BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a sok papír nem azt jelenti, hogy én itt éjfélig fogok beszélni, és ígérem, sem nem sörrõl, sem nem borról, sõt, dohányról sem, még húsról sem - hanem a jövõrõl szeretnék beszélni, meggyõzni önöket, mégpedig olyan szempontból, hogy támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyeket a mezõgazdasági bizottság sajnos nem támogatott, de erre önöknek még mindig megvan a lehetõségük.
Valóban a jövõrõl van ugyanis szó, mégpedig a mezõgazdaság jövõjérõl. A Földmûvelési Minisztérium XV. számú fejezetében kívánok nyolc módosítással némi javításokat elõidézni, és ehhez kérném az önök támogatását.
Néhány szót általánosan kell szólnom - mondom ezt elkerülendõ a beszólásokat, hogy "az általános vita lezárva!". A rövidítés szempontjából szükséges, hogy néhány általános megjegyzést tegyek a különbözõ módosító indítványok elõtt, ugyanis ennyivel rövidebb lesz: nem kell mindegyiknél elmondani.
Amikor a pótköltségvetés fõ tételei - vagyis nagy forintjai - már rég nincsenek benne a költségvetésben, kényelmetlen helyzetben van az érvelõ, mert fillérek érdekében kell az önök támogatását megszerezni, és fillérekért kell vitatkozni. Mégis megteszem, mert a pótköltségvetés - annak ellenére, hogy a mezõgazdaság preferálásáról szól a történet - sajnos 1,6 milliárdot elvon a minisztérium, illetve a minisztérium intézményeinek költségvetési támogatásából, illetve a 8. számú melléklet, ami általában el szokta kerülni a gyanútlan szemlélõ figyelmét - ez a bizonyos 5 százalék - is elvon 358 millió forintot a minisztérium és intézményei támogatásából. Ez nagyon jelentõs érvágás a minisztériumnál, azoknál az intézményeknél, amelyek mindenképpen kell hogy mûködjenek. Végül is nem kizárólag az ellenzéki oldal, hanem a kormánypárti oldal is hangsúlyozta mennyire fontos az állategészségügy, a növényegészségügy, a mezõgazdasági oktatás; miniszterelnök urunk is hangsúlyozta, hogy gyorsított tempóban szándékozik a kormány elõsegíteni a földek kiadását, kimérését - ugyanakkor kemény 10-20 milliókat von el azoktól az intézményektõl, amelyek ezt a munkát megcsinálhatnák.
Nem szóltam akkor még az oktatási intézményekrõl és a kutatóintézetekrõl. Az elmúlt években ezekben az intézményekben már egy nagyon kemény - mégpedig költségvetési prés alatt történõ - átalakítás történt meg. Az elõzõ kormány - pénzszûkében, azáltal, hogy csökkentette a költségvetési támogatást - rákényszerítette ezeket az intézeteket, intézményeket arra, hogy a saját mûködésüket racionalizálják, tehát már leépített létszámmal, leépített intézményrendszerrel próbálnak túlélni. Ha ezt az alaplángot még lefelé srófoljuk, nagyon nehéz lenne azt mondani, hogy elalszik: nem fog elaludni - egyszerûen arról van szó, hogy a késõbbiekben sokkal több pénzt kell ide beinvesztálnunk, hogy azt a hatást elérjük, amit a nemzetközi szervezetek - az Európai Közösség, a GATT -, a Magyarország által aláírt szerzõdések számunkra szükségessé tesznek. De jelzem: a szlovák, a szovjet utódállomok, fõleg az orosz növényegészségügy, állategészségügy is új kihívások, új feladatok elé állítja ezeket a szervezeteket. Nem volna célszerû most 10-20 millió forintok miatt ezt a mûködést nehézzé tenni.
Van még egy nagy probléma, és ez mindegyikre vonatkozik, azért mondom el: az utolsó három hónapra költségvetési támogatást elvonni abszolút lehetetlen. Tessék végiggondolni: ezek a szervezetek csináltak egy éves tervet, számoltak ezekkel a pénzekkel, hogy meg fogják kapni decemberre, novemberre, októberre - és akkor mi hozunk most egy olyan döntést, miszerint ezt nem fogják megkapni. Gondoljunk bele például a gödöllõi egyetem esetébe: azt a pénzt, amit mi ígértünk nekik, nem fogják megkapni, holott ezt a pénzt már elköltötték. Elköltötték, mert beépítették az éves tervükbe - és mi lesz év végén? Két eset lehetséges. Az egyik esetben azt mondják, kérem, csinálunk egy negatív mérleget, amiben mínusz a végeredmény. Lehetséges ez? Nem lehetséges. Föléli azt, amit föl tud élni. És mi lesz? Jövõre - és ez a nagyobb félelem, és mindegyik szervezet ettõl fél - errõl a már irreálisan lecsökkentett alapról lesznek kénytelenek elindulni, és egy negatív spirál indul el - azaz folytatódik - és teszi teljesen lehetetlenné ezeknek a mûködését.
Mindenképpen el kellene kerülnünk - teljesen függetlenül attól, hogy az ellenzék vagy a kormánypárt oldalán ülünk, ugyanis az agrárium iránt érdeklõdõknek vagy aggódóknak a feladata, gondja közös.
Nem beszélhetünk biztos jövõrõl a szaporítóanyag-ellenõrzésben, állategészségügyben, növényegészségügyben, amikor kisebb tételek kerülnek be az exportálandó mennyiségekbe, amikor egy tétel már nem egy gazdaság terméke - mint mondjuk egy több ezer hektáros állami gazdaság vagy téesz esetében -, hanem esetleg több száz családi gazdaság vagy kisebb méretû vállalkozó terméke: több, sokkal több, többszöröse az ellenõrzési feladat. Gondolom, senki nem kívánja azt, hogy Hamburgban derüljön ki: a salátaszállítmány egyetlen szállítója elõzõ este még jó alaposan megpermetezte valami szerves foszforsav-észterrel, hogy jó fényes legyen a levél, ott pedig kinyitják az ajtót, majd mindjárt vissza is csukják, és azt mondják: na, akkor vissza most Szeged mellé, vagy valahova az Alföldre, mert ez Németországban nem hozható forgalomba.
Folytathatnám ezt az állategészségügy esetében is: ott is ugyanilyen problémémák vannak. Aki a mezõgazdasággal foglalkozik, nyilván mindenki emlékszik arra a tavalyi évet - úgymond tavaszi ajándékként - nyitó akcióra, amikor a magyar bárányok nem kerülhettek ki az európai piacokra. Ez pontosan húsvétkor történt, és untig elég volt a tavalyi évben a báránytartóknak, a birkatartóknak: gyakorlatilag az egész évük derékba volt vágva.
Amikor a környezetünkben bizonytalan jelek mutatkoznak - föltûnik esetenként egy száj- és körömfájás; ma már sercegõ üszögrõl és egyebekrõl is lehet hallani a környezõ országokban -, egy nem mûködõ vagy alig mûködõ állategészségügy reprezentálja Magyarországot.
Jelzem: nem csak arról van szó, hogy be kell bizonyosodnia annak, hogy az a bizonyos állategészségügy, növényegészségügy vagy éppen szaporítóanyag- felügyelet nem mûködik vagy rosszul mûködik - ez már a következõ fok -, untig elég, hogy a gyanú ébredjen, hogy esetleg nem jól mûködik.
(19.00)
Ebben az esetben természetes az, hogy az, aki tõlünk vevõ - s ne felejtsék el, ott is van érdekképviselet, ott is óriási verseny van, ott is érdek, hogy a konkurenciát kizárják a piacról -, megpendíti, nem is biztos, hogy ez a szervezet jól mûködik, és esetleg a vizsgálati eredményei nem megbízhatók. Nem folytatom, bár folytathatnám. Óriási veszélyt rejt magában - nem ér meg annyit ez a 15 vagy 20 millió, hogy ezt megkockáztassuk.
Nagyon kérném önöket, gondolják még egyszer végig - és elsõsorban a pénzügyi kormányzatra gondolok -, hogy nem lehet gépiesen, úgymond egy kaptafa alapján, minden szervezettõl elvonni pénzt a központi költségvetés javára, és ezzel elõidézni olyan problémákat, amelyek nagyon sokba kerülnek a késõbbiekben.
Ennek a bizonyos XV. fejezetnek, az állategészségügy, élelmiszer- ellenõrzési intézmények mûködését szabályozó 2. címével és a növényegészségüggyel kapcsolatosan adtam be módosító indítványt - itt 33, illetve 11,6 millió forintról van szó -, valamint a 3. címnél a földhivatalokkal kapcsolatosan.
Itt 18,9 millió forintot szánt vagy tervezett elvonni a kormányzat a költségvetésükbõl. Jelzem, óriási meglepetés volt, fõleg a miniszterelnök úr elõbb említett kijelentése után. Még nagyobb volt viszont a meglepetés akkor, amikor a mezõgazdasági bizottság elfogadott egy 450 milliós plusz pénzt ennek az intézetnek a támogatására. Óriási volt a meglepetés, mert ez az egész pótköltségvetés arról szól, hogy 600 plusz 300-at el kell vonni, s akkor egy módosító indítvány talál 450 milliót ebben a zsebben.
Két kérdés is lehetséges. Az egyik, hogy nem volt alapos ez a bizonyos elõkészítés és az elõterjesztés, a másik pedig az, hogy ez a változtatás, módosítás nem volt meggondolt. Ugyanis akkor, amikor ez a 450 millió elõkerült, mindjárt fölmerült a kérdés, hogy honnan származik, s kiderült, hogy a szövetkezeti részarány-tulajdonosok földkimérési támogatásának 800 milliós keretébõl szán 400 milliót átcsoportosítani más tevékenységre.
Nem vagyok abban a helyzetben - de azt hiszem sokan önök közül sem -, hogy erre most igent vagy nemet mondjak. Mindenképpen tapsikolni kellene elsõ felvonásban, hogy van 450 millió forint, de hamarosan zsebkendõ után kell nyúlni, ha esetleg a téesztagjainknak azt kell mondani a következõ idõszakban: sajnos, nem tudjuk kimérni az ön részaránytulajdonát a szövetkezetben, mert nincs hozzá állami támogatás, ön pedig nincs abban a helyzetben, hogy ezt zsebbõl kifizesse. Lelassul és le is állhat ezen földek kimérése.
Egy kérdésem van: merre van "elõre" ebben a kérdésben. Az-e a cél, hogy leálljon és ne kerüljön kimérésre az immár jogilag garantált magántulajdon, vagy az a cél, hogy igen, kerüljön kimérésre. Erre sajnos, én most választ adni nem tudok.
A Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet közel 13 milliárdos elvonása is óriási veszélyeket jelent. Ebben az intézetben én magam is dolgoztam, tehát jól ismerem a mûködését: országos hálózattal rendelkezik. Nem lobbyzni szeretnék régi cégemnek - több mint tíz évvel ezelõtt dolgoztam ott, úgyhogy semmi jelentõsége a dolognak -, csak tudom, hogyan mûködik, és tudom, mennyire leépítették az országos hálózatukat. De ha innen még pénzt vonunk el, akkor a magyar faiskolai termékek, a magyar szaporítóanyag, a magyar tenyészállatok sínylik meg, és mint tudjuk Magyarországnak a vetõmag-termelésben, a szaporítóanyag-exportban óriási szerepe volt Európában. Önök nyilván nagyon jól tudják, hogy a tõlünk nyugatra, fõként német területeken termelõ farmerek Magyarországról szokták volt megvásárolni a pillangós vetõmagjaikat, ugyanis náluk a pillangósok nagyon jól nõnek - csak nem hoznak magot. Ezért volt Magyarország egy vetõmag-nagyhatalom. Ha ebben a kérdésben lazítunk, és azt mondjuk, ugyan kérem, elég lesz két vizsgálat helyett egy is, egy idõ után fölvetõdhet bennük a gondolat, hogy a mi - eddig mindig megbízható - adataink nem megbízhatóak. Attól kezdõdõen ugyanaz következik, amit az elõbb mondtam: a gyanú elég ahhoz, hogy helyünkre más versenytársaink lépjenek be, és ezek a mi piacainkat elorozzák.
Az agrár-felsõoktatásról általánosságban már szóltam, de javaslom megfontolásra: lehet-e állandó elvonás, kiszámíthatatlan költségvetési támogatás mellett egy megbízható agrároktatás, egy megbízható agrárjövõ ebben az országban. Gondolom, senki nem tagadja, hogy a jövõ nem a hat-hét általánost végzett mezõgazdasági vállalkozóké és farmereké, hanem a Nyugathoz hasonlóan a diplomás, esetleg többdiplomás, jól képzett, széles körû ismerettel rendelkezõ vállalkozóké. Ennek érdekében nagyon kérném megfontolni, hogy a tangazdaságok, az egyetemek és egyéb, ehhez a tételhez tartozó intézmények elvonását törölni szíveskedjenek.
Az agrárkutatás külön kérdés. Évek óta, a '92-es költségvetés óta nagyon panaszkodnak, szinte sírnak az agrárkutatásban dolgozók, hogy mi lesz a mezõgazdaság jövõjével, ha az agrárkutatás ilyen pénzügyi helyzetben van. Mára - pontosabban a '94. évi költségvetésre - az ott elvesztett pénzek nagy részét különbözõ alapokból visszaszerezték. De kimaradt ebbõl a tételbõl maga az infláció. Természetesen átszervezéssel, leépítéssel sok minden megoldható, de ezen a nadrágszíjon tovább húzni, szakadás veszélye nélkül nem nagyon lehet.
Egyetlenegy tétel van még a 13. cím alatt: a mezõgazdasági fejlesztési alapok. Itt egymilliárdot kíván a költségvetés elvonni az alap költségvetésébõl. A '94-es év az elsõ olyan év, amikor igazán jelentõs mértékben nõtt a mezõgazdasági beruházás ebben az országban. Nyilván különbözõ helyeken ülve, különbözõképpen látják ezt önök: az egyik oldal úgy látja, hogy sok fölösleges beruházás történt, a másik oldal pedig úgy látja, hogy a piacra kell bízni azt, hogy mi fölösleges, és ne mi döntsük el itt, a padokban hivatalból, mit minõsítünk fölöslegesnek és mit nem.
Mindenképpen alapigazság, hogy elindult valami a mezõgazdaságban: fejlesztés, beruházás történt. Jelzem, minden forint, ami a költségvetési támogatási forint - persze ennek csak egy kis része támogatás, önök nagyon jól tudják, nagy része visszatérítendõ -, amit odatettünk, legalább 1,5 forint magántõkét mozdít meg, és kötelezõvé teszi a mezõgazdaságba való beruházását. Ilyen évek óta nem volt ebben az országban, és én azt reméltem, hogy ez a folyamat megindult '94-ben. '93-ban megindult, csak a termelõi oldal érdeklõdése minimális volt ebben az irányban. '94-ben elhitték, hogy érdemes beruházni. Most '94 végén jövünk a nagy machetevel, és lekaszáljuk, ami a rosta fölött van. Ez nem politikus, nem célszerû, én javasolnám ezt is megfontolni, mert nemcsak az történik meg, hogy egymilliárd forintot elvettünk, hanem jónéhány ezer olyan ember, akinek odaítéltünk egy támogatást, bizonytalanodik el abban, hogy amit a kormány kimondott, az igaz-e.
(19.10)
Lehet-e építeni arra, amit a kormány kimondott? - mert most új kormány jött. Egy beruházás a mezõgazdaságban nem egy év alatt történik meg vagy másfél év alatt: az egy hosszabb távú gondolkodás. Egy következõ kormány megint 90 fokot vagy esetleg 180 fokot csavar rajta, és más irányba indítja el. Ez semmiképpen nem célszerû. Mindenképpen egy kiszámítható agrárpolitika felé kell mennünk. Ahhoz, hogy ez kiszámítható legyen, ezt az egymilliárd forintot márpedig itt kéne hagyni. Ezen túlmenõen is van körülbelül hétmilliárd forint olyan hiánya ennek az alapnak, amit oda kellene ítélni a gazdáknak, a termelõknek, hogy elindulhasson valami. Önök évek óta kifogásolják, hogy a mezõgazdaságot tönkretették. Most már látszik, hogy nem tönkretételrõl van szó, hanem egy átalakulásról, de ennek az átalakulásnak a gyorsítása, indukálása mindenképpen központi felelõsséget, kockázatvállalást igényel.
Remélem, meg tudtam önöket gyõzni és a gombnyomásnál mindarra emlékeznek, amit elmondtam. Köszönöm figyelmüket, és elnézést a hosszabb hozzászólásért. (Szórványos taps.)