GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Takács Péter azt mondta, ezelõtt egy perccel, hogy az ellenzék érvei visszhangtalanul feneketlen kútba hullanak. Hadd visszhangozzak egy kicsit, hogy ne érezze úgy, hogy senki nem figyel oda a mondandójára!
Megmondom õszintén, hogy nekem inkább az volt az érzésem, hogy az általunk elmondottakra nem figyelt oda senki. Sok olyan dologról, úgy gondolom, nem lett volna illõ vitatkozni, amelyek tényeket jelentenek és egyértelmûek. Ilyennek gondolom például az államháztartási törvény állandó idézgetését a kisgazdapárt által arra vonatkozólag, hogy van-e joga egyáltalán egy jogállamban egy kormánynak beterjeszteni egy pótköltségvetést. Azt gondolom, aki valamennyire is járatos a jogban, az nem engedheti meg magának azt a vélekedést, hogy egy kormánynak nincsen joga az Országgyûlés elé egy elõterjesztést, egy törvényjavaslatot benyújtani. Aki ennél egy picit jobban ért a joghoz, és már az államháztartási törvény koncepciójáról valamit sejt, az már tudja azt is, hogy az államháztartási törvény nem lehetõséget kínál a kormánynak, hogy mikor szabad neki benyújtani egy ilyen törvényjavaslatot, hanem kötelezi bizonyos esetekben. Pont arról van szó, hogy a kormány bármikor jöhet beszámolni az Országgyûlésnek az ország pénzeirõl, bármikor jöhet ide új felhatalmazásokat kérni az Országgyûléstõl, hogy más módon költhesse el azt a pénzt, mint az elõzõ felhatalmazása ezt lehetõvé tenné neki. A lehetõsége tehát bármikor fönnáll, az államháztartási törvény viszont kötelezi bizonyos esetekben, hogy ne szabad pénzként kezeljen közpénzeket, ne érezze úgy, hogy a saját pénzérõl van szó, legyen tudatában annak, hogy közpénzeket használ, és jöjjön ide az Országgyûlés elé beszámolni, ha bizonyos kritériumok fennállanak.
Úgy gondolom, nem megyek bele abba, hogy ezek a kritériumok fennállnak vagy sem, csak egyszerûen arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a vitának valamilyen tárgyszerû hangját vagy szakszerûségét elvártam volna az ellenzéktõl is.
Folytatom akkor Takács Péternek egy másik felvetésével, azt mondja, nem lenne nagyobb a hiány módosítás nélkül sem, és ezzel összefüggésben itt szakszerûbb számsorokat várt volna a kormány-elõterjesztéstõl.
(19.30)
Itt, a Ház nyilvánossága elõtt szeretném Takács Péter urat is tájékoztatni arról, hogy az állami költségvetés szeptember 30-ai állapota szerint, ha ettõl a pillanattól kezdve leállítunk minden kifizetést a központi költségvetési szervek számára, nem kap senki egy fillért sem, pusztán csak az ebben az évben esedékes adósságtörlesztést és kamatterheket fizeti ki a központi költségvetés, már akkor meghaladja a költségvetés ez évi hiánya a költségvetési törvény által lehetõvé tett mértéket.
Ez összefüggésben van azzal az érvrendszerrel, amelyet több képviselõtársam elmondott itt a napokban. Hivatkoztak egyrészt az augusztusi hiánynövekedés mértékére, arra, hogy az egy hónapban alig több mint egymilliárd forint - akkor hogy gondolja a kormány, micsoda szakszerûtlenség, hogy akkor az most, a hátralevõ hónapokban mennyit fog növekedni. Hangoztattak olyan érveket is, hogy a decemberi költségvetés mindenképpen szufficites, tehát itt tulajdonképpen két-három hónap alatt kellene 180 milliárd forintnyi hiányt produkálnia az országnak.
Most tisztelettel tájékoztatom önöket arról, hogy jelen pillanatban az adósságtörlesztéssel kapcsolatban több mint 160 milliárd forintos ez évi kötelezettsége van még hátra a központi költségvetésnek. Tehát azért mondom, ha ettõl a pillanattól kezdve egy fillért sem folyósít a központi költségvetés, akkor is túllépi az ez évre elõirányzott és a költségvetési törvény által finanszírozásra felhatalmazott hiánymértéket.
Természetesen nem gondolom azt, hogy ettõl a pillanattól kezdve most már semmi másra nem fog költeni a költségvetés. Mert ha mindezt figyelembe vesszük, akkor teljes lelki nyugalommal mondhatjuk azt: az ötvenmilliárdos hiánytúllépés lehet, hogy még indokolatlanul alacsony mértékûnek volt prognosztizálva. Lehet, hogy ennél nagyobb mértékû hiánynövekedésre kellett volna számítani.
Az, hogy augusztusban, egy hónapban a költségvetési hiány mértéke csak annyival nõtt, amennyivel, ez ebben a vonatkozásban semmit sem jelent. Emlékeztetném arra képviselõtársaimat, hogy 1993 augusztusában pontosan ugyanez volt a helyzet. Ennek van egy szezonalitása. Augusztus olyan hónap, amikor nem esedékesek olyan költségvetési kifizetések, amelyek a hiánynövekedést ennél nagyobb mértékben indokolnák. Sajnos az év hátralevõ viszont részében* pontosan olyan esedékességek jelentkeznek, amelyek miatt jelentõs mértékben fog növekedni a hiány.
Még egy dolog: akkor Sepsey Tamás képviselõtársam hozzászólására is szeretnék röviden reagálni. Tulajdonképpen nagyon örülök neki, hogy elhangzott az õ felszólalása. Ez ugyanis ráirányította a figyelmet arra, hogy mennyire más a szerepe egy ilyen vitában egy ellenzéki párthoz tartozó képviselõnek és egy kormánypárthoz tartozó képviselõnek. Ellenzéki képviselõtársaimat ugyanis nem köti az, hogy amit elmondanak, az konzisztens legyen és valamilyen megoldás felé mutasson. Ezért ellenzéki padsorokból nyugodtan lehet egymásnak homlokegyenest ellentétes követelményeket mondani, s mindegyiket számon lehet kérni a kormányon, miközben a szerencsétlen kormány csak egyetlenegy megoldáshoz ragaszkodhat. Hiszen valamit döntött, valamit dönteni kellene az Országgyûlésnek is - és abban csak egyféleképpen lehet állást foglalni.
Sepsey Tamás az államigazgatást féltette a költségvetési kurtításoktól, és igaza van neki. Én is azt mondom, teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy az államigazgatás forrásai igazából nem csökkenthetõk tovább. Igaz, hogy egyszerre pazarló is az államigazgatás, de a másik oldalon nagyon nagy hiányok vannak benne. Tehát ami megspórolható az államigazgatáson, azt a másik oldalon ugyanennek az államigazgatásnak a szakszerûségére, szakszerûségének fokozására, felszereltségére kellene fordítani, tehát arra, hogy egy igazán profi módon és hatékonyan mûködõ, bár a jelenleginél kisebb terjedelmû államigazgatás legyen az országban.
Tehát én azt mondom, igaza van neki, amikor azt mondja, hogy jelentõsen nem mérsékelhetõk az államigazgatás kiadásai. De azért emlékeztetni szeretném rá, hogy az õ képviselõcsoportjából volt olyan képviselõtársa, aki pontosan azt kérte számon a pótköltségvetési elõterjesztésen, hogy miért nem az államigazgatást korlátozza és szûkíti ennél nagyobb mértékben, mint ahogy teszi, s ezzel szemben miért a fogyasztást próbálja korlátozni.
Ugyancsak az õ képviselõcsoportjának egy harmadik képviselõje pedig azt mondta, ahelyett, hogy a fogyasztást meg másokat korlátoznak, miért a beruházási, felhalmozási kiadásokat korlátozza, hogyan lehet ilyet tenni, hogy a növekedés zálogát jelentõ felhalmozási kiadásokat akarja valamilyen módon kordában tartani a kormányelõterjesztés.
Persze mindegyik igaz és mindegyik mellett mondhatók el érvek, csak akkor az kerekedik ki az ellenzéki hozzászólásokból - amiket persze Takács Péter szerint feneketlen kútba dobálnak -, hogy akkor nem szabad korlátozni az államigazgatás kiadásait, nem szabad korlátozni a fogyasztást és nem szabad korlátozni a felhalmozási kiadásokat.
Ez is egy koncepció, ez egy jó gazdaságpolitika. A probléma csak az vele, hogy nem vezet sehová. Nem vezet sehová abban az értelemben, hogy - amint ezt múltkor is mondtam -, mindenkinek mindent meg lehet ígérni és mindenkit külön-külön lehet boldogítani. A baj csak az vele, hogy közben az ország tönkremegy.
Amint az elõbb próbáltam rámutatni, egy ilyen politika mellett a költségvetés hiánya igen jelentõs mértékben megnõ.
Még egy dologgal szeretnék foglalkozni, amely casus belliként került elõ az ellenzéki hozzászólásokban, ez pedig az ominózus 8. §-nak az átcsoportosításokra vonatkozó felhatalmazása. Az eddigiekben Sepsey képviselõtársam még tudta azt, hogy kiadáscsökkentésekkel jár a pótköltségvetési elõterjesztés, itt hirtelen elfelejtette és arról beszélt, mintha ötvenmilliárd forintos költekezési többletlehetõsége lenne a kormánynak, és arra vonatkozna a felhatalmazás, hogy ezt szabadon úgy költse el, ahogy csak akarja.
A dolog nem errõl szól. Ha az elõbb még emlékezett rá, hogy itt kiadáskurtításokról van szó, akkor itt is emlékeznie kellene arra, hogy ilyen vonatkozásban az átcsoportosítási felhatalmazás nem jelent többet annál, mint hogy megengedem a kormánynak, hogy fejezeteken belül késõbb mondja meg, hol lehet kevesebbet költeni, mint ahol most látszanak ezek a lehetõségek. Nem arról van szó, hogy hol lehet sokkal többet költeni és hol lehet szabadon garázdálkodni, hanem pont arról van szó, hogy mûködés közben dõlhetnek el azok a pontok, ahol ténylegesen lehet korlátozni és ahol nem lehet korlátozni a kiadásokat.
Tehát a dolog egészen másról szól. Nem beszélve arról, hogy természetesen - és ezt se felejtsék el, mert úgy tesznek, mintha elfelejtenék! - a zárszámadás keretében a kormánynak be kell számolnia arról, hogy milyen módon használta fel a költségvetési elõirányzatokat, hol, miért, hogyan tért el tõle. Tulajdonképpen az igazi felmentést az Országgyûlés a zárszámadás elfogadásával adja meg neki.
Igazából itt nem jogi felelõssége áll fenn a kormánynak, hanem egy politikai felelõssége azzal, hogy beszámol az Országgyûlés elõtt ezeknek a pénzeknek a felhasználásáról. Ez pedig semmiben sem korlátozta volna ezt a politikai felelõsséget, ha benne maradna e törvényjavaslatban ez az átcsoportosítási felhatalmazás.
Tehát a dolog tulajdonképpen nagyon akadémikus vita, de hogy mindenkit megnyugtasson, azért tájékoztatom ellenzéki képviselõtársaimat, természetesen módosító indítvánnyal ki fogjuk vétetni e törvénybõl ezt a felhatalmazást. Ez persze azt jelenti, hogy most kell majd tudni megmondani pontosan, milyen elõirányzatok fognak csökkenni, egészen fejezeten belüli címekre, elõirányzatokra lebontva. De hát vállalni kell ennek a felelõsségét azért, hogy senkit ne bántson ez a rendelkezés, ez a lehetõség; azért, hogy senki ne érezze úgy, hogy itt most szabad pénzelköltési lehetõségekrõl van szó.
Tehát tulajdonképpen azt gondolom, ha tárgyszerûen akarunk vitatkozni, akkor nemcsak azt kellene elvárni vagy kijelenteni, deklarálni, hogy a koalíciós pártok nem figyelnek oda az ellenzéki véleményekre. Azt gondolom, ezeket az ellenzéki véleményeket egyrészt szakszerûen kell megfogalmazni, másrészt nem árt, ha egymással összhangban van és akkor tudja egy ellenzéki párt, hogy mit képvisel egy vitában, s nem pedig egymásnak ellentmondó hozzászólásokat tesz meg.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)