DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót.
Tisztelt Ház! Igazán örültem volna, ha elnök úr helyt ad az indítványomnak, s elnapolja a mai ülést, mert sokkal jobb dolog zsúfolt padsorok elõtt felszólalni, semmint úgy, hogy az embernek a szava kong ebben a házban.
Én a kút hasonlattal nem élnék, hisz pont egy hete szintén egy ilyen késõi órában szóltaltam föl, s akkor már elhangzott, hogy feneketlen kút ez az Országgyûlés, de mégsem igaz a hasonlat, akkor is igazat adtam én Gaál képviselõtársamnak, aki azt mondta: õ itt van, és hallgatta a felszólalásainkat, s reflektált is.
(20.30)
Hisz' a mai nap is történtek reflektálások, és a módosító indítványok egy részét - hála istennek - támogatják a bizottságok, úgyhogy vannak reményeink.
Azt is el kell mondani, hogy nagyon együttéreztem Jánosi György államtitkár úrral, amikor ironikusan elmosolyodott, amikor Surján exminiszter úr azt modnta, hogy a kormány nulla létszámban van jelen. Ezzel degradálta az államtitkárokat, holott jó államtitkárok nélkül - hadd mondjam ezt, visszagondolván a régi szép idõkre - nincs kormány... (Derültség, taps a bal oldalon.)..., hisz' az államtitkárok azok, akik mindig megmentik a kormány becsületét, mert kitartanak a végsõkig.
És hasonlóképpen: azok a frakcióvezetõk, akik a házbizottságban eldöntötték, hogy ma mindenképpen le kell zárni az általános vitát, valahogy nincsenek itt. (Közbeszólás: A részletes vitát.) A részletes vitát, igen, köszönöm szépen. Le kell zárnunk mindenképpen. Mi ittmaradunk fél kilencig, kilencig - igaz, hogy reggel kilenctõl vagyunk már itt, de nem baj, ez a mi kötelességünk. Bölcs vezetõink, akiket mi választottunk meg, most éppen otthon, talán a tévéhíradót nézik, hogy mi is történt a mai Országgyûlésben.
Két olyan téma van, amivel kapcsolatban szeretnék megint a Ház lelkiismeretére apellálni. Két olyan terület van, ahonnan nem szabad elvonni pénzeket - már odaígért pénzeket.
Az egyik a határon túli magyarok, illetõleg a hazai kisebbségeink támogatása. Nekem az az álláspontom, hogy Magyarország nem engedheti meg azt, hogy a határon túl élõ magyarok támogatását csökkentse, de azt sem engedheti meg, hogy a határokon belül élõ, nem magyarok támogatását csökkentse.
Hosszan lehetne most ecsetelni, hogy milyen nemes célok vezérelték az eredeti költségvetés megalkotóit, amikor döntöttek a határon túli magyar sajtó támogatásáról, amikor döntöttek az Illyés Alapítvány támogatásáról vagy amikor döntöttek a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek támogatásáról.
Összegszerûségben, nagyságrendben két-háromszáz millió forintos megtakarítást eredményezne, ha elvonnánk ezeket a támogatásokat. Én azt hiszem, hogy ennek az országnak a külpolitikai megítélése, ennek az országnak a nemzeti önbecsülése egy ilyen két-háromszáz millió forintos megtakarítással nem ér fel. Nem hozhatjuk olyan helyzetbe a határon túli magyar sajtót, hogy a korábban beígért és számított támogatást ne kaphassa meg. Fölösleges rémképeket festenem, hisz' a nemzethalál víziója több mint egy évszázada lebeg a nemzet elõtt. De tudnunk kell, hogy egy-egy kiadványnak a ki nem adása mit jelent veszteségben a határokon túl. És ugyanolyan veszteség nemzetközi porondon, hogy a határokon belüli kisebbségeinknek nem adjuk meg azt, amit egyszer megígértünk. Hisz' hogy védhetjük álláspontunkat a külvilág elõtt, hogy több figyelmet kérünk a határon túl élõ magyaroknak, ha a saját kisebbségeinkkel szemben szûkmarkúak akarunk lenni? Néhány millió forintról van csak szó! - hangsúlyoznám.
Én úgy érzem, hogy e tekintetben azok a módosító indítványok, amelyek csak részben kapták meg a kormány támogatását, nagyon figyelemre méltóak.
Lehet, hogy az Illyés Alaplítvány vörös posztó egyesek szemében, de ne az alapítók személye közül néhányat nézzenek azok, akik el akarnak vonni pénzt az Illyés Alapítványtól, hanem ennek az alapítványnak a nemes céljait nézzék, a kuratóriumi tagságot, amely hatpárti egyetértésen alapult, és azt, hogy ennek az alpítványnak szüksége van arra a póttámogatásra, amelyet év közben megkapott, s amelyet most meg akarnak kurtítani.
Úgyszintén a határon túli magyar sajtónak is szüksége van arra a támogatásra, amit részben már el is költött, hiszen '94 októberét írunk - és ki az a felelõtlen ember, aki erre az évre valójában ne használta volna fel a támogatás egész összegét.
Úgyhogy én kérném tisztelt képviselõtársaimat, támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyek ezeket az elõbb idézett nemes célokat szolgálják.
Hadd mutassak rá egy ellentmondásra, amelyet nem pénzügyi szakember lévén igazából a mai napig nem értettem meg. A Gandhi Alapítványról van szó. A Gandhi Alapítványnak 80 millió forint volt az eredeti elõirányzata. Ezt a pótköltségvetés 68 millió forintra akarja csökkenteni. Igen ám, de az emberi jogi bizottság ülésén a Pénzügyminisztérium képviselõje elmondta, hogy valójában a Gandhi Alapítvány ebben az évben 120 millió forintot fog kapni, mert arról a kormány már döntött, hogy a költségvetés általános tartaléka terhére a Gandhi Alapítványnak meghatározott összeget kifizet. Így jön ki a 68 millió forintos pótköltségvetési javaslat, plusz a kormánytámogatással együtt a 120 millió forint.
Akkor meg kellett kérdeznem, miért nem ezt szerepeltetjük a pótköltségvetésben. A pótköltségvetésben miért megvonunk, amikor már többet ad neki a kormány? - mármint a Gandhi Alapítványnak. Én azt hiszem, ha tisztán akarunk látni, akkor olyan számokat kell szerepeltetni egy pótköltségvetésben, amely számok megfelelnek a valóságnak. Ha a Gandhi Alapítvány - nagyon nagy örömömre - 120 millió forintot fog kapni, akkor ne egy kormányhatározat alapján, az általános tartalék terhére - ami állítólag már kimerült, hisz' a korábbi kormányzat teljes egészében elígérte azt -, hanem szerepeltessük a pótköltségvetésben a 120 millió forintos támogatást, hisz' ennek - ezek szerint - megvan az anyagi fedezete, és ez nem fogja a deficitet növelni.
A másik terület, amirõl nagyon röviden szeretnék szólni, és korábban említettem: hogy ne vonjunk el a politikai üldözöttek kárpótlásából egyetlenegy forintot sem. Nem lehet, hogy ez az Országgyûlés szûkkeblûbb legyen és vélt financiális indokokra hivatkozva elvegyen azoktól, akik megszenvedtek az élet viharaiban, akik annyi mindent átéltek, és akik közül oly kevesen élték meg azt, hogy született egy törvény, amely elismeri a jogosultságokat, hogy mindazok, akik politikai okokból szabadságelvonást szenvedtek, kárpótlást kapjanak.
Való igaz, hogy az elmúlt évek során négymilliárd forint nem lett felosztva a kárpótlásra jogosultak között. Elmondtam a múltkor, hogy ez év tavaszán milyen indokok miatt nem osztotta fel ezt a Boross-kormány: meghagyta a következõ kormánynak. De felosztásra hagyta meg, tisztelt képviselõtársaim, nem pedig elvonásra - a kettõ között óriási a különbség.
Mindenkinek a választókörzetében ezerszámra élnek politikai üldözöttek. Tessék belegondolni: milyen lelkiismerettel lehet majd elõttük megszólalni, amikor el kell nekik mondani, hogy néhány ezer vagy néhány tízezer forintot megspórolt a jelenlegi kormányzat rajtuk, azokon, akik átélték a koncentrációs táborokat, a gulágokat, a Hortobágyot és a különféle fegyházakat. Én nem hiszem, hogy aki tisztában van vele, mit jelent a négymilliárd forint a politikai üldözöttek életjáradékára fordítandó összegként a '94-es költségvetésben, az nyugodt lélekkel fogja megnyomni a gombot, amikor ennek az elvonásáról szavaznak, és azt fogja mondani, hogy ezt az összeget vonjuk el tõlük.
(20.40)
Nem hiszem, hogy ennek az országnak ilyen példára lenne szüksége, hogy rajtuk, az üldözötteken - akik közül százezrek az életüket adták különféle diktatúrák tébolyának áldozatul -, az életben maradottakon ez az Országgyûlés takarékoskodjon.
Az emberi jogi bizottságot részben sikerült meggyõznöm, õk nem utasították el egyhangúlag azt a módosító javaslatot, hogy kerüljön vissza ez az 1994-es költségvetési elõirányzat a költségvetésbe.
Nagyon bízom benne, hogy képviselõtársaim el fogják mondani a frakcióüléseken, hogy ezt az egy lépést nem lenne szabad meglépni. Ez anyagilag valóban lehet, hogy valamit jelent a kormányzat számára, de hogy a presztízst tekintve, az emberek bizalmát tekintve milyen veszteséget jelent, azt hiszem, jobb lenne nem megtapasztalni. Nagyon szépen köszönöm, hogy ittmaradtak, hogy meghallgattak, köszönöm szépen, elnök úr, a szót. (Taps.)