CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Ha hinni lehet a parlamenti matematikának, akkor itt rövidesen szomorú pont kerül egy szomorú történet végére, expóügyben, a kormány elõterjesztése alapján. De bármi legyen ez a döntés, azt hiszem, azt már tényként leszögezhetjük, hogy a jelenkori magyar politikatörténet részévé vált ez az egész expóvita.
Ebben hasonlít a bõs-nagymarosi ügyhöz, hogy sokan beszélnek róla, a magyar közvéleményt nagyon érdekli, és jelenleg is nagy kíváncsisággal várják a parlament döntését. Ebben - de csak ebben hasonlít. A bõs-nagymarosi beruházáshoz ezt itt már többen hasonlították, s az expót is az a vád érte, mintha egy szocialista beruházás készülne. Nos, ez messzemenõen nem igaz. Véleményem szerint itt csak negatív párhuzamról lehet szó. Ez pedig az, hogy a bõs-nagymarosi ügyben sajnos ránk kényszerült külsõ körülmények miatt valamit elvesztünk, elvesztettünk; itt pedig a kezünkben lévõ lehetõséget saját magunk adjuk fel. Ez az a negatív párhuzam, ami Bõs-Nagymaros és a világkiállítás ügyében vonható.
Minthogy a magyar politikatörténet része ez az ügy, ennek van elõtörténete és lesz utótörténete is. Az elõtörténet igen cikcakkos. Ebben valóban többször volt pálfordulás; azonban vitatkozom Boros László képviselõtársammal, aki azt mondta, hogy még jóval a választások elõtt következett be ez a pálfordulás. A jelenlévõk közül többen itt voltak azon az éjszakai ülésen, amikor Pál László képviselõ úr valóban azt mondta, hogy a Szocialista Párt már nem támogatja az expót. De utána elhangzott ennek a cáfolata is! S az igazi pálfordulás most következett be, amikor a kormány végül is úgy döntött, hogy javasolni fogja az expó lemondását. Azért merem ezt mondani, mert a választások után, amikor nyilvánvaló volt, hogy a közvéleményt érdekli ez a kérdés, a választásokon gyõztes pártok képviselõinek valamit nyilatkozniuk kellett. Olvashattuk a Magyar Hírlap hasábjain Békesi László és Kuncze Gábor nyilatkozatában - akik akkor még nem voltak miniszter urak, de nyilvánvalóan az ország köztudatában már ez szerepelt, hogy az új hatalom jelentõs képviselõi, és bizonyára valamilyen tisztség várományosai, és nyilvánvalóan a gazdasági kérdésekben, s az expót is ide lehet csatolni, Békesi László véleménye volt irányadó -, hogy az expó megrendezhetõ, de szûkebb keretek között. Ezzel én teljes mértékben egyetértek. Tehát a pálfordulás valamikor jóval késõbb következett be - történészek talán majd kiderítik, hogy miért és hogyan.
De mi lesz az utótörténettel? Ha valóban bekövetkezik ez a negatív döntés, az utótörténet az én véleményem szerint semmiképpen nem az lesz, hogy itt meghiúsult egy ábránd, egy szép álom szertefoszlott; az utótörténet az lesz, hogy elmulasztottunk egy óriási lehetõséget.
Amikor az expóról véleményt alkotunk, azt hiszem, mindannyian három körben gondolkozunk. Az elsõ a legszélesebb kör, amelyben az úgynevezett nemzeti szempontok és egyebek szerepelnek - ezért is vált nemzeti üggyé ez az egész expó -; a második kör csak gazdasági, de szélesebb, mint maga az expó ügye; s a harmadik kör pedig a csak költségvetési ügy - mibe kerül, ki tudjuk-e fizetni.
Az elsõ körrel kezdeném. Nagyon hangsúlyozottan szeretném állítani, hogy ez az egész expóügy valóban nemzeti üggyé vált, éspedig azért, mert teljesen véletlenül egybeesik a honfoglalás 1100 éves évfordulójával. Az ország közvéleménye, de nemcsak az országé, hanem az országon kívül élõ magyaroké is ezt az egybeesést tulajdonképpen már ünnepli is. Ez úgy terjedt már el, hogy egy olyan páratlan lehetõséget kínál a történelem, amit nyilván meg fogunk ragadni, és valamiképpen a világ elé tudunk állni, hogy itt, a Kárpát- medencében több mint ezer éve államalkotó nemzet vagyunk, és egy világkiállítás alkalmával az egész ország lelkesülten mutatja meg magát a világnak. Úgy vélem, ez nem egy nemzetiszínû, pusztán érzelmi dolog; úgy vélem, mindazok, akik csak gazdasági kérdésnek tekintik az expót, azok sem lehetnek közömbösek egy ilyen lehetõséggel szemben. Én legalábbis nem tételezem fel a várhatóan negatív szavazatokat leadó kormánypárti képviselõkrõl, hogy az õ számukra közömbös lenne egy ilyen ügy. Én ezt nem tételezem föl!
Azt elfogadom, hogy elsõsorban gazdasági szempontból kell ezt megközelíteni, de a gazdasági részre késõbb rátérve, szeretném azt is bizonyítani, hogy ebbõl a szempontból sem negatív a mérleg; legalábbis akkor semmiképpen sem, ha gondolatban fölállítunk egy teljes mérleget. Tehát a teljes széles kört figyelembe véve, ilyen kérdéseket is a mérleg serpenyõjébe dobva, merem én azt állítani, hogy ennek a mérlegelésnek az eredménye csak pozitív lehet. Valóban nagyon sok dolog van ugyanis, ami jelenleg pénzben nem mérhetõ; elfogadom, hogy nem lehet egy költségvetés asztalára odatenni mindezeket a dolgokat, amelyeket ez hozhat az országnak. Ezt elfogadom. De azt is állítom, hogy igenis, ezek a szempontok is aprópénzre válthatóak, ha nem is rögtön, ha nem is a világkiállítás évében, de késõbb minden bizonnyal.
Én is hangsúlyozom az egyetemes magyarság ügyét. Ezzel szemben sem lehetünk közömbösek; akik Amerikában vagy Erdélyben élnek, nyilván gondolnak erre, hogy van egy ilyen lehetõség. És ebbe a mérlegserpenyõbe beletenném a kelet-európai régió ügyét is! Itt arról is szó van, hogy nemcsak hogy Magyarország kapta meg a világkiállítás megrendezésének lehetõségét, hanem Kelet-Európa! A Magyarországról kialakult képet tudjuk ezzel javítani, hogy az valamennyire jobb legyen, és semmiképpen ne süllyedjen le a világ közvéleménye elõtt.
(17.00)
Nemzeti összefogásról is lehet beszélni, lehet beszélni arról, hogy egy öntudatát elvesztõ nép számára egy feladat kijelölése azért csak jelent valamit. Nos, ezek azok az inkább morális, szellemi természetû dolgok, amelyek az expó megrendezése mellett szólnak, amelyek sajnos ebbõl az elõterjesztésbõl teljesen kimaradtak. Ezért kell azt megállapítanom, hogy az elõterjesztés alapján teljes érzéketlenség van a beterjesztõ részérõl ebben a körben.
Hogyha a második körbe megyünk, tehát most már csak gazdasági szempontból vizsgáljuk az expó ügyét, akkor is van egy szélesebb és egy szûkebb kör. Azt hiszem, azon nem nagyon lehet vitatkozni, hogy az expó, ha sikerülne megrendezni, azért konjunkturális hatást gyakorol az egész gazdaságra. Azt hiszem, ez egy alapvetõ dolog, legalábbis elõttem. Ezt nem akarom különösebben ragozni, de nyilván ki kell emelnem a munkanélküliségre gyakorolt hatást, az idegenforgalom felélénkülését - már elõtte is, utána is -, és itt, ebben a körben meg kell említenem azt a presztízsveszteséget, amit a lemondással tulajdonképpen produkálunk. Annak a 28 országnak, amely már jelentkezett, a közvéleménye, pénzemberei, gazdasági emberei, potenciális befektetõi mégis csak meggondolják, hogyha nem is az expóra, de máskor is jöjjenek-e ebbe az országba, amely ilyen kevéssel a megvalósítás elõtt lemondta az expót.
A külföldi tõke megtorpanása mintha már bekövetkezne, de véleményem szerint - legalábbis ezt az aggályomat szeretném itt kifejezni - könnyen bekövetkezhet ennek a hatására is.
Az ilyen gazdasági mérleget figyelembe véve is érzéketlenséget tapasztaltam a beterjesztésben. Véleményem szerint ez a mérleg is pozitív - lehet, hogy nem rögtön 1996-ban, de a késõbbiekben mindenképpen.
Most a legszûkebb körbe érkezve: nyilván ez izgat mindenkit, hogy mibe kerül, ki tudjuk-e fizetni, mit lehet megtakarítani - és ez az igazi költségvetési szempont.
Még egy kicsit az elõzõ köröknél maradva, aggályomat szeretném kifejezni, hogy ennél a döntésnél - de bármilyen más döntésnél is - nehogy az vezesse a pénzügyi kormányzatot, a kormányt, hogy szinte kizárólag két szempont szerint ítél: ez a két szempont az, hogy mibe kerül és mi a parlamenti matematika. Akkor nagyon leszûkülne mindenfajta döntés háttere; ezt nem tételezem fel, de ennél a döntésnél erõsen félek ettõl.
Itt van a konkrét szám: a 43 milliárd forintos megtakarítás, ami valóban nem csekély és emellett nyilvánvalóan nem mehetünk el úgy, hogy ne próbáljuk megközelíteni azt a döntõ kérdést végül is, hogy megérné-e az expó megrendezése, illetõleg lemondjunk-e errõl a megtakarításról.
Véleményem szerint ezt a 43 milliárd forintot erõteljesen meg lehet még kérdõjelezni, két ok miatt - és ezt az elõterjesztés alapján merem mondani. Nem mutatja be eléggé az elõterjesztés, hogy a bevétel elmaradása forintban mit jelent - az idegenforgalom növekedésére, növelésére gondolok elsõsorban -, és adós marad azzal is, hogy a lemondás költségét bemutassa. Ha ugyanis ezt a kettõt mélyebben megnézzük, akkor én erõsen hajlok arra, hogy a mérleg ebbõl a szûk költségvetési szempontból is esetleg pozitívvá válhat az expó javára.
Többen mondták már, hogy figyelembe kell venni a kapun belüli és a kapun kívüli beruházásokat. Én elfogadom azt, hogy a kapun kívüli is nélkülözhetetlen, anélkül nem lehet expót rendezni, de a teljes megítélésnél azért vegyük figyelembe azt, hogy rengeteg olyan kapun kívüli beruházás van, amelynek tulajdonképpen más célja is van, és az utóhasznosítással maga az expó-beruházás is ilyen célokat szolgálhat. Tehát óvok mindenkit attól, hogy kizárólag egy szûk körû szemlélet alapján azt mondja, hogy az expó ennyibe kerül, és nem tudjuk kifizetni. Itt nemcsak az expóra fizetünk: itt a fõváros olyan beruházásokat nyer, amelyeket esetleg egyébként nem nyert volna.
Itt szeretnék rámutatni arra, hogy itt tulajdonképpen az expó lemondásával - habár én is fõvárosi vagyok, de mégis ezt itt elmondanám - a fõváros az expó örve alatt hozzájut olyan beruházásokhoz, amelyekhez egyébként nem jutott volna hozzá. Az is egy fontos szempont, hogy így a lemondás útján az igazi vesztes a vidék Magyarországa lesz, azok a vidéki városok, amelyek készültek, hogy bemutassák a magyar kultúrát, mindannyiunk kultúráját.
Mindezek alapján a végkövetkeztetésem az, hogy tulajdonképpen egy csökkentett expó megrendezése igenis reális, sõt a nemzeti ügy figyelembevételével szükséges, és gazdaságilag nem jelent ráfizetést. Ezért ajánlom, hogy a gondolkodásban erõteljesen kapjon szerepet a Világkiállítási Fórum ajánlata: az úgynevezett "E" variáns.
Ezzel kapcsolatban felvetem azt, hogy a költségvetési bizottság, amely tulajdonképpen nem foglalkozott részletesen és jelentõsen az expó kérdésével, ismét foglalkozzon ezzel és vizsgálja meg a Világkiállítási Fórum ajánlatát, mert ebben az van, hogy egy csökkentett mértékû expót ez az ország igenis meg tud rendezni.
Felvetem továbbá azt, hogy a költségvetési bizottság, amely tulajdonképpen ennek a kérdésnek a fõ gondozója kell hogy legyen - nem csak olyan szempontból, hogy megállapítja, általános vitára alkalmas-e a törvényjavaslat, illetõleg megtárgyalja majd a módosító indítványokat -, széles körûen ismét tárgyalja meg ezt az ügyet és vizsgálja meg ezt az ajánlatot: tehát az úgynevezett "E" variánst.
Ez a javaslatom, illetõleg kérésem nem ellentétes Szabad György képviselõ úr javaslatával, mert amennyiben létrejöhetne egy ilyen parlamenti különbizottság, amely záros határidõn belül foglalkozik ezzel, természetesen az csinálja. De ha ez nem tudna megvalósulni, erre az esetre javaslom, hogy a költségvetési bizottság újból foglalkozzékezzel az üggyel.
Befejezésül: itt minden véleményben két hullámhossz jelent meg. Az egyik hullámhossz a konkrét gazdasági hullámhossz: mibe kerül, meg tudjuk-e rendezni. Ezzel én teljes mértékben rokonszenvezek, hiszen ez valóban döntõ kérdés ennek a megítélésénél. A másik hullámhosszban megjelentek a sokak által pejoratívnak minõsített, úgynevezett nemzeti szempontok. Ezeket én semmiképpen nem minõsítem pejoratívnak és semmiképpen nem arról van szó, hogy valamiféle nemzetiszínû ügyet csinálva ezzel az expóval, olyan költségekbe akarjuk verni az országot, a költségvetést és a lakosságot, amelyek alapján évekig nyögünk egy óriási terhet. Ha ez lenne, akkor minden bizonnyal az "igen" gombot nyomnám meg a kormány javaslatára. Ez meggyõzõdésem.
De az elmondottak alapján merem azt állítani, hogy ez a gazdasági és ez a nemzeti szempont igenis összetartozik. Akik csak a gazdasági szempontot nézik, ismétlem újra: nem lehetnek közömbösek a többi szempont iránt. Ennek a gondolatnak a jegyében zárom mondandómat, és minthogy úgy kezdtem: rövidesen szomorú pont kerül egy szomorú történet végére, hadd fejezzem be azzal, hogy talán mégsem. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)