MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Meghatottan állok itt elsõként az új Házszabály jóvoltából. Azon a helyen, ahol államelnökünk is elsõ beszédét mondta, miniszterelnökeink. Ott, ahol Erzsébet királynõ állt, s ahonnan Jelcin elnök bocsánatot kért '56-ért többek között. Úgy gondolom, jólesik itt állni.
De azt hiszem, ez majd megszokottá válik és talán egy kicsit összeszedettebben is fogunk beszélni. Bár a helyünkön megvolt a barátságos környezet, ott voltak az irományaink, a "puskáink", amelyekhez hozzá lehetett nyúln. De most már a tárgyra térnék.
Tisztelt Országgyûlés! Nem titkolom, hogy egyike voltam azon SZDSZ-eseknek, sõt az SZDSZ vezetõségébõl az egyetlen személy, aki annak idején az expó mellett tette le a voksát. Meg is szavaztam. Igennel szavaztam a törvényre. Teljes meggyõzõdésemmel hittem azt, hogy jó dolog az expót megrendezni. Szükség van az expóra. Szüksége van a magyar társadalomnak emelõ levegõre, szüksége van a magyar társadalomnak sikerélményre, szüksége van arra, hogy önmagát felszabadítsa.
Üzemi mérnök voltam, kutatással, fejlesztéssel foglalkoztam. Pontosan tudom és átéltem, hogy egy-egy nagy nemzetközi megmérettetésen való részvétel a vállalat egészét hogy lázba hozta, hogy a fejlesztéseket határidõ elõtti éjszakára meg tudtuk csinálni, hogy egymás után nyertünk el rangos nemzetközi díjakat a párizsi világkiállításon, Brünnben vagy a moszkvai "Új cikk" kiállitáson. Ezek mindig lendületet adtak a fejlesztésnek és a vállalati munkának.
Úgy gondoltam, hogy makroszinten az egész ország gazdasága, polgársága számára jó lesz, ha megrendezzük a világkiállítást.
Jó szívvel tettem ezt. S most eléggé szomorúan kell a tények elõtt meghajolva tudomásul venni, hogy nem tudjuk megrendezni az expót, nem lehet megrendezni az expót.
Nagyon kemény adatokat kaptunk. Hiszen tökéletesen mindegy, hogy itt most azon vitatkozunk, hogy 105 milliárdba, vagy 170 milliárdba, vagy 85 milliárdba, vagy 90 milliárdba kerülne az expó. Ezek mind hipotetikus számok. A lényeg valahol máshol van.
Az expó elõkészítõi vagy kitûnõen dolgoztak, vagy kevésbé jól dolgoztak. Ez a két eset van. Ha kitûnõen dolgoztak és ennek ellenére nem sikerült a milliárd dolláros vállalkozói tõkét becsalni, akkor ez azt jelenti, hogy nincs kellõ érdeklõdés az expóra. Ha pedig kevésbé jól dolgoztak, akkor olyan helyzet alakult ki, hogy most már nem is lehet behozni. Hiába történnének személycserék, vagy hiába venné át más csapat, az sem tudná biztosítani a vállalkozói tõkét erre.
Nálam avatottabb szakemberek bebizonyították, hogy általában nem is lehetséges ez és hogy az expók nagy része, ha nem az összes expó, veszteséges volt, és ezt a veszteséget valakinek el kellett vállalnia.
Fájó szívvel tudomásul kell ezt venni. Tudomásul kell venni, hogy egy nagy ábrándot le kell szállítanunk a valóságos, az elérhetõ ábrándok szintjére.
Talán egy bíráló szót mondanék a kormánynak. Nagyon nehezen tudom megszokni azt, hogy ne bíráljam a kormányt, mert hatvan éves fennállásom után elõször lettem kormánypárti. De fog azért ez menni. (Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Átülhetsz az ellenzékhez!) Talán szerencsésebb lett volna lélektani, tömeglélektani, vagy a társadalom lelke szempontjából, hogyha a kormánydöntést - amellyel teljesen egyetértek és szükségszerû operációnak tartok - kellõ elõkészítés elõzte volna meg a sajtóban, vitákat folytattunk volna le; mindaz, ami most a Ház elõtt hangzik el, az már elõtte vitákban - pro és kontra - a társadalom elé került volna. Akkor talán nem fordult volna elõ, hogy a közvélemény-kutatásokban az expót pártolók úgy tudom, egy hónappal ezelõtt még többségben voltak.
Tehát ahogy én is beláttam és mások is belátták mérnöktársaim közül, hogy nem lehet ilyenformán megrendezni az expót, ezt valószínûleg mások is elfogadták volna. S a kormánynak is könnyebb helyzete lett volna, bár a bátorságát tisztelni kell, hiszen akkor két álláspont között kellett volna középen megállnia.
De amiért tulajdonképpen szót kértem, amit a legfontosabbnak tartok az, hogy a kormány is felismerte, ha a hagyományos formájában és elõre eltervezett formájában ez a világkiállítás nem jöhet létre, akkor is megfelelõ rendezvény- sorozatokat kellene tartani. Sõt, az expóhoz fûzõdõen már egy sor rendezvény szervezõdött. Maga az iroda is koordinálta ezeket a jelentkezéseket. Vidéken városok tucatjai jelentkeztek különbözõ rendezvényekkel. Ez most valahogy úgy néz ki, mint amikor a mûszaki egyetemen perspektivikus rajzokat kellett készítenünk: egy fókuszpontot, s onnan a rendezõvonalakat felrajzoltuk. Utána kiradíroztuk a fókuszpontot, kiradíroztuk a rendezõvonalakat és ott maradt a periférián az, amit rajzoltunk.
(16.10)
De ha jól megnézzük, mindegyiken rajta van azért a nyoma annak, hogy egy fókusz felé tartanak.
Úgy gondolom, hogy ezeket a rendezvényeket kellene megtámogatni, ahogy ezt a törvényjavaslat is meg kívánja tenni.
Hadd mondjam el azt: több mint két esztendõvel ezelõtt fölmerült a gondolata annak, hogy az expóval párhuzamosan, ahhoz kapcsolódva, de nem szorosan abba beépülve, egy találmányi világkiállítást szervezzen a Feltalálók Egyesülete. Amikor ismertették ezt a gondolatot, akkor az a javaslatom támadt, hogy nem csak találmányi világkiállítást kellene Budapesten rendezni, hanem ki kellene terjeszteni ezt a szellemi tulajdon egészére. A találmányok a múlt században voltak a fejlõdés legfõbb hordozói. Jól tudjuk, hogy az akkori világkiállításokon egy-egy pionír találmánynak a berobbanását lehetett észlelni, az hozta lázba a világ gazdaságát és technikusait egyaránt. Száz év alatt azonban óriásit fejlõdött a tudomány, fejlõdtek a tulajdonviszonyok, és megjelent a szellemi tulajdon egésze, amely a szerzõi jogtól kezdve a szoftveren keresztül, az integrált áramkörök maszkjainak a védelmén keresztül a régi találmányokig és a mintaoltalomig terjed. Óriási, egyre fejlõdõ terület. Joggal hisszük, hogy a XX. század második felét vagy utolsó negyedét és a jövõ évezredet, annak elsõ századát a szellemi alkotások, a géniusz, az emberi géniusz fogja jellemezni, hiszen már most láthatjuk a számítástechnika tömegesedésével, a kibernetika tömegesedésével és a szoftverek hallatlan terjedésével, hogy a szellemi tulajdonnak óriási szerepe lesz.
Tehát több mint két évvel ezelõtt megkezdõdött a Géniusz '96 rendezvénysorozat szervezése, és erre már egy sor külföldi partnert meg is nyertek. Örömmel üdvözölte a kezdeményezést a Szellemi Tulajdon Világszervezete is.
Most, hogy kénytelenek vagyunk fájó szívvel lemondani az expó megrendezésérõl, úgy gondoljuk, hogy a kísérõ rendezvényeknek, és jelesül a Géniusz '96-nak kiemelt szerepe lehet. Gondoljunk csak bele, hogy a szellemi tulajdon napernyõje alatt színházi világtalálkozókat lehet rendezni, multimédia-kiállításokat lehet rendezni; egy sor nagy világcég, amellyel tárgyaltunk - a Sonytól a Thomsonig és az IBM-ig - már készséget mutatott arra, hogy beszáll ebbe. De lehet ebben akrobatika-világkiállítástól kezdve balett-találkozóig, számítástechnikai kongresszustól kezdve találmányok világkiállításáig szinte minden. A Géniusz '96 szervezõi - s jelenthetem ezt a tisztelt Háznak - tegnapelõtt összehívták az expó köré rendezõdõ szervezõdések küldötteit, munkatársait: összesen 103-an jelentek meg, 81 különbözõ koncepciót és tervet mutattak be. Tehát van lehetõség arra, hogy fölerõsítve ezeket a rendezvényeket, szerényebb anyagi körülmények mellett, valóságos külföldi tõkét és pénzeket bevonva, '96-ban lehessen világkiállításokat, kisebb világösszejöveteleket, találkozókat tartani.
A törvényjavaslat is foglalkozik ezzel a gondolattal, és az 1. § (4) bekezdésében szó van arról, hogy ezeknek a rendezvényeknek a finanszírozásához bizonyos költségvetési hozzájárulást kíván a kormány nyújtani, amit az éves központi költségvetési törvényben kell meghatározni. Nagyon fontos lenne tudni, hogy mekkora ennek a hozzájárulásnak a mértéke. Így a törvényjavaslatban errõl nincsen szó. Nem is látom lehetõségét annak, hogy most, az általános vita lezárásáig beadjak egy módosítóindítvány-csomagot, hogy a különbözõ rendezvényekre ennyi meg ennyi millió, százmillió forintot kellene biztosítani. De ha abból indulunk ki, hogy 43 milliárd forint megtakarítást kíván a kormány elérni, akkor úgy gondolom, hogy ezzel valahogy arányos mértékû hozzájárulást kellene pályázati úton szétosztani.
Tehát, ahogy mondtam, nem kívánok most módosító indítványt benyújtani, hanem azt kérem a pénzügyminiszter úrtól, hogy zárszavában tegyen ígéretet egy reális keretnek a fölajánlására, és ennek a keretnek a tudatában sokkal jobb szívvel tudjuk elfogadni a kormány törvényjavaslatát, és - ha szomorú szívvel is -, de azzal a tudattal nyomjuk meg az "igen" gombot, hogy a kísérõ rendezvényeknek a finanszírozása a külföldi támogatás mellett biztosítva van.
Tehát nem akarok én itt összegeket mondani, hogy egymilliárd forint, ötmilliárd forint, nyolcszázmillió forint - ezt alaposan át kell gondolni. Itt egy határozott ígéretet szeretnénk az erkölcsi, eszmei támogatáson túlmenõen.
A másik pedig: mivel nagy számú rendezvényrõl van szó, meg kellene gondolni azt, hogy a koordinálását melyik szerv végezze. A törvényjavaslatban a Világkiállítási Tanács megszûnésérõl van rendelkezés. Vajon nem kellene a tanács helyett egy koordinatív szervet fölállítani, amely ezeket a tevékenységeket összefogná, hogy mégiscsak valamiféle közös arculatot mutasson ez a sokszínû rendezvényfüzér?
Az expó helyett a Géniusz szervezõi megpróbálták ezt az összefogást, de úgy gondolom, hogy szükséges volna a törvény által - vagy legalábbis kormányrendelkezés által - szentesített koordináló tanácsnak a létrehozása.
Én ezzel be is fejezem. Egyrészt tudomásul kell vennünk, hogy az expót lemondjuk, de ugyanakkor ha azt mondjuk, hogy meghal az expó, szeretnénk, hogy éljenek a rendezvények, éljenek mindazok a rendezvények, amelyeket elõre elterveztek, és talán ennek a beszédnek a hatására újabb rendezvényfüzérek csatlakozhatnak az expót pótló '96-os összejövetelekhez. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
(16.20)