FEKETE GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Képviselõtársaim! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, azt, hogy a döntés megszületett, ennek az oldalnak a nagyfokú érdektelensége, különösen a szabaddemokratáké jól mutatja most a parlamentben. (Zaj, közbeszólások a bal oldalról: És a másik oldal? - Dr. Dornbach Alajos az ellenzék üres padsoraira mutat.)
Bauer Tamás úrnak ahhoz a megjegyzéséhez, miszerint a világkiállítás hülyeség, csak annyit tudok hozzáfûzni, hogy ez Tamás Gáspár Miklósnak a címerre tett korona micisapkázásával azonos szintû megjegyzés.
Expóügyben szégyenletes döntés van készülõben; mondom ezek után, és ha megszületik, besároz mindannyiunkat, azokat is, akik kitalálták, akiket belesodortak és még azokat is, akik korlátozott eszközök birtokában kétségbeesve érvelnek immár három hete, reggeltõl estig a parlamentben.
Nekem most az a feladat jutott, hogy a legtágabban értelmezett kultúra, a magyar és az egyetemes szellemi teljesítményvilág elõrevetített vereségének hét aspektusát soroljam fel. A hét mágikus szám. Mindegyikben az expó és a millecentenárium szoros kapcsolatáról van szó.
1. Az expó - mint a világ elsõ kulturális aspektusú expója - és a millecentenárium évének egybeesése nem naptári véletlen, hanem a történelem különleges ajándéka, s azt hiszem, mint jó magyar ember, sõt mint keresztény is mondhatom azt, hogy kegyelme. Két értelemben is. Elõször: több hónapra a mûvelõdés, a mûvészet, a kommunikáció tudománya európai életének közepére helyezte volna Magyarországot és benne a magyar kultúrát, mint ma szinte sajnos az egyetlen, fejlõdésében és eredményeiben abszolút nemzetközi szintû teljesítménysorozatot. A magyar pavilon remekül megtervezett architektúrája, tartalmas szellemi mondanivalója a nemzetközi pavilonok XXI. századi tartalmi orientációja - tudjuk sokról, hogy mi lett volna benne -, a nemzeti napok rendezvénysora és a világ kultúrájának természetes, mindennapi jelenléte a fõvárosban és vidéken visszahelyezhetett volna bennünket Európát gazdagító, jogos örökségünkbe, amelybõl majd 50 éve természetellenesen szakíttattunk ki. Másodszor: a külpolitikusoknak érdemes lenne azon elgondolkodniuk, hogy a harmadára csonkult magyarság számadása, az 1100 éves honfoglalás ünneplése akaratunk ellenére miként fordíthatja például még jobban szembe velünk szomszédainkat. Ha nem lévén expó, saját nemzeti pavilonjaikba nem tehetik a mi örömeink mellé természetes szellemi egyensúlyaikat, mint az évezredes együttélés közös bizonyítékait. Ugyanis legkevésbé a szó egyenlít ki meglévõ distanciákat; a tárgyak, a mûvészeti teljesítmények, a találkozások, a közös jövõképre utaló tervek üzenetei viszont szinte maguktól építenek hidat a politikusok és a katonák rendre elkövetett tévedései által vájt történelmi mélységek fölé.
A rossz döntés ellopja azt a reménységet, hogy a szlovák, az ukrán, a román, a szerb, a horvát, a szlovén szemek összeragyogjanak végül itt nálunk, közös teljesítményeink öröme felett, és a közös jövõ lehetõségei is több esélyt kaphassanak.
Az 1100 éves emlékév tehát az expó nélkül nem ugyanaz az ünnep, hölgyeim és uraim. A figyelmet akkor fordítja befelé, amikor a világ értõ figyelmére szomjas az egész keleti régió s közöttük leginkább talán mi. Ez a nyilvánvalóan megtervezett devalváció kiteljesíti azokat a hátsó szándékokat, amelyek a magyar nép nemzeti önazonossága keresésének és szándékai, sikerei felmutatásának örömét csökkenteni kívánják, szándékosan kívánják csökkenteni, s helyette életérzésének az üres fogyasztói komfortérzet szimpla ideológiáját szánják. Csak remélni tudom, hogy hosszú távon nem fog sikerülni.
2. A szervezési, koordináló folyamatok elõrehaladott állapotának abortusz- gorombaságú megszakítása, az elõmunkálatok megállítása és a folytatás tervszerû ellehetetlenítése természetesen törvényellenes. Errõl ma is szó esett, Soós Károly Attila képviselõtársam alaposan elszólta magát. Három hónap alatt nem ez az elsõ, törvénysértésnek már a sokadik.
A leállítás nemcsak az építés folyamatában, a pénzek mozgásában jelent földcsuszamlást, hanem a nemzetközi méretû szellemi elõkészületekben és a hazai kulturális és tudományos kapcsolatok és eredmények megszületésében, felszínre hozásában is. Ezeket is évekre elõre tervezik ugyanis a világon és igazán nem csak a mi elképzeléseink szerint.
A nemzetközi naptárt szimbolizáló világóra tõlünk függetlenül ketyeg. A hibás döntést követõ veszteség listája többszöröse lehet a törvényelõterjesztõ által felsorolt eredménylistának.
(20.00)
Ez még számtani mûveletnek is nagyon gyatra. Ugyanakkor tudom - mert hivatalból részt kellett vennem az elõtárgyalásokban, és most már egy kicsit sajnálom is -, hogy a világkiállítást következetesen ellenzõ politikai erõk mintegy két éve, a köztársasági elnök vezetésével szervezik 1997-re az úgynevezett világmûvészeti fórumot, a világfalut Budapesten. Ez a kétségtelenül nagyon színvonalasnak ígérkezõ akciósorozat bizonyos értelemben helyettesítheti az expót, de óriási arányeltolódást jelent, hiszen míg az expón Magyarország nyújtja tenyerét a világnak - hogy az értékeit ráhelyezhesse -, addig a világmûvészeti fórumnak mindegy, hogy hol van a világon, neki csak helyt adunk - míg az expóban magunk fejezõdhettünk volna ki. A különbség lényegbevágó: az erõszakos magyar kulturális álliberalizmus játszhatja ki ezúttal is a világkultúrát a magunké ellen, egy mindkettõhöz teljesen méltatlan versenyben.
3. Az 1100 éves európai létünket ünneplõ és dokumentáló eseménysorozat az expóvilágot átfogó ölelése nélkül a finanszírozók számára helyi szinten is érdekmúlást jelent. A napokban voltam egy vidéki, Vác melletti vállalkozói fórumon: körülbelül a 30 vállalkozó közül 25-en ezt hozták a tudomásomra - nem MDF-tagok, még csak nem is a szimpatizánsaink. Csökkenni fog az üzleti vállalkozói körök besegítése az emlékévbe, és az emlékév teljes költségvetése az állam nyakába szakad - persze áldott teherként. A levágott expó-szárnyak nem emelhetik meg a megyecentenáriumot - letollazzák. Ez a gondolkodás nagyobb léptékben is teljesen korszerûtlen, és kifelé-befelé rendkívül negatív az üzenete.
4. Az expó elmaradásának az oktatási, a tudományos, a mûvészeti vagy a kulturális élet a nagy vesztese, minden ellenkezõ kormányagitációval szemben. Az ezúttal is gyûjtõfogalomként használt kultúra fogalomkörébe tartozik ugyanis már maga a jelmondat is: kommunikáció egy jobb világért. Ebben a mondatban a szellemi és technikai teljesítmények egysége, a kiállításon pedig a közös megjelenése manifesztálódhatott volna. De kulturális tett az elmaradott városrész urbanisztikai feljavítása, a fõvárosi infrastruktúra fejlesztése, az expó felépítményeinek építészeti értékei, a benne résztvevõk szellemi potenciájának aktív igénybevétele, a felgyorsított egyetemi fejlõdés és a - ma már említett -szomszédos népek kulturális és történelmi értékeinek velünk együtt való szerves megjelenítése. Jól szimbolizálja ezt a közös értékcentrumot a megtervezett programoknak a hármas egysége, amelyrõl tudják: elõször az expó területén lévõ hazai és nemzetközi rendezvényeket jelenti, aztán az expóhoz csatlakozó fõvárosi és vidéki országos rendezvénysorozatot, míg végül az 1100 éves millecentenáriumi rendezvénysorozatot - összesen mintegy 300 kapcsolódó, fontos, nagy rendezvénnyel számolva. Ezek mind már valamilyen készültségi fokon vannak. Ez a koncepció szakszerûen semmiképpen nem helyettesíthetõ be azzal az eseménysorral, amelynek megrendezésével Mécs Imre képviselõtársam igyekezett menteni a kormány tévedését. A jó szándék feltételezése mellett is az a hasonlat jut eszembe, miszerint az autó ugyan alkatrészek sokaságából áll, ám azok egy mûszaki rendbe szerelve képesek csak a mozgásra, míg egy konténerbe halmozott alkatrészsorozat nem más, mint hulladék - még akkor is, ha ugyanazokról az alkatrészekrõl van szó.
Felelõsséggel kell megkérdeznem itt, az ország színe elõtt - nevetséges ez a mondat -, mekkora vereségeket szándékoznak még mérni a magyar kultúrára azok, akiket nem leszámolással, hanem elszámolással bíztak meg a magyar választópolgárok? Miféle bátorság, miféle felelõsség az, amelyik nem a téves elõdöntés korrigálásával válaszol egy nemzet többségi akaratára, hanem politikai és pénzügyi demagógiával? Miféle makacsság veszi át a józan ész szerepét? Miért engedünk egy maroknyi kisebbség lelki terrorjának, azoknak, akiknek minden csak magyarkodás, ami magyar, és minden szép, ami idegen?
5. A hetek óta elõrevetített lépéssel sikerült tarkón ütni azt a kisvállalkozói világot, amelyik nem látható milliárdjait - mert azok nincsenek -, hanem azoknak a kis pénzeknek és jó szándékoknak az ezreit- tízezreit szánta, és fektette már be az elõkészületekbe és a megkezdett megvalósításokba - vidéken -, amelyeknek megmozdításával a mindannyiunk által áhított polgári Magyarország épületének falai magasodhatnának. Mindezt falvak és városok százaiban, az infrastruktúra fejlesztésében, a civil erõk áldozatos összefogásával és az önkormányzatok kohéziós képességeinek kihasználásával tudták megtenni - remek polgármesterek közül többen itt mind a két oldalon elõfordulnak. Képviselõtársaim, az önök óriási többsége - egyénileg - és a szocialisták - választási programjaikban - ezt nem ígérték a magyar népnek.
Velem, aki együtt kampányoztam Gál Zoltánnal, a házelnök úrral, nagyon sok televíziós riportot csináltak a kábeltelevízióban. Egyetlenegy alkalommal Gál Zoltán úrtól nem hangzott el - mint szocialista párti képviselõjelölttõl - , hogy annullálják a világkiállítást. Most - mint kerületi képviselõhöz - hozzám jönnek be, hetenként csütörtökön délután a Márvány utcába, a kerület nem MDF-es tagjai reklamálni: mit tudna egy képviselõ tenni annak az érdekében, hogy az ígéreteket állja a Szocialista Párt? Önöket rossz erõk belesodorták ebbe a helyzetbe, és ettõl a pillanattól kezdve mindaz, amit tesznek, nem csupán politikai kérdés, hanem erkölcsi mérce, elsõsorban az erkölcsi tartásnak a parlamenti próbája.
6. Most kell kimondani újra, hogy a legnagyobb félrevezetése a kormánynak az a gesztus, hogy - mániákus erõfeszítéssel, helyenként törvényszegésekkel, helyenként számháborúvá züllesztve a kérdést, helyenként sima svindlikkel, mellébeszélésekkel - a gazdaság síkjára emeli minduntalan át azt, ami alapvetõen politikai szándékok által vezérelt. Ez itt a három hét alatt fekete-fehéren bebizonyosodott. Egyre sûrûbb, de egyre vérszegényebb tagadása ezt még nyilvánvalóbbá teszi. Az egyik koalíciós párt politikusai közül ugyanis néhányan - jó részük már itt sem ül a mai parlamentben - öt-hat évvel ezelõtt döntöttek az expó annullálásáról; s most a két kormányzó baloldali párt paktumpolitikájának sarkalatos feltételévé tették a negatív döntést. Bizonyára vannak közöttünk néhányan, akik tudják, és kicsit többen, akik sejtik az ellentételeket. Az ország lakossága ennek felismerésében nyilvánvalóan, fájdalmasan késni fog. Sokkal többen vannak-vagyunk tehát a közös áldozatok, mint ahogy az az elsõ pillanatban itt mindannyiunknak tûnhet. Ezek az erõk nem érdekeltek abban, hogy a nemzet megszerkessze európai létének igazságos és felemelõ egyenlegét. Ezeknek az erõknek a munkáltatás és a pszichológiai befolyásolás egyedül az érdeke, nem a kihúzott közös derék. Ezek az erõk hátul rángatják a parlamenti marionett zsinórjait, tapasztalva, hogy a bábuk néha teljesen gyanútlanul, engedelmesen ugrálnak - már akik. Saját súlyuk növelésének esélyeit az expó teljes súlytalanításával kívánják elérni.
7. Végezetül: a kormányelõterjesztésbõl kiderül, hogy nincs igazi terv, igazi program az 1100 éves millecentenáriumi ünneplésre. Teljes a készületlenség. Azok, akik állandóan kétségbe vonják az expóelõkészületek szakszerûségét az elmúlt három évet tekintve, nem szégyellik elénk tenni tanácstalanságaik írásos bizonyítékait, tartalmi és finanszírozási kérdésekben egyaránt - már ami az 1100 éves ünneplést illeti. E tekintetben pedig különösen késõ van, pláne akkor, amikor a kulturális pótköltségvetés értelmetlen csökkentései azokat a tételeket is sújtották - és ezt mi tudjuk -, amelyekben a rendezvények megvalósulásai lehetségesek volnának, és az 1995-ös költségvetés kiszivárgott iránya és irányszámai elõre meg is teremtik a méltó megvalósulás felmentésére szánt érveket. Váltóprogram tehát nincs - és ez nagy hiba, sõt bûn; de még ennél is nagyobb, ha van, csak mi, akikkel fedeztetik a döntést, nem tudunk róla. Azt ne higgyük, hogy ez is a lassan genetikus reflexszé váló kapkodások közé sorolható a kormány részérõl! Az expó lefújását eldöntõ álliberálisoknak igenis van koncepciója, végrehajtásában következetesek. Érveiket szándékos félrevezetésekbe, hamis adatokba csomagolják minduntalan.
Támogatom tehát én is Szabad György professzor úr javaslatát: jöjjön el végre az igazság órája, mielõtt katasztrofálisnak ígérkezõ döntésünket meghoznánk! Én egyébként, képviselõtársaim, még adok reményt a jó döntéshez. (Taps az ellenzék padsoraiban.)