BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Meg kell mondanom, hogy borzasztó nehéz Torgyán József képviselõtársunk után szólani, amikor õ alkotmányértelmezési és demokráciaelméleti fejtegetésekbe bocsátkozott.
Csak egyetlen dolgot szeretnék az õ felszólalása kapcsán elmondani, ami persze elhangzott már itt a Házban néhányszor: súlyos tárgyi tévedésre vall, amikor valaki azt mondja, hogy a Horn-kormány lemondta az expót. A lemondással kapcsolatos javaslata fekszik itt elõttünk, errõl tárgyalunk és ha így döntünk, akkor az expó lemondása végérvényessé válik. Így tehát nehezen tudom értelmezni dr. Torgyán József felszólalásának ezt a részét.
Tisztelt Országgyûlés! Megvallom, nehéz szívvel készültem a mai felszólalásra a világkiállítás léte vagy nemléte kérdésében. De készülnöm kellett, mert egyike vagyok azoknak, akik az elõzõ parlament szocialista képviselõcsoportjából igent mondtak a '96-os expóra. A mostani vitában ugyanis többször megszólíttattunk, mondván: ha akkor igen, akkor most miért nem?
Nem szívesen veszek részt a kialakult számháborúban, de korábbi döntésünk kapcsán néhány számot mégis megemlítenék. A 33 fõs képviselõcsoportunkból az 1991. december 3-ai szavazáson 20-an voltunk jelen, 17-en mondtunk igent, 3-an tartózkodtak. Tehát az igennel szavazók száma ötven százalék plusz egy fõ.
(16.40)
Annak idején hosszú elemzõ vita nyomán alakítottuk ki álláspontunkat, amelynek során megfogalmazott aggályainkat Békesi László ismertette vezérszónokként. Ennek elemeit Karl Imre képviselõtársam vezérszónokként már elmondotta. A képviselõcsoport vitájában elmondtam: két okom is van, hogy igent mondjak a világkiállításra. Az egyik az, hogy soproni vagyok, a másik, hogy építész ember is volnék. Szülõvárosom és lakhelyem, Sopron, földrajzi helyzeténél fogva, valamint a néhány évtizede kialakult kereskedelmi, vendéglátási és szolgáltatási hagyományokból következõen a megnövekedõ vendégforgalom egy része városunkat gazdagíthatná, ugyanakkor - mint említettem - építész lévén tehetetlen szemtanúja voltam az iparág összeomlásának. Azt reméltem, a világkiállítás jelentõs beruházásélénkítéssel járhat, segíthet az építõipar, építõanyag-ipar talpraállásában, a munkanélküliség csökkentésében.
Joggal vethetik a szememre, az 1991-ben fennállt okok jelenlegi megléte mellett mi változott mára, miért nem tudom támogatni ma a világkiállítás megrendezését. Valóban, az akkori okok változatlanok. Azonban a helyzet az, amely gyökeresen megváltozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a helyzet nem ma és hirtelen változott meg, hiszen igenlõ döntésünk után már bõ egy évvel kiderült, közel sem olyan feltételek mellett valósítható meg a világkiállítás, mint az a döntés pillanatában az elõterjesztõ véleménye alapján várható volt.
1992. december 1-jén egy éjszakába nyúló vita során Pál László képviselõtársam már utalt a helyzet változására. Õt idézem: "Megtörtént a pálfordulás. Az egy év tapasztalatai alapján, az elvégzett munka alapján és a benyújtott, az alapról szóló törvényjavaslat alapján mi nem tudjuk tovább támogatni a világkiállítást." Eddig az idézet. Az abban említett alap, a Világkiállítási Alap már elõrevetítette az akkori kormány félelmét a vállalkozói alapon történõ megrendezés kudarcát illetõen. Azt hiszem, a helyzet, azaz a finanszírozás forrásainak alapvetõ változása miatt az akkori igenlõk közül legalább azokat kellene álláspontjuk változtatására kényszeríteni, akik komolyan gondolták akkori mondandójukat.
Idézem: "Kénytelen vagyok ismét leszögezni álláspontunkat, mely szerint mi ezt a világkiállítást továbbra is olyan ügynek tekintjük, hogy alapvetõen túlnyomórészt vállalkozók bevonásával - természetesen költségvetési támogatással is - jöjjön létre egy olyan rendezvény, amely ezt az országot abban az évben a világ érdeklõdésének homlokterébe helyezi. Természetesen ne haladjuk meg lehetõségeinket és kereteinket." Eddig az idézet, mely 1992. december 7-én hangzott el Csépe Béla kereszténydemokrata képviselõtársam szájából. Nos, nézetem szerint mindebbõl, sajnos, csak a költségvetési támogatás azóta megnövekedett igénye maradt realitás.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az akkori vitát - mint ezt a mostanit is - nagyon erõs érzelmi töltés jellemezte, hiszen az ellenzõk kaptak hideget- meleget egyaránt. Erre válaszolva mondta Békesi László képviselõtársam - idézem -: "A szocialisták soha nem tekintették politikai vagy pláne érzelmi kérdésnek az expó ügyét. Mindig is gazdasági kérdésnek tekintettük, ma is annak tekintjük. Nem tekintjük csodaszernek az expót, amely önmagában képes arra, hogy a magyar gazdaságot kiragadja a válságból, és nem tekintettük olyan ördögnek, amely önmagában alkalmas arra, hogy romba döntse az egyébként is romokban heverõ államháztartást." Majd késõbb, ismét idézem: "Sajnos egy árva szó nincs, egyetlen tétel sincs, amely valódi addicionális erõforrás- bevonásra, akár külföldi, akár hazai tõkebefektetésre utalna. Az aggályt valójában ez jelenti." Eddig az idézet.
A helyzet mára csak rosszabbodott. Az elõterjesztésbõl kiderül, a vállalkozók száma - mármint azoké, akik saját pénzükkel, saját kockázatukra szállnának be az expóba - jelentéktelen. Az építõ- és építõanyag-ipar expótól várt fellendülésére sincs remény. Elhangzott a vitában, hogy egy-egy világkiállítás megrendezése mekkora fellendülést hozott az adott helyszínnek. Ez kétségtelen. Ám ha visszatekintünk a legutóbbi évtizedekre, akkor jól látható, hogy az expókat nem olyan labilis költségvetéssel rendelkezõ országok rendezték meg, mint mi, ugyanakkor kitapintható volt a szándék, hogy az expó beruházásai jó lehetõséget teremtenek egy-egy elmaradott régió felzárkóztatására. Nem tudom, hogy ma Magyarországon van-e olyan vidék, amelyet valamilyen vonatkozásban ne kelljen felzárkóztatni.
Az expó megrendezésérõl szóló döntésünk után kísérletet tettem arra, hogy a címzett és céltámogatások körébe beemeltessem a mûemléképületek felújításának központi támogatását, mondván, hiba lenne, ha a látogató az expó területét elhagyva lepusztult környékkel találkozna. Elmondtam azt is, hogy a turista, bármilyen irányból érkezik is, egykor gyönyörû, ám ma rossz állapotban lévõ mûemlékegyüttesekkel találkozik. Igaz ez Sopronra, Egerre, Szegedre, Pécsre, de folytathatnám a sort. Javasoltam, vegyük fontolóra a kérdést, hiszen az expóig hátralévõ szûk öt évben csodákat lehetne tenni. Ez az a lehetõség, amely igazán segítene az építõiparon. Javaslatomat leszavazták, sõt az akkor még - igaz vékonyan - csordogáló források is elapadtak.
Elhangzott vádként a vitában, hogy a fõváros az expó kapcsán jól megfejte a kormányt, olyan beruházások '96-ig történõ megvalósítását kizsarolva, melyek expó nélkül nem, vagy csak késõbb készülhettek volna el. Nos, ebben a kérdésben nem szívesen foglalnék állást, meg hát a zsarolás szó is nagyon rosszul hangzik, óvatosan kell vele bánni.
Az elmúlt hét keddjén a cél- és címzett támogatásokról szóló törvény módosításának általános vitájában Kónya Imre képviselõtársunk kifogásolta azt a módosítási szándékot, amely az azonos feltételek mellett pályázó települések közül a kisebb lélekszámúak elõnyben részesítését szüntetné meg. Mint mondotta - idézem -: "Úgy gondolom tehát, hogy ennek visszaállítása mindenképpen indokolt, mert egyszerûen lehetetlen helyzet áll elõ, ha egy adott önkormányzat nem részesül esetleg céltámogatásban akkor, amikor hasonló feltételek mellett a szomszéd község önkormányzata megkapja. Ez természetesen mindenféle találgatásra adhat okot, de a politikai jellegû találgatásoktól függetlenül a különbözõ korrupciónak, protekciónak tág teret biztosít minden olyan rendszer, amely a szubjektív elemet beleviszi a döntéshozatalba." Eddig az idézet.
Mindezek kapcsán szeretném valamire felhívni a figyelmet. A minap kaptam kézhez egy elõterjesztést, mely a XXVI. Nemzetközi Diákjátékok rendezvényeinek tervezete címet viseli. Röviden összefoglalva arról szól, hogy 1996-ban, a világkiállítás kapcsolódó rendezvényeként Sopron rendezi a diákjátékokat. A benyújtott pályázat minden döntésre illetékes tetszését elnyerte, így méltán tarthat igényt a város az 1994-ben felosztásra kerülõ 300 millió forint arányos részére. Mind az expóiroda, mind pedig az expófõbiztos támogatásáról biztosította a várost. Én ennek örülök, mert szeretem a fiatalokat, szeretem a sportot és különösképpen szeretem Sopront. Ám az elõterjesztés következõ mondatát hangsúlyozottan ajánlom képviselõtársaim szíves figyelmébe. Idézem: "Arra is ígéretet kaptunk, hogy 1995-ben és 1996-ban azon városok cél- és címzett pályázatai, melyek expóhoz kapcsolódó rendezvényt vállalnak, az elbírálásnál egyértelmûen elõnyben fognak részesülni." Eddig az idézet.
Ezt a mondatot többször elolvastam, olyan hihetetlennek tûnt a számomra. Hogyan is van ez? Létezik a cél- és címzett támogatásokról szóló törvénynek olyan melléklete, amelyik tételesen felsorolja: milyen jogcímek alapján részesülnek elõnyben az egyébként egyformán meglévõ feltételek mellett pályázók? Nem hiszem, én legalábbis nem tudok ilyesmirõl. Vagy akadt valaki, aki ezt a többi jogosan pályázó, ám expóhoz kapcsolódó rendezvényt nem vállaló önkormányzat rovására meg merte ígérni, netán a BM és a PM tudta nélkül, esetleg tudtukkal és beleegyezésükkel?
(16.50)
Arra már gondolni sem merek, hogy a cél- és címzett támogatás megadásának feltételéül egy expóhoz kapcsolódó rendezvény vállalását köthették... Nem folytatom, mert nem akarok mást belemagyarázni ebbe a mondatba, mint ami benne van.
Tisztelt Országgyûlés! Az 1996-os expó számomra mára egy szép álom maradt csupán; egy szép álom, melybõl felébredve az ember rádöbben a valóságra, hogy becsapták, amikor vállalkozói alapon megrendezendõ expóval hitegették, amikor csak 17 milliárd forint központi költségvetési pénzt igényeltek, amikor azonos esélyt hirdettek az ország települései számára.
Korlátozott lehetõségeink ma már nem teszik lehetõvé a megrendezést. Eszembe jut nemrég elhunyt szeretett nagybátyám bölcs mondása, miszerint: körmetlen macska ne másszon a fára... (Derültség.)
Képviselõtársaim! Elsõ mondatomban említettem: nehéz szívvel készültem erre a fölszólalásra. Most, hogy befejezem, nem lett könnyebb, de ki kell mondanom: ezt a világkiállítást én támogatni már nem tudom.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)