DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Az elõbb meghallgatva Puch László képviselõtársunkat, aki az MSZP részérõl fejtette ki véleményét, másrészt pedig Dióssy László képviselõtársunkat, aki az SZDSZ véleményét fejtette ki, valahogy olyan érzés kerekedett bennem, mintha ezt az egész expóügyet úgy kellene eldönteni, hogy az egyik oldalon vannak az expórendezõk, a másik oldalon az expóveszejtõk, és a kettõjük vitájából kell megállapítani, hogy tulajdonképpen mi itt a helyes álláspont.
Én meg úgy gondolom, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy van itt egy harmadik vélemény is, a Független Kisgazdapárt véleménye (Derültség, taps.) és a Független Kisgazdapárt véleményéhez csatlakozó többi képviselõ véleménye (Zaj, közbeszólások.) - ami remélhetõleg végül is ez az egész Ház véleménye lesz -, miszerint az expó kérdése, tehát az 1996-ban Budapesten megrendezendõ világkiállítás kérdése nem egyszerûen az Országgyûlés ügye, de nem is csak a kormány ügye, nem is úgy merül fel a kérdés, hogy az Antall-kormány akarta, a Horn-kormány nem akarja. És én úgy gondolom, mégcsak nem is Magyarország ügye, hanem az egész magyarság ügye.
És itt látom az óriási különbséget az álláspontok között és az eddigi felszólalások és a mi megközelítésünk között, hogy az expó kérdését nem szabad úgy felfogni, mint egy kérdést a sok közül, hanem az expó kérdése bizony az összmagyarság kérdése, hiszen az összmagyarság számára jelent egy olyan kitörési pontot, egy olyan továbblépési lehetõséget, amely egész egyszerûen kötelez valamennyiünket arra, hogy még egyszer gondoljuk át, mit tehetnénk az expó megrendezése érdekében.
Hiszen nem szabad megfeledkezni, képviselõtársaim, arról a tényrõl - hiába mondta itt Puch László képviselõtársam dehonesztálóan, hogy "az expó mellett kardoskodók"..., Hát megfeledkezik arról, hogy az õ pártja is az expó mellett kardoskodott 1989-ben?!
Úgy gondolom, hogy 1989-ben a Németh-kormány vetette fel az expó megrendezésének gondolatát. Jó, nem vitatom, akkor a szándékaink szerint ez Bécs-Budapest világkiállítás lett volna, de végül is az ötlet, az alapgondolat az MSZP oldalán fogant meg valahol, és én úgy gondolom, hogy ezt a gondolatot fejlesztették tovább az Antall-kormány idején, majd a Boross-kormány idején, és vetették el a Horn-kormány idején. De kérem, szerintem nem úgy merül fel a kérdés, hogy Etele vagy Etelka (Derültség.), hanem úgy merül fel a kérdés, hogy az expó kérdése nemcsak ennek a szûk szemléletnek a keretébe tartozik, hanem bizony az expó kérdése az összmagyarság kérdése. És miután az 1100 éves kárpát-medencei tartózkodásunk egybeesett volna a világkiállítás megrendezhetõségének a lehetõségével, én úgy gondolom, másként kellett volna felmerülnie az egész kérdésnek. Úgy érzem, hogy itt valamennyien mulasztottunk, nemcsak a jelenlegi kormány mulasztott: valamennyien mulasztottunk abban, hogy nem tettük az expó ügyét az összmagyarság kérdésének ügyévé, nem vetettük fel például azt a gondolatot, hogy a mi diplomatáinknak most végig kellene járniuk az összes magyar szervezetet, az összes jelenetõsebb magyar személyiséget, mindenkivel külön elbeszélgetni, hogy "mit tudnál te tenni a magyarság érdekében?".
Fel kellett volna vetni az egyes kormányoknál, hogy Magyarország egész jövõbeni kapcsolatrendszerének kiépítésénél abból indul ki, hogy mennyire állnak mellénk ebben a rendkívül fontos ügyben. Tudniillik, ne feledjék el, ez épp úgy egy kitörési pont volt a magyarság számára, mint ahogy a millecentenárium is egy kitörési pont volt, csakhogy a mi õseink tudtak élni a lehetõséggel, mi meg nem tudunk élni a lehetõséggel.
Mi - úgy gondolom - ott látjuk a legnagyobb különbséget, hogy meghirdettek valamikor egy keresztelõt, és mi az örömünnep, a születés ünnepe helyett végül is most azon vitatkozunk, hogy elfogadjuk-e az MSZP-nek a temetésre szóló ajánlatát.
Hát kérem, ahogy kibékíthetetlen ellentét van a születés gondolata és a halál gondolata között, épp így mi az expó ügyét úgy tekintjük, hogy az expó ügyét csak a születés, a jövõbeli elõrehaladás szempontjából lehet komolyan megvizsgálni, hiszen ez egy olyan lehetõség az ország szempontjából.
A következõ, amit muszáj a Horn-kormány szemére vetnem: a Horn-kormány épphogy hatalomra lépett, épphogy elkezdte mûködését, és az elsõ két héten belül fellépett - no nem az országveszejtés ellen, nem a hihetetlen munkanélküliség ellen, nem a nemzeti vagyon kiárusítása ellen, hanem fellépett az expó ellen. Tehát nem a rossz ellen lépett fel, hanem a lehetõségek ellen lépett fel! A kitörési pont ellen lépett fel! A többit pedig hagyta. És hogy lépett fel? Úgy lépett fel, hogy egyben a sárba tiporta a többpárti parlamenti demokráciának az összes elõírását. És nemcsak az Országgyûlés vonatkozásában tiporta sárba a demokráciát, hanem a saját pártja vonatkozásában is. Mert emlékeztessem igen tisztelt MSZP-s képviselõtársaimat arra a szégyenteljes interjúra, amit a Nap Televízióban magam is szemlesütve és pirulva voltam kénytelen Önök helyett végignézni, végighallgatni? Amikor azt próbálta magyarázni Szekeres Imre frakcióvezetõ úr, hogy miért nem volt lehetõsége a frakciójának tagjait megkérdezni, mielõtt lemondták volna az expót.
Hát kérem, vajon nem a belsõ demokráciát rúgta fel a Horn-kormány, amikor Önöket nem kérdezte meg? És kérdezem én, nem kellett ugyanígy pirulniuk a gazdasági szakembereknek, akik egy másik alkalommal pedig a helyettes ipari államtitkár urat látták kínlódni a Napkelte televíziómûsorában? Azért mondom, hogy kínlódni, mert meg kellett volna magyaráznia, hogy milyen számok alapján mondták le az expót, és kiderült, hogy nem számok alapján, hanem politikai elhatározás alapján - amelyhez majd hozzá akarták igazítani a számokat.
És kérdezem én, vajon nem kellene-e szégyellnie magát annak a hivatali garnitúrának, amely elõször kiszámolta az expóval kapcsolatos költségeket illetõen az Antall-kormánynak, hogy milyen kevés befektetéssel milyen óriási pénzösszegeket lehet szerezni, és utána ugyanez a hivatali garnitúra kiszámolta Horn Gyulának, hogy hatalmas befektetéssel milyen óriási - no nem nyereséget! - veszteséget lehet majd végül szenvedni az expó következtében?
Úgy gondolom, ezért tehát mi nem a számok világából kell hogy kiinduljunk az expó kérdésének az eldöntésénél, hanem mindenekelõtt abból a ténybõl, hogy a Horn-kormány nemcsak a belsõ demokráciának a pártdemokráciára vonatkozó részét és a gazdasági fegyelemre vonatkozó részét sértette meg, hanem mindenekelõtt a többpárti parlamenti demokrácia mûködését. Mert hiszen másként miként fordulhatott volna elõ, hogy egy érvényes országgyûlési határozat és egy törvény hatálybalépte mellett nem az országgyûlési határozat végrehajtásán, nem is a törvény betartásán munkálkodtak, pedig a szóban forgó országgyûlési határozat, illetve a törvény a Magyar Köztársaság kormányát, adott esetben a Horn Gyula miniszterelnöksége alatt mûködõ kormányt jelölte ki az expó ügyének a megvalósítására.
(16.20)
És én, ne haragudjanak igen tisztelt képviselõtársaim, nem tudok elmenni a mellett a dolog mellett, hogy ezt Horn Gyula és a kormánya felrúgta. Horn Gyulának és a kormányának, ha törvénytisztelõ, egyetlenegy módja lehetett volna, ha nem akarta volna az expót megrendezni, mert ez a joga természetesen fönnáll, hiszen mint Magyarország miniszterelnöke és Magyarország kormánya kötelességszerûen meg kellett hogy vizsgálja Magyarország gazdasági helyzetét, lehetõségeit, kitörési pontjait, és nemcsak arra a következtetésre juthatott volna Horn Gyula, mint Torgyán József, hogy meg kell tartani az expót, (Derültség a bal oldalon.) természetesen joga volt arra a következtetésre jutni, hogy az expót nem kell megtartani. De nem volt joga mérlegelni, hogy betartja-e a törvényességet vagy sem.
Törvénytisztelõ állampolgárként ugyanis Horn Gyulának kötelessége lett volna betartani a törvényt, ezért tehát össze kellett volna hívnia az Országgyûlés rendkívüli ülésszakát, amint meg is tette. Megtette azért, hogy néhány polgármesterjelölt megtarthassa a polgármesterséget is és megtarthassa az országgyûlési képviselõséget is. Ha ezért össze lehetett hívni a rendkívüli ülést, akkor százszor inkább össze kellett volna hívni azért, hogy az egész alkotmányos rendet ne érje sérelem, mert nincs joga, nem volt joga Horn Gyulának és a kormánynak mérlegelnie az alkotmányos rend betarthatóságát, vagy be nem tarthatóságát, mert ha nem tartja be a törvényt, akkor Torgyán Józsefnek van igaza, hogy itt az egypárti diktatúra helyébe lépett a kétpárti diktatúra, itt semmi más változás ebben az országban nem történt. De ha Horn Gyula törvénytisztelõ lett volna és az õ kormánya törvénytisztelõ lett volna, nem rúgták volna fel a Magyar Köztársaság Országgyûlése által hozott országgyûlési határozatot, nem rúgták volna fel a Magyar Köztársaság Országgyûlése által hozott törvényt, hanem az alkotmány elõírásait betartotta volna és végrehajtotta volna a törvényt, végrehajtotta volna az országgyûlési határozatot.
Abban a pillanatban, amikor ezzel a mi alkotmányos rendünkkel szembefordult, méltatlanná vált a miniszterelnöki tisztség betöltésére és méltatlanná vált az egész kormány a tisztsége megtartására, mert senkinek nincs joga a Magyar Köztársaság Országgyûlésének a döntésével szembehelyezkedni, mert ez a többpárti demokráciának az alapja. És itt világosan ki kell mondani errõl a helyrõl, kimondatott már, de úgy látszik, nem lehet elégszer megismételni: tessék már végre tudomásul venni, nem a Magyar Köztársaság kormányának kell hogy legyen egy Országgyûlése, mert ezt hívják egypárti vagy kétpárti diktatúrának, hanem pont fordítva, a Magyar Köztársaság Országgyûlésének kell rendelkeznie egy kormány fölött, és ahogy ezt a Magyar Köztársaság alkotmánya világosan és félreérthetetlenül ki is mondja, az alkotmány 35. §-ára utalok, a kormány nem tanúsíthat a törvénnyel és az Országgyûlés által hozott határozatokkal ellentétes magatartást, ahogy az alkotmány 35. § (2) bekezdésének harmadik mondata rendelkezik, a kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes.
Ugyanakkor kimondja az alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontja: a kormányt felelõsség terheli a törvény végrehajtásáért. Hát kérem, miféle felelõsség terheli a törvény végrehajtásáért a kormányt, ha, mondjuk, az MSZP-ben vita tárgyát képezheti, hogy az ezzel kapcsolatos elõterjesztést elfogadják-e vagy sem. Akkor tessék kimondani, hogy minket nem érdekel a Magyar Köztársaság alkotmánya, nem érdekelnek a törvények, nem érdekelnek az országgyûlési határozatok. Tessék világosan kimondani! Éltünk mi épp eleget diktatúrában, de ne tessék demokráciát játszani és diktatúrát megvalósítani. Ezt nem vagyunk hajlandók tudomásul venni. (Taps a jobb oldalon, zaj a bal oldalon.)
És bizony külön ki kell arra térnem, hogy a demokrácia alappilléreit támadják meg akkor, hogyha a Független Kisgazdapárt álláspontjával szembehelyezkednek, (Derültség, zaj a bal oldalon.) mert a mi álláspontunk az alkotmány, a mi álláspontunk az alkotmány elõírásainak betartása, a mi álláspontunk a törvények betartása, (Zaj a bal oldalon.) és ismétlem, ha önök be akarták volna tartani a törvényeket, össze lehetett volna hívni a rendkívüli gyûlését az Országgyûlésnek és ott meg lehetett volna változtatni a korábbi törvényt, meg lehetett volna változtatni a korábbi országgyûlési határozatot, és ezt követõen nyilatkozhatott volna Horn Gyula a világnak, hogy mi nem rendezzük meg az expót. De amíg a Magyar Országgyûlés határozata õt kötelezte az expó szolgálatára, addig Horn Gyula nem tehetett volna mást, mint szolgálja az expó érdekeit, hiszen õt erre, ismétlem, törvény is és országgyûlési határozat is kötelezte.
Ami az én szememben egyértelmûnek látszik, ne vegyék rossz néven, szeretem a kerekített gondolatokat, szeretem a leegyszerûsített gondolatokat, (Zaj a bal oldalon.) ha Torgyán József most, mondjuk, bíró lenne, ebben az esetben azt mondaná, habozás nélkül ítéletet hirdetne, azt mondaná, bûnös a Horn- kormány. (Zaj a bal oldalon.) Bûnös a Horn-kormány azért, mert mindenekelõtt nem tartotta be az alkotmányt, nem tartotta be a törvényt, nem tartotta be az országgyûlési határozatot, nem konzultált saját frakciójával, nem tisztázta a vidék érdekeit, nem tisztázta a helyzetet az önkormányzatokkal.
Az elõbb hallhattak egy önkormányzati polgármestert. A polgármester úr, Dióssy László, ha jól emlékszem, arra hivatkozott, hogy közel 1200 pályázat érkezett be az expóra. És kérem, milyen pályázatok érkeztek be? Néhány héttel ezelõtt jártam például Tállyán, egy kis, gyönyörû környezetben lévõ, a tokaji borvidék egyik gyöngyszemén. Õk korábban meghívták a diplomatákat, meg rendeztek felvonulást, szüreti mulatságot, és jelentkeztek az expóval kapcsolatos különbözõ gondolataikkal, mert így szerették volna az önmaguk munkahelyteremtõ akcióit elkezdeni úgy, hogy ne csak az államtól várjanak valamit, hanem õk is adjanak valamit ennek ellentételeként. De kérem, az expó lemondása ellehetetlenítette õket. Kérdezték tõlem, most mit fognak õk csinálni. Hisz a világkiállítás millió lehetõséget nyitott volna elõttük. És így van a vidék jelentõs részével.
De természetesen én el tudtam volna fogadni azt az álláspontot, ha a miniszterelnök úr azt mondja, hogy kérem, az expó nem az elmaradott Kelet- Magyarország térségét fogja felemelni. Én ezt el tudtam volna fogadni érvként, csak akkor azt mondottam volna, hogy meg lehetne kísérelni, hogy mondjuk, úgy rendezzük meg az expót, hogy írjuk elõ annak a vállalkozónak, aki itt Magyarországon jelentõs beruházást vagy jelentõs hasznot akar elérni, hogy beengedjük õt az expóra és kap privilegizált helyzetet, de akkor tessék ahhoz Kelet-Magyarországon beruházni, munkahelyteremtõ akcióba fogni.
(16.30)
Tehát lett volna erre lehetõség. De mindenesetre az önkormányzatokkal konzultálnia kellett volna. De nem konzultált a miniszterelnök úr az ellenzékkel sem.
Én pedig azt mondom és ismételten aláhúzom, hogy ez az összmagyarság ügye, de mindenképpen Magyarország ügye, Magyarországba pedig beletartozik az ellenzék is. És a miniszterelnök úr nagyon rosszul tette, amikor nem konzultált az ellenzékkel, nem kérte ki az ellenzék véleményét. De miért is kérte volna ki, amikor a saját frakciója véleményét sem kérte ki - ezt már tudjuk Szekeres Imrétõl. Legyen szabad arra hivatkoznom, nem konzultált a magyar kormány az összmagyarság képviselõivel sem.
Tehát úgy gondolom, hogy végül is a kormány nem tette a kötelességét, és emiatt feltétlenül el kell marasztalni.
De felteszem önöknek, képviselõtársaim, a kérdést: vajon Magyarországnak milyen nemzetközi hírneve lesz ezek után? Amikor meghirdettük az expót, 1989- tõl kezdve fokozatosan, folyamatosan, megállás nélkül kiálltunk egy gondolat mellett, és végül mindazokat becsaptuk, arcul csaptuk, arcul köptük, akik hittek a mi szavunkban.
És kik ezek? Ezek külföldi beruházók, különbözõ országok - és a mi vállalkozóinkra is vonatkozik mindez. A vállalkozóink közül éppen azokat csapták be, akik hittek a mi szavunkban. Hát hogy tudunk mi a vállalkozóink szemébe nézni, amikor mi a nekik adott szavunkat nem tartottuk be, hanem beugrattuk õket egy üzletbe, egy befektetésbe, amelyre aztán azt mondjuk, hogy nem ér a nevem, azt nem tartjuk meg?
Ha mi ezt a kárt akarjuk felmérni, ezt most nem tudjuk felmérni, ez az elkövetkezendõ egész életünkben sújtani fog minket, mert majd ki fog derülni - esetleg évtizedek múlva -, hogy iksz multimilliomos azért nem ruházott be Magyarországra, mert már nem hitt a mi szavunknak azok után, amit tettünk.
Vagy gondoljanak arra, a római jog óta ismert fogalom a "lucrum cessans". Vajon az elmaradt haszon nem kárként jelentkezik ebben az esetben? Nyilvánvalóan kárként jelentkezik, mint ahogy, gondolom kár az is, hogy olyan személyek áldozták a jövõjüket az expó érdekében, akik végül is kénytelenek voltak ebben az egész feltevésükben csalódni.
Úgy gondolom, azt kell világosan látni, hogy az egész expó elmaradása végeredményben azért feltétlenül káros az országra nézve, mert közel öt éven keresztül hirdettünk valamit, és hirtelen, a megvalósulás elõtt másfél évvel mondottuk azt, hogy nem.
Ebben a helyzetben elmarad az a lehetõség, hogy kitörjünk a környezetünkbõl, pedig az egész expónak az lett volna többek között az egyik nem világgá kiáltott célja! De most itt, a tisztelt Ház elõtt, ebben a helyzetben, amikor még nem vetettük el végül is az expót, egy olyan helyzetet teremtett a Horn-kormány, hogy aki eddig bízott a magyar állam, a magyar kormány szavában, ezután már nem tud bízni ebben a szóban. Pedig, azt kell mondanom, egy kitörési lehetõség lett volna a környezetünkbõl.
Hiszen gondolják meg, milyen büszkén hivatkozott valamikor a Németh- kormány, majd késõbb az Antall-kormány is arra, hogy mi a környezetünket, a környezõ országokat leköröztük, elhagytuk. Azután kiderült, hogy ezt az elõnyünket lassan elvesztegettük.
Tessék nekem megmondani, hogy fogjuk mi ezt az elõnyt visszaszerezni? Sehogy nem fogjuk tudni visszaszerezni, pedig az elõnyt vissza lehetett volna szerezni az expó eredményes megrendezése útján. Egy óriási fejlõdési lehetõséget dobtunk el magunktól, azt, hogy mi lekörözzük a környezetünket. Ez pedig egy jóvátehetetlen bûntett.
Ezért azt mondom, igen tisztelt Képviselõtársaim, hogy most, amikor itt állunk - úgy hogy tulajdonképpen közel öt éven keresztül hirdettük, aztán lemondtuk, de még végleges döntés nem történt az ügyben -, mérlegelnünk kell, hogy mit tegyünk. Úgy gondolom, hogy a mérlegelésnél nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy vajon most már ki fog beruházni Magyarországra, aki korábban bízott Magyarországban, amikor a Horn-kormány megüzente a világnak, hogy nekünk egy fillérünk nincs a világkiállításra, nem tudjuk megrendezni a világkiállítást. Tehát azokat is, akik hoztak volna ide pénzt, elrettentettük, elriasztottuk.
De ennek ellenére azt mondom, hogy sokkal többet veszítünk, ha nem rendezzük meg az expót, mert az expóból fakadó károk - amint az elõbb próbáltam már erre utalni - szinte végeláthatatlan hullámokat vetõen fognak majd elõbújni hol innen, hol onnan, hol amonnan az elkövetkezendõ évek folyamán.
Ugyanakkor, ha valamennyien összefognánk - de ez most már csak akkor megy, ez nem megy már úgy kérem, hogy van egy kormányzati erõ, meg van egy ellenzéki erõ és most vitatkozunk egymással -, s azt mondanánk, hogy egyesítsük az erõinket, egyesítsük mi, az ellenzék, a kormánypárt, mindenki, és most tûzzük ki célul, hogy két évig nem egymással fogunk hadakozni, hanem két év alatt megvalósítjuk az expót, megvalósítjuk az 1100 éves kárpát-medencei tartózkodásunk ünnepségsorozatait. Ez egy óriási ütõkártya lenne, olyan hatalmas fejlõdést tenne lehetõvé, amelyet el nem lehet mondani.
Amint a beszédemben elkezdtem: mi invitáltuk önöket egy keresztelõre, önök e helyett invitálnak bennünket egy temetésre. Kérem, vessük el mind a kettõt és menjünk egy esküvõi nászba, föl az expó gyõzelmére! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Derültség, taps.)