DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): De nem adtuk be írásban a hozzászólásomat, ezért a mikrofongomb megnyomásával már korábban a jegyzõ uraknál is jelentkeztem.
Azért kértem szót eredetileg, hogy a címzett és céltámogatások egészségügyi vonatkozásairól szóljak. Azért szerettem volna mindenképpen ezt a szempontot ebbe a vitába beemelni, hiszen sem az Országos Egészségpénztár finanszírozási keretei között, sem pedig az önkormányzati normatívákban nem áll pénz rendelkezésre az egészségügyi felújításokra, rekonstrukciókra, az egészségügy amortizációs költségeire. Ezért a címzett és céltámogatások lehetõsége adott esélyt arra, hogy ezek a beruházások, ezek a fejlesztések elkészüljenek.
Mondandómat két dologra alapoznám. Egyrészt az Állami Számvevõszék 1993. évi vizsgálatára, amit 1994 júliusában juttatott el a parlamenti képviselõkhöz, és amit - úgy érzékeltem - az elõttem felszólalók nem mindegyike olvasott gondosan át. Hiszen én úgy látom és úgy értékeltem, hogy a jelenlegi módosító javaslatokban, a törvénymódosításban tételesen visszaköszönnek azok a javaslatok és azok a megállapítások, amelyeket az Állami Számvevõszék a korábbi vizsgálatai során, a korábbi kormánynak is ajánlott.
Én tehát elsõsorban azt vizsgáltam, hogy a jelenlegi törvénymódosítás megfelel-e az objektív követelményeknek, és megfelel-e azoknak az ajánlásoknak, amelyeket az Állami Számvevõszék, vizsgálatai kapcsán megfogalmazott. Nekem az a véleményem, gondos és tételes összehasonlítás után is, hogy igen, megfelel. Ezeket a módosításokat már korábban meg kellett volna tenni, a korábbi költségvetési törvényekben, és sajnálom, hogy csak most kerül erre sor, és csak most folyik errõl vita. A módosításra ugyanis szükség van!
Szeretnék ragaszkodni ennek a vizsgálatnak néhány szövegszerû megállapításához. Nem kívántam ezeket ide beemelni, de miután az elõzõ vitában felmerült, én azért csak emlékeztetném képviselõtársaimat ezekre a mondatokra.
A második oldalon idézi az önkormányzati törvényt az Állami Számvevõszék, amelyik azt mondja: az önkormányzati törvény szerint az önkormányzatok egyes, nagy költségigényû fejlesztési és rekonstrukciós feladataik megvalósításához az Országgyûlés címzett támogatást nyújthat, míg a társadalmilag kiemelt célok megvalósításához meghatározott mértékben és feltételek mellett céltámogatásra jogosultak.
Azt gondolom, hogy ennek, a valóban kétharmados szavazati aránnyal elfogadott önkormányzati törvényi elõírásnak megfelel az a törvénymódosító javaslat, amelyik most elõttünk van.
Ugyanis azt mondja továbbá ez a vizsgálat, hogy 1991-ben, amikor bevezették ezt a rendszert, a támogatások meghatározását és az arányok kialakítását megelõzõen az igénylés mechanizmusát általánosan, a címzett támogatásnál az igénylés konkrét feltételeit sem szabályozták.
A feladat és a források összhangjának megteremtése érdekében kialakított rendszer, az elosztási mechanizmus szélsõségesen centralizálttá vált. Az Országgyûlés - mondja ez a jelentés a korábbi gyakorlatról - az elõterjesztõk által benyújtott támogatások esetében formailag döntött; a több száz címzett, illetve több ezer céltámogatási kérelemrõl.
Majd folytatja a vizsgálat: a Belügyminisztériumban folyó döntéselõkészítõ munkában - a korábbi Belügyminisztériumról van szó - a szaktárcákkal való egyeztetés során nem minden esetben sikerült a törvényi elõírásoknak való megfelelést biztosítani. Ez többnyire az idõ, a megfelelõ helyismeret és a szakmai koncepció hiányára, továbbá a szakmai irányítás tisztázatlan hatásköri elveire vezethetõ vissza.
Alább folytatja a vizsgálat: az Állami Számvevõszék vizsgálatai során több javaslatot tett az önkormányzati igényekhez jobban igazodó pályázati igénylési feltételek pontosítására, a finanszírozási rendszer javítására.
Majd az 1992. évi költségvetésrõl szóló '91. évi XLI. törvény már szigorító feltételeket alkalmazott a finanszírozás tekintetében. - Nem a mostani javaslat; a '92. évi költségvetésrõl szóló törvény.
Majd folytatódott: a '92. évi LXXXIX. törvény a '93. évi költségvetésrõl már deklarálta, hogy az éves költségvetési törvényben az Országgyûlés szûkítheti a támogatandó célok körét, módosíthatja a támogatási arányokat, illetõleg felfüggesztheti a céltámogatási rendszer mûködését.
'93-ra vonatkozóan továbbá megállapítja a vizsgálat: nem érvényesült az az elv, hogy ezen támogatási forma rendeltetése az legyen, hogy a kiemelt jelentõségû, a helyi önkormányzat erejét meghaladó beruházásokat vagy rekonstrukciókat támogassa.
Megérdemelnék mindazok a képviselõtársaim, akik nem olvasták ezt a jelentést, hogy továbbfolytassam ezt a gyakorlatot; de nem teszem. Nagyon röviden összefoglaltam ugyanis a magam számára e megállapításokat, hiszen az egészségügyi beruházásokat és rekonstrukciókat illetõen is ugyanazok a hibák és ugyanazok a megállapítások érvényesek.
Az egészségügyre is helytállóak azok a megállapítások, hogy túlságosan szélesek voltak a célok; hogy hiányosak voltak az önkormányzatok saját erõforrásai; hogy nem sikerült feloldani az alanyi jogosultság és a költségvetési korlát között fennálló feszültséget és ellentmondásokat. Nem sikerült a korábbi rendszerben sem választ találni arra, hogy az ígérvények rendszere rossz. Rossz azért, mert elhúzódik a beruházás, mert lassan fejezõdik be; mert a költségek növekednek, mert a szükséges mûködési költségek egyre drágábbakká válnak. Sõt, ad absurdum, feleslegessé vagy ésszerûtlenné válik négy-öt vagy hat évvel késõbb a korábban megkezdett beruházás.
Sok a befejezetlen beruházás, éppen a rendszer következtében. A szakmai célok, a regionális összehangoltság hiányzik. Nem sikerült a regionális különbségeket kiegyenlíteni. Ennek élõ példája az, hogy négy éven át, például Borsodban, kórház-rekonstrukcióra ezen támogatási rendszerben egyetlen fillért nem sikerült biztosítani akkor, amikor egyébként jelentõs, több mint tizmilliárdos pénzeszköz került felosztásra.
Tisztázatlan volt a célok meghatározása. A kiadott kormányrendelet sem tisztázza tételesen, hogy hogyan kell érteni a kórház-rekonstrukciót, hogy a mûszerberuházás esetében mit kell pontosan tekintetbe venni. És ez nagyon sok esetben nehézséget jelentett az önkormányzatok számára.
Rendkívül bürokratikus volt az elõkészítés, a kormányrendelet alkalmazása igen nehézkes, és tulajdonképpen a pénzekhez való hozzájutás csak év végén dõlt el, annak a lehetõsége csak év végére tisztázódott. Ezért bizonytalanná vált ezen források felhasználása.
Ugyancsak ez a vizsgálat állapítja meg, hogy a szûkös források ellenére 1993-ban 11 milliárd forintot nem használtak el; 11 milliárd forint maradt felhasználatlanul - abból a 32 milliárdból, ami rendelkezésre állt.
Kérdezem tehát én: nem kellett akkor ezt az elosztási rendszert módosítani?
(12.10)
Nekem az a véleményem, hogy igen. Mert ha csak 32 milliárdja van az országnak, akkor nem maradhat felhasználatlanul 11 milliárd forint.
Tulajdonképpen külön bája van annak a vizsgálati megállapításnak, amit az egészségügyi fejlesztésekrõl ír a vizsgálat. Miután ez rövid, ezt engedjék meg mégis, hogy ideemeljem. A minisztériumok közötti egyeztetések nem elsõsorban szakmai szempontú kérdésekre irányultak, hanem az igények és a lehetõségek közelítésére. A szakmai szempontok érvényesítése háttérbe szorult. Nem játszott megfelelõ szerepet az igények felülvizsgálatában, hogy a központi támogatással megvalósítandó létesítmény és fejlesztés mûködtetésérõl az önkormányzat képes-e gondoskodni. Az 1992. évi LXXXIX. törvény 20. §-a ugyan elõírja, hogy egészségügyi beruházás esetén a mûködtetésérõl az önkormányzat a társadalombiztosítással közösen gondoskodik, valamint hogy közös beruházással megvalósított létesítmény mûködtetésérõl a felek megállapodnak.
A törvény végrehajtására kiadott 46/'93. III. 17-ei kormányrendelet az igénybejelentés tartalmi követelményeként az Országos Társadalombiztosítási Fõigazgatóság nyilatkozatát írta elõ a mûködtetés finanszírozásának vállalásáról. A fenti jogszabályok a társadalombiztosítási önkormányzati választások elõtt keletkeztek, így az új típusú finanszírozási rendszer miatt az Országos Társadalombiztosítási Fõigazgatóság, ma Egészségbiztosítási Önkormányzat csak részben és feltételekkel vállalta az egyes fejlesztések költségtöbbleteit.
A kialakult helyzetre tekintettel a Belügyminisztérium önkormányzati gazdasági fõosztálya felhívta az önkormányzatok figyelmét, hogy az Országos Társadalombiztosítási Fõigazgatóság, nyilatkozat hiányában a képviselõ- testület, az önkormányzat saját forrása terhére is vállalhatja a mûködési többletterheket.
A felhívás eredményeként, és tessenek figyelni képviselõtársaim, az önkormányzatok többsége biztosította a Belügyminisztériumot a felmerülõ többletköltségek vállalásáról. Én magam csak megjegyzem, hogy ennek feltételeit természetesen senki nem vizsgálta. Ezek között néhány önkormányzat sajátos megoldást választott, nyilatkozatot csatolt az igényléshez, mely szerint a megvalósítani kívánt beruházás vagy rekonstrukció mûködési többletigénnyel nem jár. Így tehát olyan egészségügyi beruházások valósultak meg, amelyek igenis járnak mûködési többletköltséggel, amelyek késõbb fognak befejezõdni, és amelyekre nincs forrása az egészségpénztárnak, hogy ezeket a kórházakat finanszírozza. Meg kell nézni, néhány újságban is megjelent, helyi önkormányzat által megvalósított kórházrekonstrukciót, amelyek ott fognak állni üresen, amelyeket évekig nem fog tudni mûködtetni, valamennyiünk felháborodására, az egészségpénztár, mert ezeket a feltételeket nem tisztázták korábban. Ezért kívántam szólni, hogy ezek a feltételek is rendezõdjenek.
Nem kívánok részt venni a részletes vitában, ezért most elmondom, hogy módosító javaslataim éppen arra irányulnak, hogy ne legyen ellentmondás az egészségpénztár és a szakmai szempontok érvényesítése között. Azt kívánjuk módosító javaslatainkkal érvényesíteni, hogy az egészségpénztár nyilatkozatát csatolni kelljen a pályázathoz, hogy az egészségpénztár a mûködési többletköltségeket ne utalja akkor le, hogyha nem valósult meg a beruházás, és hogyha az önkormányzat eladja a létesítményt, hogyha magánkórháznak adja át például a felépült beruházást, akkor ne járjon automatikusan az egészségpénztár mûködési többletköltség-kötelezettsége ebben az esetben, hiszen ez valóban nem a szabályoknak megfelelõ döntése lenne az önkormányzatoknak.
Én tehát arra hívnám fel képviselõtársaim figyelmét, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat valóban nem minden kérdésre ad egészen pontos választ. Ezért az a kérésem, hogy a további vitában és módosító javaslatainkkal keressük meg közösen azt a megoldást, ami a következõ években jó esélyt ad arra, hogy összehangolt fejlesztések valósuljanak meg, hogy ésszerû rekonstrukciók készüljenek el, hogy olyan kórházak, olyan szociális otthonok, olyan egészségügyi beruházások legyenek, amelyek mûködtetésérõl az önkormányzat, az egészségpénztár együttesen gondoskodni tud. Én azt gondolom, hogy nagy formátumú politikai felszólalások helyett talán ezeken az apró részleteken kellene gondolkodnunk, mert ez vinné elõrébb a dolgokat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)