DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy egy vád alól kimossam magam: távol áll tõlem az, hogy én Torgyán képviselõ úr pártjának a szónokát kiütöttem volna ebben a nemes versenyben, ami az expó melletti felszólalásokat illeti! Be tudjuk mutatni bizonyítékul azt a felszólalási jelentkezési ívet, ahol másodikként Csépe Béla képviselõtársam szerepel, a KDNP részérõl. Én vele megegyeztem, hogy egy bizonyos ok miatt cseréljünk, és mivel elõttünk csak Kelemen András képviselõ úr szerepelt, úgy érzem, semmiféle ilyen szabálytalanságot nem követtünk el, és távol állt volna tõlem, hogy pontosan Torgyán József képviselõ úrral, a testvéri frakció vezetõjével... (Derültség és taps a bal oldalon.)... egy ilyen vitába szálljak!
Tisztelt Ház! A tárgyra térve: igen jó szívvel és megindultan hallgattam Mécs Imre képviselõtársamnak azt a hozzászólását, amit azzal kezdett, hogy '91-ben õ volt az többek között, aki a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl megszavazta az expót. Ebben a Házban, a mai kormányzófrakcióban ülnek itt más képviselõk is, akik akkor szintén megszavazták az expót. Hogy megváltozott a véleményük, ez egy nagy kérdés. Ez történhet egy döntés következményeképpen, lehet frakciófegyelem vagy lojalitás kérdése; avagy történhet úgy, hogy a tények, a számok alapján megváltozik a meggyõzõdésük. Természetesen senkit nem gyanúsítok azzal, hogy meggyõzõdése ellenére, pusztán parancsszóra feláldozza képviselõi lelkiismeretét, és úgy áll egy ügy mellé, hogy szíve mélyén meg van róla gyõzõdve, hogy nem jó ügyet szolgál.
A nagy kérdés itt most csak az, hogy ezek a tények, számok, amelyek alapján megváltoztatták a véleményüket, milyen tények, milyen számok. Azok a tények és azok a számok-e, amelyeket kormánytisztviselõk munkaköri megrendelés alapján elkészítenek, hogy egy döntést utólag alátámasszanak - vagy azok a tények és azok a számok, amelyeket azok állítottak össze, akik ezzel a kérdéssel hosszú idõ óta foglalkoztak, akik errõl adatokkal rendelkeznek. Mi sokkal szerencsésebbnek tartottuk volna, ha ennek a kormány-elõterjesztésnek a mellékletében legalább vagy kiegészítõ anyagaként szerepelt volna például a Baráth Etele által egy-két hónappal ezelõtt összállított szakértõi anyag, szerepelt volna esetleg a Világkiállítási Programiroda által összeállított anyag, hogy akkor három variáció közül választhattunk volna, és mérlegelhettük volna azt, hogy döntésünket melyik szakértelem alapján hozzuk inkább.
Megmondom õszintén, mi, kereszténydemokraták jobban hittünk azoknak a szakértõknek, akik több éven át foglalkoztak ezzel, és még csak azt sem lehet rájuk fogni, hogy az Antall-kormány megbízottai voltak! Ezek a szakértõk azok, akiknek a véleményét sajnos meg sem ismerhettük. A kormány egyszerûen elsöpörte azt a véleményt, nem hozta nyilvánosságra, amit a megalakulását követõ egy hónapon vagy talán néhány héten belül elkészített ez a szakértõi csoport.
Nem akarom önöket semmiféle számokkal untatni, nem akarok önökre semmiféle újabb csoportosításokban adatokat zúdítani, azonban mindnyájan tudjuk azt, hogy mindig az a kérdés, hogy az egyik oldalon, a terhek oldalán ki mit vesz figyelembe, a másik oldalon, a bevételek oldalán ki mit vesz figyelembe; illetve mit hagy el vagy mit felejt el betenni. Úgyhogy egy dologra azért szeretném fölhívni az önök figyelmét: sokkal nagyobb felelõsséget vállal az, aki valaminek a megrendezése mellett érvel és leteszi az asztalra a számait, mert ha netán megvalósul az a rendezvény és nem jönnek be a számok, számonkérhetõ a szakértelme! Sokkal könnyebb helyzetben van az, aki azt bizonygatja, hogy ezt ezt nem szabad megrendezni, mert ha nem rendezik meg, a világon soha senki be nem tudja bizonyítani, hogy mi lett volna, ha mégis megrendezik; származott volna-e belõle rövid távon avagy hosszú távon bármilyen elõnyünk is... (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Tehát ez egy nagyon könnyû pozíció, a "nem"-et kimondani, és ehhez megtalálni a számszaki érveléseket.
Aki "nem"-et mond, azon nincs mit számon kérni - említettem. Egy valami azonban van, és itt mutatkozik meg egy bizonyos fokú óvatosság, és ez az egy valami az a bizonyos megtakarítás, amit három év alatt, 1994-95-96-ban, ha nincs expó, meg tudunk takarítani, és az ország felvirágoztatására tudjuk fordítani egy szakértõi kormány vezetésével. És ez, mindösszesen, tisztelt Ház, 40 milliárd körül mozog! 40 milliárd... Borzasztó nagy összeg - úgy tûnik a közvélemény számára, egy egyszerû állampolgár számára, aki a nyugdíjához hasonlítja ezt az összeget; micsoda összeg ez a 40 milliárd! De tessék odafigyelni a bankkonszolidációra kifizetett 380 milliárdra, annak csak egy évi kamatára, a kintlévõ vámokra, illetékekre, az államot megilletõ adókra és egyebekre, amelyek a mai napig behajtatlanok! Kérem, ahhoz tessék viszonyítani, hogy mekkora összeg ez a 40 milliárd!
(17.00)
Kiderül, hogy nem is akkora, hogy Bizánc kapuit be lehetne vele foltozni.
Amikor a kormány döntött, csodákcsodájára ez az anyag, amit most az elõterjesztésben olvasunk, még nem volt kész. Valami számok voltak, hiszen a sajtón keresztül is kiszivárogtattak, de egyáltalán nem volt olyan meggyõzõ érvelés, egyáltalán nem volt semmi olyan, aminek alapján egy felelõsségel döntõ kormány a kormányülésen nyugodt biztonsággal azt mondja egy elõterjesztésre, hogy most döntök, lemondjuk az expót.
A lemondás egész története valahogy egy kicsit hasonlít a megesett menyasszony esetéhez, aki még azért sürgeti a templomi esküvõt, hogy fehér ruhában tudjon elmenni és úgy tudjon esküdni. Tehát megszületett egy döntés, utána gyorsan született egy levél, amiben értesítették a világkiállítási irodát, hogy a kormány javasolja ennek a lemondását. Ott is ülnek emberek, akik számolni tudnak. Egy hetvennégy százalékos többségû parlamentben a kormány elõterjesztését nyilván meg fogják szavazni. Tehát de facto tényként vették és ezért értesítették az összes többi résztvevõt arról, hogy a magyar kormány nem fogja a világkiállítást megrendezni. Most mi a fehér ruhában történõ esküvéshez asszisztálunk és itt ebben a parlamentben teljesen nyilvánvaló és egyértelmû, hogy hetvennégy százalékos többséggel meg fog születni az a döntés, hogy a világkiállítást lemondjuk. Ezek után mi már csak sajnálni tudjuk, hogy ez a világkiállítás elmarad.
Azt mondják, hogy ez egy szakmai döntés, ezek objektív tények, számokon alapuló döntés, és ennek nincs semmiféle politikai tartalma. Van egy magyar közmondás, amely úgy szól, hogy nem zörög a haraszt - nem akkor, ha nem fújja a paraszt -, ha nem fújja a szél. Nagyon jól tudjuk és ismerjük, hogy mely torokból fúj ez a szél, amely e világkiállítás megtorpedózását célozza. Hiszen éppen a vezérszónokok közül mondta el valaki, hogy már három parlamenten keresztül megpróbáltak mindent elkövetni annak érdekében, hogy ez a világkiállítás ne kerüljön megrendezésre. Nagyon érdekes, hogy három parlamenten keresztül, változó társadalmi viszonyok, változó gazdasági viszonyok, változó rendszer mellett mindenáron csakis a nemet képviselték ezzel a kérdéssel kapcsolatban.
A koalíciós pártok közül természetesen pletykaszinten hallottuk, de olvastuk is a sajtóban, hogy állítólag a koalíció létrejöttének elsõ feltétele volt az, hogy a világkiállítást le kell mondani. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Ez csak pletyka!) Természetesen minden politikai erõnek, minden politikai pártnak joga van a maga feltételeit megszabni. Én ezzel kapcsolatban csak egyetlenegy kérdést teszek fel: hol olvasható ez, akár a liberálisok választási programjában, akár a szocialisták választási programjában hogy márpedig, ha ránk szavaztok, mi azonnal leállítjuk az expót. Nem ebben a szellemben szavaztak, akik önökre szavaztak, a kisemberek, a vállalkozók, akik a világkiállítástól remélték, hogy akkor majd a vidék is és a kisvállalkozások is lélegzethez fognak jutni. Ezek az ígéretek nem így hangzottak el.
Most azt mondják, hogy az expót össze lehetett volna kapcsolni a millecentenáriumi rendezvényekkel, a magyar államiság ezerszáz éves fennállásának ünneplésével. Össze lehetett volna kapcsolni '56 negyvenéves évfordulójával, amikor szintén egy olyan esemény volt, amikor ide, Budapestre figyelt a világ. Ezt is elvetettük, ennél is erõsebbek voltak bizonyos "tartozik-követel" érvek, a három év alatt megspórolható 40 milliárdos deficit. Tökéletesen igaza van Baráth Etelének - egyetértek vele -, amikor azt mondta, a kormánynak szívejoga eldönteni, hog ezt a pénzt mire használja. De akkor meg kell mondani õszintén, hogy nem akarjuk az expót rendezni, nem azért, mintha ezt a 40 milliárdot nem tudnánk kifizetni, hanem egyszerûen azért, mert nem akarjuk. S valahol ez a "nem" üt szöget a közvélemény és az emberek fejében, hogy miért ez a makacs "nem".
Óhatatlanul felmerül bennem az a kérdés: talán csak nem az fáj, hogy ha rendezünk egy expót, az alatt itt megismerik ezt az országot, ezt az ezerszáz éve itt élõ országot, amit úgy hívnak, hogy Magyarország. Idejönnek a businessmanok és rájönnek arra, hogy jé, Európa közepén él egy nép, amelyiknek ezerszáz éve országa van itt. Sõt, létrehozta a vármegyerendszert, 1222-ben Aranybullát hozott létre... (Zaj, moraj a bal oldalon.) ...akkor, amikor a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap mai székhelyén még indián törzsek vagy a békepipát szívták, vagy netán egymást skalpolták. (Folyamatos moraj a bal oldalon.) Ezt szégyelljük? Ezt akarjuk eltagadni, hogy a rólunk kialakult rossz információk és vélemények maradjanak uralmon, hogy ne ismerhessék meg a valóságot?
Még egy gondolat, tisztelt képviselõtársaim. Sajnos vagyunk még ebben a Házban és ebben az országban egypáran, akiknek ez a fogalom, hogy haza, valamit még jelent. (Taps a jobb oldalon. - Felzúdulás a bal oldalon.) Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy másnak nem jelent. Én azt mondtam, hogy nekünk ez a haza bizonyos esetekben többet is jelent, mint a nyereség. Nem mindent az anyagiakon szeretnénk lemérni. A haza haladását sokszor olyan gondolatok, olyan tettek szolgálták, amiknek nem lehetett volna kimutatni a nyereségtartalmát a "tartozik-követel" szemlélet alapján. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem elég csak emlegetni!)
Tisztelt Képviselõtársaim! E kérdés megítélésénél van még egy szempont, ami minket, kereszténydemokratákat, sõt azt kell mondanom, konzervatív jogászokat egy kissé zavar és nagymértékben bizonytalanná tesz. S itt szeretnék visszatérni jó emlékû egykori jogtörténet professzorom, Kovács professzor úr elõadására, aki a magyar jogtörténetben azt mondta, hogy Mátyás Decretum Maiusának az a legnagyobb jelentõsége, hogy addig a feudális uralkodók, ha egy-egy törvényt meghoztak, az csak addig volt hatályban, amíg az a király élt. A következõ királyunk vagy elfogadta, vagy megújította, vagy másikat alkotott. Mátyás a Decretum Maiusban azt szerette volna elérni, hogy õ olyan királyi dekrétumokat alkosson, amelyek jogbiztonságot teremtenek és a következõ királyra nézve is kötelezõek legyenek. Sajnos, a XX. század végére nem sikerült ezt elérnünk, most új dekrétumok születnek, most nem ismerik el a korábbi kötelezõ vállalásokat, új szempontok alapján, ugyanazt egy más aspektusból nézve, de számtalan esetben kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy amit korábban elfogadtunk és elhatároztunk, az most semmi, újból kell tárgyalni és homlokegyenest ellentétes döntést kell hozni.
Ezért, tisztelt képviselõtársaim, azt hiszem, nem árulok el nagy újdonságot vele, ha bejelentem önöknek, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója ezt a kormányelõterjesztést nem fogja megszavazni. (Közbeszólás a bal oldalról: Se!) Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)