SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz eddig nem élt vissza az önök türelmével e vita során, de szükségesnek tartjuk elmondani és még egyszer kifejteni, rögzíteni álláspontunkat.
A Fidesz ellenezte az expót, és ma is ellenezné, ha nem az lenne a helyzet, hogy egy már elindult beruházásról kell véleményt mondani. Most tehát nem az a kérdés, hogy jó-e az expó vagy sem, hanem hogy mi jár nagyobb haszonnal vagy kisebb kárral: az elutasítás vagy a megrendezés. Az expóberuházás gazdaságpolitikai döntés; errõl úgy lehet véleményt alkotni, ha megnézzük, mi az egyenleg a ráfordítások és az elérhetõ haszon között. Mivel mi úgy látjuk, hogy ma a kármentés a feladat, a kormánynak egy olyan döntési alternatívákat bemutató törvényjavaslatot kellett volna a parlament elé terjesztenie, amelyben az egyik véglet az expó lemondása, a másik véglet az expó változatlan formában történõ megrendezése. Sajnáljuk, hogy ez nem így történt. Nem ez történt, és ez a formai oka annak, hogy elutasítjuk a törvényt.
A tartalmi vonatkozásokról néhány szót.
A törvényjavaslat indoklásának 6. oldalán szerepelnek a 4. §-hoz kapcsolódóan azok az indokok, amelyek az egyetemeket, a felsõoktatás fejlesztését érintõen szólnak a lemondásról. Itt ez a törvényjavaslat - idézek az indoklásból egy rövid részletet -* a kormányt hatalmazza fel arra, hogy a világkiállítási és a hozzá kapcsolódó fejlesztési alapból, valamint az felsõoktatási innovációs kötvénybõl megvalósuló beruházások tulajdoni kérdéseit rendezze. Erre az egyetemi célú építmények legcélszerûbb hasznosításának biztosítása érdekében van szükség.
A tulajdonviszonyokat nyilvánvalóan rendezni kell. Ezeknek a tulajdonviszonyoknak a rendezése érdekében azonban egyértelmûen ki kellene mondani, hogy mit tart a kormány "legcélszerûbb hasznosítás"-nak. Hiszen egy egyetemi épületet, amely sok mindenre alkalmas azon kívül is, hogy tanítanak, oktatnak vagy kutatnak benne, elvileg lehet hatékonyabban és célravezetõbben is hasznosítani, mintsem egyetem céljára, ugyanis az ott szereplõ beruházások kapcsán egy-egy ilyen ingatlan nagyobb értékkel bír, mint egy egyetem önmagában.
Információim szerint az eddig kibocsátott kötvények összege közel 5 milliárd forint. Föl kell tennünk a kérdést, hogy mi történik ezzel az 5 milliárd forinttal, hiszen a törvényjavaslatban csak az szerepel, hogy errõl a tételrõl a kormányzat fog dönteni. Ez az 5 milliárd annak idején és elvileg arra lett megcímkézve, hogy a felsõoktatás fejlesztésére fordíttassék; arra a fejlesztésre, amely elsõsorban budapesti egyetemeket érint, a Mûszaki Egyetem, az ELTE és akár a Közgáz vonatkozásában. Nem tudom, született-e azóta megnyugtató megállapodás; nem tudom, megszületett-e az az ígérvény a kormány részérõl, hogy márpedig ezt a pénzt a felsõoktatás fejlesztésére fogja fordítani - ezekre a kérdésekre nem tudom a választ.
Ezt a törvényjavaslatot annak idején én azért kritizáltam, mert úgy nyúl a felsõoktatás fejlesztéséhez, hogy nem készít hozzá koncepcionális fejlesztési törvényt vagy tervet, ha már nem is törvényi szintût. Nem lehet úgy felsõoktatást fejleszteni, hogy nem gondolom végig a vidéki egyetemek és fõiskolák sorsát, az univerzitások kialakításának politikai eszközrendszerét, de célként kitûzöm ezt; nem lehet így dönteni arról, hogy csak Budapesten legyen-e ilyen "valami" vagy ne legyen. Ezért azt mondom, egyrészt nem lehet kiragadni a fejlesztési politikából csak Budapestet, ugyanakkor jelen esetben megnyugtató választ kell adni ennek kapcsán a budapesti egyetemi fejlesztésre is.
A másik tartalmi vonatkozás, ami miatt jelen esetben kritizálom a törvényjavaslatot, legfõképpen Budapest fõvárost, illetve fõként a XI. kerületet érinti. Itt is hadd idézzek néhány dolgot, csak azért, hogy megválaszolatlan kérdésekre mutassak rá.
(10.50)
Azt írja az indoklás, hogy a tulajdoni kérdéseket rendezni kell - idézem: "Nem volna célszerû, ha ezek állami tulajdonban maradnának, hiszen kifejezetten az adott városrész mûködtetéséhez szükségesek, fenntartásuk tehát nem lehet állami teendõ." Jelen esetben a közmûvekrõl van szó. Ezeket a közmûveket értelemszerûen átadják az önkormányzatoknak, és azt írja az indoklás és maga a törvény is, hogy térítésmentesen adják át ezeket a beruházásokat: utakat, közmûveket.
Az indoklás tovább folytatja az ezt érintõ témákat - és itt egy egész bekezdést hadd idézzek: "A megállapodások - mármint a kormány és az ökormányzatok között létrejövendõ megállapodások - értelemszerûen egyik esetben sem terjedhetnek ki a Világkiállítási Programiroda kezelésében lévõ állami tulajdonú vagyoni elemekre, amelyekkel az állam is rendelkezhet, így az önkormányzatoknak vagy közüzemeknek való átadásuk nem indokolt." Kérem szépen, itt arról van szó, hogy a közmûveket átadják, a közmûvek környékén, területén vagy azokhoz kapcsolódóan létezõ vagyonokat pedig nem adják át az önkormányzatoknak - azok állami tulajdonban maradnak.
A közmûvek mûködtetése jelen esetben terhet jelent az önkormányzatoknak addig, amíg a közmûvek hasznosítása vagy mûködtetése közvetlen haszonnal nem jár - márpedig én nem tudok most olyan állapotú közmûrõl, aminek a mûködtetése haszonnal járhat. Az önkormányzatra - jelen esetben a XI. kerületi önkormányzatra - nagyon nagy teher hárul.
Továbbá ez a törvényjavaslat nem ad választ arra sem, hogy ezeknek az infrastruktúráknak az átadása milyen határidõvel történik meg. Nem tudjuk, hogy ezek a határidõk az átadást érintik-e a jelenlegi formában. Ehhez például hozzá kell tennem: az expó építésének leállítása úgy történt meg, hogy mindennemû anyagmegrendelést leállítottak. Ez azt jelenti, hogy sem egy deka betont, sem 20 szem homokot nem lehet venni. Nem lehet úgy befejezni vagy folytatni most az infrastrukturális beruházásokat, hogy azokból valami értelmes dolog jöjjön ki a végén; nem tudják olyan állapotban megépíteni ezeket a dolgokat, hogy értelmes folytatásuk lehetséges legyen.
Ez a probléma az, ami - ha átkerül az önkormányzatokhoz ez az infrastruktúra - abban a pillanatban óriási krachot okozhat. Azért fogalmazok így, mert lehetséges, hogy egy tehetséges önkormányzat át tudja hidalni ezeket a dolgokat, vagy kap olyan hiteleket vagy támogatást a kormánytól - de ezekre még mind nincs válasz.
Ezeket azért érdemes elmondani és kérdésként is föltenni önöknek, mert az az ingatlantömeg, amelyik ma az expó területén van, és amelyre már infrastrukturális beruházások történtek, egy késõbbi hasznosítás során komoly értékkel bír. Azt a kérdést kell tehát ennek kapcsán föltenni, hogy mihez kezd ezzel az ingatlantömeggel, ezzel a vagyontömeggel a kormány. Valamilyen választ kellene találni erre. Mert azt gondolom, ha például egy kerület vagy Budapest fõváros - mert itt nem csak kerületi dolgokról van szó - megkapja valamilyen arányban ezt a vagyoni tömeget, ezt az ingatlantömeget, akkor õ fogja értékesíteni, és az abból befolyó jövedelmét saját területének a fejlesztésére fogja költeni. Ez jelenti azt, hogy Budapest fõváros ebbõl az értékesítésbõl a város más pontjain valamilyen fejlesztést elvégez, valamilyen csatornázást megcsinál, valami közmûhálózatot végigvisz, vagy akár a járulékos utakat megépíti a nullás körgyûrûhöz; jelentheti azt a XI. kerület esetében, hogy valahogy kompenzálja azoknak a lakóknak a problémáit, kárait, akik az adott terület közelében élnek.
Azért is fontos feltenni azt a kérdést, hogy mikor adja át a kormány ezeket a területeket, és mikor fejezõdik ott be a beruházás, mert, kérem szépen, a híd építése miatt például a Szerémi úti lakóknak évek óta problémáik vannak, és ezek a problémák csak növekedni fognak azáltal, ha az elterelõ utak arra mennek, de nem épül meg mondjuk az elterelõ úttal kapcsolatos zöld védõgyûrû. Ezek olyan dolgok, amikor megint csak azt kell föltenni kérdésként, amire Tardos Márton is utalt: mikor lesz nyugalmuk a kerület lakóinak, a polgároknak, akik érintve vannak? Azért kell így föltenni ezt a kérdést, mert itt most már nemcsak a XI. kerületrõl van szó, hanem Csepelrõl, a Ferencvárosról és a hozzá kapcsolódó területekrõl.
Visszatérve most már arra a részre, amit az általános gondolatkör befejezéseképpen szeretnék elmondani. Hadd mondjam azt, hogy a további tartalmi, hiányzó részek közül ugyancsak beszélni kellene kicsit a számokról - bár ezt mindenki nagyon unja már. Ennek kapcsán hadd rögzítsek azért néhány dolgot.
Ez a törvényjavaslat nem tartalmazza az expó lemondásával kapcsolatban fölmerülõ költségeket és a kártérítés összegét. Az elõzõ szónok elmondta, hogy a tálalásban van különbség a jelen kormányelõterjesztés és az ez elõtti kormányelõterjesztés között. Nos, tényleg azt tudom mondani, hogy valóban van tálalási különbség: ez a törvényjavaslat nem beszél azokról a kártérítési összegekrõl, a lemondással fölmerült költségekrõl, az elmaradt haszonról, amit kalkulálni kell egy normális döntéshez.
És hadd utaljak arra, hogy a lemondás esetén elmaradó közvetlen és közvetett bevételekrõl egyaránt szó lehet. Ez a törvényjavaslat kizárólag a rövid távú költségvetési szempontok figyelembevételével készült el.
Eszerint az elérhetõ megtakarítás folyó áron - minden adat folyó áron - 45 milliárd forint. Ebben - értelemszerûen - nincsenek benne a lemondás költségei. A kormány ráadásul egy millecentenáris, kibõvített eseménysorozat megrendezésérõl beszél, amely bevallottan 10-20 milliárd költséggel jár. Ekkor az expó lemondásának megtakarítása, ha levonom az elõzõ számból, 20-25-30 milliárdra csökken máris. Ha egy szûkített expót vennénk figyelembe - tehát bizonyos olyan infrastrukturális beruházásokat sem tekintenénk expóköltségnek, amelyeket fejlesztésként mindenképp el kell készíteni -, akkor elérhetõnek látszik ebben az esetben a nullszaldó is.
Összegzésül: mi szerettük volna látni - és még reménykedünk abban, hogy választ kapunk -, mit jelent az expó lemondása vagy esetleges megrendezése. Ma az 1990-es helyzet érvei alapján ezt nem lehet eldönteni. A mostani helyzetbõl kell kiindulni, hisz' a beruházás már elindult. Ha az expót közel nullszaldósra ki lehet hozni, akkor meg kell rendezni.
Jó lett volna, ha megnyugtató, konkrét, kiszámítható, jövõre utaló politikai válaszokat kaphattunk volna a felsõoktatás fejlesztése, illetve a városnak, a kerületeknek átadandó infrastruktúra, illetve vagyoni átadás lehetõségével kapcsolatban.
Mi úgy látjuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak a megközelítése elsõsorban politikai, és hiába minden számháború. A polgárok csak azt tudják, hogy számháború van, és õk sem tudnak érdemben véleményt nyilvánítani, hogy a számok alapján hogyan döntsenek: a fehéret vagy a feketét válasszák.
Mi azt gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat így egyoldalúra sikeredett, és a politikai szempontú megközelítést támasztja alá. Ezért nem tudjuk elfogadni ezt a törvényjavaslatot, és törekedni fogunk arra, hogy módosító indítványainkkal legalább azokra a kérdésekre megnyugtató választ kapjunk, amelyek az egyetemeket, illetve Budapest, a kerületek lakóit érintik. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a jobb oldalról.)