DR. CSÁKABONYI BALÁZS, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Jelentõs és fontos törvényjavaslatot nyújtott be a kormány, amikor eljuttatta az Országgyûlésnek a most elõttünk lévõ T/104. számú törvényjavaslatot a választottbírósági eljárásról. A törvényjavaslat nem tartozik a nagy terjedelmû elõterjesztések táborába, hiszen mindössze 65 szakaszból áll, tárgyalása nem váltja ki a társadalom és a közvélemény élénk érdeklõdését, alig van sajtója, és a parlamenti vita sem ígérkezik túl izgalmasnak. Ha azonban ezekbõl kívánnánk következtetést levonni a tervezet fontosságát és értékeit illetõen, akkor csalódnánk.
Ez a tervezet a civil társadalom önszervezõdésének kereteit fejleszti tovább, ahhoz a már elkezdett folyamathoz tartozik, amelyet többek között az egyesületi törvény, a gazdasági kamarákról szóló törvény is jelez. Tükrözi azt a folyamatot és törekvést, amit röviden úgy szoktunk kifejezni: a piacgazdaság feltételrendszereinek kialakítása, az önkéntes szervezõdések jogi kereteinek megalkotása és célirányos befolyásolása.
(10.20)
Tisztelt Országgyûlés! A választottbíróságok intézménye nem új a magyar jogtörténetben. Elõzményei Szent István koráig nyúlnak vissza, továbbá szemmel kísérhetõ jelenlétük a XIII.-XIV. században is, míg erõteljes fejlõdése és kiteljesedése a polgárosodás velejárója. Életre hívója a kereskedõk és kézmûvesek, késõbb a gyárosok, majd a vállalkozók természetes igénye, hogy a szakmájuk gyakorlásából eredõ, a közöttük, szûkebb környezetükben keletkezett nézeteltérések, konfliktusok és az ezekbõl adódó jogviták oldódjanak meg a keletkezésükhöz legközelebb álló, saját maguk által választott fórumokon.
Az sem közömbös, hogy ezek az önként választott fórumok a szakma legelismertebb képviselõi, a legjobb kereskedõk, kézmûvesek, akik egyben köztiszteletben álló állampolgárok is.
A magyar polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk már részletesebben foglalkozik a választottbíráskodással, 21 rendelkezést tartalmaz, amelyek egy része ma is alkalmazható lehet. Sajnos, a fejlõdés a második világháború után megszakadt, az intézmény visszafejlõdött, és csak a Magyar Kereskedelmi, késõbb a Magyar Gazdasági Kamara mellett mûködõ választottbíróság tevékenykedik. Ez azonban szinte kifejezetten a nemzetközi gazdasági kapcsolatokból adódó jogviták intézésére korlátozódik.
Csak jelzésként említem meg, 1989-ben összesen 224 ügyben járt el, ebbõl 177 ügy a KGST-országok közötti jogvita, az úgynevezett moszkvai konvenció alapján, 12 ügy nyugati és magyar ügyfelek között folyt, míg összesen 28 ügy volt folyamatban kifejezetten belföldi, magyar ügyfelek között. Ez az adat 1993-ban a következõ: 160 ügybõl már csak 28 volt a volt KGST-országokat is érintõ ügy, ugyanakkor a magyar-nyugati felek közötti ügyek száma 60-ra nõ, míg a magyar ügyfelek közöttié már 72.
(A jegyzõi székben Sasvári Szilárdot dr. Trombitás Zoltán, dr. Semjén
Zsoltot Nahimi Péter váltotta fel.)
Mindezek mutatják, hogy az elmúlt évek jelentõs változás hordozói. Egyben az 1994. elsõ félévi adatok tükrében jelenthetem azt is, hogy ez a tendencia folytatódik, sõt erõsödik. A bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások, a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok bõvülése és minõségi változása szükségszerûvé tette a jelenlegi jogi szabályozás felülvizsgálatát, korszerûsítését.
A hatályos polgári perrendtartás mindössze öt szakaszában találunk szabályozást a választottbírósági eljárásra, ezek azonban a mai igények kielégítésére már nem elégségesek. Ugyanakkor a hazai korszerûsítést sürgeti az a további tény is, hogy magyar kezdeményezésre az ENSZ-közgyûlése 1966-ban létrehozta a nemzetközi kereskedelmi joggal foglalkozó bizottságát az UNCITRAL-t, hazánk csatlakozott a külföldi választottbírósági határozatok elismerésérõl és végrehajtásáról szóló New York-i egyezményhez - jelenleg 90 ország az egyezmény tagja -, továbbá 1985-ben az ENSZ nemzetközi kereskedelmi joggal foglalkozó bizottsága elkészítette a mintatörvényt, ami nem nemzetközi egyezmény tervezete, hanem ajánlás a világszervezet tagországainak.
Mint megfigyelhetõ, a belföldi, tehát nemzeti és nemzetközi választottbíráskodás korszerûsítésére irányuló törekvések idõben is egymás mellett haladnak, futnak, és a most benyújtott törvénytervezet a jogfejlõdésben eddig egyedülállóan egy törvény keretében szabályozza a belföldi eseti és állandó választottbírósági és a nemzetközi választottbírósági eljárások szabályait.
Az 1991-ben elkezdett kodifikációs munka eredményeként megítélésem szerint korszerû és a több irányú követelményeknek is eleget tevõ törvénytervezetet nyújtott be a kormányzat.
Mivel a miniszteri expozé részletes ismertetést adott a tervezet tartalmáról, az intézményrendszer felépítésérõl és mûködésének fõbb szabályairól, ezért én csak néhány fontosnak tartott dolog kiemelésére szorítkozom.
A felek önállóan határoznak arról, hogy jogvitájukat választottbíróság döntse el, méghozzá általuk választott bíróság döntse el. Az állam e döntést elismeri, és szükség esetén az ítélet végrehajtásában is közremûködik.
A törvény kogens szabályainak betartása esetén az állami bíróságok nem avatkozhatnak be a jogvita elbírálásába. A választottbíróság ítéletének külföldi végrehajtása lényegesen könnyebb, mint a nemzeti bíróságoké. Az elõbbiekét garantálja az általunk és másik 90 állam által ratifikált New York- i egyezmény, míg az utóbbiakét csak kétoldalú szerzõdések vagy a viszonosság alapozhatják meg.
A belföldi gazdasági kapcsolatokban keletkezett jogviták elbírálásában elõny az, hogy a felek az általuk ismert, megbecsült szakembereket választhatják ki bírákként, az eljárás egyfokú, ami azt jelenti, hogy lényegesen gyorsabb, mint a bíróságoké, és megemlítendõ várható olcsóbbsága is.
A törvény rendelkezéseinek túlnyomó többsége diszpozitív, ami kellõ lehetõséget ad a feleknek egyedi elképzeléseik érvényesítésére, továbbá arra, hogy egyes, sokszor lényeges kérdést önállóan szabályozzanak, például a bírák kiválasztása, a bíráskodás helyének meghatározása, az ügy eldöntésére szolgáló eljárási és anyagi joganyag kiválasztása.
A törvény az ügyek jelentõs csoportjaiban teszi lehetõvé a választottbíráskodást, ezzel megteremti elméleti lehetõségét a rendesbíróságok részleges tehermentesítésének is. Ezt fontosnak tartom, mivel a gazdasági perek egy részének átterelõdése már igen jótékonyan éreztetné hatását a megyeszékhelyeken mûködõ városi bíróságoknál.
Meg kell említenem, hogy a törvény bevezetése nem jelent anyagi terheket az állami költségvetésnek - többen is szóltak már elõttem is, de nem gyõzzük eléggé hangsúlyozni -, mert az egész intézményrendszer és annak mûködése nem integrálódik az állami bíróságok szervezeti rendszerébe, míg a laza kapcsolat pedig inkább állami bevételeket jelent, például az elõzetes bizonyítási eljárás, a végrehajtási eljárás jelentõs illetékének bevétele formájában.
Tisztelt Országgyûlés! A törvény hatályosulása, széles körû elterjedése megítélésem szerint hosszabb idõt fog igénybe venni. Természetesen ez a megállapítás nem vonatkozik a jelenleg is mûködõ és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett állandó választottbíróságra, és megnyugvással nyugtázom én magam is azt a tényt, hogy a nemzetközi ügyekben kizárólagos hatáskörrel fog továbbra is e szerv eljárni. Ehhez garanciális érdekek fûzõdnek, amelyek az egész magyar gazdasági életre jelentõs befolyással lehetnek a jövõben is.
Ugyancsak nem vonatkozik ez a megállapítás a tõzsde mellett mûködõ és az értékpapír-törvény alapján létrehozott választottbíróságra sem, hanem ez a szervezés alatt álló országos gazdasági kamarák mellett majdan mûködõ választottbíróságokra vonatkozik elsõsorban.
A törvénytervezet szellõs, keret jellegû szabályozással lehetõséget teremt a legszélesebb értelemben vett civil társadalom számára a mûködés részleteinek kidolgozására, megteremtésére.
(10.30)
Biztos vagyok azonban abban is, hogy az intézményrendszer önépítése is problémákat fog fölvetni. Itt már az elõzõ vezérszónoki felszólalásokban - de a miniszteri expozéban is - megjelent többek között például a bírák névsorának összeállításával kapcsolatos kérdéskör, aztán a különbözõ kamarák, így az ügyvédi kamarák közremûködése majdan a választottbíróságban, illetõleg annak létrehozásában és mûködtetésében. Messzemenõen egyet tudok érteni Hack Péter képviselõtársammal, aki felvillantotta azt a lehetõséget, hogy az Országgyûlés alkotmányügyi bizottsága lehetne az a megfelelõ platform, ahol ezek a szakmai grémiumok gyakorlatilag eszmét cserélhetnének, és maga az alkotmányügyi bizottság is állást foglalhatna a bíróságok felállításával kapcsolatos alkotmányossági kérdésekben.
Tisztelt Országgyûlés! Mint felszólalásom elején már említettem, a törvénytervezet vitájának, a törvény várható megalkotásának nincs különösebb társadalmi és sajtóvisszhangja, hiszen a szabályozás tárgya kevéssé ismert, fontossága sem köztudott. Ezért tartom szükségesnek, hogy errõl a helyrõl is megkérjem a média képviselõit, a gazdasági kamarákat, az egész jogásztársadalmat és minden érdeklõdõt arra, hogy saját eszközeivel és módszereivel tudatosítsa a közvéleményben: érdemes megismerni és majd igénybe venni hazánkban is a választottbíráskodás intézményrendszerét, mert emberközpontúbb, ügyfélbarát, szakszerû, gyors és - reméljük - olcsóbbnak is ígérkezik.
Természetesen mindezek valóra váltásához alkotó társadalmi légkör is szükséges, amelynek egyik eredõje: jó törvények alkotása. Remélem, most ez fog megtörténni. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)