DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az expó hosszúra nyúló vitájában engedjék meg, hogy az elõttem szóló kívánságához - ami nyilván sokaké - csatlakozva, csak konkrét dolgokról igyekezzek szólni. Mégis, hadd bocsássak elõre két rövid megjegyzést.
Az egyik. A vita jellegébõl fakad, hogy talán nem felesleges; úgy szólok, ahogy szóltam 1991-ben is. Aki fellapozza az akkori naplót, látni fogja, hogy szóltam az akkor még általam túlméretezettnek tartott tervek ellen és szóltam a végül is elfogadásra került, általam reálisnak tartott terv mellett. Ma is lényegében ez a véleményem, mind a túlzásoktól, mind a szûkkeblûségtõl szeretném magam elhatárolni.
Ezek után engedjenek meg egy kissé lírai mondatot, de csak mondatot. Nem temetni jöttem az expót - noha lassan az elhangzó beszédek nagy része egy gyászszertartásra hasonlít, ahol különbözõ kiindulópontokból, de az emberek elsiratják az expót -, hanem tulajdonképpen azt keresem, amit az ország nagy része keres: egyértelmû választ arra, hogy tetszhalottról van-e szó, vagy pedig a kellõ vizsgálat azt fogja bizonyítani, hogy felébreszthetõ, feltámasztható az expó - indokoltan. Hogy ehhez eljussunk, úgy gondolom, vizsgálatra van szükség. Miért merem ezt mondani?
Nem vagyok a terület szakembere, de a kérdés, majd a vele kapcsolatban elhangzó, egymásnak szögesen ellentmondó adatokat felsorakoztatók arra vittek, hogy a képviselõ számára lehetségesnél egy kicsit mélyebbre merüljek a tények, az adatok világába. Zárójelben meg kell jegyeznem: azt, hogy a megfelelõ, engem meggyõzõ számanyaghoz közel jutottam, Szesztainé Szentiványi Edit mûegyetemi adjunktusnõ által rendelkezésemre bocsátott óriási számadásanyag áttekintése tette lehetõvé.
Mindannak alapján, amit megismertem, csak azt mondhatom, hogy konkrét javaslatom van: mégpedig az, hogy az Országgyûlés kérjen segítséget egy eseti bizottságtól, amely kellõ felkészültséggel, igen rövid idõ alatt vállalkozik a rendelkezésre álló szakanyag áttekintésére. Ezért a mai napon benyújtottam egy módosító javaslatot, amelynek lényege az, hogy az Országgyûlés az új Házszabály 35. §-ának (1) bekezdése alapján a kérdés megvizsgálására egy eseti bizottságot küldjön ki, amelynek a felállítása folyamán kerül sor nyilvánvalóan összetételének és mûködésének meghatározására.
(15.50)
Javaslatomban azt indítványozom, hogy az Országgyûlés minden pártja - tehát a parlamenti pártok - két-két képviselõvel és a kormányzat ugyancsak két képviselõvel képviseltesse magát ebben a bizottságban. Kerüljön az eseti bizottság tagjainak sorába a világkiállítás jelenlegi fõbiztosa, Budapest fõváros önkormányzatának a közgyûlés által delegált tagja, az érdekegyeztetõ tanács munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy választott képviselõje.
Azt javaslom ebben a módosító indítványban, hogy az eseti bizottság felállítását követõ 14 napon belül adjon választ meghatározott kérdésekre. Nem ismertem még az elõttem szóló képviselõtársam észrevételeit, de hadd mondjam azt, hogy bár nem ismertem azokat, javaslatom mégis rímel rájuk. Javaslom, hogy az Országgyûlés kérjen választ az eseti bizottságtól.
Az elsõ: mai áron mennyire becsülhetõk a világkiállítás kijelölt területének kerítésén belül közpénzbõl eszközlendõ beruházások? Szinte szó szerint választ kérek arra, amit õ kérdésként felvetett, illetve amirõl õ úgy tartotta, hogy a vita egyértelmûen döntötte volna el.
Mai áron mennyire becsülhetõk - hangzik az általam javasolt második kérdés - a világkiállítás szorosan vett területén kívül esõ, de a megrendezéshez nélkülözhetetlenül közpénzbõl eszközlendõ további beruházások?
Harmadszor - s ez már a másik oldal reális felbecsüléséhez tartozik: a közpénzbõl eszközlendõ beruházások utóhasznosításának mennyi a becsülhetõ tõkésített értéke? Itt legyen szabad csak zárójelben megjegyeznem, gondolok például olyanokra - és ez említésre is került több felszólalásban -, mint a Mûegyetem számára épülõ épületeknek, az Etövös Loránd Tudományegyetem számára épülõ épületeknek utóhasznosítás keretén belül felhasználható értéke; vagy gondolok például olyan körülményre, amirõl közvéleményünk oly keveset tud, miszerint az osztrákok kötelezõ módon, némileg bánatpénzként is - most a dolognak két értelme van - egy százmillió forint értékûre becsült épület ingyenes átengedésére készek; nem szólva a Vatikánról, amely egy ennél kisebb épület ingyenes átengedésére hajlandó. De ezek csak járulékos elemek. A döntõek nyilvánvalóan azok az épülettömbök, amelyeket a kormányzat maga is felépítendõnek tart, de az utóhasznosítás tõkeértéke nem került beszámításra a világkiállítás hasznosítható beruházásai közé, legalábbis nem láttam azt az egyenleget, amelyben ez kellõ mértékben szerepet kapott volna.
Negyedszer: az eseti bizottság mennyire becsüli az esetleges végsõ lemondásból eredõ kárpótlási kötelezettséget, illetve a kormány által a lemondás esetén is vállalni javasolt folytatólagos beruházások pénzszükségletét?
S végül: az esetlegesen jelentkezõ hiány pótlására indokoltnak és lehetségesnek tartja-e az eseti bizottság "Budapesti Világkiállítás '96." megnevezésû államkötvény kibocsátását, aminek jegyzésére az országon belül és az országon kívül - ezt valamennyien tudjuk, hiszen komoly híradások voltak felõle - készség mutatkozik.
Tulajdonképpen be is fejezhetem mondanivalómat, alig valamit fûzök hozzá.
Említettem, hogy a felszólalásra és javaslatom megtételére mindenekelõtt az indított, hogy komoly szakemberek részérõl egymástól képtelen távolságra lévõ adatok hangzottak el mindkét oldalon. Úgy gondolom, a megközelítések ilyen egymástól való diametrális különbözõsége indokolttá teszi, hogy megpróbáljuk valami módon egy közös parlamenti bizottság számára feladattá tenni a közös mérlegelést és a közös vagy legalábbis meggyõzõ többségû ítéletmondást. Ez nem történt meg. A kormány elõterjesztésében olyan tételek szerepelnek, amelyeket a magam által áttekintett számadásanyag nem tesz elfogadhatóvá. És feltehetõen a másik oldalon is elhangozhattak olyan számadatok, amelyekre a kormány nem direktben válaszolt, de közvetetten annyi kérdõjelet helyezett el a számára adódó lehetõségek világában, hogy a közvélemény úgy érezheti magát, mintha egy körhintán ülne: minden fordulatnál más és más adatokra írják oda, hogy ez a hiteles, ez a megdönthetetlen, ez a valóságos.
Nem akarok ennek a részleteibe bocsátkozni, csak abba, hogy amikor magas szintû értelmiségi társaságban feltettem a kérdést, hogy mit gondolnak, a '95- ös, '96-os költségvetésnek hanyadrészét érinthetné a kiiállítás megrendezéséhez még szükséges pénztámogatás, akkor a legalacsonyabb érték a tízszerese volt - a legalacsonyabb érték tízszerese volt! - annak, mint amit én legmagasabbként reálisnak tartok. Ha ilyen óriásiak az eltérések kvalifikált értelmiségiek körében, akkor érthetõvé válik a nagy bizonytalanság, és érthetõvé válik, hogy ha ilyen szinten következik be a szavazás, az nem lesz meggyõzõ.
Mint azt az elõttem szóló mondotta, jelenleg valóban minden közvélemény- kutató az expó támogatóinak arányát látja nagyobbnak. Ez jól van, ha végül is megvalósul az expó. De ha végül is nem valósul meg az expó, velük kell szembenézniük azoknak, akik vállalják a lemondás felelõsségét, és ha adatanyaguk nem egyértelmûen meggyõzõ, én úgy gondolom, épp olyan nagy hibát követnek el, mint ha egyesek meg nem alapozott adatanyag alapján kvázi - idézõjelben, hiszen ez is elhangzik a zsurnalisztikában - felelõtlenül beugratják az országot és a közvéleményt az expó megrendezésébe.
Úgy gondolom, ha már ennyi idõt ráfordítottunk, ha a kormányzat a július végi lemondó szándéka után szeptember 22-én nyújtotta be a tényleges elõterjesztését, akkor indokolt, hogy szigorú feltételekkel szánjunk rá még 14 napot a különbözõ adatok összemérésére, egy olyan mérlegelt alapnak a parlament elé terjesztésére, amely érzelmeitõl függetlenül mindenkinek megadja azt a biztonságot, hogy módja volt az anyag áttekintése és áttekintetése alapján józan döntést hozni.
(16.00)
Itt talán még egy mondatot, ami egy kicsit a nyitó mondatomra felel - a számokról volt szó most mindvégig, a nyitó mondatom kivételével. Legyen szabad azt mondanom, hogy a mérleget számokkal fogjuk megpakolni, ha elfogadják módosító javaslatomat. De alighanem gondolnunk kell arra, ha - mondjuk - a mérleg egyensúlyba kerül, mit jelenthet az expó és a hozzá fûzõdõ remények sokasága nemcsak az illúziók elleni harcban, hanem abban is, hogy egy letargiába süllyedõ nemzet rálásson az alagút végén felcsillanó fények egyikére. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)