DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A pótköltségvetés tervezetének szükségességét a kormány és a koalíció pártjai éppúgy szakmai érvekre hivatkozva támogatják, mint ahogy annak szükségtelen voltát az ellenzék is szakmai érvekkel bizonyítja. Mindenesetre az ma már egyértelmû a labilis statisztikai mérõszámok alapján is, hogy 1994-ben módosítás nélkül sem lesz nagyobb a hiány a tervezettnél. Ez önmagában még nem indokolná a tervezet elutasítását. Vagyok annyira polgár, hogy becsüljem a takarékosságot, és ha 50 milliárdot megtakaríthatunk, akkor azt helyeseljem.
Mégis úgy látom, hogy itt nem a takarékosságról, nem az ország polgárosításáról, a polgári erények meghonosításáról van szó, hanem egészen másról. Az én értelmezésem szerint a május óta elsõ gazdasági törvényünk mélyen a koalíció választási propagandájában gyökerezik. Törököt fogott a pénzügyminiszter és a koalíció, és most az nem engedi. Hónapokon keresztül hangoztatták, hogy dilettáns, hozzá nem értõ kormány pazarolja a pénzeket, korrupcióról, feketegazdaságról szólt a mese és pazarlásról. Már áprilisban fölreppent a legenda, hogy a mérhetetlen hiány miatt módosítani kell majd a költségvetést. Ezzel szemben az 1993-as költségvetés zárszámadása és az 1994- es év elsõ nyolc hónapjának gazdasági folyamatai rácáfoltak a választási propagandára. Az új koalíció mégsem ismerheti el, hogy ez az ország az elmúlt 4 év során olyan struktúraváltást hajtott végre a gazdaságban, amelynek hozadékai most kezdenek gyümölcsözni. Szavahihetõségük dõlne így meg. Ezért hát a növekedést szorgalmazó és a restrikciót istenítõ közgazdászok nagy csatájának nagy csapdájában vergõdik a kormány. Nem véletlen, hogy a szükségesség érvrendszerébõl hiányzik a statisztikai adatok azon halmaza, amelyek egy szervesülõ és a struktúraváltás elsõ nehézségein túl lévõ gazdaság számsorait tükrözik.
(19.20)
Egyetlen szó sem esik az indoklásban arról, hogy 20 százalékról több mint 26 százalékra emelkedett a termelõeszközök, a modern gépek importja, hogy exportunk jelentõs hányada ma már a kemény versenyt megvalósító, minõséget követelõ európai piacon értékesül. Egy szó sem esik arról, hogy a 8 százalékosnál magasabb ipari terméknövekedés, az energiafelhasználás 5 százalékos csökkenése mellett, a termelékenység 14 százaléknál magasabb növekedése mellett realizálódott.
Véletlenül sem szól a gazdaságpolitikai irányváltást megcélzó pótköltségvetési tervezet arról, hogy a munkahelyek megszûnésének számát meghaladja a magasabb kvalifikációt kívánó új munkahelyek száma.
Egy szó sem esik a jogbizonytalanság miatt menekülõ egy-másfél milliárd dollárnyi tõkérõl, amelyik a fizetési mérleghiányt is más színben tüntetné föl. A szufficites Szolidaritási Alapról is csak annyiban, hogy hány milliárdot von el a kormány ettõl az alaptól. Pedig érdemes lenne erre a szufficitre is odafigyelni, amikor gazdaságpolitikai döntés igényével lépünk fel.
Az új kormány is deklarálta, hogy Európába sietünk. Európában a gazdasági életben a termékekbe beépült szellemi érték a meghatározó, és amikor szemlélem a pótköltségvetés elvonási szándékait, akkor az oktatási, az emberjogi, a mûszaki-fejlesztési alapok rovatában kotorászik a kormány. Kultúrától, alapítványoktól, oktatástól, honvédelemtõl, közbiztonságért felelõs intézményektõl óhajt pénzeket elvonni. Többsége tudatában ezt biztonsággal megteheti.
A kormány tagjainak és a koalíció képviselõinek unott figyelmetlenségét tapasztalván úgy látom, hiába hangzanak el ezek az érvek, a jegyzõkönyv számára mégis, a visszahivatkozás jogán el kell mondani ezeket a gondolatokat. Ha õszinte, és az országért felelõsséget érzõ módon akar cselekedni a kormányzat és a koalíció, akkor megalapozottabb érvekkel, hitelesebb számsorokkal kellene költségvetést módosítania, avagy tudomásul vennie, hogy a propagandaszólamai meghozták számára a választási sikert, de most már olyan lépéseket kellene felvállalnia, amelyekkel nemcsak a Pénzügyminisztérium fõkönyvére van tekintettel, hanem a magyar társadalom által egyértelmûen vállalt Európához tartozás követelményeire is.
Az oktatástól, a kultúrától, a humán szférától, az egészségügytõl, a kisebbségi, etnikai intézményektõl, a honvédségtõl elvonni szándékolt fillérek helyett célszerûbb lenne a feketegazdaság, a korrupció forintjait megcélozni. Miniszterelnök úr mondotta - bizonyára igaz -, hogy 800 milliárd forint körüli összeg realizálódik a feketegazdaságban. Ezen összeg költségvetési hozadéka 20 százalékos kulccsal is 160 milliárd forint. Talán célszerûbb lett volna pótköltségvetés helyett, és az erre pazarolt szellemi és politikai energia bizonytalansága helyett ezt a 800 milliárdot megcélozni törvényekkel, kormányintézkedésekkel, és legalább felére csökkenteni, mindjárt 80 milliárd lenne a hozadéka. Igaz, ez nehezebb, társadalmilag is ellentmondásosabb, mint a 72 százalékos többség arányában költségvetést módosítani. Az is igaz, a társadalom számára ez elfogadhatóbb és szimpatikusabb lenne. Európához is jobban illik ez, mint a Mûszaki Fejlesztési Alap és az OTKA zsebében kotorászni.
Arról már szólni sem akarok, hogy a dualizmuskori költségvetések krajcárnyi pontosságú elszámolási kényszerével szemben a kormány szándéka szerint a parlamenttõl - többsége tudatában - felhatalmazást óhajt kérni a rovatok közötti szabad átcsoportosításhoz.
Visszhangos volt az ország a választáskor az államháztartási törvény szigorításának és reformjának akaratától. A 8. § vonatkozó bekezdése számomra a feudalizmusba való visszahátrálást bizonyítja, nem az államháztartási törvény iránt megfogalmazott kritikai realitást. Az 1980-as évek végében is élt ezzel a vággyal a kormány, amikor 40 milliárdot óhajtott a maga hatáskörében fölhasználni, akkor a mostani koalíció egyik pártjának jogelõdje 97 százalékos többségben sem adta meg ezt a felhatalmazást. Kiváncsi vagyok, mostani jogutódja hajlandó lesz-e a kormánynak ilyen kedvezményt tenni.
Közgazdasági és politikai érvek sokasága hozható még fel a törvénytervezet szakszerûtlensége, kapkodó jellege és a gazdaságot bizonytalanságba sodró labilitása mellett. Úgy érzem azonban, hogy az elhangzott ellenzéki észrevételek visszhangtalanul feneketlen kútba hullanak, kár tehát az érveket gyarapítani. Ha meg akarja törni a kormánykoalíció azt a tendenciát, amelyik Magyarországot, a magyar gazdasági és tárasadalmi életet eljuttatta a struktúraváltásnak azon állapotába, amelyik a mélypont után a felemelkedés ígéretét hordozza, akkor megszavazza ezt a török fogta törvénymódosítást, és ráépíti erre az Ázsiához és a Balkánhoz fordulás 1995-ös költségvetését. Ha pedig mégis Európába akar eljutni, legalább a kulturális, oktatási és mûszaki-fejlesztési, emberjogi, honvédelmi tételeit felülvizsgálja és a polgárosodásért meghozza azt az áldozatot, hogy mérsékli azon közgazdászok politikai szerepét, akik önös érdekeik okán polgárok helyett szívesen népesítenék be ezt az országot polokokkal, (sic!) rabszolgákkal és egyéb alárendelt statusú állampolgárokkal. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)