben, amikor a tercier szolgáltatóipar lendült föl, vagy Brisbane-ben, amikor a szabadidõ kapott nagy lendületet. A másik trend, amikor egy-egy földrész, egy-egy új ország mutatkozik be a világ elõtt - így volt az, amikor az USA vezetõ állammá vált és New Yorkban megrendezték a világkiállítást. De ugyanígy robbant be a világba a japán csoda, amikor Osaka ebbõl az alkalomból világkiállítást rendezett.
Kivételes szerencse, amikor a kettõ együtt van: a téma, ami aktuális és a geopolitikai helyzet, ami szintén aktuális. Így volt ez Brüsszelben, kérem, ahol az atomtechnika és a második világháború után magához térõ Európa integrációs folyamatai kerültek bemutatásra.
Ebben a kivételes helyzetben, ebben a nagyon ritkán elõforduló kivételes helyzetben volt Budapest is. Ez adatott meg Budapestnek, hogy a Varsói Paktum összeomlása után, amikor azzal a kemény ténnyel kell szembenéznünk, hogy erõs versenyben vagyunk, Budapest bemutatkozhat mint az új Európa egyik új központja, reflektorfénybe állíthatjuk Magyarországot. A polgárosodó Magyarország bemutathatja, hogy milyen utat járt be, hol tartunk, hogy jók a kilátásaink a jövõre. És mindezt azzal a témával, a kommunikációval, amivel befejezõdik és újrakezdõdik ez az évezred.
A kommumikáció ugyanis tényleg korunk nagy kihívása. Az informatika, hozzáadva a telekommunikációt, hozzáadva a szórakoztató elektronikát, ez az a híres információs szuper országút - és nem titok kérem: ez a '96-os USA- pavilon témája. Az osztrák pavilon interaktív kommunikációval, mintegy idõgépben ülve készült bemutatni a két helyszín között, Ausztria és a pavilon között, egy ilyen vizuális híddal, Ausztria tájait, épületeit, személyiségeit. És sorolhatnám tovább a példákat.
Hogy mindezzel a kormányelõterjesztés készítõi nem voltak tisztában, ezen nem is nagyon csodálkozom. Annál inkább azon, hogy bárki is készítette ezt az elõterjesztést, annak számára a magyar pavilon üzenete nem volt érthetõ.
Az új, leendõ budapesti universitason az emberi kommunikáció legmagasabb szintjeit, a tudományt és a mûvészeteket kívánta bemutatni a magyar pavilon. Mindezt a marosvásárhelyi Bolyai és a Szlovákiában, Erdélyben, Romániában dalokat gyûjtõ Bartók Béla munkásságán keresztül. Ha ez az elõterjesztõk szerint nem elfogadható üzenete a magyar pavilonnak, akkor már érthetõ az is, hogy az elõterjesztésben egy szó sincs arról, hogy az expó az 1100 éves Magyarország ünnepe. Ezt nem lehet 1996-ban majd kicsit hosszabb beszédekkel pótolni.
Minden lényeges dolog elkészül, az infrastruktúra, az egyetemek, mondja a kormány - csak az ünnep marad el, mondjuk mi. A magyarságnak pedig jár ez a kihívás, hogy büszke legyen erre az országra, hogy együtt ünnepeljen. Majd talán eljönnek a turisták vendégségbe Magyarországra - csak az ünnep, a '96- os fesztivál marad el. S marad el ez akkor, amikor mindez nem ígéret, hanem kézzelfogható közelségben van, amikor ez, kérem, létezik.
Tisztelt Ház! Politikai kicsinyesség döntött itt. Azon kevesek szava, akik egyszer nemet mondtak a világkiállításra, és most lehetõségük adódott ezt végrehajtatni. Azok kezében pedig, akik technokrata módon csak egyfajta szempontot képesek figyelembe venni, a budapesti expóból egy sor lett a költségvetésben.
Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja nevében bejelentem, hogy nem szavazzuk meg a világkiállítás lemondását. Továbbá bejelentem, hogy név szerinti szavazást fogunk kérni, ki az, aki az expó megrendezése, a '91. évi LXXV. törvény ellen szavaz, amelyet abból a célból hozott meg a parlament, hogy a modern világ egységét, a történelmi folyamatosság gondolatát, a természet és az ember harmonikus, környezetbarát kapcsolatát bemutassa, hogy az európai gondolat és a közösség történelmi, kulturális és gazdasági vonatkozásait kiemelje - idézek tovább a törvénybõl -, hogy a magyar állam gazdasági, kulturális és idegenforgalmi fejlõdésének új lendületet adjon, hogy a honfoglalás és az európai jelenlét 1100 éves évfordulójához méltó megemlékezést kifejezõ nemzeti programot nyújtson. Köszönöm. (Hosszan tartó taps a jobb oldalon.)