IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is úgy vagyok ezzel az expóvitával, hogy igen megkeseredett bennem ez az egész vita és az egész expókérdés, amely egy nagyon sajnálatos, kis országokra jellemzõ sajátosságot vetett fel. Ez azt a szituációt vetíti elébem, amikor egy közlekedési baleset van, és senki nem gondol arra, hogy igazából a sérültön hogyan kellene segíteni, hogy lehetne megmenteni az életét, hanem a bajt okozó közlekedési szituációról beszél, tárgyal, vitatkozik. Közben az áldozat nyugodtan meghalhat.
Tehát nagyon kérem képviselõtársaimat és a kormány illetékeseit is, hogy ezt a kérdést valóban olyan nemzeti kérdésnek tekintsük, amelyben éveken keresztül az ország elkötelezte magát. Szeretném visszaidézni azt, hogy annak idején, amikor a kiállítás Béccsel közösen való megrendezése felvetõdött, akkor nem forintoztunk ilyen érzékenyen, nem mentünk ilyen részletekbe, hanem az akkori kormány egyértelmûen felvállalta azokat a költségeket, amelyek várhatóak voltak.
Úgy gondolom, ha megnézzük az ország költségvetését és az ország költségvetésében kimutatható beruházási hányadot, akkor ebben a beruházási hányadban egy igen kicsi részt foglal el az expó.
(11.50)
Méltatlannak ítélem azt, hogy arról beszélünk, egy lakosra vagy egy adófizetõre milyen költség jut, mert akkor ezt sokkal lényegesebb kérdésekben is meg kellene vizsgálnunk. Meg kellene vizsgálnunk, hogy a magyar egészségügy mennyiben elégíti ki a feltételeket. Lehetséges, hogy az ott kibocsájtott felesleges forintok sokkal nagyobb terhet jelentenek a magyar gazdaságra versenyképességet gátló tényezõként, mint magának az expónak a költségei, s azok fix költségek. Sorolhatnám tovább a gazdaság területét, kezdve a minisztériumi irányítás hatékonyságától egészen a közintézményeinknek a gazdaságos üzemeltetéséig. Ez a kérdés tehát igazából teljes mértékben csak álcázása az igazságnak és a lényegi dolognak.
A lényegi dolog az expóval kapcsolatban az, hogy egy vállalkozó, egy város, egy ország nem teheti meg azt, hogy egy ilyen gyorsan változó gazdasági világrendszerben azt kiáltsa ki magáról: nem vagyok képes rá. A gazdasági elõnyöket egyértelmûen csak úgy tudjuk megragadni, hogyha valóban el tudjuk hitetni a világgal, hogy mi valóban nagyon jók vagyunk, a legjobbak vagyunk azokon a területeken, amelyeket felvállaltunk és hirdetünk, és amelyekkel az ország ki akar lépni a nagyvilágba. Ezt igazából csak így tudjuk elhitetni, hogyha valóban a reálisan kitûzött célokat teljesítjük, és becsületesen, nemzeti összefogással tudunk mögé állni azoknak a feladatoknak, amelyeket fölvállaltunk.
Amikor megszületett az expódöntés, én - mint egy vidéki nagyváros alpolgármestere - olyan természetesnek gondoltam azt, hogy bármilyen kormány következik a '94-es választások után, az természetesen fölvállalja ezt a kötelezettséget, hiszen a dicsõséget õ fogja learatni, és igazából õ teremt magának nemzetközi presztizst, nemzetközi elismertséget azzal, hogy ezt az expót megrendezi.
Úgy gondolom, egyszerûen nem lehet semmivel sem szembeállítani azt a politikai és gazdasági elõnyt, az ismertséget, az imázst, - amelyet a nemzetközi sajtóban, a nemzetközi kommunikáció területén egy ilyen kiállítás, még ha szakkiállításnak mondjuk is, amely a kommunikációt célozza meg -, amelyet ezen keresztül meg lehet teremteni. Ezzel szemben hihetetlen szûkmarkúságot, provincializmust, egy olyan kishitûséget tapasztalok ebben a kérdésben, amely - úgy gondolom - méltatlan a nemzetünkhöz és méltatlan mindannyiunkhoz.
Igazából egyértelmûen kiderült az eddigi vitákból, hogy annak megjelölése, hogy az expó megrendezése gazdasági kérdés, csak fedõnév. Igazából emocionális kérdések döntöttek ebben a dologban, s nekem ez fáj. Különösen fáj azért, mert ez az expó úgy indult, hogy egy Budapest jellegû világkiállítás lesz, és a vidék fájlalta, igen fájlalta akkor a vidék, hogy a fõváros ismét növeli a túlsúlyát az ország gazdaságában, infrastrukturális lehetõségeiben. Amikor a világkiállítást rendezõ szervezetek nagyon helyesen fölmérték, hogy igenis Magyarországon, egy ilyen kis országban világkiállítást rendezni csak együttesen, az egész ország összefogásával lehet, akkor ez Budapesthez, az expóhoz való nagyon látványos vidéki csatlakozást, fölfejlõdést eredményezett, amely egészen napjainkig folytatódott.
Mi Kecskeméten is létrehoztunk egy olyan irodát, amely az idegenforgalom mellett kiemelten foglalkozik az expóval, az expóhoz kapcsolódó rendezvények szervezésével, és a több száz rendezvényt igen szigorúan elemezve, vizsgálva, a legjobbakat kiválogatva fordultunk a világkiállítási irodához. Ezeknek a rendezvényeknek a száma meghaladja a hetvenet, és ebbõl sikerült kiemelni nyolc olyan rendezvényt, amelyet valóban a világkiállítási iroda is fölvállalt, és támogatásra érdemesnek ítélt. De a csatlakozó rendezvények - mint egy gokart világbajnokság, amely '96-ra van idõzítve vagy a sakkozó magyarok világtalálkozója - Kecskeméten, a helyszínen is rendkívül sok energiát mozgósítottak. Olyan érdeklõdés nyilvánul meg ezen rendezvények iránt, amely már most számszerûen kimutatható külföldi érdeklõdõt jelent.
Az összes, a világkiállításhoz kapcsolódó rendezvény Kecskeméten és Kecskemét közvetlen térségében 839 ezer ember részvételét valószínûsíti, csak ebben a régióban. Ebbõl 264 ezer külföldire számítottunk.
Úgy gondolom, hogy rendkívül szerencsés dolog az, ha egy nemzeti megemlékezéshez, a millecentenáriumhoz tudunk kapcsolni egy ilyen nagyszabású rendezvényt, amely "egyik erõsíti a másikat alapon" Ausztráliától Kanadáig az országunk iránt érdeklõdõket, magyarokat és nem magyarokat igazából sikeresen tudja arra felhívni, hogy érdemes '96-ban Magyarországon eltölteni nem egy, nem két hetet, hanem esetleg egy-két hónapot is. Ebben rendkívül hiányosnak és rendkívül felkészületlennek érzem az expóval szembeni kritikákat, azt, hogy ezeket a kérdéseket eltusolja, igazából nem veszi figyelembe.
Nem veszi figyelembe, hogy az a plusz látogató, az a külföldi, aki belép '96-ban ebbe az országba, az országba lépéstõl kezdõdõen a mi javunkra dolgozik, a magyar benzinkutaknál tankol, a magyar élelmiszert fogyasztja, magyar szállodában száll meg. Ez az a fogyasztás, amelyet nem lehet igazából fölmérni, nem lehet igazából ezeknek a termékeknek az adóvonzatát valószínûsíteni. Ez tehát nincs figyelembe véve a világkiállítás hasznánál.
Nem lehet gazdaságilag így értékelni annak ellenére, hogy a gazdasági képletbe nagyon szorosan beletartozik egy imázsteremtés, de ennek a hasznát kimutatni természetesen nem lehet. Ezt egyszerûen nem lehet kellõen túlértékelni egy feltörekvõ nemzet életében. Egyszerûen nem lehet túlértékelni azt a lehetõséget, hogy ezzel ismét tudunk nyitni a világra.
Figyelembe kell venni, hogy egy ilyen halogató taktika mellett, és egy korán meghozott s ország világ elõtt kikiáltott kormányzati döntés után nem sok reményünk lehet arra, hogy ebbõl az expóból az énekes halotton kívül valami lehet.
(12.00)
Amennyiben az expó nem kerül megrendezésre, tovább kell gondolni azt, ami az elénk terjesztett törvénytervezetben szerepel, hogy a kísérõrendezvényeknek - amelyek azért, nagyon helyesen, megjelentek ebben a tervezetben -, mi legyen a sorsuk, hogyan tudjuk becsületesen képviselni azt a törekvést és azokat a már megtörtént befektetéseket, amelyeket a vidék, az idegenforgalom megpróbált az expóhoz való csatlakozásban felvonultatni.
Ezért szeretném, ha az idegenforgalommal kapcsolatos pénzügyi lehetõségeket áttekintenénk, és biztosítékot tudnánk adni a vidéki rendezvények egészséges továbbépítésére, hogy a millecentenáriumhoz kapcsolódva valóban egy méltó megemlékezés legyen, egy olyan évet tudjunk ünnepelni Magyarországon, amely méltó mindannyiunkhoz.
Kérem képviselõtársaimat, figyeljünk ezekre a háttérkérdésekre, hogy az itt mozgó pénzek továbbra is valóban ellenõrzötten és méltóképpen kerüljenek felhasználásra. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)