DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Miután a frakciónk álláspontját ismertette dr. K. Csontos Miklós, szeretném elõre bejelenteni, hogy ahhoz képest én különvéleményt képviselek, egyedül és kizárólag a saját álláspontomat fogom elmondani.
A most tárgyalt törvényjavaslat címe a lehetõ legnagyobb mértékben félrevezetõ, mert bár kétségtelenül a szerzõi jogból indulnak a dolgok, törvényjavaslatunk minden más elõtt - döntõen és elsõsorban - a mûkereskedelemre vonatkozik. A mûkereskedelemre nézve kíván alapvetõ rendszabályokat foganatosítani, illetve általánossá tenni, amennyiben a kereskedelmi forgalomba került képzõ- és iparmûvészeti alkotások - rajz, festmény stb. - adásvétele esetére az alkotó életében és utána még 70 évig 5 százalék szerzõi díj, ezt követõen ugyanannyi járulék megfizetését teszi kötelezõvé a vásárló számára, ha az értékesítõ kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet. Mindezt pedig - az indoklás szavai szerint - azért, hogy így teremtsenek bázist az alkotó tevékenység támogatására, továbbá az alkotómûvészek és örököseik jóléti és szociális céljaira.
Ami az így megfogalmazott célokat illeti, természetesen helyeseljük, azokkal egyetértünk, a törvényjavaslatban megfogalmazott mód azonban elfogadhatatlan, sõt kifejezetten elítélendõ. Az állampolgárok zsebére nagylelkûnek lenni, pénztárcájában kotorászni nagymérvû arrogancia és eléggé el nem ítélhetõ cinizmus, hogy keményebb szavakat és minõsítést ne használjunk. Szerintünk az egész törvényjavaslat logikája fals és sántít: rossz a premissza, rossz a kádencia. Ha nem szobatudós módjára, nem íróasztalnál fogant mihaszna és életidegen tételekbõl kiindulva közelítünk a kérdéshez, hanem mondjuk a költõfejedelem Goethe azon szavait alapul véve, hogy tudniillik "minden elmélet szürke, de zöld az élet aranyfája", akkor minden más elõtt azt kell figyelembe venni, hogy a képzõmûvészeti alkotások a kereskedelmi forgalom szférájában - és részben azon túl is - áruk. Hála istennek, mert ha ez nem így volna, az volna az igazán nagy baj: a mûvészet és a mûvészek tragédiája.
Márpedig ha így van, nem indokolják igazán nyomós érvek, hogy a kereskedelmi forgalom vonatkozásában elkülönítsük a többi árutól. Nem tudom, mi lenne a közítélet, ha mondjuk az eke, a traktor vagy a személygépkocsi esetén minden egyes értékesítés alkalmával különdíjat számítanánk fel a formatervezõknek. Tudom, minderre azt lehet mondani, hogy a mûalkotások különleges, kivételes áruk. Ez igaz, de más áru is rendelkezhet kivételes tulajdonságokkal, például egy természeti csodának számító versenyparipa. Ugyancsak meglepõ volna, ha a tenyésztõ, miután értékesítette, minden egyes futam után - tenyésztõi mivoltának elismerésére - szerzõi díjat követelne. (Derültség.) De ha mindez hibás és elfogadhatatlan érvelés volna is, akkor se lehetne figyelmen kívül hagyni, hogy a szóban forgó szerzõi díj és járulék ellen a mûkereskedelem minden résztvevõje felháborodottan tiltakozik: a mûkereskedõ, az idõnkénti vásárló és a mûgyûjtõ is. Mert hogy is lehet kicsiny hazánkban értékes vagy értékesebb mûtárgyhoz jutni?
(20.00)
Egyik lehetõséget a Bizományi Áruház Vállalat és más cégek, galériák által rendezett aukciók jelentik. Itt hosszabb-rövidebb licit alapján alakul ki az úgynevezett leütési ár. Miután az elmúlt évtizedek során két vagy három jelentõs árrobbanás is volt, általában a leütési ár sem kevés. Ehhez árverési járulék címén 21 százalékot számítanak. A leütési ár és az árverési járulék alapján további 5 százalék szerzõi díjat, tehát amirõl itt szó van, 1993 óta 1 százalék kulturális járulékot. Az igényes vásárló vagy mûgyûjtõ a leütési árhoz így 21 százalékot kénytelen hozzátenni, ha - mondom - értékesebb mûtárgy birtokába akar jutni.
Hogyne tudná a kultúra világában járatos ember, mennyivel szegényebb lenne az ország, ha nem lett volna néhány lelkes és elszánt mûgyûjtõ. Vajon dicsekedhetnék-e és járhatna-e szimpatizánsokat és barátokat gyûjteni az ország, ha nincs egy kemény férfi, aki kiragadja a vandálok kezébõl Csontváry vásznait.
Mindezt a tevékenységet tehát ilyen drasztikusan adóztatni nem utal túl nagy belátásra, sem komoly megfontolásra. És micsoda demokrácia fütyülni az emberek, az érintettek véleményére és olyan rendszabályokat erõltetni, kikényszeríteni, amelyeket a haszonélvezõk kivételével mindenki utál, poros eszmék, vitatható absztrakciók alapján.
Mindezek alapján azt javaslom, hogy miniszter úr, illetve államtitkár asszony vonja vissza e szerencsétlen, az érintettek körében - a kedvezményetteket kivéve - általános ellenszenvnek örvendõ törvényjavaslatot. A kérdés megoldása különben sem itt van. A mûkereskedelem szabályozásáról van szó, ahhoz pedig külön törvényre van szükség. Ebbe az irányba kell tehát a szükséges lépéseket megtenni. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)