DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! Mind a törvényjavaslat indokolása, mind pedig a miniszteri expozé részletesen bemutatta, hogy a szerzõi jogról szóló 1969. évi III. törvény javasolt módosítását milyen - elsõsorban jogi - szempontok indokolják. Nem kívánom elismételni az indokolásban és az expozéban foglaltakat, csupán röviden a következõkre szeretném felhívni a figyelmet. Az elsõ az, hogy én úgy gondolom, hogy nem lesz paprikás vita a törvényjavaslat fölött. A másik: hangsúlyozni kívánom, hogy az Alkotmánybíróság a szóban forgó járulék iránti igényt szellemi alkotáshoz fûzõdõ jognak tekintette, s elvetette annak adójellegû bevételként történõ megközelítését.
(19.20)
E felfogást a törvényjavaslat messzemenõkig érvényesíti.
A jogi megfontolások választ adnak arra a kérdésre, hogy a képzõ- és iparmûvészeti alkotások mûkereskedõnél történõ megvásárlása esetén fizetendõ járulék milyen jogi alapokon nyugszik, s hogy miért van szükség a rá vonatkozó szabályok törvényben történõ megállapítására.
Felvethetõ azonban az a kérdés, hogy magára a járulékra miért van szükség. A továbbiakban ehhez szeretnék néhány gondolatot szolgáltatni, igazodva a Házszabálynak a törvényjavaslat általános vitájával szemben támasztott követelményéhez, mely szerint annak ki kell terjednie a szabályozás szükségességének vizsgálatára.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ismert, hogy bizonyos mûalkotások értéke a kereskedelmi forgalomban az eredeti vételár többszörösére emelkedhet. Ez jelentõs hasznot hajt a mûkereskedõk számára. Nyilvánvaló, hogy a mû ilyen értéknövekedésébõl való részesedésre méltán támaszthat igényt a szerzõi jogi védelmi idõn belül az alkotómûvész, szerzõ, illetve örököse, ezt követõen pedig a mû átruházása idején élõ és alkotó mûvészek közössége.
A szerzõi jogi jogcím akkor fordul át a szerzõi jogon kívüli, ám a szellemi alkotáshoz fûzõdõ jogon belül maradó intézménnyé és jogcímmé, amikor a mû átruházásából származó haszonból már nem a szerzõ jogi értelemben vett örökösei, hanem szellemi örökösei részesednek. Nem hiszem, hogy az utóbbiak a szóban forgó részesedésre csekélyebb erkölcsi vagy gazdasági alappal tarthatnának számot, mint a szerzõt túlélõ családtagok.
Nem csupán errõl van azonban szó. A szerzõi jogi védelmi idõn túl fizetendõ járulék ugyanis kiegyenlítõ szerepet is betölt. Járulék hiányában csökkenne a kortárs mûalkotások kereslete, mert azok még szerzõi jogi védelem alatt állnak és átruházásuk esetén jogdíjat kell fizetni. Ha nem tartanánk fenn a védelmi idõ után fizetendõ járulékot, a szerzõi jogdíj olyan felárat jelenthetne, amely a kortárs mûveket indokolatlanul hátrányosabb helyzetbe hozza a szerzõi jogi védelem alól az idõ múlásával már kikerült alkotásokhoz képest.
A szóban forgó járulékfizetési kötelezettség fenntartása mellett szóló legfontosabb érv közvetlenül nem kötõdik a szerzõi jogi megfontolásokhoz, hanem a kultúra finanszírozásának mai magyarországi helyzetét veszi alapul.
Mindenekelõtt a szabályozásnak arra az elemére kell utalnom, hogy a befolyt járulékokat az alkotói tevékenység támogatására és az alkotómûvészek szociális céljaira kell felhasználni. Az alkotómûvészi tevékenység állami mecenatúrájának lényegében teljes megszûnésével, a kultúra támogatására fordítható költségvetési pénzeszközök megcsappanásával elõálló helyzetben úgy vélem, elengedhetetlen és az alkotómûvészek számára nélkülözhetetlen egy olyan bevételi forrás fenntartása, amely nem terheli az állami költségvetést és a kultúrát sem önmagából kívánja - Münchhausen báró módjára - fenntartani.
E járulék ugyanis a képzõmûvészeti vagy iparmûvészeti alkotást a mûkereskedõtõl megvásárló személyt terheli, vagyis azt, akinek módjában áll mûalkotásokat vásárolni és aki erre amúgy is hajlandó pénzt áldozni.
Tisztelt Ház! A napirendünkön szereplõ törvényjavaslat csupán a szerzõi jogi törvény részleges, inkább technikai jellegû módosítását jelenti. Ismeretes az is, hogy az elõzõ Országgyûlés az idén már módosította a szerzõi jogi törvényt, részben a szerzõi jogi védelmi idõ felemelése, részben az elõadómûvészek, hangfelvételgyártók és a mûsorsugárzó szervezetek jogainak kiterjesztése érdekében.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az 1960-as évek végén született szerzõi jogi törvény sokáig már nem toldozható, foldozható tovább, az elkövetkezendõ évek nagy feladata lesz e törvény újraalkotása.
Ezzel kapcsolatban csupán egyetlen, a törvényjavaslattal összefüggõ megjegyzésre szorítkoznék. A javaslatban szabályozott jogdíjat, illetve járulékot a Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány gyûjti be és fizeti ki a szerzõknek, illetve fordítja az alkotómûvészek támogatására. E közalapítvány a korábbi - állami szervként mûködõ - Mûvészeti Alap helyett jött létre. Szerzõi jogi szabályainkból adódó feladata, hogy az érintett alkotómûvészeknek a jogdíjakkal és a járulékkal kapcsolatos, egyedileg nem gyakorolható jogait kezelje, érvényesítse. Magánszervezetként lát el tehát úgynevezett közös jogkezelési feladatokat. Ugyanakkor az irodalmi és zenei területen a szerzõi jogokat ma is állami szerv kezeli.
Úgy vélem, hogy az új szerzõi jogi törvényben ezen a helyzeten változtatnunk kell, ki kell alakítanunk az egyedileg nem gyakorolható szerzõi jogok közös, kollektív kezelésére szolgáló magánszervezetek rendszerét, amelyekben érvényesülhet a szerzõk egyesülési, társulási szabadsága. Erre nem csupán az európai példák követésének kényszere késztet, hanem a Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány által megvalósított kollektív jogkezelés sikeressége is biztathat.
Tisztelt Országgyûlés! Az elmondottakra figyelemmel kérem képviselõtársaimat, hogy a magyar alkotómûvészet fennmaradása és fejlõdése érdekében támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)