HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselõtársaim! Bármennyire is akarom, nem tudom elkerülni, említés nélkül hagyni: megilletõdött és meghatott vagyok. Megilletõdött azért, mert ilyen nyilvánosság elõtt elõször szólhatok, és ráadásul a karzaton tartózkodnak egy páran a választókörzetembõl. Meghatott pedig azért, mert egy olyan témában mondhatom el véleményemet, amely az életemhez, hivatásomhoz legközelebb áll, és amely - ellentétben Bogárdi képviselõ úrnak a felszólalásában említettel - az ország közvéleményét is foglalkoztatja.
A szövetkezet nálam nem csupán munkahely, gazdálkodási forma, hanem olyan létforma is, amely humanizmusomból ered. Éppen ezért el kell mondanom, bármennyire is illene elhallgatnom, mélységes csalódást éreztem, amikor a rendszerváltás kapcsán megszületett, megszülettek az 1992. évi I-es és II-es törvények. Ezek a törvények ugyanis alapgondolatukat tekintve, az átmeneti szabályok kárpótlási elemei kivételével, belefértek abba az irányba, amit a szövetkezetekért felelõsséget érzõ értelmiség igényelt, követni kívánt.
Ami miatt csalódottnak éreztem-éreztük magunkat, az a benne fellelhetõ, átmeneti szabályokban megfogalmazott kárpótlási elemek okán fordult elõ. Ezek nemcsak a szakavatott értõk, de a laikus szereplõk számára is politikai szándékot jeleztek. Én akkor sok, a szövetkezetekért, az azokban felhalmozott, akkor még nagy többségében mûködõképes vagyonért, a közvetlenül foglalkoztatott tagokért, a különféle, szövetkezetek által integrált tevékenységekért felelõsséget érzõ társammal együtt abban bíztam, arról ábrándoztam, hogy a politika elõbb-utóbb belátja tévedéseit, a szövetkezetek szétzilálásában rejlõ veszélyeket, s több hibát, vagyis gazdasági racionalitást, alapos jogi megfontolást nélkülözõ változtatást nem követ el a szövetkezetek, az ágazat ellen.
S eközben, személyes meggyõzõdésem ellenére, a törvény ellentmondásait feloldva, sokszor a munkahelyükért, vagyonukért aggódó szövetkezeti tagok akaratával ellentétben az átalakulást, a kiválásokat rendben levezényeltem.
Sajnos, ezután sem dolgozhattunk nyugodtan; az oktalan félelembõl eredõ, a politikai taktikázás okán elkövetett változtatások újra és újra sújtottak bennünket. Ilyenek voltak a szövetkezetek bejegyzésével, az alapszabályok, közgyûlések törvényességével foglalkozó úgynevezett komisszár-törvény, vagy az MFA-pályázatokon való részvételi lehetõséget szabályozó vállalkozási, létszám- és árbevételi küszöb.
Mindezeket megkoronázó intézkedés volt az 1994. évi XLIV. törvény, a mezõgazdasági szövetkezetekre vonatkozó különleges szabályokról, amely a földkiadásról szóló 1993. évi II. törvénnyel együtt permanens feszültségeket, veszélyt teremtett a szövetkezeti tagok egyes rétegei, a szövetkezettel - az elõzõekben említett törvények révén - kapcsolatba kerülõ kívülállók között.
Amikor világossá vált, hogy résztvevõje leszek az 1994. évi országgyûlési képviselõ-választásnak, de még inkább, amikor kiderült, hogy a parlament tagja leszek, sok olyan instrukciót kaptam, amely az 1992. évi I-es törvényhez - természetesen a kárpótlási elemek nélkül - való visszatérés igényét jelezte.
Érezve választóim nyomását, a napi gondokat, én is ezt az álláspontot képviselném legszívesebben. Azonban kiindulva a jelenlegi helyzetbõl - az átmeneti törvény alapján ugyanis kialakult a külsõ üzletrész-tulajdonosok rétege, s a szövetkezetben keverednek a klasszikus szövetkezeti és gazdasági társasági szabályok - megértem, a környezetemnek is megértésre, önöknek a lehetséges, a parlament többségével elfogadható módosításokkal kiegészítve, az alábbi indokok alapján elfogadásra ajánlom a beterjesztett törvényjavaslatot.
l. A javaslat érdekkiegyenlítõ funkciót vállal az l. §-ban, amikor a szövetkezeti törvény 21. § (4) bekezdése helyére egy megváltoztatott szöveget léptet. A szöveg ismeretében megállapíthatjuk: a szándék jóakaratú és elfogadható. Mivel azonban egy szövetkezet általában nagyobb létszámú és ezért, valamint más oknál fogva sokkal érdektagoltabb, mint a gazdasági társaságok, megfontolandó lenne a kötelezõ napirendre tûzési küszöb különválasztása, úgy, hogy a tagok esetében ez 10 százalék, a tagok és külsõ üzletrész-tulajdonosok, vagy kimondottan a külsõ üzletrész-tulajdonosok esetében 20, esetleg 25 százalékban kerülne megállapításra.
2. A módosítás további érdekkiegyenlítõ funkciót is kielégít, amikor a 4. § (2) bekezdés d) pontja alapján a szövetkezeti törvény XI. fejezetét hatályon kívül kívánja helyezni, s ezzel mintegy megszünteti a további oktalan lebontás diszkriminatív lehetõségét; nem akadályozza meg természetesen a gazdasági racionalitáson alapuló, a konszenzuson nyugvó, az értelmes vagyonmûködtetést elõsegítõ szervezeti változtatásokat.
Gesztusnak tekinthetõ ebben a vonatkozásban és ezért - de csakis ezért - elfogadható, hogy a szövetkezeti törvény lehetõvé teszi a szervezeti változtatást elõkészítõ közgyûlésen a jelenlevõk többségével, a jelenlevõk kétharmadával hozott döntést. Ez szélsõ esetben a kisebbség által meghozott határozatot jelent.
A harmadik: a benyújtott törvényjavaslat 2. §-ában megfogalmazott módosítás mintegy elismerését jelenti annak, hogy a jogalkotást elõkészítõk belátták az elõzõ döntés következményeit, és most korrigálási lehetõséget kívánnak biztosítani. Ennek nagyon örülök. Csak azt nem értem, hogy miért a vétlen szereplõkkel kívánják megfizettetni a tévedés kijavítását célzó lehetséges, egyébként a gazdasági racionalistás okán is feltétlen meglépendõ intézkedések árát. Ezek: a bejegyzési illeték, a közzétételi díj, vagy a közgyûlés összehívását tartalmazó költségek.
(10.50)
Az általam támogatott módosítások után egy hiányosságról kívánok szólni. Úgy gondolom, hogy ezt ehhez a módosításhoz kapcsolódva lehetne, kellene megoldani. Ez talán a még be nem jegyzett szövetkezetek sorsának rendezése lenne, melyek többsége az elõzõekben már említett inkriminált komisszár- törvénybõl keletkezett. A megoldás, amit én nem tudok megfogalmazni, annak a helyzetnek a feloldását jelentené, amely az 1992-es állapotot statikusan értelmezi, s ebbõl levezethetõnek látja a megoldást az akkori megállapítások orvoslására, miközben a vagyon, a tagi összetétel alapvetõen megváltozott, sõt szélsõ esetet feltételezve a szövekezetet esetleg fel is számolták. Kérdés, hogy van-e koherens jogi lehetõség e lehetetlen állapot feloldására. Erre a kérdésre több tucat, sok-sok üzletrész-tulajdonos és több tucat szövetkezet várja a választ.
Tisztelt Országgyûlés! Bár egy ellenzéki képviselõtársam óvott attól, hogy ábrándozzunk, én most is, mint 1992-ben, ábrándozom. Hogy mirõl? Arról, hogy képviselõtársaim átérzik a módosítás szükségességét, felismerik annak érdekkiegyenlítõ hatását és gyors, jó döntést hozunk. Ezután errõl a nem túlságosan stabil alapról elindulva az Igazságügyi Minisztérium, az OSZT és a többi érintett érdekképviseleti szervek és szakértõi szervezetek elõkészítenek egy olyan egységes szövetkezeti törvénytervezetet, amely felnõttként kezeli ezt a formációt, az ebben résztvevõket, amely mentesül sanda politikai szándékoktól, közelít a klasszikus szövetkezeti elvekhez; ugyanakkor az átalakuláshoz is lehetõséget ad azoknak a tulajdonosoknak, akik a társasági formától remélik boldogulásukat.
Ennek a törvénynek az elõkészítése, megfogalmazása, elfogadása demokráciánk fontos próbaköve lesz. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)