DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ (FKGP): Tisztelt Elnöknõ! Tisztelt Képviselõtársaim! Az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló T/93. számot viselõ törvényjavaslattal kapcsolatban mindenekelõtt megjegyzem, hogy amikor a 36/1991-es országgyûlési határozat és ezzel kapcsolatban az 1991. évi LXXV. törvény Országgyûlés általi meghozatalára került sor, akkor még nem szakkiállítássá degradálták ezt a kiállítást, hanem világkiállításnak nevezték, és az országgyûlési határozatot és a világkiállítás megrendezésével kapcsolatos törvényt is az Országgyûlés azért hozta meg, hogy az eredménnyel legyen megrendezhetõ. Természetesen most már, hogy az expó lemondásra kerül, a világkiállítás szakkiállítássá szûkült, a korábbi nemes célok pedig nemtelen törekvéssé fajultak.
Rendkívül szerencsétlennek tartom az ilyen megközelítést, és nemcsak az expó ügyében, hanem bármilyen ügyben is. Ahhoz ugyanis, hogy Magyarország nemzetközi tekintélye tovább ne romoljon, mindenekelõtt következetességre, stabilitásra, és egy olyan helyzet kialakulására van szükség, hogy senkinek eszébe ne jusson Magyarország kormánya vagy Magyarországot reprezentáló bármilyen szerv vagy személyiség szavában kételkedni. Hiszen európaiságunkhoz nemcsak a törekvéseink tartoznak, de tudnunk kell, hogy európaiságunk a szavahihetõségnél kezdõdik. Ezért a világkiállítás esetleges lemondásával kapcsolatban mindenekelõtt azt emelném ki, hogy az a Magyarországba vetett hitet és a Magyarországot képviselõk szavahihetõségébe vetett bizalmat alkalmas megingatni. Ennek a kárkihatása pedig felmérhetetlen. Hiszen a bizalomvesztés esetleg generációkon keresztül fennmaradhat, mert a nemzetközi megítélés kialakulása rendkívül lassú folyamat, és különösen lassú a kialakulása, ha egy elrontott hírnevet kell helyrehozni.
A világkiállítás lemondása tehát - a számoktól függetlenül - mindenekelõtt egy olyan intézkedés, amely bizalomvesztést jelent az ország számára. Márpedig egy megromlott gazdasági helyzetû országnál, ahol a gazdasági válságon túlmenõen politikai, bizalmi és erkölcsi válság is kialakult, különös súllyal kell gondolni arra a bizalomvesztésre, amely hazánk határain túl alakul ki Magyarországgal kapcsolatban. Hiszen eddig a megítélésünk - vezetõink tájékoztatása szerint - azért volt minden más országot megelõzõen kedvezõ a számunkra, mert Magyarországot olyan stabil országnak ítélték meg, amely ország az európai normákat elfogadta, és az európai normák szerint kívánja rendezni sorsát a világ többi országával is.
(11.30)
Mint mondottam, az európai normákhoz hozzátartozik nemcsak a kormány szavahihetõsége, hanem a kormány stabilitása is. Ezért felmerül a kérdés: hogyan kellene arra a kormányra felnéznünk, amely még a rá vonatkozó törvényes elõírásokat sem tartja meg? Ugyanis jogállami körülmények között fel sem merülhet, hogy bármely kormány ne tartsa be a törvényhozó hatalom olyan rendelkezéseit, amelyeket a végrehajtó hatalomnak, tehát a kormánynak kell maradéktalanul megvalósítania.
Én tehát azt az álláspontot osztom, hogy a kormánynak felelnie kell a törvényhozó hatalom rendelkezéseivel való tudatos szembehelyezkedése miatt, annál is inkább, mert ez a tudatos szembehelyezkedés egy jogállamiság kiépítésére törekvõ ország esetében sokkal súlyosabbnak minõsül, mint egy már stabil ország esetében lehetne azt megítélni; és különösképpen súlyosnak minõsül egy olyan ország esetében a végrehajtó hatalomnak a törvényhozó hatalommal való szembeszegülése, ahol a végrehajtó hatalom az állampolgáraitól mind erõteljesebben követeli meg a törvénytiszteletet, a rájuk irányadó jogszabályok betartását. Miként követelheti meg egy kormány az állampolgáraitól a törvénytisztelõ magatartás tanúsítását, ha önmaga nyíltan szembehelyezkedik a rá vonatkozó törvényes elõírásokkal?
Rendkívül szerencsétlennek tartom a kormány elhamarkodott döntését. Azért is, mert a kormány az expóval kapcsolatban álló nemzetközi szervezeteket elõre értesítette szándékáról, és ezért lényegében már eldöntött a kérdés; hiszen milyen logika alapján kellene azt hinnünk, hogy bárki is kockáztatja akár országának, akár állampolgárainak vagyonát egy olyan cél megvalósítása érdekében, mely cél megvalósításában a rendezõ ország kormánya sem bízik?
Egyértelmû tehát, hogy a Magyar Köztársaság kormánya azzal a tettével, hogy a világot arról tájékoztatta, hogy a vezetése alatt álló országnak nincs pénze a meghirdetett világkiállítás megrendezésére, mérhetetlenül nagy kárt okozott a saját országának; hiszen a megrendezéshez szükséges pénz hiányának a világ számára való közlésével mindazok számára, akik a magyarországi világkiállítás megrendezésében hittek vagy akár azt csak egy ország kormánya általi kinyilvánítás erejéig valónak elfogadták, annak a tudatosításával, hogy végül is ez a meghirdetett világkiállítás azért nem valósulhat meg, mert a kormány nem rendelkezik megfelelõ anyagiakkal a világkiállítás megrendezéséhez, már a bizalomvesztést vonta maga után.
Már több képviselõtársam elmondta elõttem, hogy mindenki, aki valamilyen számot mond, más számra hivatkozik, mint a másik hivatkozó, hiszen ezzel még a valós számok hitele is meginog. De azt gondolom, nekünk semmiképpen sem szabad abba a zsákutcába bemennünk, amelyet az expóval kapcsolatos számháború jellemez, hiszen az expó Magyarország számára nem egyszerûen valamiféle számítás következtében jó üzletet vagy rossz üzletnek minõsülõ területet jelent, hanem egy olyan kitörési pontot a jelenlegi helyzetbõl, mely kitörési ponthoz hasonló ma egyáltalán nincs és nem volt az expó gondolatának kinyilvánításakor sem és azóta sem.
Tehát ha egy országnak csak egy valóságos kitörési pontja van, akkor ezt a kitörési pontot nem lehet költségkímélési okokból elfelejteni, hanem az országnak meg kell ragadnia az alkalmat, még akkor is, ha egyesek a sikert megkérdõjelezik. Magyarország helyzetében ugyanis nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy egy bizonyos fajta versenyhelyzet is kialakult Közép-Kelet- Európában, melyet a legkülönbözõbb politikai erõk eddig úgy jellemeztek, hogy Magyarország elõtte jár a környezõ országoknak, és ez Magyarország jövõje szempontjából rendkívül biztató tény. Ugyanakkor ma már szinte minden politikai erõ egyetért abban a helyzetértékelésben, hogy ezt az elõnyünket elvesztettük, és ma már ez az elõny Közép-Kelet-Európában szinte senkivel szemben sem mutatható ki. Tény az, hogy az expó egy kitörési pont és egy olyan lehetõség lett volna, ahol az elvesztett elõnyt ismét visszaszerezhette volna az ország, ez pedig az Európa felé vezetõ úton mindenképpen alátámasztotta volna azt a külpolitikai törekvésünket, hogy Magyarország speciális helyzetét is figyelembe kell venni a magyar csatlakozási kérelem elbírálásánál.
Az expó lemondása azonban egyértelmûen rosszabb helyzetbe hozza Magyarországot az európai integrációs törekvések kapcsán is. Ez pedig egy olyan hátrányt jelent, amelyet egyetlenegy politikus vagy gazdasági szakember sem tud még pontosan felmérni.
Az expó lemondása következtében keletkezett károk sorában szeretném kiemelten aláhúzni a vidék lehetõségeinek elvesztését, hiszen különösen azon vidéki települések számára, amelyek szinte minden kitörési pontjukat elvesztették, valóban nem volt semmi más lehetõség, mint az expó, amelytõl remélték a mezõgazdasági termékek eladását, egy magasabb színvonalú élet megteremtésének lehetõségét, az elmaradott infrastruktúra bepótlását és általában egy olyan helyzetet, amelyben az érintett település önmaga helyzetének javítása érdekében tehetett volna valamit.
Nem vitatom, hogy az expó Budapest fényeit emelte volna; ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy például azoknak a kis településeknek a számára, ahol a falusi turizmus továbbfejlesztését várták volna az expótól, vagy az olyan nemzetközi rendezvények, amelyek a már létezõ vagy most kialakulóban lévõ testvérvárosi kapcsolatok vagy egyéb lehetõségek kiaknázására épültek, a lehetõség elmaradása az egyetlen lehetõség megszûnését is jelentette egyben. A települési önkormányzatok véleményének beszerzése nélkül az expó lemondása egyenlõ azzal, hogy ennek a kormánynak szándékában sincs a vidékre odafigyelni, hiszen ha egy kormány megteheti, hogy az ország lakosságának négyötödét reprezentáló vidék véleményét nem veszi figyelembe a saját kormányzati döntése meghozatalakor, akkor ez a kormány az én megítélésem szerint hiába fogja magáról állítani, hogy pluralista, és a többpárti demokrácia híve, ugyanaz a diktatorikus kormány marad, mint volt akkor, amikor alapvetõen másképp hívták.
Nem hagyható figyelmen kívül az expódöntés meghozatalánál az a tény sem, hogy egy ország nem teheti meg a saját állampolgáraival szemben sem azt, hogy meghirdet valamilyen célt, amely cél megvalósulása érdekében jelentõs számú állampolgár az anyagi erejét vagy egyéb lehetõségeit kockáztatja, de végül is a kormány nemcsak cserbenhagyja õket, hanem egy olyan helyzetet teremt, amikor éppen a törvénytisztelõ, illetõleg a kormányzat döntéseire építõ állampolgárt lehetetleníti el.
És engedjék meg, hogy a végére hagyjam a legfájdalmasabbat: a sok munkahely elvesztését, a meg nem született munkahelyeket - ki fog helyettük újat teremteni? Veér Miklós MSZP-s képviselõtársunk azt mondta, hogy õ polgármesterekkel beszélt, és õk azt mondták, hogy az expó nem jó üzlet Magyarország számára. Nagyon szeretném megkérni Veér Miklós MSZP-s képviselõtársamat, hogy beszéljen vállalkozókkal és a magyar néppel, és rögtön meg fog változni az expóról való nézete. Mert az expó lemondása ráadásul olyan hitelvesztést idéz még elõ Magyarországnak, amelyet gyermekeink és unokáink hosszú évekig nem tudnak kiküszöbölni.
Ezért a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országgyûlési képviselõcsoportja nevében kijelentem, hogy a beterjesztett törvényjavaslat ellen fogunk szavazni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(11.40)