BAUER TAMÁS, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Egy köszönetnyilvánítással szeretném kezdeni. Magam, a szabaddemokraták és talán valamennyiünk nevében szeretnék köszönetet mondani azoknak a vállalkozóknak, szponzoroknak, hazai és külföldi befektetõknek, akik késznek mutatkoztak arra, hogy saját kockázatukra, saját tõkéjükkel hozzájáruljanak a budapesti világkiállítás megrendezéséhez.
(12.00)
Szeretnék köszönetet mondani, de nem tehetem, mert nincs kinek. Arról szólt itt elõttem is Barsiné Pataky Etelka, amirõl többször hallottunk az elmúlt hetekben a Magyar Demokrata Fórum politikusaitól, hogy itt valamiféle félreértés történt, hogy itt vállalkozói expóról beszélnek sokan.
Vajon honnan származik ez a félreértés? Az expó elsõ kormánybiztosa, Somogyi László 1989. november 24-én a magyar Országgyûlésben azt mondta: "Maga a világkiállítás 20 milliárdos csomagot jelent. Egyértelmûen döntöttünk, hogy a világkiállítást mint rendezvényt vállalkozási alapra helyezzük. Ez természetesen azt jelenti, hogy a költségvetési terhelések is csökkenthetõk. Elsõsorban természetesen azok a vállalkozók jöhetnek szóba, akik nemcsak az építési munkába, hanem a finanszírozási ügyekbe is beszállnak."
Az expó második kormánybiztosa 1990. november elsején azt nyilatkozta a Figyelõnek: "Az eddigi bejelentkezések körülbelül harminc százalékában szerepelnek konkrét létesítményekhez kötõdõen számszerû összegek is, közöttük írásbeli ajánlatok érkeztek neves olasz, francia többségû cégektõl. Ennek alapján már eddig mintegy 4-4,5 milliárd dollár értékû befektetésre van vállalkozó." Majd másfél hónappal késõbb, december 15-én a Népszabadságban nyilatkozza Baráth Etele: "A 7,4 milliárd dollár értékû ajánlatokhoz folyamatosan továbbiak érkeznek, és jelenleg megközelíti a 10 millió dollárt az az összeg, amennyivel a hazai és külföldi befektetõk beszállnának a magyarországi fejlesztésekbe."
Nyilván erre épült a '9l-es világkiállítási törvénynek az a rendelkezése, hogy a világkiállítást - a (2) bekezdésben foglalt 30 milliárd forint kivételével - központi költségvetési hozzájárulás nélkül kell megrendezni. A törvény indoklása leszögezi: "Az ország ismert gazdasági helyzete alapján a világkiállítás megrendezése kizárólag állami pénzügyi eszközök felhasználásával lehetetlen, az állami költségvetés támogatása mellett külföldi és belföldi vállalkozók tõkéje képezi a világkiállítás gazdasági alapját. Az állami támogatás aránya a vállalkozói tõkéhez képest várhatóan alacsony lesz."
Ebben a szellemben beszélt miniszteri expozéjában akkor Kádár Béla miniszter szponzorálási hozzájárulásokról, ingatlanvállalkozásokból származó bevételekrõl és leszögezte: "Az eddigi szándéknyilatkozatok nem az ország hitelállományát növelnék, az expó finanszírozási minimumát messze meghaladó részük tekinthetõ hitelesnek."
Innen származik tehát az a téves közhiedelem, hogy egymást követõ kormányok vállalkozói alapon kívánták megvalósítani az expót. De - mint mondottam - nincs kinek köszönetet mondani, mert ilyen vállalkozók, ilyen befektetõk az elmúlt, most már több mint öt év során, valamennyiünk közös sajnálatára, nem jelentkeztek.
Ezt a problémát szerette volna a jelenlegi kormány azzal áthidalni, hogy fõvárosi ingatlanok eladásából... (Közbeszólás: Nem a jelenlegi kormány.)... bocsánat, természetesen a korábbi kormány azon a módon áthidalni, hogy ingatlanok eladásából - 18 hektárnyi fõvárosi ingatlan eladásából - szerzi meg azt a pénzt, amit a vállalkozók nem hoztak be. Ennek egy töredékét, nem egészen három hektárnyit sikerült eladni, és azt sem külföldi, hanem hazai befektetõknek. Nem maradt tehát más, mint közpénzeknek, állami pénzeknek a sokkal nagyobb mértékû felhasználása, mint amennyit a világkiállítási törvény lehetõvé tesz.
Szeretném ehhez a számháborúhoz azt hozzátenni: az, hogy mit veszünk hozzá, hogy mennyi az a bruttó összeg, ami akkor is felmerül, ha van világkiállítás, akkor is felmerül, ha nincs, ez egy vitatható kérdés. Azzal azonban nem vitatkozott az elõttem szóló elõadó, hogy a világkiállítás megrendezése jóval nagyobb többletköltséggel jár - az elõterjesztés mintegy 45 milliárd forintról beszél - az állam számára, mint amennyit a világkiállítási törvény összes állami teherként lehetõvé tesz. Ezért van szükség privatizációs bevételek átcsoportosítására, ezért van szükség áfamentességre és egyéb megoldásokra arra, hogy a lyukat betömjük, de a lyukat állami közpénzekkel tömjük be.
Mint apróságot említeném meg, hogy alaposan áttanulmányoztuk azt az úgynevezett E-variánst, amelyet tiszteletre méltó vállalkozók és expópártolók készítettek a probléma áthidalására.
Azt hittem, amikor kézbe vettem, hogy itt majd nem állami források feltárására kerül sor. Azt hittem, hogy ez a vállalkozói kör, akit a Világkiállítási Fórum képvisel és akik tiszteletre méltó módon igyekeznek híveket szerezni az expónak, azt fogja megmutatni, hogy hogyan lehet többlet vállalkozói forrásokat szerezni, de az E-variánst áttanulmányozva az derült ki, hogy õk a világkiállítást csökkenteni kívánják, méghozzá éppen olyan elemekkel, amelyek különösen alkalmasak lennének szponzorok, vállalkozók bevonására, mint a skanzen, a gyaloghíd vagy a pergola. Ez is egy bizonyíték arra, hogy mennyire megalapozatlan volt a vállalkozói expó koncepciója.
A harmadik magyar parlament foglalkozik most a budapesti világkiállítás kérdésével - a harmadik magyar parlament. Ennek megfelelõen a szabaddemokraták a harmadik magyar parlamentben fejtik ki véleményüket, ugyanazt az álláspontot a budapesti világkiállításról.
Amikor 1989 novemberében elõször foglalkozott az Országgyûlés a világkiállítással, a Szabad Demokraták Szövetségének elsõ országgyûlési képviselõje, dr. Balla Éva a következõket mondotta: "A kormánybiztos úr elõterjesztése szerint most az lenne a dolgunk, hogy az úgynevezett vállalkozásorientált koncepciót elfogadjuk, de hogy a költségvetésre mennyi teher fog hárulni, arról pontos információk nincsenek." Azóta sem voltak. Így folytatta: "Nem lehetünk olyan felelõtlenek az új parlamenttel és kormánnyal, és elsõsorban a lakossággal és a következõ generációval szemben, hogy úgy bocsássunk útjára egy hatalmas beruházássorozatot, hogy annak sokkal világosabbak a kockázatai, súlyos kötelezettségvállalásai, mint a remélt haszon. Szándéknyilatkozatokra, érdeklõdésekre nem alapozhatunk többé. Ha valaki azt állítja, hogy vállalkozást szeretne csinálni, akkor álljon elénk ennek kockázatot, felelõsséget viselõ szervezeti és finanszírozási formáival."
Ugyanebben a szellemben foglalt állást a Szabad Demokraták Szövetsége két évvel késõbb a szabadon választott parlamentben, ahol Kuncze Gábor volt az SZDSZ vezérszónoka. Leszögezte: "A vita valójában arról folyik, arról kell hogy folyjon, hogy képesek vagyunk-e 1996-ra Budapesten egy új városnegyedet felépíteni a hozzá tartozó horribilis infrastruktúrával együtt, képesek vagyunk-e a fõvárost '96-ra 15-20 millió látogató fogadására fogadóképessé tenni." Hozzátette: "Ha ez a törvényjavaslat így elfogadásra kerül, akkor nem történik más, mint a korábbi szocialista állami nagyberuházásokat fogjuk megismételni ebben az esetben is." Leszögezte: "Ha a kormány valóban úgy gondolja, hogy az expó jó üzlet, akkor azt is kell gondolnia, hogy errõl a pénzüket jól befektetni vágyó bel- és külföldi megtakarítók is meggyõzhetõk. Aki valóban meg van gyõzõdve arról, hogy az expó jó üzlet, az fektesse be expókötvénybe a pénzét, aki ezt nem gondolja, az ne kényszerüljön nagyobb adóval maga is beszállni a finanszírozásba."
Ezt a javaslatunkat a kormány akkor nem fogadta meg, és ezért nem volt módja a Szabad Demokraták Szövetségének a világkiállítási törvény akkori támogatására.
Ma sem mondhatunk mást, ma sem vélekedhetünk másképpen. Ha egyszer az államháztartásnak, a költségvetésnek nincs módja ennek a hatalmas kiadásnak a finanszírozására, akkor le kell mondani errõl a vállalkozásról.
A vita központi kérdése általában a költségek, a finanszírozási oldal. Helyes, hogy mindenekelõtt errõl beszélünk, de nem elegendõ.
Olyan dolog ez, mintha egy autó fogyasztásáról, arról, hogy hét vagy nyolc litert fogyaszt az autó vagy esetleg csak hatot, errõl folytatnánk hosszú vitát, miközben nem vennénk észre, hogy az adott autónak bõg ugyan a motorja, de a kerekeket kiszerelték és az autó meg sem tud mozdulni.
(12.10)
Az igazi kérdés ugyanis, amivel foglalkoznunk kell a világkiállítással kapcsolatban, hogy igazak-e azok a feltevések, hogy a világkiállítástól, éppen a világkiállítástól, csak a világkiállítástól várhatjuk azokat a pozitív gazdasági folyamatokat, amelyeket a világkiállításnak a világkiállítás hívei tulajdonítanak. Igaz-e az, hogy a világkiállítás az a csodálatos eszköz, amelytõl fordulat következhet be a magyar gazdaságban, amelytõl a magyar gazdaság fellendülése, dinamizálása várható?
Azt hiszem, ez a feltevés egy alapvetõ félreértés. Nincs példa arra, hogy egy világkiállítás a világ bármely országának gazdasági fejlõdésében fordulatot hozott volna, nincs példa arra, hogy egy ilyen szuper-rendezvény képes lett volna elindítani egy országot a gazdasági növekedés felé, kiragadni egy országot a gazdasági válságból.
Hadd hozzak fel egyetlen példát, Spanyolország esetét. Mit mutat a spanyol példa, egy sokkal nagyobb világkiállítás példája?
Nem arról van szó, hogy Spanyolország a sevillai világkiállításnak köszönhetné azt a mintegy tízéves - vagy több mint tízéves - fellendülést, amit megélt; ellenkezõleg. Egy több mint tízéves gazdasági fellendülés végén került sor a sevillai világkiállításra; egy olyan helyzetben, amikor tíz éven keresztül folyamatosan növekedett a GDP, egy olyan helyzetben, amikor hat éve egyszámjegyû volt az infláció, amikor hat éve folyamatosan emelkedtek a reálbérek, amikor Spanyolország már hatodik éve volt az Európai Közösség teljes jogú tagja, és amikor Spanyolország felzárkózott Európa legnagyobb autóexportáló országai közé, hogy csak még egy példát mondjak.
Vajon hasonlítható-e ehhez ma, két évvel a tervezett világkiállítás elõtt a magyar gazdaság helyzete, ahol éveken keresztül csökkent a GDP, ahol évek óta csökkentek a reálbérek, ahol évek óta kétszámjegyû inflációval küszködünk? Azt hiszem, egészen más gazdasági helyzet van Magyarországon, de ugyanezt elmondhattuk volna Dél-Koreáról, nem is beszélve Kanadáról, Japánról és más, világkiállítást rendezõ országokról.
Tévhit az is, hogy a világkiállítás lenne az Európához való közeledésünk, az Európához való eljutásunk kulcsa. Miért? Vajon azok az Európa perifériáján álló országok: Finnország, Írország, Portugália, Görögország, amelyek tényleg eljutottak Európához az elmúlt két-három évtizedben, vajon a világkiállításnak köszönhetik ezt? Nyilvánvalóan nem; nem hasonló óriási akcióknak, hanem mindennapos, kitartó, kemény gazdasági tevékenységnek, vállalkozók százezrei szorgalmas munkájának, a világgazdasági feltételekhez való folyamatos alkalmazkodásnak.
Tévedés az is, amirõl az elmúlt években annyi szó esett, hogy itt a munkahelyteremtés szempontjából sokat lehetne várni a világkiállítástól. Még a 14 milliárd dolláros sevillai világkiállítás sem jelentett különösebben nagy munkahelyteremtõ injekciót, legfeljebb a közvetlen környezetében, Andalúziában hozott valamit, de az egymilliárd dollárba sem kerülõ budapesti világkiállítástól tényleg nem várhatunk többet, mint amennyit Pál László miniszter úr említett.
Óriási nyereséget, 30 milliárd forintos többlet-költségvetési bevételt hoz majd? Akkor hozhatna, ha valóban bizonyítható lenne, hogy a világkiállítás érzékelhetõen megemeli Magyarországon az ipari termelés, az építõipari termelés, a szolgáltatási tevékenységek színvonalát, errõl azonban nincs szó.
Az idegenforgalom fejlõdésében várhatnánk fordulatot a tervezett világkiállítástól? Azt hihetnénk, hogy a kapun kívül jelent majd az idegenforgalmi szervezeteknek nagy többletbevételt a világkiállítás? A magyar idegenforgalmat nem az jellemzi, hogy a látogatók száma lenne alacsony; Magyarországra évente 40 millió körüli külföldi teszi be a lábát, és ebbõl mintegy 23 millió el is tölt itt egy éjszakát. A magyar idegenforgalom fõ problémája a minõségi turizmus hiánya, az, hogy az idegenforgalmi bevételek alacsonyak.
Nézzük meg ebbõl a szempontból is, hogy mit mutat a sevillai világkiállítás példája, egy olyan országé, amely az idegenforgalom egyik vezetõ hatalma. Azt mutatja, hogy 1992-ben, a sevillai világkiállítás és a barcelonai olimpia évében gyorsan növekedett a portugál turizmus Spanyolországban, tehát a Spanyolországnál lényegesen alacsonyabb egy fõre esõ GDP-vel rendelkezõ, Portugáliából érkezõ turisták száma, viszont visszaesett a német, a francia és a Benelux országokból származó, tehát a sokat költõ turisták spanyolországi beutazása.
Egyáltalán nincs bizonyíték arra, hogy a világkiállítás megrendezése következtében érzékelhetõen növekednének ebben az országban az idegenforgalmi bevételek. Márpedig éppen erre a megalapozatlan feltevésre alapozódik az a közhit, hogy a vidék számára a világkiállítás érzékelhetõ elõnyökkel járna. Errõl szó sincsen. Igaz az, hogy fejleszteni kell a vidéket, fejleszteni kell az infrastruktúrát, hogy szükség van azokra a rendezvényekre, amelyek az országot meglátogató vendégeket arra késztetik, hogy több idõt töltsenek el szerte az országban, hogy költsenek, hogy gazdagítsák ezt az országot, de semmi bizonyíték arra, hogy ezt jobban meg lehet csinálni világkiállítással, mint anélkül. Téves az a feltevés is, hogyha azt akarjuk, hogy figyeljenek Magyarországra, ha azt akarjuk, hogy megismerjék ennek az országnak az értékeit, ehhez világkiállításra van szükség. Miért?
Vajon Olaszország értékeinek megismeréséhez a genovai világkiállításra volt szükség? Vajon Belgium értékeinek megismeréséhez a brüsszeli világkiállításra volt szükség? Azt hiszem, ez egy téves feltevés, világkiállítás nélkül is lehet ismert és megbecsült egy ország szerte a világon, és világkiállítással sincs erre garancia.
Kádár Béla akkori miniszter úr azt mondta az 1991-es vitában - ha jól emlékszem, a vitazárójában -, hogy két gazdaságpolitikai filozófia között folyik a vita e törvény kapcsán. Ebben a kérdésben a magam részérõl teljesen egyetértek Kádár Béla miniszter úrral.
Van egy olyan gazdasági filozófia - és ennek legalább az 1938-as gyõri programra mennek vissza a nyomai, és érvényesült ez Gerõ, Szekér Gyula, Kapolyi László gazdaságpolitikai felfogásában is -, hogy nagy, költséges állami akciókkal, kockázatos állami akciókkal lehet fellendíteni a magyar gazdaságot. És van egy másik gazdaságpolitikai felfogás, ami százezernyi vállalkozó öntevékenységétõl, piacorientált munkájától, alkalmazkodásától várja a magyar gazdaság megújulását - ami a kockázatok megosztását teszi lehetõvé -, olyan vállalkozókétól, akik nem azt értik vállalkozáson, hogy én döntök, én keresztülviszem, és ti fizettek, ha mégsem sikerül.
Felmerült itt az a kérdés, hogy vajon bízik-e az országban az a kormány, amely nem a világkiállítás révén akarja fellendíteni a magyar gazdaságot. Én azt hiszem, az bízik igazán ebben az országban, aki nem egy nagyszabású, államilag végigvitt úgynevezett vállalkozástól várja az ország fellendülését, hanem aki tudja, hogy százezrek és milliók napi tevékenységével, napi munkálkodásával, hozzáértésével, leleményességével, alkalmazkodásával jobban, olcsóbban és kevésbé kockázatosan lehet fellendíteni ezt az országot, úgy, ahogy ez szerte Európában és másutt történt az elmúlt években.
Utoljára még azt a kérdést szeretném feltenni, hogy szabad-e lemondani a világkiállítást nem egészen két évvel a megrendezése elõtt. Azt hiszem, ez a lemondás késõn történik, sokkal jobb lett volna korábban, sokkal jobb lett volna akkor, amikor Bécs lemondta. De ha akkor nem történt meg, akkor most meg kell tenni, mert még mindig jobb most megtenni, mintha további pénzeket költenénk rá és esetleg bukással járna; mindenképpen bukással abban az értelemben, hogy az elvárt hozamokat semmiképp sem hozná meg.
(12.20)
Nem hiszem azt, hogy ez veszélyeztetné az ország jó hírét. Emlékszem arra, amikor ebben a Házban a vízlépcsõ vitájában is azzal ijesztgettek bennünket 1988 õszén, hogy ha lemondjuk a vízlépcsõt, ez veszélyezteti az ország jó hírét. Lemondtuk a vízlépcsõt, és ez csak Szlovákiában veszélyeztette - ott se mindenkinél - az ország jó hírét. Azt hiszem, nincs veszély, nyugodtan lemondhatjuk ezt a világkiállítást, valamennyien jól fogunk járni vele. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)