DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Itt, az üres padsorok elõtt állva, fentrõl beszélve a Házhoz, arra gondolok, hogy talán ha már nem érvényes a Házszabály új változata ezen a módon, akkor talán lent is beszélhetnénk egész nyugodtan. Ez a szakaszosan érvényben lévõ Házszabály valóban felkelti bennünk az igényt, hogy valamivel több minisztert lássunk a teremben a jelenlegi nullánál.
Ha olyan fontos volt ez a pótköltségvetés, mert enélkül összeomlanánk, bár még mindig idõarányos a költségvetés mérlege, akkor talán tényleg megérdemelt volna annyi büntetést az elõterjesztõk részérõl is, hogy jelen vannak. Természetesen magam is azok közé tartoztam, akik az államtitkár úr belépését megtapsolták.
Én szakmai szempontból természetesen nem a Népjóléti Minisztérium költségvetéséhez kívánok hozzászólni. Egy egészen más dolog indít egy kis magányos monológra. Az indítás tegnap este nagyjából ugyanebben az idõben hangzott el, ebben a teremben: Szöllõsiné képviselõtársam hozzászólása inspirált arra, hogy csatlakozó módosító indítványt adjak be az õ, illetve Dobos Krisztina részben hasonló jellegû indítványához, és errõl szeretnék a tisztelt Háznak néhány szót szólni.
Engem képviselõ asszony felszólalása egyértelmûen meggyõzött arról, amiben korábban sem kételkedtem, nevezetesen, hogy a nyelvtanárok képzése az egy fontos kérdés. Ugyanakkor aggodalommal töltött el az a megoldás, amit a képviselõ asszony javasolt, nevezetesen, hogy a doktoranduszok pénzébõl ki lehet pótolni, és így mintegy a fejezeten belül egálban marad a költségvetés helyzete.
Lehet, hogy ez igaz. A mai nap nem volt elegendõ számomra, hogy részletes felvilágosítást kérjek a doktoranduszképzésnél rendelkezésre álló pénzekrõl. Arra azonban elegendõ volt a tegnap este és a mai nap, hogy néhány adatot hozzak ide a tisztelt Ház elé - és nagyon örülök, hogy a Mûvelõdési Minisztérium képviselteti magát az államtitkár úr jelenlétével, az õ figyelmükre is számot tart mondanivalóm, nevezetesen, hogy ma Magyarországon vannak olyan egyetemeink és vannak olyan állampolgáraink, akik fizetés nélkül vesznek részt ebben a doktoranduszképzésben, mert saját szellemi fejlõdésüket, a mélyebb tudás megszerzését fontosabbnak tartják annál, hogy kihagynák ezt a lehetõséget.
(19.30)
Hogy családi háttér biztosítja ezt számukra, vagy fordításokból élnek, vagy - mint a Mûegyetemen szokásos -, alapítványi támogatásokból egészítik ki az egyébként doktoranduszképzés címén kifizetett és megélhetésre viszonylag kevés összeget? Mindenesetre enyhén szólva fölháborítónak tartom, hogy többletpénz, elvehetõ többletpénz van ezen a rovaton.
Természetesen fölháborodásomat mérsékli a realitásérzék. Az a realitásérzék, hogy itt egy viszonylag új rendszerrõl van szó, amelynek - hogy így mondjam - a rendbetétele nyilván többszörös odafigyelést és ellenõrzéseket kíván.
Azt gondolom azonban, hogy a magyar értelmiség szellemi színvonalának megfelelõ emelése, az egyetemi képzés után még a tudományos munkában való elindításnak ez az intézményrendszere rendkívül fontos dolog a magyar értelmiség további alakulását illetõen.
Tehát nem hiszem, hogy az a feladat, hogy az itt ügyetlenül elosztott, azaz föl nem használt pénzeket most gyorsan odaadjuk más helyre, hanem az a feladat - vagy az is a feladat -, hogy ennek a doktoranduszképzésnek a finanszírozását, a finanszírozás rendszerét a minisztérium átgondolja, és a következõ költségvetési évben olyan hatékonyan mûködtesse ezt a rendszert, mint amilyen hatékonyságot egyébként én képviselõi minõségemen túl, mint a foglalkoztatási bizottság tagja, illetve elnöke is elvárok; hiszen pályakezdõ munkanélküliségrõl diplomás körökben is hallunk, és ennek a rendszernek a mûködtetése többek között ezen a téren is egyfajta segítséget jelent.
A kapcsolódó módosító indítványomban egy kicsit udvariatlan ötletet vetettem fel a Pénzügyminisztérium felé. Nevezetesen abból indulok ki, hogy ha 3 hónapra terveztük - tervezték, bocsánat, nem kívánok közösséget vállalni - ennek a pótköltségvetésnek az érvényességét, 1,9 milliárdos tartalékkal, akkor most az érvénybe lépést figyelembe véve 2 hónapra 1,7 is elég lesz. Magyarán: hagyjuk békén a doktoranduszokat, ha marad pénz, adjuk oda nekik, mert megérdemlik, legalább annyira, mint a nyelvtanárok.
Természetesen - mint mondtam - módosító indítványom nem érinti a nyelvtanárok átképzésének 200 millióját, mivel két oldalról is jött hasonló javaslat - a Ház két oldaláról -, és tegnap nagyon világos érvek hangzottak el ennek a kérdésnek a fontosságát illetõen.
Valami csoda történt a parlamentben. Más költségvetési vitákon ugyanis a tartalék összegére annak sokszorosát meghaladó javaslatok szoktak beérkezni. Tudomásom szerint most ez nem így történt. Ezt a kevéske kis tartalékot viszonylag tiszteletben tartották a módosítványt tevõ képviselõtársaim.
Meggyõzõdésem, hogy ez a 200 millió nem fogja megrengetni az egyébként is meglehetõsen jól álló költségvetési viszonyokat.
Tisztelt Képviselõtársaim! Egyetlenegy, mégiscsak a népjóléti tárcát érintõ dologhoz én is csatlakoznék. Ezt a bizonyos Családvédelmi Szolgálatot tessék meggondolni. Itt ugyanis szimbolikus jelentõségû ügyrõl is van szó. Ne adjanak már nekünk olyan könnyû labdákat, amiket az elõttem szóló képviselõtársam ki sem használt, holott azt mondhatta volna: a nemzetközi családévben igazán derék dolog ennek az intézményrendszernek a visszafaragása. Én is szívesen lemondok errõl, bár én szeretem ezt a labdát ütögetni. Szívesen lemondok róla, még akkor is azt gondolom, hogy ez a 30 millió, vagy 20-30 millió forint nem menti meg sem a Pénzügyminisztériumot, sem a Népjóléti Minisztériumot, azonban nagyon jelzésértékû, és egy kormánynak adnia kell magára, hogy milyen jelzéseket ad.
Ahogy végignéztük a pótköltségvetésnek a jelzéseit, úgy éreztük, hogy nem minden szempontot mérlegelt kellõen a kormány - hogy így mondjam: nem adott magára. Ez azonban még csak az elsõ pótköltségvetés, amelyet a kormány beterjeszt, ezt még sok fogja követni - van tehát lehetõség a javításra. Remélem, hogy a következõkben kevésbé gunyoros megjegyzéseket lehet tenni, de azt hiszem, az elõbbi megjegyzés, amit tettem, nem gunyoros volt, hanem lényegi, és remélem, hogy a doktoranduszok kellõ megbecsülésben fognak a tárcától részesülni, legalább 1995-ben, de ha lehet, most, 1994 végén is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)